A hétvégén kivételesen sok minden történt Luxemburgban, úgyhogy hetek óta először volt egy csomó programom.
Péntek este dinner party volt az egyik belga lánynál. Bár volt egy olyan verzió is, hogy nem lesz főzve, de végül mégis sütöttünk házi pizzát, és Anna - megfelelő infrastruktúra híján - lábosban megsütötte a híresen finom brownie-ját! Összesen hatan voltunk: Berlinde (BE), a házigazda, Ruth (NL), Teresa (PT), Anna (BG), Judit (HU) és én. Azért csak lányok, mert a főbérlő nem enged hímnemű látogatókat a lakásába, ugyanis egyszer volt egy, aki "neki nagyon nem tetszett"... (én nem tudom, Luxemburgban egy normális főbérlő sincs, vagy mi van??? Eddig alig hallottam olyanról, aki nem őrült valamilyen szempontból, rendszeres visszatérő téma, hogy kinek mit talált ki már megint a főbérlője...). Az ismeretlenül is szimpatikus szexista/rasszista főbérlővel sajnos nem volt szerencsénk találkozni, de legalább megégettem a kezem és fél este a hideg víz alá tartottam de a buli azért jó volt. :)
Szombaton szintén a gasztronómia jegyében folytatódott a hétvége: Benedekkel elmentünk az Eat it! elnevezésű street food fesztiválra. A NAGYON hideg és ergya idő ellenére ismét az udvaron rendezték meg az eseményt, food truckokból lehet enni a mexikóit/indiait/amerikait. A képen látható, forralt borral lekísért hamburger (benne: húspogácsa, whiskys hagyma, garnéla (????), 3 sajtból készült szósz) után desszertnek még benyomtunk egy-egy nutellás-epres-tejszínhabos palacsintát... szerintem ez lehetett az oka, hogy utána órákig rosszul voltam. :(
Vasárnapig tartott a Luxembourg City Film Festival is, úgyhogy szombat este két filmet is megnéztem Antigonival (ő a programozó gyakornok).
Ezt:
és ezt:
Mind a kettő nagyon tetszett, de a Raytől többet vártam (tök jó, hogy feldolgoztak egy ilyen témát, de többet is ki lehetett volna hozni belőle szerintem. Viszont az mindenképp jó, hogy közönségfilmet csináltak belőle, és pláne ennyire király színészekkel!).
A héten egyébként másik két filmet is láttam a fesztiválon, ezt:
(a látszattal ellentétben inkább dráma, mint vígjáték, még ha a dán közönség nem is gondolta így) és ezt:
Vasárnap adtunk a kultúrának, és Benedekkel elmentünk a luxemburgi lett kórus koncertjére, akik Fauré Requiemjét és két lett darabot adtak elő orgonakísérettel egy templomban.
A koncert gyönyörű volt, de a Világ Legkényelmetlenebb Székein kellett ülni, borzasztó volt. A székek ülés része annyira alacsony volt, hogy nekem ért a vádlim közepéig (!), a támla pedig egy üres fakeret volt, középen egy keresztrúddal... (Benedek szerint "ez ilyen weird katkó dolog", mindenesetre ezután se ebbe a templomba fogok járni...)
Hidegnek továbbra is hideg van (4 fok a maximum, és a nedves levegő miatt hidegebbnek érezni), de a délelőtt az egész várost beborító tejfehér dementorköd után most épp kitisztult az ég. Sőt, reggel 7-kor már világos van! Lehet, hogy tényleg eljön egyszer a tavasz? :) Búcsúzóul az elmúlt hetek újabb termékei:
Tessék egy kis Halászjutka, illik a vasárnap délutánhoz:
Mondjuk annyiban nem stimmel, hogy itt abszolút márciusi időjárás van, 8-10 fok, és ma a Kirchbergen láttam, hogy virágzik a krókusz!
