2015. december 22., kedd

Kedves Olvasók! - avagy nem vagyunk Grincsek


Kedves Olvasóink!

Értesítjük Önöket, hogy Vera és én is pénteken, azaz december 25-én megyünk csak haza (igen, jól olvastátok, akkor), azaz karácsony napján, és NEM, nem vagyunk sátánisták, sem szívtelen dögök, sem sajnálni való szerencsétlenek.

A mondat második felét azért sem győzöm eléggé hangsúlyozni, mert az utóbbi időben a "Te mikor mész haza?" kérdésre adott válaszomra kizárólag döbbenet, szánalom, őszinte (vagy annak tűnő) felháborodás, megbotránkozó tekintet, értetlenség, sajnálat, vagy ezek kombinációja volt a reakció.

Miután ez csak az én esetemben legalább 15-ször előfordult már, és kicsit kezd elegem lenni a folytonos magyarázkodásból, mert szerintem MAGÁNÜGY, hogy ki hol van és mit csinál karácsonykor, azok számára, akik most tudták meg, hogy csak 25-én megyünk haza, itt még egyszer leírom az ilyenkor szokásos kérdéseket és a válaszaimat.

K: De hogyhogy/miért csak olyan későn?
V: Több okból is mindkettőnknek aznapra szól a repülőjegye. Szóban általában el szoktam magyarázni, hogy miért, de egyrészt nem érdekes, másrészt nem kell magyarázkodnunk miatta, a lényeg, hogy mindketten átgondoltan, tettünk súlyosságának teljes tudatában vettük ekkorra a jegyet.

K: És mért nem mész előbb?
V: Mivel a repjegy a legolcsóbb árkategóriába tartozik, se lemondani, se módosítani nem lehet. Ahhoz viszont sokba került, hogy veszni hagyjuk azért, hogy pár nappal előbb menjünk haza (mondjuk kocsival, amiért szintén fizetünk...). Nekünk nem ér ennyit az, hogy előbb otthon legyünk.

K: De hát akkor nem leszel otthon karácsonykor!!!!!!!!!!!!!!
V: Egyrészt. Nem én vagyok a legnagyobb expert a témában, de azt már rég tudom, hogy a karácsony december 25. és 26. Bár majdnem minden magyar család 24-én délután vagy este kezdi az ünneplést, az szenteste, karácsony előestéje (azaz hivatalosan nem karácsony).
Másrészt (ha eltekintünk a szőrszálhasogató definícióktól). Tudom. Ez van. Ha fontos lenne, hogy szenteste mindenképp otthon legyek, akkor megoldottam volna, és otthon is lennék, tehát nyilvánvalóan nekem nem annyira fontos (mint a kérdező Megbotránkozott Illetőnek, aki viszont otthon lesz szenteste).
Harmadrészt. Az én családom megvár. Minden ugyanolyan lesz, mint minden szenteste, csak egy nappal később, nem marad ki semmi, csak 365 helyett 366 napot kell rá várni (előre szólok, hogy jövőre mindenkinek így lesz!).
Negyedrészt: Aki ismer (mondjuk a kérdezők többsége nem igazán), az tudja, hogy a mi családunkban nincs túl nagy jelentősége a karácsonynak, senki nem vallásos (és ha az lenne, akkor még ennyire se tartana karácsonyt...).
Ötödrészt (kapcsolódva az előző két ponthoz): Ami nekem fontos a karácsonyban, és ami miatt szeretem, az az, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk, finomakat eszünk és pihenünk meg persze az ajándékok miatt. Ez jellemző ugyan a karácsonyra, de a karácsony mint időpont nem feltétlenül szükséges hozzá, ugyanezt megtehetnénk bármikor máskor is. Szóval az, hogy önmagában mikor csináljuk ezeket, nekem nem számít, a különbség ráadásul EGY NAP.


K: Jajj, de hát akkor egyedül leszel szenteste???
V: Nem, a Vera is itt lesz még.
K: Huhh, jaj de jó, micsoda szerencse!!! Akkor nem kell egyedül töltened a szentestét!
V: Igen, én is örülök, hogy itt lesz, és tökjó lesz (mert együtt leszünk, finomakat eszünk és pihenünk, ld. fent), de nem azért lesz jó, mert nem kell egyedül lennem szenteste, simán kibírnék egy estét egyedül, még abban a tudatban is, hogy mindenki más meg a szeretteivel van.

