félévértékelés

Annyira tetszik Fanni lezáró bejegyzése, hogy én is írok egy félévértékelőt (nem, ez még nem a beígért közös búcsúbejegyzés). 

Ráadásul két dologra jöttem rá: 1. nem meséltem el az utolsó hetemet a Bizottságnál, pedig nagyon jó volt; 2. én is írtam szeptemberben arról, hogy mit várok a gyakornokságtól, szóval van mit áttekinteni.

1. Az utolsó hetem

Már nem volt túl sok fordítandó, direkt nem vállaltam túl magam. De emlékszem, hogy direkt olyasmiket választottam a licitből "búcsúzóul", amik tetszettek, pl. sajtóközleményeket, mondván, hogy csak nem fogom az utolsó pár napot uncsi sablonszövegekkel tölteni. És nem is töltöttem. Már nem tudom pontosan, melyik nap mi történt, arra emlékszem, hogy hétfőn (febr. 22.) hívtak vissza az Amplexortól, hogy ugyan jöjjek már be egy harmadik (!) interjúra kedden, azaz másnap. Úgyhogy már csak ezért is jó volt, hogy nem vállaltam be túl sok fordítást, mert az interjú fél 2-kor volt másnap, kivettem a délelőttöt, elmentem az interjúra, a leendő főnököm meg egy iszonyatosan cuki HR-es ült velem szemben, jó volt a hangulat, és kiderült, hogy szakmailag (az otthoni fordítóirodai és az itteni bizottságos múltammal) nyerő vagyok náluk, de ugye azt nem lehetett tudni, hogy a többi jelölt mennyire rátermett. Akárhogy is, ez volt kedden, közben Mikivel (aki nem emlékszik rá: a mentorom volt a Bizottságnál), írtunk értékelést a gyakornokságról, nekem is magamról kellett írni és neki is rólam, és bár előre csak felületesen beszéltük meg, hogy milyen szempontok szerint írjuk meg, szinte ugyanaz szerepelt mindkettőnknél. Annak azért nagyon örülök, azon kívül, hogy pozitív értékelést kaptam, hogy ezek szerint én magam is reálisan látom a saját munkabírásomat, teljesítményemet, stb. Szerdán reggel a 2-es unit rendezett nekem egy... wait for it... búcsúreggelit :) Mindenki hozott be valamit, volt, aki péksütit, volt, aki felvágottat, sajtot, volt, aki gyümölcsöt, teát stb. A head of unit mondott pár kedves szót - ahhoz képest, hogy milyen kevés találkozásunk volt, sikerült rátapintania, hogy mik azok a tulajdonságaim, amiket érdemes kiemelni, azt mondta, hogy olyan pozitív személyiség vagyok, hogy öröm volt velem összefutni és beszélgetni bármikor. :) És persze, hogy a fordításaimra is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, úgyhogy értékes tagja voltam a csoportnak (merem remélni). UPDATE: azt el is felejtettem írni, hogy kaptam szuper ajándékot is: ezt. :) Én is mondtam két mondatot remegő hangon, de sikerült nem sírnom (yay!), és megköszöntem mindenkinek a mindent, meg Mikinek a mentorálást. Aztán reggeliztünk (én egy egész smoothie-t tudtam inni összesen, nem voltam nagyon evős hangulatban), és közben kérdezgették a kollégák, hogy mi lesz velem, meg mi van az Amplexorral, mondtam, hogy egyelőre semmi, de már volt három interjúm, erre persze mindenki mondta, hogy ha már a harmadik körig eljutottam, akkor tuti én leszek a befutó, de legalábbis nagyon szimpi lehetek nekik (ez utóbbival egyetértettem). 

Szerda este elmentünk búcsúsörözni páran, és erről írtam is, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam, kevesen voltunk, de csak olyanok, akikről tudom, hogy ők is jól érezték magukat velem és nem udvariasságból jöttek el. Ja, még szerdán leadtam az utolsó fordításomat.