A hét elejét azzal töltöttem, hogy keseregtem, hogy már csak három héééééét, és ne már, és ne legyen vége a gyakornokságnak, de azért igyekeztem a jövőre is fókuszálni és folytatni az álláskeresést. Így történt, hogy hétfőn jelentkeztem erre az állásra, amit amúgy korábban már láttam, csak valamiért nem támadt kedvem hozzá, és hétfőn se kifejezetten, csak Fanni átküldte, hogy ezt néztem-e már, és akkor mégis jelentkeztem. Kedden jelentkeztem egy Montessori-bölcsibe adminisztratív asszisztensnek, és ennél a munkánál éreztem először, hogy TÉNYLEG érdekel és szeretném én kapni, úgyhogy írtam hozzá egy gyönyörű motivációs levelet is. Ugyanaznap írtam az itteni Francia Intézetnek egy nem kevésbé szívhezszóló e-mailt, hogy naaaaa, nem akarnak felvenni? Mondanom se kell, mindkét hely azóta is reagál.
Mindeközben hétfő este már jobb volt a kóruspróba, mint múlt héten, leginkább mert a beéneklésről elkésett a fél kórus, és így egyrészt nem éreztem, hogy úgy állunk a pódiumon, mint a heringek abban a bizonyos dobozban, másrészt hallottam a hangomat, harmadrészt jóval tovább énekeltünk be (gondolom, a karnagy reménykedett, hogy a hiányzók addig beesnek).
Ja, még hétfőn az is történt, hogy volt kötelező jelleggel ún. carrier guidance sessionünk, csak a fordító gyakornokoknak, és hát rettentő hasznos infókat tudtam meg, például hogy állásinterjún érdemes arra a kérdésre válaszolni, amit valóban föltettek, nem pedig, amit szerintünk föltettek (!).
Szerdán és csütörtökön teljesen magával rántott a jajistenem-mileszmárciustól hullám, és komolyan elkezdtem aggódni, hogy pénzügyileg meg mindenhogy hogy fogunk ebből az egészből kijönni. Aztán csütörtökön fölhívtak az Amplexortól (aki még nem kattintott rá fönt az állás linkjére, most még nem késő), hogy mondjam már meg, hogy miért jelentkeztem az állásra, mi benne a legvonzóbb. Mondtam valami bullshitet, hogy hát izé, fordítás meg projektmenedzsment, mindkettőt szeretem, ez meg egyesíti mindkettőt. Jó, akkor ráérnék-e egy Skype-interjúra. Őőőő, persze, mikor? Holnap reggel 9, 10? Jó, legyen holnap reggel 9.
Úgyhogy a pénteket pizsamaalsóban és blézerben tiszta idegesen kezdtem, még szerencse, hogy előtte csütörtök este megnéztük a Kairó bíbor rózsáját, amiről Fanni már tett említést, szerintem iszonyat cuki és wtf volt egyszerre (par excellence Woody Allen!), és pont ilyen egy állásinterjú-előestére való film.
Szóval péntek reggel ültem a skype előtt, és 9 előtt pár perccel sikerült lenyugodnom, és akkor hívott (Lisszabonból!) az Amplexor HR-ese, egy nagyon szimpatikus, szerintem korombeli lány, akiről hamar kiderült, hogy szintén EMCI-t végzett (de utálta). :D Alapvetően a végzettségemről volt szó, hogy hol, mit, mikor, miért tanultam/dolgoztam. Úgy éreztem, hogy sikerült jó benyomást tennem, bár igazából csak az önéletrajzomat mondtam el jó hosszan - és kiderült, hogy jól éreztem, mert még aznap délután felhívott ugyanez a nő, hogy örömmel értesít, hogy továbbjutottam a második (és egyben utolsó!) körre, azaz az itteni irodában egy személyes interjúra. Hát az nem kifejezés, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, mert addigra kiderült, hogy ez tényleg nagyon nekem való állás, ráadásul a Bizottságnak készítendő fordításokat kellene projektmenedzselni, és pont olyan embert keresnek, amilyen én is vagyok (kevés tapasztalat, de nyelv(észet)i-fordítási dolgok és fordítóprogramok ismerete). Úgyhogy folyt. köv. 12-én 9:30-kor!
