Fanni érkezés + első közös nap

Íme az első luxembourgi beszámoló!

Először is az én érkezésem: kivételesen a szokásostól eltérően minden elég flottul ment: a bőröndömbe mindenem befért, be is tudtam csukni, és annyira nem volt 32 kg, hogy 26 volt!

A Ferihegy-Brx Charleroi úton az egyetlen könyvet olvastam, amit elhoztam: a SCIC vizsga után saját magamnak vigaszdíjul vásárolt angol limonádét (tényleg nagyon limonádé, Love from Paris a címe és még a borítója is giccses, de nagyon szeretem az írónőt, már elég sokat olvastam tőle). Brüsszelben megállapítottam, hogy tökéletesen azért mégsem mehet minden: amikor visszakaptam a bőröndöm, az egyik kerekén el volt szakadva a gumi, így alig lehet húzni... :S Még egy órát kellett várnom a buszra, addig elvánszorogtam a bőröndömmel egy padig és tovább olvastam (a Charleroin nem működik a wifi...). Amikor megjött a busz, felszálltam, és röpke 3 óra után már Luxembourg belvárosában is voltam! Vera kijött elém a buszhoz, és elvitt az Auberge de Jeunesse (="ifjúsági szálló") fedőnevű ifjúsági szállóba, ahol a múlt éjszakát töltöttük (egy hatágyas szobában, aminek az ajtaját csak nagyon hangosan lehetett becsapni). Itt kb. "bedőltem" az ágyba (azért idézőjelben, mert fent aludtam az emeletes ágyon, és még az ágyneműhuzatot is nekünk kellett felhúzni, így nem volt olyan egyszerű).

Ma reggel a reggeli után (szigorúan 9-ig!!!) lezuhanyoztunk, összeszedtük a cuccot, majd kicsekkoltunk (szigorúan 10-ig!!!). Mivel a szállásunkra csak este 6-tól lehetett beköltözni, addig is el kellett ütnünk valahogy az időt, ez magyarázza a későbbi programjainkat...

A cuccokat otthagytuk a recepción, és elindultunk a városba, némileg céltalanul. Kitaláltuk, hogy elmegyünk a Kirchberg nevű negyedbe, ahol mindketten dolgozni fogunk. A térképen ugyan nem látszott, de az odavezető út konkrétan egy erdei ösvény volt, ugyanis egyszer csak végetért a járda, és ott voltunk egy "parkban", ami valójában egy erdő:

Az erdőből kijövet egy szerintem nagyon ronda szocreál/modern irodanegyed tárult a szemünk elé, ahol ráadásul minden fel is van túrva. Ezen a festői helyen fogunk dolgozni. Miután megtekintettük a Két Tornyot (ahol a fordítók székhelye van), eldöntöttük, hogy inkább menjünk kávézni. Ezen kívül nekem kellett vennem pár dolgot, úgyhogy elsétáltunk a kb. 20 percre lévő bevásárlóközpontba.

Az idő egyébként szép volt: szikrázóan sütött a nap (egész nap!), és egész meleg lett volna, ha nem fúj borzasztóan a szél.

A bevásárlóközpontban először kávéztunk az Exkiben, majd vettünk nekem itteni SIM kártyát (van itteni számom, akinek kell, megadom, de a magyaron is elérhető vagyok), majd bementünk az Auchanba venni tisztálkodószereket, mert azt nem hoztam. Fantasztikus a választék, mindenből sokkal többféle van mint otthon (#nyugat)! Itt vannak például a gyümölcsök:

Találtam tök jó könyves papucsot 2 (kettő) euróért!

Miután megvettünk mindent, amit kell, megebédeltünk. Találtunk egy Bagelstein (!) nevű bageles helyet, isteni bageleket árulnak, és nagyon vicces feliratok vannak mindenhol. :)

"Egyen naponta 5 zöldséget és gyümölcsöt, hogy elég éhes legyen a bagelhez!"

"- Hány gyerek kell a villany leoltásához a konyhában?
- Három. Egy, aki azt kérdezi, "milyen villany?", és kettő, aki azt mondja, "nem is én gyújtottam föl!"

