 |
| Új év, új falinaptár |
Ez eredetileg egy szándékosan pozitív, optimista hangvételű posztnak indult, amiben összeszedem, hogy annak ellenére, hogy nehéz volt visszajönni, miket teszek szándékosan azért, hogy könnyebben visszarázódjak az itteni életbe.
A hét viszont olyan nehezen indult, hogy utána - ha lett volna időm- egy lehangolt, negatív sirámot terveztem írni azokról a dolgokról, amik megnehezítik a visszaszokást (erős hangsúllyal a közlekedésen).
Közben eltelt egy hét, rengeteg munkám volt, mivel a múlt héten nem voltam itt, így csak most jutottam el odáig, hogy megírjam a bejegyzést. Ezalatt váltakozott, hogy melyik bejegyzésnek nagyobb az aktualitása, ezért végül egy vegyes poszt lett belőle, amiben összegyűjtöm, hogy milyen pozitív és negatív dolgok történtek, mióta visszajöttem.
Kezdem a rosszal. A múlt hétvégén nem volt kedvem visszajönni, mert egyrészt túl jó volt otthon, másrészt féltem, hogy nagyon magányos leszek így, hogy itthon és az irodában is egyedül vagyok (pláne, hogy otthon állandóan emberek közt voltam). Szerencsére ezt eddig még nem érzem, talán azért sem, mert a sok munka miatt elfoglaltam magam napközben. Három más dolog van, amivel viszont szenvedek: a felkelés, a sötétség és a közlekedés.
- A héten mindennap borzasztó nehezen ment a felkelés. Talán azért is van így, mert vasárnap hajnali 4-kor kellett kelnem az utazáshoz, ezért már eleve fáradtan érkeztem, és azóta sem tudtam kipihenni magam, csak halmozódott. Ráadásul a szobában hideg van (2 és fél hétig nem volt bekapcsolva a fűtés, ezért teljesen kihűlt, és mivel csak este érek haza, nincs ideje bemelegedni, mert reggel megint ki kell kapcsolnom), és sötét is, mert csak negyed 9 körül kel fel a nap. Ez nagyon megnehezíti a dolgot (persze a motiváció is hiányzik, ha tudnám, hogy reggelivel és friss kávéval vár valaki a konyhában, hogy jó reggelt kívánjon, könnyebb lenne). Emiatt 7-től fél 8-ig csak fekszem az ágyban és emberfeletti erővel próbálok ébren maradni. Amikor végre sikerül kikelnem az ágyból, akkor is minden egyes mozdulatra kényszeríteni kell magam.
- Ehhez kapcsolódik az időjárás is: amikor megérkeztem, még sütött a nap, de utána kb. egy óra múlva beborult és esni kezdett.
 |
| kilátás a szobából |
És mivel korán (fél 5-5 körül) lemegy a nap, este, mikor elmegyek, már ilyen sötét van:
És az időjárás miatt a kettő között sem látni a napot, vagy a kék eget. Ez az állandó eléggé kihat az ember hangulatára.
- A harmadik dolog, hogy képtelen vagyok megszokni a közlekedési kultúra teljes hiányát! Kedd kivételével az összes nap relatíve normális körülmények között eljutottam a munkába és haza, de a kedd reggel igazi horror volt. Eleve nagyon nehezen indult, és kicsit világvége hangulatom is volt, eléggé fájt a reggel és rosszul esett élni. Az első buszon majdnem aludtam, annyira meleg volt, és alig vártam, hogy végre beérjek az irodába és nyugodtan sajnálhassam magam az irodámban. Ez azonban nem ment könnyen. Kezdve onnan, hogy a találóan elnevezett Martyrs megállóban vagy 10 percet vártam, amíg végül a harmadik buszra nagy tolakodás árán feljutottam. Az egy dolog, hogy egy minden ujján gombás körmű bácsival fogtam egy kapaszkodót, aki mindenáron úgy akarta fogni a rudat, hogy hozzámérjen, de a következő megállónál, amikor néhányan leszálltak, és vissza akartam szállni, nekem kellett szólni, hogy menjenek beljebb, akik az útban állnak, mivel láttam, hogy belül a forgó teljesen üres, de nem tud senki beljebb jutni 2 pasitól, akik az ülések közötti szűk részt elfoglalták. Nekik maguktól nem jutott eszükbe, hogy nem véletlenül áll mindenki az ajtónál, és senki nem szólt nekik, én Kádár Autoritás Fanni kellettem ahhoz, hogy a magam teljes tekintélyével (szivárványszínű kötött sapka included) rájuk "ripakodjak"... Így nagy nehezen felnyomakodhattunk a buszra, ami baromi lassan (és persze vagy 30 fokban) elevickéltünk a Philharmonie megállóig, ahol meg is állt a busz, de az ajtók nem nyíltak ki (egyik sem). Ez a sofőrt nem zavarta, szokás szerint nem mondott vagy csinált semmit. Mikor már többen kiabáltak, hogy nyissa már ki, nagy nehezen sikerült, és leszálltam - volna, de köztem és az ajtó között állt egy nő, akinek esze ágában nem volt leszállni (még úgy sem, hogy csak így tudtunk volna az ajtóhoz férni). Miután elnézést kérve odamentem és jeleztem, hogy leszállok, nagy kegyesen, bár fintorogva arrébbállt, de nem szállt le, hanem arra kényszerített, hogy egy másik - szintén az ajtóban álló és leszállni nem hajlandó - nőt félre kelljen tolnom, hogy le tudjak szállni (miután nem ment arrébb felszólításra sem). Wáááá! Ez leírva biztos nem hangzik szörnyen, és biztos túlreagálom, de akkor nagyon traumatizálva éreztem magam. :(
Most nézzük a jó dolgokat! Az első nap megterveztem a hetemet úgy, hogy minden napra jusson valami jó, amit lehet várni.