Szóval ez a helyzet, és természetesen mindenkinek joga van a bármilyen véleményéhez/reakciójához ezzel kapcsolatban, tényleg azért írtam meg ezt a posztot, hogy kiventiláljam, hogy mennyire idegesít, hogy olyanokról kell magyarázkodnom, amihez másoknak nincs köze.

Egyébként nagyon kellemes ünnepeket Mindenkinek, akárhol és akárkivel töltse is a karácsonyt és a szilvesztert! :)


2015. december 21., hétfő

át- és előretekintés

Túl vagyunk a gyakornokság első három hónapján, HIHETETLENÜL gyorsan elment, pedig október elején még tök lassúnak tűnt az egész.
Az van, hogy én még mindig (és egyre jobban) szeretek itt lenni, szeretem a munkát, a kollégákat, az egész ittlétet. Még mindig mindenki kedves és segítőkész, és a magyar osztályon irtóra megnehezítik a dolgomat, mert konkrétan OTT és VELÜK nagyon szeretek dolgozni, és tudom, hogy uncsik a bejegyzéseim, mert mindig erről írok, de ez van. Úgyhogy most abban a fázisban vagyok, hogy amíg nem mondják az arcomba a kegyetlen valóságot, hogy tudniillik nincs üresedés, addig reménykedem benne, hogy demégislégyszilégyszinaaaaaa.
Szakmailag egyébként, csak hogy ne csak az érzéseimről beszéljek, szerintem fejlődtem, a fordítóprogram kezelése automatizmussá vált, és az EU-s zsargon is már magától jön. Sok-sok témába belekóstoltam eddig, meg sokfajta szövegbe, és amit biztosan tudok, hogy azt utálom a legjobban, ha fordítómemóriából "lefordul" az egész és nekem csak a számokat/tulajdonneveket kell átírnom. Az annyira kiábrándító, egyáltalán nem érzem a magaménak, ezért nem is figyelek rá oda igazán, nem szeretem, nem érdekel. Még nem halt ki belőlem a tolmácsmazochizmus, és ezért azokat a szövegeket élvezem a legjobban, amelyekhez kutakodni kell - így tudtam meg például, hogy Budafokon milyen EU-s projekt keretében újították fel a csatornahálózatot és túrták az utcánkat egész nyáron. Kedvenc szövegem nem volt egyelőre, emlékezetesek voltak, például a gél-körömlakkokról szóló, vagy egy Semjén Zsoltnak írt válaszlevél (szegény aggódik a magyar sportközvetítések miatt).
Ami a horizontális kapcsolataimat illeti - a többi gyakornokkal -, erősen szelektálok. Kevés eventre megyek el, és  általában ott is azokkal az emberekkel beszélgetek, akikkel szívesen vagyok, nem vagyok hajlandó small talkokba bonyolódni (hacsak nem muszáj, mint pl. a karácsonyi vacsin, ahol 3 olyan emberrel ültem, akik nem érdekelnek túlzottan). Úgy érzem, hogy nekem ez az öt hónap a szakmai kapcsolatépítésről szól, nem az "erasmusos" haverkodásról.
Na, ennyit a gyakornokságról, a következő dicshimnuszt nyálat rajongást kört februárra tartogatom.

Előretekintés: ugyan itt eddig nem írtam róla így explicite, de az van, hogy Fanninak hála (hála!!!) Benedek kapott itt egy állást január 4-től, egyelőre csak október elejéig szól a szerződése, de alapvetően mindketten úgy tekintjük, hogy nem akarunk hazamenni utána se, persze a műsorváltozás jogát fenntartjuk. Ez november végén derült ki, kicsit több, mint három hete, és azóta lakást kerestünk nagyon bőszen. Isteni szerencsénk volt (megint, b*meg, megint!), mert azt ugyan elég sok időbe telt eldönteni, hogy akkor hol is keressünk namostakkorkomolyan (a listán szerepelt Trier, Metz, Thionville és Luxemburg (az ország), sőt, Arlon is), és végül Luxembourg( város)nál maradtunk, onanntól kezdve egy héten belül volt lakásunk. Ma vettem át. Nagyon jó helyen van, elég nagy kettőnknek, van benne nappali-konyha, hálószoba, fürdőszoba, WC (külön), erkély, bútorok, konyhai és fürdőszobai gépek, sőt edények is. Igazából a személyes cuccainkon kívül nem is kell mást nagyon vinni (illetve paplant, meg ágyneműhuzatot de, de ezt túléljük valahogy). Mindennek a fantasztikumnak az ára egyébként nem is olyan rettenetes, 1420 euró/hó + villany (kb. 20 euró/hó) + net (kb. 50 euró/hó). Fölösleges átszámítani forintba! Itteni viszonyokhoz képest NAGYON jó, és Benedek fizetésének kb. a felének felel meg.
Így néz ki (a kinti képeket kora délután, a bentieket kora este csináltam, és a kinti képeken jelöltem a mi erkélyünket/ablakunkat):