Még ugyanezen a pénteken pár gyakornokkal felmentünk a Bíróság 24. emeletére, és amilyen ronda az a torony kívülről, annyira jól néz ki belülről, világos, modern, nagyon jó munkahelynek tűnik. A kilátás az időjárásnak megfelelően nem volt túl izgalmas, de azért mindenképp érdemes volt fölmenni.
panoráma 1
panoráma 2
az EP két tornya, a távolabbiban dolgozik Fanni; a fehér épület a Philharmonie, a barna szocreál szintén a Parlamenthez tartozik
a "kiválasztottak" (b-j): Mihaela (RO), én, Ivana (SK), Michaela (SK), Lena (DE), Ariana (IT), Tomi (HU)
Fun fact: kiderült, hogy a Bíróság épületében több kaptár is van, de az a pár ember, aki tudja, hogy pontosan hol vannak, nem mondja el senkinek, nehogy megzavarják a méhek nyugalmát. :D (Mondom, hogy érdemes volt fölmenni!)
Szombaton elkirándultunk Benedekkel Clervaux-ba (ami nem az a Clairvaux, ahol a Szent Bernát tevékenykedett, pedig ugyanúgy kell ejteni), ahol van apátság, almalé meg gyönyörű táj!
ez mind moha *.*
a clervaux-i bencés rend által gyártott almalé, ez az eladó szerzetes szerint november 5-i préselés (tényleg finom volt, kétségtelen)
Este még Fannival megnéztem a Jules et Jim-et, még nem döntöttem el, hogy mit gondolok róla, az biztos, hogy egyformán aranyos és nagyon nyomasztó, és a végkifejlet szerintem az egyetlen lehetséges kiút egy hasonlóan élhetetlen szituációból. Nagyon tetszett, és értem, hogy miért kultfilm, de azt is értem, hogy Catherine miért megy mindenki agyára.
Ennek a nagyon aktív (és sikeres, végre!) hétnek a méltó lezárása pedig az volt, hogy ma elmentünk Benedekkel a Coque-ba úszni, ami után így néztem ki:
A hónap utolsó hete aktívan és szélsebesen telt. Hétfőn jobb meggyőződésem ellenére elmentem a Voices International próbájára, és amit kerestem, azt megtaláltam: társaságot és éneklési lehetőséget. Hogy ne gondoljam meg magam, be is fizettem a tavaszi/nyári évadra a kórusdíjat (80€). A "darabokról" inkább szó se essék. Bízom benne, hogy annyira jó lesz a társaság (annak ígérkezik), hogy az felül tudja írni a zenei igényeimet (de csak a próbák + a koncert(ek) idejére persze).
A héten összesen 11 (tizenegy!) állásra jelentkeztem, igaz, ezek nem mind állások, mert van, ahova csak írtam egy mailt, hogy helló, nem kéne egy talpraesett kolléga?, meg van, ahova szabadúszónak jelentkeztem, vagy csak leadtam egy "spontán" jelentkezést az adatbázisba, ki tudja, mire lesz még jó alapon. Eddig 13 helyre jelentkeztem és ebből kettő utasított vissza, a többiről semmi hír. Ez még messze nem a vége, és szerencsére még van egy hónapom.
Csütörtökön moziban voltunk, a Democracy című, általam propagandafilmnek titulált film premier előtti vetítésén. Gyakorlatilag az uniós törvényalkotást hivatott bemutatni egy (adatvédelemmel kapcsolatos) konkrét törvényjavaslat életének végigkövetésével, és tulajdonképpen be is mutatja, de az jön le belőle, hogy a képviselők/döntéshozók baromi sokat beszélnek róla, nem mindig érdemben, de a megbeszéléseik mindig kajálás köré vannak szervezve (munkareggeli, munkaebéd, munkauzsonna, munkavacsora). És a 2012-ben született javaslatból a mai napig nem lett jogszabály...
(Azért mondom, hogy propagandafilm, mert ingyen le fogják vetíteni középiskolásoknak és egyetemistáknak. Végülis ismeretterjesztőnek is lehetne hívni, jogos, de én úgy érzem, hogy bár "spontán" filmezték, szóval tényleg bele lehet látni, hogy igazából hogy zajlanak ezek a folyamatok, mégis az a lényege, hogy mennyire király az EU-s törvényhozás. Miközben majdnem négy év alatt még mindig nem jutottak dűlőre.)