Csütörtökre és péntekre így semmi dolgom nem maradt, csak vártam az Amplexor hívását. Ami nem jött! Jött helyette csütörtök reggel e-mailben állásajánlat. Először szívbajt kaptam, mert az volt a tárgya, hogy "Your interviews", és ebből még nem tudtam, hogy széna-e vagy szalma. De megnyitottam, és igen!!! Úgyhogy azonnal felhívtam B.-t, amit persze hallottak a bent levő kollégák (#szigetelés), és mind jöttek gratulálni. :) 

Pénteken már csak lézengtem bent, és el is jöttem elég korán, mivel mentünk Fannival Portóba. Minden bentlevő kollégához bementem elbúcsúzni, tök aranyosak voltak így utoljára. Szinte kivétel nélkül mindenki megölelt, megpuszilt, sok sikert kívánt, még egyszer elmondta, hogy milyen kár, hogy nem maradhatok (nekem mondja), de reméli, hogy valamilyen formában vissza tudok menni (nekem mondja). És aztán Portó, és erről már volt szó.

2. Mit vártam a gyakornokságtól? 

• a place where I learn ping-pong: már akkor is tisztáztam, hogy ping-pongozni eddig is tudtam, szóval ez nem annyira érdekes.
• a place where I befriend new drinking buddies: hát igen. Amikor ezt a bejegyzést írtam, még úgy nézett ki, hogy a kórusbeli ivócimboráim megmaradnak, ma már tudom, hogy legfeljebb páran és csak ha hazamegyek/meglátogatnak. Itt barátokat nem nagyon találtam, vagyis hát szeretném azt hinni, hogy a bizottsági fordítók közül pár emberrel a kollégaságnál közelebbi viszonyba kerültem, de mivel egyikükkel se találkoztam február vége óta, nem biztos, hogy ennek a hitnek van bármi alapja. :P A gyakornokokkal a gyakornokság alatt se nagyon kerestem a kapcsolatot, erről írtam is itt, hogy nekem a szakmai előmenetel most fontosabb, mint a haverkodás. Őszintén szólva nem sajnálom. A legeslegkedvesebb ivó-, evő-, sorozatnéző, masszírozó, pletykáló stb. cimbimmel pedig meg kell tanulnunk külön országban élni, ahogy ő maga is írta. Egyébként abban biztos vagyok, hogy ha másért nem, "szükségből" a mostani kollégáimmal egyszer csak közelebbi kapcsolatba kerülök, elvégre egy irodában ülünk. 
• "nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály": eloszlott. Nem is kicsit. Mondjuk én eleve azzal a szándékkal jöttem ki, hogy ha csak nem muszáj, nem akarok hazamenni, ezért is szerettem bele annyira Luxemburgba, hogy még mindig imádom, a bődületesen ergya időjárás ellenére, túlélési ösztönből. Persze ez még a nászutas fázis, amíg nem érnek el hozzám a közéleti problémák (vannak itt olyanok?). 
  Egyébként lett volna otthon is munka, vagy legalábbis lehetőség, elég sok olyan állásajánlatot láttam az utóbbi egy-két hónapban, amikre ha otthon lennék, mind jelentkeztem volna. Lehet, hogy ilyen értelemben lett volna hova hazamenni, de ezt nem tudom. 
  A homály azért teljesen nem oszlott el még, mert az Amplexornál a szerződésem csak aug. végéig tart, addigra derül ki, hogy megnyerjük-e az újabb tendert. De addig még van öt hónap (ezek az öthónapos etapok...!), akár más állást is kereshetek/találhatok.

Aki pedig a folytatásra kíváncsi (eltekintve a közös búcsúposzttól of course, ami hamarosan érkezik), itt követheti nyomon a luxemburgi kalandok következő felvonását. :)

Még utolsóbbak

A legutóbbi utolsók óta egy csomó más utolsó történt. Mindennap mennek haza a többiek, mindennap egyre kevesebben vagyunk itt, és már szinte mindent utoljára csinálunk. Ez már az elköszönések ideje, mindennap egyre kevesebben vagyunk, és egyre gyakrabban jön még egy ötlet, hogy mikor és hol találkozzunk még.