Itt csörgedez az Alzette, mintegy ötven méterre tőlünk. Látni otthonról sajnos nem lehet, de tényleg nagyon közel van :)
Ezek a cukiságok az utca túloldalán vannak - közvetlenül a festői benzinkút mögött, ami az első képen látható.

Ma délután olyan napsütés volt (öt percig), hogy le kellett vennem a kabátomat!
A nappali
A konyha - a főző- és munkafelület elég kicsi, de ha a szükségtelen konyha gépek egy részét elrakjuk, több lesz a hely.
Fürdőszobai szelfi
Zuhanyfülke és mosó-, illetve számító szárítógép
A hálószoba (elektromos a redőny!!!)
Kapucsengő - kint van a nevünk :)
Postaláda - itt is :)
És a legszebb az egészben, hogy második emelet, tizenkettes számú lakás. :))))

Most még péntekig itt vagyok Fannival a Házban, aztán Budapestről már nem ide jövök haza, hanem az új-hazába: L-1460 Luxembourg, 1-3 rue d'Eich.

Addig is...

Boldog karácsonyt és boldog 2016-ot! :)

2015. december 15., kedd

osztálykarácsony

"Na, ezt is kipipáltuk", ahogy a mentorom mondta, bár ennél azért jobb volt, sőt. Először volt fancy karácsonyi ebéd, három-három előételből, főételből és desszertből lehetett választani, én előételnek libamájat (ISTENI volt), főételnek őzet (Bambi! a hús maga isteni volt, a köret meg szebb, mint amilyen finom, sőt), desszertnek csokis valamit (moelleux au chocolat) választottam, ami egy csokis muffin volt egy gombóc gyömbér(!)fagyival. A képen a főétel látszik fantasztikus minőségben:

A zöld brokkoli- vagy babhab (!), mellette valami almakompót van, amellett cékla chutney, amellett meg édeskrumplipüré.
Miután mindezt a lakomát legyűrtük, volt két egész óránk dolgozni, majd jött az osztálykarácsony, Mikulás ünnepség (fenyőfa ünnep :P) fedőnéven. A Mikulás óriási puttonyába kellett tenni az ajándékokat, egy-egy vers kíséretében, amiből kiderül, ki a címzett. Itt éppen a Mikulás a nyitóbeszédet mondja, mellette a puttony (középen az egyik kolléganő kislánya):

 

Az én aándékozottam nagyon örült annak, amit tőlem kapott, én meg közepesen annak, amit én kaptam (egy Yves Rocher csomagot, kétfajta tusfürdővel, kézkrémmel, ajakírral, folyékony szappannal, mindez narancs-fahéj illatban). Nagyon vicces versek születtek, sajnos idézni nem tudom, egyre sem emlékszem, de nagyon sokat nevettünk. Aztán megint enni kellett, mindenki vitt valami kaját vagy piát, rengeteg süti volt, sós és édes is, de én annyira tele voltam még az ebéddel, hogy egy darab kolbászos-tojásos-pirosaranyas mini szendvicsen kívül nem tudtam mást enni. De ahogy a többieket elnéztem, valószínűleg még holnap is lesz ott valami...
Este pedig a Konrad's-ban volt zenéléssel egybekötött bulizás, itt az osztályos zenekar három gitárral, épp a Pomme de terre exceptionnelle (= különleges krumpli) c. számot éneklik (meg is lehet hallgatni az ősbemutatót):


Tök jó volt az egész nap, nagyon jól éreztem magam, és legalább három olyan emberrel beszélgettem, akikkel eddig egyáltalán nem, sőt, megismerkedtem nem-bizottsági magyarokkal is. :)