 |
| első nap újra az irodában (Artúr elkísért) |
- Hétfőn elmentem jógára. Nagyon jólesett! Megint a Darth Vader volt mellettem, aki borzasztó hangosan végzi a légzőgyakorlatokat, és időnként random, kicsavart pózokba tekeri a testrészeit, fejen áll vagy úgy csinálja a gyertyát, hogy a lába lótuszülésben van... Amúgy tök jó volt, azzal a kis kivétellel, hogy a táskám és a kabátom bennragadtak a kódos szekrényben... nem felejtettem el a kódot, hanem nem is tudtam beírni, mert mint kiderült, el van romolva az a szekrény (ami nincs kiírva sehova), meg úgy nagyjából az összes többi is, mert vagy nem lehet bezárni őket, vagy kinyitni nem lehet. Mindegy is - jegyezte meg egy random pasi, miután azt a jótanácsot adta, hogy legközelebb próbáljam ki, hogy működik-e, mielőtt betenném a cuccaimat - mert hamarosan ezeket is ledózerolják az egész épülettel együtt (ez a JMO épület, amiben évekkel ezelőtt azbesztet találtak, ezért mindenkit kiköltöztetnek, de még mindig dolgoznak benne). Mivel az öltöző környékén nincs térerő és a mobilom be volt zárva, egy falra szerelt telefonról felhívtam a megadott segélyszámot, akikhez ilyenkor fordulni kell. Miután elmondtam, hogy mi a gond, kiderült, hogy a vonal másik végén a pasinak fogalma nincs róla, miről van szó, és hol, miben kell segíteni, egyáltalán nem számított rá, hogy ilyennel hívhatják. Azt mondta, visszahív... Miután nem hívott vissza, újra felhívtam, erre azt mondta, nem találja a kódot. Na ekkor már tudtam, hogy valami zavar van a kommunikációban, ezért elmondtam neki még egyszer, hogy nincs "kód", illetve van, de nekünk kell kitalálni, de mindegy is, mert be se tudtam írni, mivel rossz a szekrény, küldjön valakit, aki kinyitja. Miután tovább magyaráztam, egy idő után leesett neki valami és felkiáltott: "Oh! vous etes une femme qui fait du sport!" (="Á, maga egy nő, aki sportol!"). Mondtam, hogy szeszá! Ekkor leesett neki, hogy be vannak zárva a cuccaim és ezért telefonálok (ezt már kétszer elmondtam neki, de úgy látszik, zavar volt az erőben és nem ment át a message). Végül küldött valakit, akinek volt univerzális kulcsa, és kiszabadította a cuccaimat. A nagy megkönnyebbülés után a hétfői szokásos kocsmakvízre mentem, ezúttal Ruth, 2 új gyakornok és egy volt belga gyakornok jött (utóbbi kapott állást egy fordítóirodánál, és most itt él). Jófejek voltak, bár sokat nem beszélgettünk. A belgától érdeklődve, de kicsit félreérthetően megkérdeztem, hogy mégis hogy sikerült ezt az állást megszereznie, mire felháborodva és kicsit kioktató hangsúllyal közölte, hogy az interneten volt meghirdetve a pozíció, ő meg jelentkezett rá. Nem tudom, mit hitt, hogy mit feltételezek róla... Maga a kvíz is jó volt, megint 6 témában voltak kérdések, a kedvencem az a blokk volt, amiben sorozatok főcímzenéjét kellett felismerni.
 |
| hangulatkép (balról: Milda (SL), Hanne (BE), Anni (FI), Ruth (NL) |
Tök jó volt, mindenki hozzá tudott szólni valamihez (ha nem is mindenhez). Én például tudtam, hogy hogy hívják a császárt a Star Warsban. A múltkorin meg azt, hogy hány óra az időeltolódás Luxembourg és Jeruzsálem között.
