A rue Pierre Krier 102 és lakói

Tematikus beszámolósorozatunk első fejezete a házról szól, ahol lakunk.

Akik aggódnának, azokat megnyugtatnám, hogy nagyon szeretünk itt lakni. Tök jó helyen lakunk (a pályaudvartól gyalog tíz percre, de a ház elől induló busszal is 10 perc alatt a belvárosban vagyunk - bár a közlekedésről majd külön posztban írok), egy második emeleti narancssárga padlásszobában (képeket már korábban is mutattam a szobánkról, talán később a többi helyiségről is készül).

A hétvégén Rudin, a törött lábú albán srác hazament, így már a Házinénivel együtt "csak" nyolcan lakunk (7 szobában). Minden (is) a rendelkezésünkre áll: mikor reggel lemegyünk, már meg van terítve a reggelihez, ami benne van az árban, be van készítve a kávé is. Használhatjuk a közös helyiségeket és a mosógépet, sőt, mosogatógép is van (bár az utóbbi másfél héten nem működött, így végre mosogathattam! :) ). Hetente jön a takarítónő, háromhetente tiszta törülközőket és frissen húzott ágyneműt kapunk.

A Ház lakói jelenleg:

- Radek, az "új" srác a szomszéd szobából. Cseh létére nem szereti a sört. Zuhanyozni sem szeret, nem is szokott.

- Ledio, az albán srác. Neki van a legkisebb szobája, épphogy befér az ágya, egy íróasztal, meg egy nagy szekrény. Szereti a focit, és a Házinénit ekézni.

- Kyrill, macedón. Az elsőn lakik, a Chiara nevű szobában. Nem nagyon szeret köszönni, és nem tudja, hogy működik a kávéfőző.

- Simon, az angol. Kirill szomszédja. Neki van a legnagyobb szobája, egy hatalmas franciaággyal. A szobájában mindenhol ingek és zakók lógnak felakasztva. Ébredés után nem túl kommunikatív, rendszerint félálomban, egyetemi pulcsiban és rövidgatyában, nagyüveges Nutellával a hóna alatt jelenik meg, és meredten néz maga elé. 15 perccel később viszont makulátlan külsővel, öltönyben és nyakkendőben áll az előszobában, indulásra készen. Hétvégén szeret FIFÁ-zni és a konyhában rövidgatyában és zokniban moonwalkolni, illetve időnként felhozza egy "munkatársnőjét". Vasárnaponként mos, majd meccsnézés közben vasal.

- Piotr, a lengyel. Alig látjuk, nagyon későn fekszik, és későn kel, majd rohan. Egyébként mindig a szobájában van, szinte ki se jön, csak főzni, majd az egész tál kaját felviszi a szobájába. Nagyon művelt, de szociálisan kicsit awkward, és nem könnyű érteni, amit mond.

Egyébként a Helyzetről sem derült ki, hogy különösebben veszélyt jelentene ránk, és azon kívül, amikor hétfő reggel rejtélyes módon LEOLVADT a kotyogós kávéfőző műanyag nyele (a VILLANYtűzhelyen!!!), csak egyetlen bizarr eset történt velünk, mióta itt lakunk, búcsúzóul megosztom Veletek.

Hétköznap este volt, és kivételesen mindketten korán, már 11-kor lefeküdtünk, és örültünk a tudatnak, hogy végre egyszer az életben előrelátóak és felelősségteljesek vagyunk (se!), és annak, hogy 8 egész órát alhatunk.
Már épp álomba merültünk, mikor mindketten arra ébredtünk, hogy valaki az ajtó előtt áll és a nevemet mondogatja... gondoltam, jobb lesz, ha felkelek és kinyitom, még mielőtt bejön, akárki is az. El is botorkáltam az ajtóig, kinyitottam, és félig nyitott szemhéjamon keresztül csodálkozva láttam, hogy Piotr, a lengyel srác az. Mikor meglátott félálomban, a kis baglyos pizsimben, csodálkozva kérdezte: "Ja, felébresztettelek?". Mondtam, hogy igen, már aludtunk. Erre bocsánatot kért, és elmondta, hogy csak azért keresett, mert másnap vetítik a kelet-európai filmfesztivál keretében azt a lengyel filmet, amiről előző hétvégén beszélt nekem, és meg akarta kérdezni, hogy van-e kedvem menni a bemutatóra. Mondtam neki, hogy nem tudom, és majd reggel dönteném el, ha nem gond, meg a Vera amúgyis aludna (és itt jelentőségteljesen visszanéztem a sötét szobába), meg nem tudom, hogy milyen film, meg amúgyis, most nem tudok és nem is akarok dönteni. Erre mondta, hogy oké, persze, akkor adjam meg az email címemet, elküldi a film leírását, meg a pontos helyszínt, időpontot, meg jegyárakat. Erre nem tudtam mit mondani, leírtam neki az email címemet, hogy végre visszamehessek aludni. Kicsit úgy éreztem magam, mint aki azért ad egy 500-ast a UNICEF-es adománygyűjtőnek, hogy hadd mehessen már tovább, mert elmegy a villamosa az orra előtt...
Piotrnak legyen mondva, másnap bocsánatot kért ("elfelejtettem, hogy a normális emberek ilyenkor már alszanak"), nem is haragszom rá, de azért nem alapozta meg a barátságunkat...