• Kedden volt az utolsó olyan este, amikor mindenki itthon volt a ház lakói közül, úgyhogy aznap elmentünk a sarki kocsmába elbúcsúzni (Jerko és én hazamegyünk, Grace, a legújabb lakótárs pedig a hónap végén elköltözik). Jan sajnos beteg és nagyon rosszul volt, úgyhogy csak öten voltunk, de nagyon jó volt az este. Egy csomót beszélgettünk Piotr filmélményeiről, Simon utazási terveiről (és a barátnője hajáról, ami "ott van mindenhol és mondjuk már meg, hogy ez hogy lehetséges, hogy MINDENHOL ott vannak a hajszálai???!!!" - itt Grace-szel jelentőségteljesen összenéztünk), Jerko előző/következő munkahelyéről, és végre megismerkedtem Grace-szel is, aki jogász, tök jófej, pont akkora, mint én (és nem zöld!), és úgy beszél, mint a királynő (szemben Simonnal). Sajnálom, hogy ő csak most jött, nagyon szimpatikus lány.

• Szerdán volt az utolsó munkanapom (az uniós intézményeknél a húsvét előtti csütörtök és péntek szabadnap, a húsvét hétfő utáni 3 munkanapot meg kivettem). Mivel a nagy búcsúztatás már előző pénteken megtörtént, kb. ugyanolyan munkanap volt, mint a többi. A head of unittól kaptam egy szép ajánlólevelet, és a gyakornokság értékelésébe is szépeket írtak rólam.

Este a gyakornokokkal egy csomóan elmentünk a Scott'sba - utoljára.

• Pénteken utoljára kávéztam Aleksandrával, akivel nagyon jóban lettünk az utóbbi pár hétben (és egyben az egyik tanítványom). Beszélgettünk az Életről, hogy milyen nehéz időszakban vagyunk most, az eddigi gyakornokságairól, stb. Egy csomó dologról ugyanazt gondoljuk, de ő sok mindent sokkal pozitívabban lát, mint én, amit jó volt hallani. Nagyon jólesett beszélgetni vele, őt is nagyon megkedveltem. És megbeszéltük, hogy hamarosan meglátogatom Szlovéniában, aztán majd ő is jön Budapestre. :)

Aznap este a De Gudde Wellenbe mentünk, ahol én amúgy most voltam először (és utoljára). Tök jó üveges sörök vannak, és egész sokan, kb. 12-en összegyűltünk. A hangulatot még az a nagyon részeg pasi se tudta elrontani, aki - miután magában motyogott egy sort - behajolt Petra és közém, és mindenáron azt akarta megtudni, hogy szerintünk "What is Europe?". Egy nem túl hosszú, de annál kellemetlenebb beszélgetés után végül megoldódott a helyzet, mert felmentünk az emeletre, de láttam, hogy tovább zaklatja az utánunk jövőket...

• Szombaton szép, napsütéses idő volt, amit ki kellett használni (jövő hétvégéig most már nem lesz ilyen), ezért Ruth-tal, két szlovák lánnyal és az egyikük anyukájával (aki épp itt van látogatóban) elmentünk Clervauxba, ami az ország északi részén van, és van ott egy vár. Az út maga nem lenne több másfél óránál, de a vonat helyett Ettelbruckig pótlóbusz járt, így kb. két óra alatt értünk oda. Maga a vár nagyon kicsi, de most van benne egy fotókiállítás, The family of Man címmel, amit megnéztünk. Nagyon-nagyon tetszett!!! 200-nál több fekete-fehér fénykép a világ minden tájáról, különböző időszakokból, témák szerint csoportosítva, mégis egy folyamatot alkotva a születéstől a halálig. Volt köztük néhány híres kép, ami a törikönyvekből vagy máshonnan ismerős, de a legtöbb nem az - csak "fotók emberekről", mégis nagyon érdekes volt.

A kiállítás után ebédeltünk és kávéztunk, aztán felmentünk egy dombra, megnézni az apátságot. Vettünk házi bio almalét!

