Mielőtt Fanni elharapódzna itt a blogon, én is gyorsan idefirkantok valamit ;) Otthon voltam Budapesten másfél hétig, és végig visszavágytam ide (helyileg). Most egész másképp éreztem magam Pesten, mint karácsonykor, annak ellenére se éreztem magam "otthon" egyáltalán, hogy csak két hónapja voltam ott utoljára. Ez persze objektív okokkal magyarázható: most itt lakom, itt van Benedek, itt kezdem életem első igazi állását (holnapután!).
A barátokkal, kórussal, családdal való találkozás(ok) nagyon jólestek, tényleg igyekeztem kimaxolni ezt a másfél hetet: otthon laktam a szüleimnél (mondjuk ez kényszerűség, de azért jó volt, nekem is, nekik is, legalábbis remélem), voltam a nagyszüleimnél többször is, voltam Énekel az Ország-próbán és lánykari próbán, voltam Anyuval moziban (Spotlight) és színházban (Heltai naplója), mindkettő nagyon jó választás volt, aztán... találkoztam az otthoni két Gondnokkal, Julival (kétszer is!), Noémivel, voltam filmklubban (ahol az Így neveld a sárkányodat 1-et néztük), ebédeltem az anyósommal és a sógorommal, benéztem a volt munkahelyemre, és elköltöttem egy csomó pénzt olyasmikre, amiket itt is vettem volna, csak még csomóbb pénzért.
Éééééés szinte végig ilyen napsütés volt, meg enyhe tavaszi idő:
mögöttem a Nyugati pu.
De a szép tavaszi idő és a barátok/család jelenléte (sőt, a feketés kávé!) sem volt elég ahhoz, hogy ne érezzem magam idegennek Budapesten.
Egyre inkább azt a tanulságot vonom le (sic), hogy Luxemburg még ha véletlen volt is (a gyakornokság Brüsszelben is lehetett volna akár), nagyon jó döntés volt! :) Remélem, nem fog megváltozni a véleményem... mondjuk ha igen, az se baj, akkor majd elmegyünk máshova. :)
Tegnap este jöttem vissza (este... 3/4 7-kor itt még világos van!), és ma rögtön el is mentünk felfedezni az ajándékba kapott túraútvonalas könyv 21. számú kirándulását (Mersch-Lorentzweiler)... jobban mondva a felét (Mersch-Lintgen), kb. 7-8 kilométert, mert én kidőltem a sok oxigéntől és napsütéstől. :D
ilyen gyönyörű zöld mezők fölött sétáltunk a szikrázó napsütésben :)
teraszos gazdálkodás :P
az útikönyv szerinti "bizarre rockformations" (sic), azaz furcsa sziklaképződmények
a turisták nem kevésbé furcsák errefelé (ez a legjobb szelfi, amit sikerült B.-ből kicsikarnom)
rég láttam erre ennyi napsütést meg kék eget :)
volt patak is
na ez annyira giccses, hogy ha nem én fotóztam volna, biztos beszólnék rá valamit...
...de közben annyira szép is! (mert én fotóztam)
Benedek is fotóz
ZÖLD
fenyvesek
csendélet legelésző lóval (ez is súrolja a giccs határát azért)
A hétvégén kivételesen sok minden történt Luxemburgban, úgyhogy hetek óta először volt egy csomó programom.
Péntek este dinner party volt az egyik belga lánynál. Bár volt egy olyan verzió is, hogy nem lesz főzve, de végül mégis sütöttünk házi pizzát, és Anna - megfelelő infrastruktúra híján - lábosban megsütötte a híresen finom brownie-ját! Összesen hatan voltunk: Berlinde (BE), a házigazda, Ruth (NL), Teresa (PT), Anna (BG), Judit (HU) és én. Azért csak lányok, mert a főbérlő nem enged hímnemű látogatókat a lakásába, ugyanis egyszer volt egy, aki "neki nagyon nem tetszett"... (én nem tudom, Luxemburgban egy normális főbérlő sincs, vagy mi van??? Eddig alig hallottam olyanról, aki nem őrült valamilyen szempontból, rendszeres visszatérő téma, hogy kinek mit talált ki már megint a főbérlője...). Az ismeretlenül is szimpatikus szexista/rasszista főbérlővel sajnos nem volt szerencsénk találkozni, de legalább megégettem a kezem és fél este a hideg víz alá tartottam de a buli azért jó volt. :)
Szombaton szintén a gasztronómia jegyében folytatódott a hétvége: Benedekkel elmentünk az Eat it! elnevezésű street food fesztiválra. A NAGYON hideg és ergya idő ellenére ismét az udvaron rendezték meg az eseményt, food truckokból lehet enni a mexikóit/indiait/amerikait. A képen látható, forralt borral lekísért hamburger (benne: húspogácsa, whiskys hagyma, garnéla (????), 3 sajtból készült szósz) után desszertnek még benyomtunk egy-egy nutellás-epres-tejszínhabos palacsintát... szerintem ez lehetett az oka, hogy utána órákig rosszul voltam. :(
Vasárnapig tartott a Luxembourg City Film Festival is, úgyhogy szombat este két filmet is megnéztem Antigonival (ő a programozó gyakornok).