Az mondjuk menő volt, hogy a vetítésen ott volt Jan Philipp Albrecht, a zöldfülű képviselő, akinek kilátszott a mellszőre, aki a törvényjavaslatot keresztülvitte az EP-n, meg Viviane Reding, aki Fanni szerint, mióta nem az adatvédelmi biztos, Avon tanácsadónő (száz kiló smink van rajta), és lehetett tőlük kérdezni.
Pénteken voltam Benedekkel a Philharmonie-ban kocerten, nagyon érdekes az épület, tele van beugrókkal meg folyosókkal meg erkélyekkel:
Szombaton a többi gyakornokkal és Benedekkel meg Fannival Nancy-ba mentünk. A város nagyon tetszett, kicsit mediterrán jellegű, kicsit Metzre emlékeztet, kicsit Orléans-ra, kicsit Pugliára: világos, tágas, széles utcái vannak, színes rácsokkal/zsalugáterekkel.
Amint a képeken is látszik, az idő sajnos nemhogy nem volt kegyes, de kegyetlen volt, mert a hűvös szél még önmagában nem akadályozta volna a városnézést, de aztán elkezdett úgy istenigazából esni az eső. Úgyhogy először elmentünk ebédelni, aztán a Lotaringiai múzeumba, ami legalább Benedeknek tetszett, részemről a porcelánedények cukik voltak, meg a skanzenszerűen berendezett 18-19. századi szobák, de ezen kívül az volt a legjobb, hogy nem esett bent az eső. :P Bezzeg mikor kiértünk, dézsából öntötték. Be is menekültünk egy japán teaházba, ahol Artúr is megkóstolta a kapucsínót (de nem ízlett neki, ami nem csoda):
Innen pedig az immár szinte monszunnak minősülő időben (zuhogó eső + vízszintesen fújó szél) visszabotorkáltunk a vasútállomásra, és hazajöttünk, próbáltunk megszáradni. :P
Ma meg egész nap a Euro Meet úszóversenyen voltunk, ahol többek között Hosszú Katinka, Cseh Laci, Jakabos Zsuzsanna, és az általunk eddig nem ismert Balog Gábor és Takács Krisztián is indultak, délelőtt voltak az előfutamok, délután a döntők, és hát volt miért szurkolni! :)
Itt épp a Hosszú Katinka nyer meg egy előfutamot...
[INTERMEZZO: a lelkes szurkolótábor egy része a délutáni döntők előtt]
Még a zászlót is elhoztuk az Álamfői olvasóból! (körülöttünk a lelkes szurkolótábor további tagjai)
... itt meg a Cseh Laci csap be a célba elsőként (biztos, ami biztos, két kézzel).
A strasbourgi beszámoló most már tényleg nagyon közel van, de a tegnap este után ezt a bejegyzést muszáj megírnom!
Hiányzik az éneklés!!! :( A múlt heti karaokén kívül mióta itt vagyok, egyáltalán nem énekeltem. Mivel nyolcan lakunk a házban és papírvékonyak a falak, itthon sem. Amint kijöttünk Luxemburgba, rögtön elkezdtünk itteni kórust keresni magunknak. Én már a második héten találtam egy honlapot, ahol megtalálhatóak a helyi kórusok. Sajnos a legtöbbről kiderült, hogy eleve szóba se jön, mert
ennek és ennek csak luxemburgiul elérhető a honlapja
Mivel a honlapról az derül ki, hogy az utóbbihoz az egyetem jelenlegi és volt hallgatói, oktatói és dolgozói csatlakozhatnak, először a Voices Internationalt néztük ki új kórusunknak. Vidám, nyitott nemzetközi társaságnak tűntek, 26 különböző nemzetiséget képviselnek és minden képen vidámak. Kiderült, hogy nem kell profinak lenni hozzá, heti egyszer próbálnak, mint az otthoni kórusunk. Írtam is a karnagynak, hogy itt van két szerencsétlen magyar lány, akik pont őket nézték ki maguknak és csatlakoznának, de azt a választ kaptuk (október elején), hogy már túl vannak a téli koncertszezon próbáinak a nagy részén, és nem tudnánk időben