"Eladót keresünk
Kezdje meg izgalmas karrierjét a bagelek világában!
- soha véget nem érő munkaórák
- nevetséges fizetés
- nehéz tárgyak cipelése
- idióta főnök
- nulla előrelépési lehetőség
- zéró előny
- minimum 7 évnyi felsőfokú végzettség szükséges"

Ebéd után megpróbáltunk hátizsákot venni (sikertelenül), majd bementünk a Belvárosba, a "Fedezzük fel a város legjobb kávézóit!" küldetést elkezdeni. A Trip Advisor ajánlása alapján megtaláltuk a Knopes nevű kávézót, nagyon aranyos hely, isteni kávéval. Erős indítás! Viszont kettővel mellette láttunk egy másik helyet is, hamarosan azt is alávetjük a Nagy Latte Tesztnek.

A kávézás után elsétáltunk a hostelhez, ami egy gyönyörű völgyben fekszik.

 

Artúr business classon utazik :)

A hostelből taxival költöztünk "haza". A "végleges kérónk" (by Bence) egy igazi flamand típusú ház (nem tudom, mi az igazi elnevezés, de én így hívom). Brüsszelben meg Hollandiában látni hasonlókat: szemből viszonylag szűk, fölfelé terjeszkedő (3 szintes), hátul kertes ház, csigalépcsővel. A bejárati ajtót táblák díszítik: 

A bőröndjeinket az egyik udvarias albán srác felhozta a másodikra, ahol a szobánk van. Itt fogadott minket Elisabeth, a Házinéni. Behívott minket a szobánkba, becsukta az ajtót és beszélt nekünk a Helyzetről. A Helyzet az, hogy november végéig egy csomó véletlen következtében 8-an fogunk a házban lakni (ami 2-3 fővel több, mint az alapvető befogadóképessége), ami neki elég nagy stresszhelyzet. Ráadásul a Lakótársak (5 fiú) közül 2 folyton a nappaliban lóg, play stationözik, filmet néz és már korán reggel alkoholizál. Közölte, hogy ha akarunk, már most keressünk másik szállást, mert a Helyzet nagyon dúúúrva. Egy pillanatra sikerült elbizonytalanítania, de egyelőre mi ki se jöttünk a szobánkból, és a többiek egyáltalán nem zavarnak. Ezután a Néni megmutatta, mi hol van a házban, nagyon tetszik az egész!!! Mi a konyhában fogunk reggelizni (mert ennyi ember nem fér el a reggeliző szobában), de van terasz és egy kis kert is! :)

Decembertől 3-an már nem lesznek itt, így az egyik pici szoba is felszabadul, úgyhogy akkortól akár dönthetek is úgy, hogy én átköltözöm oda (némileg több pénzért a saját szobáért persze)! Elgondolkoztam rajta, mert nagyon aranyos kis szoba (tényleg pici, a házban ez a legkisebb, de láttam én már ennél SOKKAL kisebbet is...), és jó nagy ruhásszekrény van hozzá.

Ez pedig a mi szobánk, miután beköltöztünk és teljesen otthonossá tettük:

Balra az én, jobbra Vera térfele

Ez az én ágyam :)

Az íróasztalom

Beköltöztem!

Mára ennyit, holnap Vera elutazik Brüsszelbe, hogy üdvözöljék, én pedig itt kezdek, "informális ismerkedéssel", illetve tájékoztatóval, ahol mindent megtudunk a következő 3 hónapról. Utána jelentkezem! :)

És lőn este és reggel: a második nap

Miközben várom Fannit, elmesélem, milyen volt a mai nap (eddig). A tartalomból: séta, gyönyörködés, epso-vizsga (EPSO = European Personnel Selection Office), szocializálódás, adminisztratív dolgok.

Séta: a fenti képen látható az az útszakasz, amit a hostelből egy kb. ötperces hegymászás árán lehet elérni, majd a lihegés közepette a kilátásban gyönyörködni. Az a boltív ott fönt már tegnap a szívembe lopta magát. :) Volt úticélom, de eléggé random mentem, a megérzéseim után, és minden egyes megállásnál megállapítottam, hogy igen, ott sétáltam tegnap, igen, azt láttam tegnap, stb., szóval hogy ugyanazon a területen mozgok, nem mintha bánnám. Rájöttem, hogy ettől is érzem magam ilyen jól, hogy belátható (és főleg: besétálható) távolságok vannak, kevesebb mint 24 óra alatt a fejemben volt a város térképe, és ma egész nap végig tudtam, hogy épp mihez képest hol vagyok. 

Gyönyörködés (részben): 

Ez a hercegi palota, és ott masírozik előtte az őr is.

Az első teendő a regisztráció volt, elsőre odataláltam a polgármesteri hivatalhoz, de nem oda kellett mennem, hanem a mellette levő irodába. Csak a történelmi hűség kedvéért mondom, hogy a 133-as sorszámot húztam, és amikor leültem várakozni, a legfrissebb szám a kijelzőn a 101 volt, és tíz, azaz TÍZ perc alatt sorra kerültem. Kedvem volna írni a kormányablakoknak. Ja, nem.

Egy mogorva, de aztán kedvesnek bizonyuló pasashoz kerültem, aki úgy beszélt, hogy nem igazán artikulált, de azt is csukott szájjal, úgyhogy csak kikövetkeztetni tudtam, hogy mit akar. Blindre beírta a családi állapotomra, hogy egyedülálló (pardon: hajadon), és mikor mondtam, hogy házas vagyok, mentegetőzött, hogy hát mivel ilyen fiatal vagyok (!), ő azt hitte, biztos nem vagyok férjnél. :P Az egész ügyintézés egyébként kb. negyedórát vett igénybe, és majd februárban vissza kell mennem visszaadni a tartózkodási engedélyemet vagy mit. Ezt:

Ezután elmentem vizsgázni. Igen. Van a Bizottságnál meghirdetve most állandó fordítói állás, és gondoltam, mivel ingyen és bérmentve ki lehet próbálni ezt a versenyvizsga-dolgot, ez a legjobb alkalom. (Ha meg véletlenül sikerülne, annál jobb. De erre kicsi az esély.) Az a lényege a versenyvizsgának, hogy nem csak, hogy át kell menni rajta, de minél jobb eredménnyel, mert különben az illető nem jut tovább. Az első forduló egy számítógépes teszt volt, kb. másfél órát vett igénybe, volt benne "elvont érvelés" (3-4 mondatból álló rövid szöveg, utána négy állítás, ki kell választani az egyetlen igazat), matek (főleg statisztikai mutatókat tartalmazó táblázatok alapján százalék- és arányszám-számítás), logikai feladatsor (egy négy ábrából álló sorba kell kiválasztani, melyik lehet az ötödik). A második részben volt egy francia szöveg, hozzá 12 kérdés, szövegértés, ilyesmik, hogy mit akart a szerző a második bekezdésben kifejezni azzal, hogy... stb., és végül egy angol szöveg, szintén 12 kérdéssel. Kb. egy hónap, mire eredménye lesz, pedig az egész feleletválasztós volt, szóval nem a külalakon múlik...

Aztán találkoztam Tomival, aki évfolyamtársunk volt az MA-n, és most ő a másik bizottsági gyakornok mellettem. Sétáltunk a Kirchbergen (az EU-negyed), aztán elmentünk ebédelni, utána ő haza, én meg bankszámlát nyitni.

Ha minden igaz, a magyar fordítói osztály a két torony egyikében van :)
Jobbra pedig a festői Jean Monnet épület egy része látható.