2015. december 13., vasárnap

Kimaxoljuk a decembert


Mostanában elég elfoglaltak vagyunk, ezért írunk ritkábban, de még élünk, sőt! Itt a december, ami egyben azt jelenti, hogy itt a hanuka téli sportok, a forralt borozás, és a hazatérő gyakornokoktól való búcsúzkodás ideje. Megpróbálom összefoglalni, hogy miket csináltunk a múlt hét óta. Jó sokat fotóztunk, ami segít felidézni a dolgokat. :) Kiemeltem mindent, ami ráerősít a téli hangulatra. :)

A múlt héten itt volt egy pár napot Andi. Csütörtökön érkezett, aznap  elmentünk a luxembourgi várostörténeti múzeumba, ahol eddig még egyikünk (Andi, Vera, Zita és én) sem volt. Sok mindenről eddig se maradtunk le, elég unalmas a kiállítás, de nagyjából kiderül belőle, hogy olyan nagyon sok minden nem is volt itt, amiről be lehetne számolni. Luxembourg mindig is kicsi volt, és mindig gazdagok lakták. Viszont van a múzeumban egy szoba nagyságú lift!


Andit pénteken máris magára kellett hagynom, mert délelőtt kötelező képzésünk volt, délben pedig a parlamenti magyar fordítói osztály karácsonyi ebédje (igen, december 4-én). Veráéknál kedden lesz. Egy kis étterembe mentünk kb. huszan az osztályról, és a gyakornokokat meghívták az ebédre. Természetesen dokumentáltam, hogy mi volt a menü:
előétel: sonka, röszti, almaszósz
halnyárs lazacból és "valamilyen más halból", salátával és szósszal
mousse au chocolat tejszínhabbal
Az ebéd végén a közös társasozásra már nem maradtam, hanem megkerestem Andit, és együtt sétáltunk a belvárosban. A Place d'Armes-on most karácsonyi vásár van, giccsparádé óriási műanyag mikulással és kitömött kiskecskéket kiállító morbid betlehemmel:



A délután második felében Vera csatlakozott hozzánk és elmentünk a Chocolate House-ba, ami a belvárosban a nagyhercegi palotával szemben egy forrócsokizó/cukrászda, ahova hideg időben kell elmenni. A hely maga elég kicsi és zsúfolt, de hangulatos. Legalább 15  féle ízesítésű forró csoki kapható, meg egy csomó süti. Arra már figyelmeztettek, hogy a kettőt egyszerre nem szabad kérni, mert az már sok a jóból, de arról nem volt szó, hogy egy szelet torta is óriási, legalább háromszor akkora, mint egy "normális" szelet.

instant diabétesz előtt
A pénteki és szombati adventi koncertekről már írtam az előző bejegyzésben, így azokra itt nem is pazarlok több szót.

Mivel Luxembourg turisztikai szempontból "egynapos" város, főleg télen, és amit lehet, már megmutattam Andinak, ezért kitaláltuk, hogy szombaton elmegyünk valahova. A választás Schengenre esett, mert közel van (egy átszállás, kb. 50 perc), és tök poén, hogy 3 ország (Franciaország, Németország és Luxemburg) határán fekszik, ezért pár perc alatt át lehet sétálni külföldre. Ezen kívül van ott egy múzeum a Schengeni Egyezményről, meg egy emlékmű (oszlopok különböző országokat jelképező csillag alakú domborműveivel). Vera, Zita, és egy görög lány, Tina is jött velünk. A fentieket mind megnéztük, és természetesen pózoltunk is egy csomót...


Vera újragondolja Európát












"A nagy dolgok mindig valami kicsiből erednek."
Vasárnap Andival még sétáltunk egy nagyot a városban, mielőtt hazament.



Ezen a héten se unatkoztunk: hétfőn voltam kocsmakvízen (az évben az utolsó), zenei témakör, utolsók lettünk. Szerdán az egyik fordítóval ebédeltünk a menzán, ahol karácsonyi ebéd volt. Kicsit többe került, mint a sima menü, de ISTENI volt!
előétel: csirkemájpástétom cseresznyével, vörösboros(?) marha krumplikrokettel, sült almával és ribizlivel, és a karácsonyi desszert: csokigömbbe töltött mascarpone, málnaszósz, karamellizált mogyoró és csokihab

Csütörtökön pedig a parlamenti gyakornokok karácsonyi bulija. A festői Schuman épület egyik aulájában gyűltünk össze, mindenki hozott valamit enni-inni, sokan a saját országukból. Én egy üveg tokaji furmintot, meg egy Vilian merlot-t vittem, amiket a KAD épület szupermarketében találtam. De volt még Tatratea, Vana Tallinn, sós hering és kókuszkocka is.