felzárkózni, de szeretettel várnak adventi koncertjeikre közönségnek. Én kicsit elszomorodtam, de Vera megtudta, hogy az egyetemi kórusba bárki jelentkezhet, így fel is vette a kapcsolatot az ottani karnaggyal. A bácsi telefonon elmondta, hogy nagy projektre készülnek: decemberben Bach Magnificatját és Vivaldi Gloriáját adják elő, amire a próbák már júniusban elkezdődtek. Mi még épp határeset, hogy csatlakozhatunk-e, ha nagyon szeretnénk, jöhetünk, de csak, ha decemberig egyetlenegy próbát sem hagyunk ki (és persze megfelelünk a meghallgatáson). Ezen a szűrőn én már fennakadtam, mert a brüsszeli és a strasbourgi (tudom-tudom, írjam már meg...) utunk is keddre esett. Vera viszont lelkesen ment a kórus következő fellépésére, ami után lett volna a meghallgatás. Ezt azonban a 20 perces blokk után már nem várta meg: elmondása alapján nem csak a színvonal volt gáz, de nem is látszott a kóruson, hogy élveznék, amit csinálnak, úgyhogy eldöntötte: Ő itt nem akar énekelni. Harmadszorra egy lett kórussal próbálkoztunk, ahol az egyik lett bizottsági gyakornok énekel. Ide a szólamarányok miatt nem járhatunk: már így is túl kevés a fiú...
Itt egy darabig feladtuk a küldetést, de ahogy közeledett az adventi időszak, és vele a koncertszezon, újra elöntött minket az éneklés iránti vágy, és eldöntöttük: januártól újra megpróbáljuk a Voices Internationalt.
Igenám, de...
A Facebookon megtaláltuk az Egyetemi Kórus és a Voices Iternational ingyenes adventi koncertjeit, és elmentünk meghallgatni mindkettőt. Egyrészt bár ne tettük volna, másrészt jól tettük.
Pénteken Esch-sur-Alzette-be vonatoztunk (kb. 20 perc Luxembourgból), a Magnificatot és a Gloriát meghallgatni az Egyetemi Kórus előadásában. Emlékeztem, hogy Vera mit mesélt róluk, de gondoltam, a darabok szépek, ha bevállalták, csak nem lehet annyira elrontani... Hát sajnos de. :( A barokk zenekar és a (profi) szólisták nagyon jók voltak, de a kórus... nem léptek be egyszerre, bizonytalanok voltak, a férfikar gyengécske, és néha bele is zavarodtak. És emellett tényleg nem látszott rajtuk a lelkesedés. Vera megnyugodott, hogy nem csak egy rossz pillanatukban látta/hallotta őket októberben, hanem az, amit látott, bizony reprezentatív volt.
Szombaton aztán a Voices International "Groovy Christmas" című koncertjére mentünk - ezúttal csak ide az utca végi templomba. Ha azt hittük, a péntekinél nem lehet rosszabb, sajnos tévedtünk. Elég vegyes darabok szerepeltek a műsorban, a hagyományos angol karácsonyi daloktól a rockballadán és a gospelen át Bach Magnificatjának (!) egyik tételéig sok minden szerepelt rajta. A kórus mellett szóljon, hogy róluk legalább el lehet mondani, hogy CUKIK. Mosolygósak, aranyosak, lelkesek, még koreográfiát is kitaláltak néhány darabhoz, de a második szám alatt eldöntöttük: ehhez a kórushoz mi nem szeretnénk csatlakozni. Lehet, hogy túl magasak az igényeink, de az is biztos, hogy itt is rengeteg belépési hiba és bizonytalankodás volt, nem voltak egyszerre, volt, ahol kifejezetten hamisak voltak, és a szólistákról pedig csak annyit: nekünk volt kínos hallgatni (tisztelet a kivételnek: az Argentin Mise szólistája profi volt). Persze biztos nem segítette őket, hogy a karnagy inkább bohóckodott, mint vezényelt. Valahogy végigültük a koncertet, de a ráadást már nem vártuk meg...