A bankszámlanyitás a nap legpozitívabb élménye volt. Egy borzasztó kedves ügyintéző jött, kezet nyújtott, bemutatkozott, és bevitt egy külön irodába. Ettől már úgy éreztem magam, mint aki számít a banknak. Sőt, biztos vagyok benne, hogy ha azért mentem volna, hogy megszüntessem a számlámat, akkor is ugyanilyen kedvesen bántak volna velem. Negyedóra alatt lett számlám, teljesen ingyenes, mert olyan konstrukció, hogy az első 12 hónapban nem kell fizetni se kártya-, se számlavezetési díjat, és hát nekem egyelőre csak 5 hónapra kell (és bármikor meg lehet szüntetni). Az ügyintéző hölggyel való beszélgetés közben fény derült arra is, hogy miért kell a regisztrációhoz a házassági anyakönyvi kivonat, meg egyáltalán a házasság ténye: azért, mert ha esetleg meghalok, a házastársam az örökösöm, és akkor a városnak vele kell kapcsolatba lépnie. O.o (Hallod, Házastárs?)

Beszélgettünk, miközben nyitotta nekem a számlát (nem a házastárs), és kérdezte, hogy nem gáz-e, hogy így külön vagyunk, és mondtam, hogy hát nem örülünk, de fogunk találkozni. Meg azt is mondta, hogy tudja, hogy Magyarországon most nem túl rózsás a helyzet (sic!), úgyhogy tökéletesen megértené, ha maradni akarnék a gyakornokság vége után. És mindezt nem tolakodóan, hanem teljesen természetesen, nem volt az az érzésem, hogy csak udvariasságból beszél hozzám. Iszonyú pozitív élmény volt az egész. (És közben nem tudom elnyomni magamban a hangocskát, amelyik azt mondja, tiszta gáz, hogy ennyire nem ehhez vagyok szokva, és csak ezért értékelem ennyire.)

A bankból hazafelé még találtam pár gyönyörködésre érdemes helyet az Alzette partján:

Fanni pakol

Zene pakoláshoz:

Vera megérkezett

Aki a rövid verzióra kíváncsi: megérkeztem és nagyon tetszik a város. :)

Selfie este fél 7-kor (!).
Gondoltam, nem elég a csupa cukiság a többi képen, megspékelem még pár bagollyal. 

Aki a hosszabbra:

Tegnap este, ahogy pakolgattam a legkésőbb-elteendő dolgaimat (gép, papírok, ilyesmi), sehol se találtam az EU-s egészségbiztosítási kártyámat...  Hosszú perceket töltöttem a szentségelés után azzal, hogy vajon ki se váltottam nyáron, vagy kiváltottam és elvesztettem valahol? De ha ez utóbbi, akkor HOGY lehettem ennyire béna? :D 

Na mindegy, szerencsére csak 11:25-kor indult ma a gépem Ferihegyről, úgyhogy pont belefért, hogy előtte fél 8-ra (nehogy a szemfüles nyuggerek beelőzzenek) odamenjünk a 11. kerületi OEP-be és kiváltsam az EU-bigyót - mint kiderült, valóban másodszor, mert jól emlékeztem, kiváltottam nyáron. Így 3000 Ft-ba került, de még ez is a töredéke annak, amit kártya hiányában az itteni orvosi ellátásért fizetnem kéne (azért remélem, nem lesz rá szükség). 

Sőt, olyannyira hatékonyak voltunk, hogy nemcsak ezt intéztük el még pre-Ferihegy, hanem igazolványképet is csináltattam (szintén baglyos sállal :D). Itt állítólag minden ügyintézéshez kell, regisztrációhoz meg számlanyitáshoz is. Kérem. 

Ferihegyen kiderült, hogy a nagy bőröndöm 22,1 kg (23 lehet), már épp megnyugodtam volna, mikor a check-in leány közölte, hogy de a kézipoggyászomat meg nem fogom tudni felvinni a gépre, mert ilyen kis propelleressel megyünk, és ott az ülések fölötti tartó túl kicsi, úgyhogy fel kell adnom poggyászként, de a repülőnél közvetlenül, és érkezéskor is ott kapom vissza. Úgyhogy vegyek ki belőle minden értéket. (Benne volt a laptoptáskám, mert nem akartam százötven csomaggal mászkálni.) Ja, és ne aggódjak, mert a Bécs-Luxembourg repülő nagyobb lesz és ott majd befér a bőrönd. Nem aggódtam.

De a Bécs-Luxembourg repülő nemhogy nem volt nagyobb, de kisebb volt. :D A Bp.-Bécs járaton 2+2-es ülések voltak, a Bécs-Luxin meg 1+2-es. Életemben ilyen pici gépet még nem láttam. :D Viszont ha lehet hinni a rettentő olvasmányos laminált tájékoztatónak, Rolls-Royce motor van benne. De még ez sem volt elég ahhoz, hogy szárazon megússzam: az egyébként nagyon kedves stewardessnek sikerült rámöntenie egy pohár kólát, amit a szomszédomnak akart épp odaadni. De úgy rám, hogy konkrétan mindenhova ÉS a tabletemre, amin épp olvastam. Szerencsére az ijedtségen kívül semminek nem lett baja, nem maradt folt a becsületemen nadrágomon, se a felsőmön. Kár, hogy nem valami fehér volt rajtam...

Teljesen tiszta volt az ég és elég alacsonyan is repültünk, és Luxembourg fölött én már beleszerettem a városba. :D Sajnos nem fényképeztem, mert kivételesen azzal voltam elfoglalva, hogy kibámultam az ablakon. Láttam a Kirchberget, ahol dolgozni fogunk (modern városnegyed és mivel egy hegy tetején van, a városnak is szinte minden pontjáról látszik), meg cuki fehér házakat, meg egy csomó hidat, és nagyon-nagyon vártam, hogy "igazából" is megnézhessek mindent. A reptéren nagyon hamar kiért a csomag (mire én is kiértem a mosdóból), és elindultam végigcígölni a városon az összesen kb. 37 kilót. Még mindig fáj egy kicsit a csuklóm. Annyira jó volt, hogy sütött a nap, én meg csak vigyorogtam, mint a vadalma, hogy áááá, milyen jó már ez a város, és ott a busz, amire fel kell szállnom, és itt az automata, ahol jegyet lehet venni. Tisztára mint valami hülye tyúk :D De még mindig extázisban vagyok a gondolattól, hogy effektíve itt fogok élni öt hónapig, és hogy mennyire szimpatikus volt a hely már a levegőből. És hogy ez milyen mázli, mert eshetett volna az eső egész nap, vagy tele lehetne a város szocreál betontömbökkel...

Na, de szóval az automatánál követtem el az első (és eddig utolsó) hibát, ugyanis két "courte durée" (rövid ideig felhasználható) jegyet vettem, gondolván, hogy az első érvényesítéstől számít a bármennyi idő (még nem tudtam, mennyi), és inkább legyen nálam +1 jegy a későbbiekre. De aztán a buszon próbáltam érvényesíteni, és nem lehetett, és akkor megnéztem, és rá volt írva, hogy akkortól, azaz a vásárlástól számítva 120 (pontosabban 121) percig érvényes! Így lett két jegyem ugyanarra a két órára. Amúgy 2 euróba került, szerintem nem drága. A másik két euró meg tanulópénz. 

Annak ellenére, hogy a buszon nem voltak kiírva/bemondva a megállók, leszálltam ott, ahol kellett, és átszálltam a másik buszra, és arról is leszálltam a megfelelő helyen, és a megállótól a hostelig teli szájjal vigyorogva mentem (vagyis jöttem, mert most is itt vagyok), és csak bámultam, hogy hogy lehet valami ennyire szép?! 

Becsekkoltam, lepakoltam, aztán elindultam, és a következő kb. három órában sétáltam, fényképeztem és ettem. És neteztem, mert az EU-elnökség alkalmából az egész városban mindenhol (mindenhol!) van ingyen wifi. :D Semmit nem intéztem el (regisztráció, bankszámla), viszont vettem egy sim-kártyát, úgyhogy most van luxembourgi telefonszámom. Aki kíváncsi, hamar megöregszik szívesen megadom! A képeket itt lehet megnézni, nyilvános az album annak is, aki nem ismerősöm, vagy horribile nincs is fönt Facebookon. 

Mondtam már, hogy nagyon tetszik a város? :)))))))

Three days to go!