 |
| ő az. |
- Újraindultak a nyelvórák, ezért kedden voltam németen. Tök jó! Aznap sajnos több jó nem volt. :(
- Van egy új ír trainee, aki tart írórát. Tudtam, hogy nekem ez KELL. Aki nem tudná, annak idején több, mint 5 éve tanultam írül 4 hónapig (Limerickben Erasmuson, heti kétszer, egy Billy nevű nagyon cuki tanártól). Akkor egy nagyon alap szintre eljutottam, de azóta mindent elfelejtettem. Most itt az alkalom, hogy felfrissítsem a tudásomat! Dólan, aki az órát tartja, ír nyelvet tanult az egyetemen, épp a doktori disszertációját írja, és maga is ír anyanyelvű. Az elején elméleti bevezetőt tartott az ír nyelvről és a kelta nyelvcsaládokról (ezekről is tanultam már, és most visszajött minden, mit a P és Q kelta nyelvekről tudtam), aztán elkezdtünk alap nyelvtanokat venni. Olyan jól esett egy kicsit megint nyelvészeti kifejezéseket hallani! Azt a szót, hogy copula például vagy 4 éve nem hallottam, de most mégis megvolt rögtön, hogy az mi. Az angol szak óta a nyelveknek csak a gyakorlati oldalával foglalkozom, amit én választottam, de azért az ilyesmi is hiányzik néha. Rajtam kívül még egy cseh lány és egy vak olasz srác járnak az írre (illetve az utóbbit kíséri az egyik traineeship advisor, aki így akaratán kívül szintén írül tanul). Az óra végére már el tudtam mondani, hogy "Dia dhuit! Is mise Fanni. Is bean mé. Tá mé i Lucsamburg . Tá aistritheoir mé . Slán! Go raibh maith agat.". Este pedig átmentem Veráék új lakásába, ahol Benedek csinált melegszendvicset meg pattogatott kukoricát, aztán elment próbálni az új zenekarával, mi meg a Verával csapattuk a "Joy napokat".
- Én is bevállaltam, hogy szívesen tanítok magyart. Csütörtökönként lesznek az órák, most lett volna az első, de elmaradt, mert senki nem jött el. :( Az egyetlen lány, aki jelezte, hogy szeretne járni (a némettanárom) aznap lemondta, mindenki más (kb. 5 másik ember) pedig mind azt mondta, hogy tök szívesen járna, és érdekli, de nem tud garantálni semmit, meg nem biztos, meg attól függ, hogy épp mennyi munka van/mennyire fáradt/hogy fér bele, stb. Jövő hétre viszont a némettanáromon kívül egy máltai srác és az írről ismert olasz srác is jönni fog, ha minden igaz. :) És legalább már megvan az óratervem... Még valami történt csütörtökön: esni kezdett a hó (vagy egy napig abba se hagyta)! Az addigi eső hirtelen havazásba váltott, ami a széllel együtt elég brutális, de nagyon szép volt, utána pedig az egész várost gyönyörű hófehér takaró borította, és a fák ágain még mindig ott van.
 |
| a hóvihar az iroda ablakából |
 |
| hószelfi |
 |
| a hátsó terasz és kert nálunk péntek reggel |
 |
| téli mesevilág Luxembourgban (nem saját fotó) |
- Ez a péntek hosszú péntek volt, de hogy ebben is legyen valami jó, feliratkoztam masszázsra. Szuper volt! este pedig régi és új gyakornokokkal a Rock Solidban kötöttünk ki. Pedro hozott mindenízű drazsét, amit adott annak, aki jó volt, de csak úgy kóstolhattuk meg, ha nem nézzük meg, hogy milyen ízű. Én a borsossal még jól jártam...
- Ma, azaz szombaton Trierbe mentünk Verával és Benedekkel, mert ők még nem látták a várost és mert Németország sokkal olcsóbb, ezért ott kell shoppingolni. (Benedek szerint kebabot is ott kell enni, mert ott vannak az autentikus törökök). A shoppingolásból Vera vette ki az oroszlánrészét (sic!), bár csizmát nem sikerült találnia. A kebabozásból hagyományos helyi ételek, a városnézésből meg boltról boltra (étterembe/cukrászdába) mászkálás lett, de azért a belvárost, a Porta Nigrát és a katedrálist megnéztük. Az idő szokás szerint rossz volt, de nagyon jól éreztük magunkat.
Trierben találtam ezt a táblácskát, ami most már a fenti baglyos naptár mellett szintén a szobám falát díszíti, hogy ettől is jókedvem legyen, hacsak ránézek:
Még nem merem elkiabálni, de úgy tűnik, kezdek visszarázódni az itteni kerékvágásba, és visszaszokni az itteni életembe, ami néha olyan, mintha egy a budapesti valósággal egyszerre létező párhuzamos univerzum lenne, és ahol épp nem vagyok ott, ott nálam az idő is megáll... Indokolatlan mennyiségű kávé segítségével eddig sikerült ébren tartanom magam a munkaidő során és a többieket is jó újra látni. A vidámabb folytatás reményének jelképeként zárásul itt van egy szivárvány, amit szerdán fotóztam, szintén az irodából:
