Róma, az Őrült Város

Nyilván nem tudom Rómát röviden összefoglalni, meg se próbálom, csak kiragadom a legmarkánsabb dolgokat.

Egy. A napsütés. Az valami hihetetlen volt. Nyilván azért is éreztem ennyire erősnek, mert itt Luxemburgban kicsit más fogalmaink vannak a napról mint olyanról (például, ha nincs köd, az itt már napsütésnek számít). Olaszországban konkrétan tűzött a nap, melegen és erősen, és vakítóan.

És a sárga épületek ezt csak még jobban felerősítették. Ez a kép olyan délután 4 körül készült.

A Villa Borghese parkja, reggel 9 körül.

Kettő. A forgalom. Erről nem készült kép, de az olaszok/rómaiak híresek arról, hogy ész (és következetesség) nélkül vezetnek, viszont a gyalogosokat minden körülmények között és bárhol átengedik. Amúgy a gyalogosoknak is háromszínű a lámpa, és a zöld nagyon rövid, viszont a sárga elég hosszú. Továbbá a buszmegállók nagy részében a táblán csak a buszok száma és a megállóik neve van kiírva, időpont semmi. És valamikor nyilván jön, csak mikor.

Három. A katakombák, ahol nem lehetett fényképezni, de nem ezért volt markáns. Hanem mert effektíve lent voltunk a föld alatt, egy 4. (!!!) században épült kiásott temetőben, ahova az első keresztények temették a halottaikat. Két tetem, ha nem is egészben, de megtekinthető volt, egy nőé és egy tizennégy éves fiúé. A hajuk teljesen haj-szerű volt. Negyedik század!!!

Négy. A fórum(ok). Hát az valami lélegzetelállító. A rengeteg rom, görög oszlop, épületrész, tényleg olyan érzésem volt, mintha most gyalogolnék bele a történelembe. (Voltunk a Kolosszeumban is, de az abszolút nem volt ilyen katarktikus élmény.)

Öt. A Vatikán(i) Múzeum. Hát az is minimum overwhelming volt, és persze befogadhatatlan menyiségű freskó és szobor. És azok a lábujjak...! Engem az embert ábrázoló szobrokban mindig valahogy az ragad meg, hogy a lábujjaik (és a sarujuk, a római szobrok esetében) milyen finoman és élethűen vannak kidolgozva. Na, itt kiélhettem a lábfétisemet. :P

A harmadik terem után csak sodródtunk a tömeggel és bámultunk minden irányba (addig próbáltuk felfogni, amit látunk), mert az épület(ek)nek egy négyzetmillimétere sem maradt kihasználatlanul, ahol nem freskó van, ott egy szobrocska, ahol nem szobrocska, ott egy szarkofág, ahol nem szarkofág, ott egy darab fal Krisztus előttről, és így tovább. És persze megnéztük a Sixtus-kápolnát is (Michelangelo mindenkit csókoltat), tökre nem ilyennek képzeltem, de nem lövöm le a poént.

Már ez is befogadhatatlanul sok festmény egy plafonon, és ez csak egy plafon egy folyosón.

Lábujjak speciel nincsenek (habár de, csak cipőben), van viszont gyönyörű csempe a padlón.

Ez a Sixtus-kápolna mennyezete, ahol nem lehet fotózni (nemcsak a mennyezeten).

Voltak ezeken kívül is olyasmik, amikre szívesen emlékszem vissza, például a temető, ahol Keats nyugszik, vagy a "Notre-Dame", ami homályos volt a tömjéntől, de gyönyörű, a fagyi, a tészták, a pizza, a csónakázás a Villa Borghese parkjában a tavon, a naplemente Ostiában a tengerparton... :)

Naplemente Ostiában - hirtelen ötlettől vezérelve felszálltunk a HÉV-re, és miután potyára elmentünk Ostia Antica megállóig, ahol már zárva volt a helyi Forum Romanum, visszaszálltunk és továbbmentünk a tengerpartra, ahova PONT a naplementekor érkeztünk meg :D

Protestáns ("non catholic") temető, ez speciel se nem Keats, se nem Shelley, pedig mindketten ide vannak eltemetve. 

Ez a helyi Notre-Dame, fénnyel.

Itt épp evezni próbálok, utóbb egyébként rájöttem, hogy kell, de a kép még az előtt készült :P (És a sálam új, igen, a Camaieu-ben vettem leárazás keretében.)

Szóval ez a Róma nagyon királyság volt, nagyon jólesett fizikailag és lelkileg is (nagyon megfázva mentem el és picit megfázva jöttem vissza), és nagyon szívesen visszamegyek bármikor, van még mit nézni. :)