Összefoglalnám, hogy én mit várok a gyakornokságtól:

Pingpongozni mondjuk tudok, és az ivócimbijeim is leginkább a kórusból kerülnek ki, de sose árthat, ha kint is van kivel inni. :P 

Viccen kívül, szokás szerint nagy az átfedés az elvárásaink között, nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály. De jó érzés, hogy addig is van biztos helyem. :)

A múltkori bejegyzésemben illusztrált pánikroham elmúltával egyébként elkezdtem összepakolni, egy 23 kg-s bőröndöt adhatok föl és egy 8 kg-s kézipoggyászt (+ laptoptáskát) vihetek magammal, és szerencsére közben elromlott itt annyira az idő, hogy ne problémázzak olyasmiken, hogy harminc fokból megyek a tízbe. #kicsimmelhidegekbe

Most megyek is, vár a bőrönd, meg a rengeteg cucc, amit valami zsugorító bűbájjal bele kéne varázsolnom. 

Ja, azt tudtátok, hogy ha valaki házas vagy elvált, a luxembourgi regisztrációhoz magával kell vinnie a házassági/válási anyakönyvi kivonatát?...

"Elnézést, csak még valamit!" Columbo

Utólag eszembe jutott még 2 elvárás, ezeket hozzáírtam az előző bejegyzésemhez. Remélem, nem várok túl sokat!

Egy tízes skálán mennyire nem állok még készen a költözésre

... Kezdjek el pakolni? De akkor mi lesz azokkal a ruhákkal, amiket még addig föl akarok venni? De föl akarok-e venni olyasmit most 30 fokban, amit majd októberben hordanék? De jövő héten meg nem lesz 30 fok...

Na jó. Legalább a nemruha-dolgokat át kéne gondolni. Gyógyszerek? Lázmérő? Ragtapasz?

Ú, és milyen papírokat kell magammal vinni? Nehogy itthon hagyjam a személyimet... mondjuk még sose történt meg. Ki kéne nyomtatni a szerződést. Ja, de azt majd csak ott kapom meg. Vagy az egy másik dokumentum?

Vigyek könyvet? De az plusz súly. De ott meg nem lesz erre pénzem. Na most milyen jól jönne egy ebook-olvasó (amit nem tudom, így írnak-e).

Melyik cipőt vigyem? Azt a sötétkék magasszárút nem szeretem... kéne egy másik, de nincs rá pénzem. Na jó, akkor elviszem azt. Vagyis nem viszem el, hanem fölveszem a reptérre menet, mert a legnehezebb dolgokat föl kell venni, hogy több ruhának legyen hely a bőröndben. És 30 fokban télikabátban meg bélelt cipőben fogok kimenni a reptérre?... De a jövő héten meg nem lesz 30 fok. Mindegy, legalább a télikabátomat szeretem. Meg az átmenetit is. Kabát *.*

Milyen táskát vigyek? A munkába vajon elég lesz akkora, amibe A/5-ösnél csak kisebb tárgyak férnek? Vagy van az a tök jó sárga, amelyik szintén használhatatlan méretű. De olyan jó színe van!

Elvigyem a tabletemet? A gép meg a telefon mellé?

Nem lehetne még pár hét haladékot kapni?...  

Inkább iszom még egy kávét.

Fanni is bejelentkezik

Sziasztok!
Gondoltam, én is bejelentkezem, ha már az első bejegyzést Vera írta. (Megpróbálok kicsit más külalakkal írni, hogy egyértelmű legyen, hogy melyik bejegyzést ki írta. Most épp más betűszínt próbálok ki, de lehet, hogy a betűtípusokkal is variálgatok majd.)

Aki nem ismerne, annak bemutatkozom: Fanni vagyok, 26 éves, budapesti, kávéfüggő. Verával egy lélek két testben ("agyhullámaiknál összenőtt sziámi ikrek"). Foglalkozásomra nézve frissen végzett konferenciatolmács (angol és francia nyelveken), civilben egy Cucu nevű ékszerteknős és számtalan plüssállat anyukája. Nagyon szeretek énekelni és aludni (nem egyszerre!). Kedvenc ételem a palacsinta, és gyűjtöm a körömlakkokat.(https://www.facebook.com/fanni.kadar.1)

Az "önéletrajz" után jöhet a motivációs levél:

Mit várok ettől a 3 hónaptól?