Terveztük, hogy Clervaux után még útbaejtjük Esch-sur-Sure-t is, ami szintén szép, de csak félnapos városka egy várrommal, de mire visszaértünk a clervaux-i vasútállomásra, ehhez már késő volt (vissza kellett volna menni Etelbruckba, és onnan még egy félóra vonatút lett volna, és már nem lett volna elég időnk naplementéig). Legalább lesz miért visszajönni! :)

Este karaokezni voltunk az Oscar'sban. Kivételesen nem volt tömegnyomor, még asztalunk is volt! Ruthtal és Petrával hárman énekeltük a Zombie-t - szerintem jók voltunk! ;) Az est fénypontja a teli torokból átszellemülten énekelt We are the World volt (még szerencse, hogy ki volt írva a szöveg, az eredeti változatot nem is tudom fejből, így is mindig az jutott eszembe, ahogy a nyelvészek éneklik). :D
Sajnos többre nem jutott idő, mert 1-kor bezárt a hely (itt egyébként MINDEN kocsma/bár/étterem/pub bezár legkésőbb 1-kor, még péntek-szombaton is, csak a diszkók/klubok vannak nyitva hajnalig - a szerk.). Utána még átmentünk az Erkélyes Helyre a belvárosban (nem tudom a nevét), hogy az erkélyen ünnepélyesen elköszönjük, ami végül Petrával megtörtént, de rögtön utána mindenki hazament, mert az óraátállítás miatt így is csak fél 4 körül értünk haza...

• Ruth kérte, hogy vasárnap menjünk el bruncholni: ez náluk Hollandiában húsvéti hagyomány. 1000 éve nem ettem ennyire nagy és laktató reggelit:

Meséltem neki a locsolkodásról, de beszéltünk még a családjáról, a hangszerekről, meg az antiszemitizmusról, a kirekesztésről, és arról, hogy Adele hogy tud úgy énekelni, hogy közben sír. Utána elkísértem az utcájáig, aztán elköszöntünk, de aztán este is találkoztunk  Mariával és Daniellel négyesben a Konrad'sban. Utoljára ott, utoljára négyen.

• Húsvét hétfőn már azt hittem, tényleg nem lesz semmi, meg zuhogott is az eső, úgyhogy nem mentem megnézni a húsvéti kirakodóvásárt a Place d'Armes-on. Este viszont mégiscsak elmentünk kajálni a maradék gyakornokokkal, vagy tizenöten - nem mondhattam nemet, lehet, hogy most látom őket utoljára! A Bossóban ettünk, ami egy főleg német jellegű kajákat kínáló normális árú étterem a Grundon. Käsespätzlét ettem mindennel. A pénteken naivan a hétvégére vett kajákat majd megeszem ebédre a héten. Vagy valamikor. Vagy elosztogatom. Valamit mindenképp kezdek velük.

• Kedden és szerdán utoljára eszem a KAD-ban (a parlamenti menzán) - valószínűleg a saját kajámat (ott ezt tök legálisan lehet). 

• Ma (kedd) délután elmentem a Természettudományi Múzeumba (a Villa Vaubant is ajánlották, ahol festmények vannak, de az kedden zárva van). Az állandó kiállítás az év végéig felújítás miatt nem tekinthető meg, de van egy időszakos kiállítás "Orchideák, kakaó és kolibrik" címmel, ami a Latin-Amerikába induló luxemburgi felfedezőkről szól. Mivel nem volt nálam készpénz, csak kártya, a pénztáros inkább adott ingyenjegyet... nem is baj, mert annyira nem volt érdekes a kiállítás, bő háromnegyed óra alatt megnéztem mindent. A szövegek nem voltak izgik, viszont volt egy csomó ijesztő kitömött állat... O.o

ez nem volt ijesztő: hangya viszi a levelet! :)

vízidisznó

Majd írok még értékelést erről a 6 hónapról, addig is pihenjetek Ti is, ha tudtok!

munka "kint"

Most már hamarosan itt a vége ennek a blognak (ó, nem kell aggódni, lesz folytatás, de mindent a maga idejében), de addig is gondoltam, írok a munkámról, hátha valakit érdekel. 