 
"Selfie a lányokkal"
Zita (HU), Anna (HU), Iines (FI), én

Judit (HU), Teresa (PT), Alex (GB), Andraz (SL), tina (SK), Zita (HU)
"Selfie a fiúkkal" - balról jobbra: Alexandros (GR), Andraz (SL), Pedro (PT), Daniel (RO) + Zita és én

a strasbourgi különítmény + Teresa
Alena (SK), Jozef (SK), Teresa (PT), Pedro(PT), Tina (SK), Judit (HU)

péntek esti Glühwein
Veli (FI), Iines (FI), Vera, én, Zita

finn-magyar a Rock Solidban


Tegnap pedig Verával és Zitával a bizottsági gyakornokok szervezésében Strasbourgba mentünk, a...wait for it... karácsonyi vásárba (meg persze várost nézni). Strasbourg továbbra is nagyon tetszik, de durván értelmezik az adventet: az egész város egy giccsparádé, minden ház agyon van díszítve, és valamilyen rejtélyes okból náluk a jegesmedve és a pingvin a karácsonyi időszak két fő jelképe.

Miután sikeresen leépítettünk mindenki mást (a szervező csaj érkezéskor kitalálta, hogy "az első pár órában" menjünk mind együtt, és a Vera hiába próbálta elmagyarázni, hogy negyven felnőtt emberről van szó, nem egy oviscsoportról) és meglógtunk, Verával és Zitával hárman sétáltunk.

az ízléses és kicsit sem félelmetes angyalszárnyú jegesmedve


a katedrális

ezt a házat pedig unikornisok díszítik
Petite France
Strasbourg, a karácsony fővárosa

ott vagyunk! :)


egy szolíd pékség

az ebédem: nokedli, tejszín, sajt és sült hagyma






A giccs mellett jellemző még erre az időszakra a TÖMEG, hiszen meglepő módon nem mi vagyunk az egyetlenek, akik hallották, hogy Strasbourgban van Franciaország legszebb karácsonyi vására... Igaz, mi nem emiatt mentünk, hanem mert így olcsón megúszhattuk az utat a külön busszal, de ettől még ugyanúgy a turistaáradat részét képeztük. A város továbbra is nagyon szép, de biztos, hogy legközelebb nem decemberben megyek oda!

Szombat este a kirándulás után még egy karaoke buliba voltam hivatalos, amit én szerveztem (sic!). Mondjuk ez túlzás, kitaláltam, hogy énekelni akarok, és mivel (amint már kifejtettem) erre gyakorlatilag sehol nincs lehetőségem, ezzel akartam teremteni. Sajnos a kocsmáról, ahol minden szombaton van karaoke, kiderült, hogy nagyon pici, és nem fér be annyi ember, mint amennyi ott szokott lenni. Értsd: még állva se lehetett úgy elférni, hogy ne álljunk az út közepén, és énekelni is az (erősen ittas) közönség közepén lehetett csak. Ezért egy Teresával és Ruthtal (és random ismeretlenekkel) közösen elénekelt I will survive-on kívül maradtam az "énekessel közösen üvöltve éneklés" kifinomult műfajánál, majd pár óra után át is mentünk egy sörözőbe, ahol viszont üvöltött a zene, így inkább hazamentem. Legalább még egy helyről megtudtam, hogy ott sem tudok énekelni...

Ma korizni akartunk menni, de ez végül jövő hétvégére marad, de már nagyon várjuk! :) Este pedig a helyi lett kórus adventi koncertjén voltunk egy templomban, na ŐK tudnak énekelni, nagyon szépen, csak nekem egy kicsit túl hosszan ahhoz képest, hogy mennyire lettül. (Ők azok, akikhez azért nem csatlakozhattunk, mert nem lenne meg a szólamarány).

Hamarosan újra jelentkezünk, addig is jó telezést mindenkinek! :)