• Először is: azt, hogy végre rendesen megtanulok franciául. Úgy, hogy beszélni is tudjak, és mindent értsek, amit mondanak nekem. Annyira, hogy már franciául is bátran vállalhassak tolmácsolást. Ennek érdekében a helyiekkel megpróbálok mindig franciául kommunikálni (a munkában úgyis magyar lesz a munkanyelv).
• Azt, hogy megtanuljam önállóan beosztani a pénzem. Itthon "otthon" lakom, eltartanak, így - a 4 hónapos Erasmust kivéve, de az nem számít, mert ott nem lehetett megélni az ösztöndíjból, a szüleim segítettek, de még így is éheztem és fáztam - eddig soha nem kellett magamnak gazdálkodnom. Ez a gyakornokság erre kiváló alkalom lesz (persze az eurós fizetés és a nyugati árak mellett más, mint itthon).
• Bár nagyon örülök, hogy a Verával mehetek, ez iszonyatosan nagy mázli, mert együtt minden könnyebb meg persze nagyobb fun, de mindenképp szeretnék ismerkedni, új barátokat, ismerősöket szerezni. Magyarokat (a kollégák azok lesznek) és külföldieket is. Ezért is jó, hogy nem egy helyen fogunk dolgozni: Vera a Bizottságiakkal vegyül majd, én meg a Parlamentiekkel bandázok. (Aztán majd jól vegyítjük a baráti köreinket és káoszt okozunk az eu-s bürokráciában!)
• Szakmai fejlődést: bár az FTT-n első évben tanultuk a fordítástámogató szoftverek használatát, mióta lejárt az itthoni gépemen a MemoQ próbaverzió (kb. másfél éve), azóta nem volt előttem ilyesmi, és bár emlékszem, hogy anno egész felhasználóbarátnak tűnt a Trados és a MemoQ is, egyáltalán nem vagyok gyakorlott a használatukban (pedig az egyik diplomám szerint félig-meddig fordító is vagyok, úgyhogy ez tök ciki). Ahhoz a kevés fordításhoz, amit az utóbbi időben vállaltam, nem vettem volna hasznát, a munkaadók meg nemhogy nem biztosítanak ilyet, de amikor az UNESCÓnál megkérdeztem, hogy használnak-e valamilyen fordítóprogramok, konkrétan a Wordöt említették... Az EU-ban viszont minden fordító ilyenben tolja, úgyhogy ha minden igaz, pár hónap múlva profi leszek!
• Végül, de nem utolsó sorban: azt remélem, hogy a kinti 3 hónap alatt jobban látom a jövőmet, illetve valahogy kezd kialakulni, hogy mi lesz utána. Nem csak karrier, hanem minden szempontból. Ezt egyelőre nem tudom, hogy kell elképzelni: egy napon megvilágosodom, hogy mit és hol szeretnék csinálni, vagy csak úgy alakulnak a dolgok, hogy új lehetőségek nyílnak, vagy valami. A lényeg, hogy szeretnék többet tudni arról, hogy mi lesz velem 2016-ban. Már egy bárminek is örülnék, nincsenek nagy igényeim. Vagy már ez is túl sok?

Mit tudok nyújtani?

• A Parlamentnek: elegendő kávémennyiség biztosítása esetén szorgalmas és lelkiismeretes munkaerő vagyok. Poénokat igyekszem a társaság humorérzékével arányban elsütni.
• A blog olvasóinak: nem vagyok olyan grafomán, mint a Vera, de azért igyekszem én is írni, főleg olyan dolgokról, amik kettőnk közül csak engem érintenek. A bejegyzések nyomokban youtube videók formájában zenét, illetve Artúr, a plüss babaorángután szelfijeit tartalmazhatják!