A kollégáim tök fiatalok többségükben, abban a csapatban, ahol dolgozom - heten ülünk egy irodában, mint a törpék, de ebből hatan dolgozunk a bizottsági fordításokon - hárman is 25 alatt vannak. A nemzetiségek nagyon változók, én vagyok az egyetlen magyar, van itt ukrán, spanyol, orosz, német, belga, holland, angol, görög, román, stb. A közös nyelv az "angol", amit mindenki beszél... valamennyire. :P Sokan tudnak még németül vagy franciául, de nem mindenki. 

Szóval ülök egy irodában egy gép előtt:

iroda

gép

.. és fordításokat osztok ki fordítóknak, lektorálásokat lektoroknak, a kész fordításokat átnézem és elküldöm a Bizottságnak, aztán kiszámlázom nekik (ördögi kacaj helye). Közben ebédelek is a többiekkel.

Luxemburgban tőlük lehet meleg ebédet rendelni, nem túl nagy a választék, de mivel nincs menza, az az egyetlen alternatíva, ha az ember magának főz, vagy...

... elmegy az újdonsült kollégáival egy étterembe galette bretonne-t enni :)

Általában 9 után pár perccel érek be, egy csomó kollégával együtt jövök a vonaton, aztán fél 6-kor vagy 6-kor megyek el, attól függően, mennyi munka van. Általában a nap vége elég húzós, mert akkor kell leadnunk a kész fordításokat, és ha még nem érkezett meg valamelyik, akkor utána kell mennünk, hogy mi lett vele, és ha csak lehetséges, le kell adnunk még aznap. 

az első napom végén, este 6-kor fényképeztem a buszmegállóban

Most megtanultam, milyen értékesek az esték és a hétvégék, nem beszélve a szabadságról, amit én még június közepéig persze nem élvezhetek (#próbaidő), de már most számolom, mikor hány napot tudnék kivenni és mire szánnám.

tegnapi kép; a cipőt anyutól kaptam karácsonyra, a virágokat pedig a luxemburgi tavasz biztosította (8°C)

Utolsók (és elsők)

Igyekszem nem elharapózni a blogon, de mivel utoljára két hete írtam, azt hiszem, most már belefér egy poszt.

Lassan nekem is elérkezik a gyakornokság vége, és mivel a húsvét miatt elég sokan már a hónap vége előtt (az első kecskék fecskék már holnap) hazamennek, egyre több "utolsó" történik az itteni életemben.

Kedden volt az utolsó németóra (tabut játszottunk és kaptunk csokitojást).

Csütörtök délelőtt volt az értékelésem. A "főni(x)" beteg, a mentorom meg nem volt bent akkor, úgyhogy két volt revizorommal ültünk össze. Nem volt hosszú a beszélgetés, megkérdezték, hogy hogy értékelem én a gyakornokságot (jól éreztem magam, hasznos volt, fejlődtem); felolvasták, hogy a revizoraink miket írtak rólunk hármunkról (ügyesek vagyunk, a kötelezőkön kívül szorgalmasan veszünk le fordításokat a licitből is), illetve rólam konkrétan (jól feltaláltam magam a társaságban - akármit is jelentsen ez, jó a stílusérzékem, csak apró pontatlanságok vannak, amikre jobban kellene figyelnem); és megkérdezték, hogy mi lesz velem ezután (mondtam, hogy nem tudom, majd erről beszéltünk még 10 percig. Meg arról, hogy az egyikük mit csinált 15 éve a finn szak elvégzése után).