A kóruskeresést természetesen nem adjuk fel, reméljük, januártól találunk valami jót, drukkoljatok!!!
Úgy nem lettem kórustag, sajnos, hogy elmentem meghallgatni a leendő kórusomat (amúgy a Luxembourgi Egyetem kórusa), és nagyon nem tetszettek, nagyon nem szóltak együtt, láthatóan nem élvezték, amit csinálnak, nem voltak együtt (a karnaggyal se nagyon, mert nem mindig sikerült énekelni, miután beintett), és tudom, hogy ez nem feltétlenül szempont, de amit énekeltek, az se tetszett. :P Úgyhogy most legalább márciusig nem fogok (kórusban) énekelni. :(((((
Ide, Esch-sur-Alzette-be mentem el potyára meghallgatni a kórust. Nagyon cuki kisváros, majd lehet, hogy visszamegyek/ünk egyszer megnézni, mert most csak a főutcát láttam.
Viszont van jó hír is, végre én is fordítok!!! :) A szövegek sajnos borzasztó érdektelenek és szárazak, ráadásul a nyelvezetük is rettenetes, hosszú körmondatok, egyik nyelven se érthető a mezei olvasó számára. Külön vicces, amikor a dokumentum elejére oda van írva, hogy "ez a szöveg a honlap olvasóinak készült, hogy tájékoztassa őket az X jelentésben foglaltakról", és utána a szöveg abszolút nem úgy hangzik, mintha figyelembe venné, hogy a honlap olvasói nem feltétlenül jogászok, se nem az adott terület szakértői. De megkérdeztem ma a mentoromat (korábban "advisor"-ként emlegettem, de a mentor jobban hangzik), és azt mondta, hogy ha ilyen jellegű szöveg van, akkor nyugodtan átfogalmazhatom úgy, ahogy szerintem emészthetőbb.
Apropó mentor & fordítás, visszakaptam az első kész fordításom lektorálását, és tökre megdicsért (a mentor, nem a fordítás), alig javított benne valamit, és azok is stiláris/terminológiai/hivatkozási kérdések, például hogy az "EU legislation"-t én uniós törvényeknek fordítottam uniós jogszabályok helyett. Úgy tűnt, hogy meg van lepve, hogy hibátlanul le tudtam fordítani a szöveget, pedig hát minden kifejezésnek utánanéztem, meg kikerestem a belső adatbázisból, hogy hogy van a megfelelő magyar fordítása (csak pl. a legislationnél azt gondoltam, hogy tudom, mit jelent, és nem nézek utána külön, időmegtakarítás céljából... MOST már tényleg tudom, mit jelent! :P), szóval nem magamtól találtam ki. Na mindegy, nagyon jólesett a dicséret, meg adott egy kis löketet, hogy ne érezzem azt öt sor lefordítása után, hogy halálosan unom az egészet.
Mert hát azért elég unalmas, valljuk be. Sajnos még az eddigi (8) fordításim közül egyik se szól olyan témáról, ami érdekelne. DEVISZONT mindegyik iszonyat hasznos, mert angolul van, és oké, hogy mondjuk élelmezésügyi szakkifejezéseket nem jegyeztem meg (még!), de más, gyakrabban használt kifejezéseket igen. És ezeket magyarul se mindig tudom, hogy hogy vannak (ld. előző bekezdés), mert nem képezik az aktív szókincsem részét.
Meglepően sok a "tiszta" szöveg, én azt hívom annak, amikor nincs benne semmilyen utalás, hivatkozás, szám/tulajdonnév, idézet, hanem csak alany-állítmány-tárgy-bővítmények, és ilyen sztorizgatás, hogy "és akkor XY azt mondta Z-nek, hogy...", és ezeket pl. nagyon könnyű fordítani, gyorsan is megy. Szerencsére van egy 22 (huszonkettő!!) oldalas jegyzőkönyvem, aminek a 90%-a ilyen. :P
Ezek persze csak az első benyomások, két napnyi fordítás után, és most nagyon fárasztó is még ez az egész, meg nyilván sok dolog rutinná válik majd pár hét után, és nem fog energiát elvenni mástól.