Csütörtök délben megtartottam az utolsó magyarórát. Az irányokat és az időt vettük, nagyon ügyesek voltak! Először persze nehéz volt megérteniük, hogy a magyar a negyedórákhoz viszonyít, de aztán már egyedül is össze tudták rakni (és kimondani!), hogy "Hét perc múlva háromnegyed tizenegy"! :) Az óra végén búcsúzóul kaptak tőlem egy-egy Túró Rudit (magyarországi szállítmány), elmondtam, amit tudni kell róla előzetesen, de még így is nagyon ízlett nekik! :) Aleksandra ezt írta (mondanom se kell, nagyon jólesett!):

"Most kóstoltam meg a csokit és IMÁDOM! Nem azért mondom, hogy kedveskedjek, vagy hogy ne sértselek meg, tényleg imádom. Főleg, mert nem olyan édes, és mivel a csokit és a túrót is szeretem, ez a tökéletes kombó! ;)
Ha legközelebb Magyarországon járok, veszek egy egész dobozzal! :P
Köszönöm, hogy tanítottál minket, és ezt az édes meglepit is.Öröm volt az órádra járni.
Hamarosan találkozunk!"

Az utolsó mondattal arra célzott, hogy aznap este volt a gyakornokok nagy közös búcsúbulija (ez volt az utolsó alkalom, amikor még mindenki itt van). A "régiek" és az "újak"  (akik januárban jöttek) a festői nyugatszocreál stílusú Schuman épület aulájában gyűltek össze (illetve a buli tetőfoka körül páran beszöktek az ülésterembe trollkodni, de onnan még időben kiterelték őket). A karácsony előtti bulihoz hasonlóan mindenki a saját országából hozott valamit Én nem találtam semmi magyart, úgyhogy jobb híján paprikás chipset vittem (érted, PAPRIKÁS, az magyar!), de Judit vitt házi szilvapálinkát. Utóbbit én (mivel a jó nyelvtanár tisztában van a célnyelvi kultúra megismertetésének fontosságával) mindkét tanítványommal megkóstol(tat)tam.

internacionális italok

"Excuse me, sir! Do you have a moment to talk about pálinka?"

Trollkodás az ülésteremben

Ott vagyok az első sorban, világoskékben (le kellett guggolnom, nehogy eltakarjam a mögöttem állókat...)

Nagyon jó volt a hangulat, ettünk-ittunk, egy csomó (régi és új) gyakornokkal beszélgettem. A "piknikes" buli után a társaság nagy része átvonult a Scott'sba, ahol épp Szent Patrik napi buli volt. És mi történik, ha a búcsúbuli egybeesik a Szent Patrik nappal? Tánc, zöld sör és a jól megérdemelt másnap... (ráadásul múlt vasárnap óta beteg is vagyok, még mindig köhögök meg folyik az orrom, szóval a pénteki állapotom már csak a hab volt a zöld sörön) A zöld sörrel pedig koccintottunk - az első három hónapra: kiderült, hogy minden "régi" egyetért abban, hogy az első három hónap volt az igazi, sokkal jobb, mint a második fele. Hiába, régen minden jobb volt! #sictransit

balról jobbra hátul: Pedro (PT), Ruth (NL), Kreete (ET), elöl: Tina (SK), Daniel (RO), Fanni

Szent Patrik napi szelfi

buli a Scott'sban
hátul balról jobbra: Pedro (PT), George (GB), Daniel (RO)l Nina (DE), Kreete (ET), Jerko (HR)
elöl balról jobbra: ruth (NL), Petra (HR), Fanni

Azért biztos lesznek még kisebb-nagyobb spontán összeröffenések (péntek este mindjárt volt is egy, biztos, ami biztos, és végül majdnem mindenki eljött akkor is), de egyre fogy a létszám, és egyre jobban uralja a beszélgetéseket a "mikor/hogy mész haza?" és az "Én is utálom ezt a kérdést, de mit fogsz csinálni otthon?"...

Pénteken (az utolsó pénteken, amin dolgoztunk) a hagyománynak megfelelően a gyakornokok adtak reggelit. A koncepció egy könnyű, tavaszias, erősen sajtos jellegű reggeli volt. 5 féle sajt, friss bagett, koktélpari, bébiretek, olajbogyó, narancslé (igény szerint vodkával), illetve opcionálissan fehér bor (nem éltek vele, nem is értem!). A végeredmény: nyammmm!

A búcsúreggelin minket is megleptek: kaptunk három tortát, és egy-egy borítékot ötezer euróval egy képeslappal, amit mindenki aláírt, és egy csoportképpel.

És ha már péntek, muszáj elmondanom, hogy keddtől péntekig mindennap sütött a nap, és egyáltalán nem is esett! Attól tartok, amíg itt vagyok, ebből is ez volt az utolsó (és október eleje óta az első).

csütörtök este hunyorgunk a napfénybe a Philharmonie előtt

napsütötte Luxembourg

pénteki szelfi (annyira meleg volt, hogy kabát és pulcsi nélkül se fáztam!)

Szombaton pedig (szintén először és utoljára) kimentem a bolhapiacra a Place d'Armes-on. Most már kifejezetten hideg volt és a nap se sütött, de a piac pár perc alatt bejárható volt. Nem vettem semmit, de csináltam néhány képet arról, hogy mi mindent lehet kapni. Tényleg MINDENT (is):

közepe vége eleje eleje

(cím)

Először arra gondoltam, ennek a bejegyzésnek azt a címet adom, hogy Énekeljük el azt, hogy..., de aztán mégse, mert ez nem feltétlenül a vége valaminek. Sőt.

Nyilván én, a grafomán, az első bejegyzést is úgy írtam már meg, hogy közben az járt a fejemben, majd hogyan fogok tudni a gyakornokságtól itt a blogon elbúcsúzni, hogy kicsit megindító legyen, de ne nyálas, és tárgyilagos, de ne rideg, és visszaadja mindazt, amit az addigra elmúlt öt hónappal kapcsolatban mostanában várhatóan gondolni fogok. Hja, a zélet nagy problémái.

Az elmúlt öt hónap... felötlik s eldobom, nem tudom egyszerűen megfogalmazni, hiába gondoltam erre már októberben, hogy milyen lesz a végén visszanézni. Iszonyú sokat kaptam. És nekem a szakmai "kapásnál" sokkal fontosabb a személyes/érzelmi kapás. Az, hogy ma, amikor kiderült, hogy megkaptam az állást az Amplexornál (igen:)), aki bent volt és tudott róla, hogy mi a helyzet, odajött gratulálni, sőt, volt, aki annyira örült nekem, hogy megölelt, megpuszilt, borzasztó jólesett. Az, hogy tegnap volt búcsúreggelim bent, és a főnököm is nagyon kedveseket mondott meg a kollégáim is, hogy öröm volt velem dolgozni, és milyen pozitív jelenség vagyok/voltam. Hogy tegnap este elmentünk páran búcsúkoccintani, és csupa-csupa olyan ember volt körülöttem, akikről tudom, hogy azért jöttek, mert tényleg hiányozni fogok nekik. És ők is nekem, és azok is, akik nem tudtak eljönni. 

Annyira örülök, hogy ott lehettem a Bizottságnál az elmúlt öt hónapban, hogy arra nincsenek szavak. És ennél többet nem is próbálok erről mondani. :)

Ez lett volna a "vége" rész.

A "közepét" azért választottam, mert  - áttérve a szakmai részre - úgy érzem, most a karrierem kezdetének a közepén (sic) tartok valahol. Volt eddig is otthoni szakmai tapasztalatom, de sem mennyiségben, sem fizetésben nem nevezhető jelentősnek. Most ez az öt hónap óriási jelentőségű, nem csak azért, mert az önéletrajzomban baromi jól mutat, hanem mert túl a konkrét fordítási tapasztalaton, belülről látni egy kicsit a Bizottság működését szerintem baromi érdekes, és nagyon kevés "külsősnek" adatik meg. 

És az "eleje eleje" - megkaptam az állást, igen, ma délelőtt derült ki. :) Arról nem is írtam, hogy végülis volt egy harmadik körös interjú is kedden, ami felszabadultabb volt, mint a másfél héttel korábbi, de nem tudtam megítélni, hogy hogy sikerült. Aztán ma reggel, amikor beértem, ott várt az e-mail az ajánlattal. :))) Március 14-én kezdek.

Mindezek kapcsán ma rájöttem, hogy a látszattal ellentétben nincs önbizalmam, mert tessék, se arra nem számítottam, hogy így megkedvelnek a kollégáim, se arra, hogy kapok egy állás Luxemburgban. Pedig de! :)

Let the sunshine in!

Ez a hét több szempontból is elég húzós volt, de azért így is voltak benne tök jó dolgok. Íme, hogy én minek örültem a legjobban:

• A tanítványaim már el tudják mondani, hogy "Obama nem magyar, ő amerikai.", értik, hogy a "Hülye vagy!"-ra miért "Te vagy hülye!" a válasz, és most már egy csomó országnevet és nemzetiséget is tudnak.
  Ki tudják mondani, hogy Franciaország és azt is, hogy Lengyelország, sőt, annyira jó a kiejtésük, hogy néhány szónál nem is hallani, hogy nem anyanyelvi beszélők! És ami a legjobb: szeretik az órákat, már többször külön is megköszönték, és azt mondják, nagyon jól érezték magukat! Ez azért tök jó, mert ez volt a fő célom (és szerintem nekik is). :)

• Az egyik helyi mozi Woody Allen 80. szülinapja alkalmából műsorra tűzte néhány régi filmjét, amiből az egyiket (Kairó bíbor rózsája) már meg is néztük (tök olcsón!). Nekem egyértelműen tetszett, szerintem Verának is, Benedeknek meg még szoknia kell a Woody-filmeket... Jövő héten is megyünk a Hanna és nővéreire, és a Broadway Danny Rose-ra. (Sőt, ma is megyünk ugyanoda a Jules és Jimet megnézni, ami ugyan nem Allen, hanem Truffault, de szintén klasszikus).
  Vessetek a mókusok elé, de én nagyon szeretem Woody Allent!

• Végre eljutottam karaokezni!!!!! Persze ez nem pótolja a "rendes" éneklést (tömegben, rosszul beállított mikrofonba félrészegen üvölteni azért nem nevezhető annak), de azért jó volt! :) Bizottsági gyakornokok szervezték a bulit, de a parlamentieket is meghívták, akik egyértelműen uralták a "színpadot".
  Egyedül végül nem énekeltem, mert egyrészt amikor az a szám jött, amit én kértem, akkor a DJ külön kérésre lecserélte az előzőleg elhangzott One Direction szám repetájára (mert belőlük sosem elég), másrészt mindig volt pár lelkes ember, aki szívesen végigüvöltött bármilyen számot azzal, akinél épp a mikrofon volt. Ez csak azért nem volt nagyon zavaró, mert a mikrofon a zenéhez képest halkra volt állítva, úgyhogy nem sokkal jobban hallottam a saját hangomat mikrofonban, mint anélkül (persze talán jobb is...).
  Azért énekeltem ezt:

Meg ezt (George-dzsal duettben, tök jó lett volna, de ezt is szétüvöltötték):

Meg ezt Tomival, aki Vera mellett a másik magyar fordítógyakornok a Bizottságnál, és egyben a buli egyik szervezője, és rávett, hogy énekeljek vele valamit az elején:

De volt még itt a szokásos csoportban üvöltős I will survive, a fiúktól az I want it that way (az est fénypontja), rockballadák, stb. Érdekes módon Madonnától senki nem énekelt, és kicsit fura volt, hogy egyszer sem hangzott fel a KFT-től az Afrika! :)

• Nóri küldött nekem Koperből postán egy kis lelkisegély/szeretetcsomagot, mert emlékezett rá, hogy január elején nem volt túl jó a kedvem. Annyira aranyos, mindenféle kis cetlik meg apróságok vannak benne a rosszkedv különböző okai (pl.: magány, önbizalomhiány, türelmetlenség, rossz idő, nehéz felkelés, stb.) ellen. Többek között van benne kávé és házi készítésű nutella is. Nagyon jólesett, hogy gondolt rám, megmelengette a kis (?) lelkemet! :) Még egyszer köszi, Nóri!

• És még valami: süt a nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))

(Az ablakból fotózás közben észrevettem, hogy ilyen cuki mohákok nőnek a tetőn! :) )

Lementem egy picit sétálni, és a délutáni kávémat az erkélyen ittam meg.

Napfény!!!!