Ezt:
és ezt:
Mind a kettő nagyon tetszett, de a Raytől többet vártam (tök jó, hogy feldolgoztak egy ilyen témát, de többet is ki lehetett volna hozni belőle szerintem. Viszont az mindenképp jó, hogy közönségfilmet csináltak belőle, és pláne ennyire király színészekkel!).
A héten egyébként másik két filmet is láttam a fesztiválon, ezt:
(a látszattal ellentétben inkább dráma, mint vígjáték, még ha a dán közönség nem is gondolta így) és ezt:
Vasárnap adtunk a kultúrának, és Benedekkel elmentünk a luxemburgi lett kórus koncertjére, akik Fauré Requiemjét és két lett darabot adtak elő orgonakísérettel egy templomban.
A koncert gyönyörű volt, de a Világ Legkényelmetlenebb Székein kellett ülni, borzasztó volt. A székek ülés része annyira alacsony volt, hogy nekem ért a vádlim közepéig (!), a támla pedig egy üres fakeret volt, középen egy keresztrúddal... (Benedek szerint "ez ilyen weird katkó dolog", mindenesetre ezután se ebbe a templomba fogok járni...)
Hidegnek továbbra is hideg van (4 fok a maximum, és a nedves levegő miatt hidegebbnek érezni), de a délelőtt az egész várost beborító tejfehér dementorköd után most épp kitisztult az ég. Sőt, reggel 7-kor már világos van! Lehet, hogy tényleg eljön egyszer a tavasz? :) Búcsúzóul az elmúlt hetek újabb termékei:
Tessék egy kis Halászjutka, illik a vasárnap délutánhoz:
Mondjuk annyiban nem stimmel, hogy itt abszolút márciusi időjárás van, 8-10 fok, és ma a Kirchbergen láttam, hogy virágzik a krókusz!
A hét elejét azzal töltöttem, hogy keseregtem, hogy már csak három héééééét, és ne már, és ne legyen vége a gyakornokságnak, de azért igyekeztem a jövőre is fókuszálni és folytatni az álláskeresést. Így történt, hogy hétfőn jelentkeztem erre az állásra, amit amúgy korábban már láttam, csak valamiért nem támadt kedvem hozzá, és hétfőn se kifejezetten, csak Fanni átküldte, hogy ezt néztem-e már, és akkor mégis jelentkeztem. Kedden jelentkeztem egy Montessori-bölcsibe adminisztratív asszisztensnek, és ennél a munkánál éreztem először, hogy TÉNYLEG érdekel és szeretném én kapni, úgyhogy írtam hozzá egy gyönyörű motivációs levelet is. Ugyanaznap írtam az itteni Francia Intézetnek egy nem kevésbé szívhezszóló e-mailt, hogy naaaaa, nem akarnak felvenni? Mondanom se kell, mindkét hely azóta is reagál.
Mindeközben hétfő este már jobb volt a kóruspróba, mint múlt héten, leginkább mert a beéneklésről elkésett a fél kórus, és így egyrészt nem éreztem, hogy úgy állunk a pódiumon, mint a heringek abban a bizonyos dobozban, másrészt hallottam a hangomat, harmadrészt jóval tovább énekeltünk be (gondolom, a karnagy reménykedett, hogy a hiányzók addig beesnek).
Ja, még hétfőn az is történt, hogy volt kötelező jelleggel ún. carrier guidance sessionünk, csak a fordító gyakornokoknak, és hát rettentő hasznos infókat tudtam meg, például hogy állásinterjún érdemes arra a kérdésre válaszolni, amit valóban föltettek, nem pedig, amit szerintünk föltettek (!).
Szerdán és csütörtökön teljesen magával rántott a jajistenem-mileszmárciustól hullám, és komolyan elkezdtem aggódni, hogy pénzügyileg meg mindenhogy hogy fogunk ebből az egészből kijönni. Aztán csütörtökön fölhívtak az Amplexortól (aki még nem kattintott rá fönt az állás linkjére, most még nem késő), hogy mondjam már meg, hogy miért jelentkeztem az állásra, mi benne a legvonzóbb. Mondtam valami bullshitet, hogy hát izé, fordítás meg projektmenedzsment, mindkettőt szeretem, ez meg egyesíti mindkettőt. Jó, akkor ráérnék-e egy Skype-interjúra. Őőőő, persze, mikor? Holnap reggel 9, 10? Jó, legyen holnap reggel 9.
Úgyhogy a pénteket pizsamaalsóban és blézerben tiszta idegesen kezdtem, még szerencse, hogy előtte csütörtök este megnéztük a Kairó bíbor rózsáját, amiről Fanni már tett említést, szerintem iszonyat cuki és wtf volt egyszerre (par excellence Woody Allen!), és pont ilyen egy állásinterjú-előestére való film.
Szóval péntek reggel ültem a skype előtt, és 9 előtt pár perccel sikerült lenyugodnom, és akkor hívott (Lisszabonból!) az Amplexor HR-ese, egy nagyon szimpatikus, szerintem korombeli lány, akiről hamar kiderült, hogy szintén EMCI-t végzett (de utálta). :D Alapvetően a végzettségemről volt szó, hogy hol, mit, mikor, miért tanultam/dolgoztam. Úgy éreztem, hogy sikerült jó benyomást tennem, bár igazából csak az önéletrajzomat mondtam el jó hosszan - és kiderült, hogy jól éreztem, mert még aznap délután felhívott ugyanez a nő, hogy örömmel értesít, hogy továbbjutottam a második (és egyben utolsó!) körre, azaz az itteni irodában egy személyes interjúra. Hát az nem kifejezés, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, mert addigra kiderült, hogy ez tényleg nagyon nekem való állás, ráadásul a Bizottságnak készítendő fordításokat kellene projektmenedzselni, és pont olyan embert keresnek, amilyen én is vagyok (kevés tapasztalat, de nyelv(észet)i-fordítási dolgok és fordítóprogramok ismerete). Úgyhogy folyt. köv. 12-én 9:30-kor!
Még ugyanezen a pénteken pár gyakornokkal felmentünk a Bíróság 24. emeletére, és amilyen ronda az a torony kívülről, annyira jól néz ki belülről, világos, modern, nagyon jó munkahelynek tűnik. A kilátás az időjárásnak megfelelően nem volt túl izgalmas, de azért mindenképp érdemes volt fölmenni.
panoráma 1
panoráma 2
az EP két tornya, a távolabbiban dolgozik Fanni; a fehér épület a Philharmonie, a barna szocreál szintén a Parlamenthez tartozik
a "kiválasztottak" (b-j): Mihaela (RO), én, Ivana (SK), Michaela (SK), Lena (DE), Ariana (IT), Tomi (HU)
Fun fact: kiderült, hogy a Bíróság épületében több kaptár is van, de az a pár ember, aki tudja, hogy pontosan hol vannak, nem mondja el senkinek, nehogy megzavarják a méhek nyugalmát. :D (Mondom, hogy érdemes volt fölmenni!)
Szombaton elkirándultunk Benedekkel Clervaux-ba (ami nem az a Clairvaux, ahol a Szent Bernát tevékenykedett, pedig ugyanúgy kell ejteni), ahol van apátság, almalé meg gyönyörű táj!
ez mind moha *.*
a clervaux-i bencés rend által gyártott almalé, ez az eladó szerzetes szerint november 5-i préselés (tényleg finom volt, kétségtelen)
Este még Fannival megnéztem a Jules et Jim-et, még nem döntöttem el, hogy mit gondolok róla, az biztos, hogy egyformán aranyos és nagyon nyomasztó, és a végkifejlet szerintem az egyetlen lehetséges kiút egy hasonlóan élhetetlen szituációból. Nagyon tetszett, és értem, hogy miért kultfilm, de azt is értem, hogy Catherine miért megy mindenki agyára.
Ennek a nagyon aktív (és sikeres, végre!) hétnek a méltó lezárása pedig az volt, hogy ma elmentünk Benedekkel a Coque-ba úszni, ami után így néztem ki:
Ez a hét több szempontból is elég húzós volt, de azért így is voltak benne tök jó dolgok. Íme, hogy én minek örültem a legjobban:
A tanítványaim már el tudják mondani, hogy "Obama nem magyar, ő amerikai.", értik, hogy a "Hülye vagy!"-ra miért "Te vagy hülye!" a válasz, és most már egy csomó országnevet és nemzetiséget is tudnak.
Ki tudják mondani, hogy Franciaország és azt is, hogy Lengyelország, sőt, annyira jó a kiejtésük, hogy néhány szónál nem is hallani, hogy nem anyanyelvi beszélők! És ami a legjobb: szeretik az órákat, már többször külön is megköszönték, és azt mondják, nagyon jól érezték magukat! Ez azért tök jó, mert ez volt a fő célom (és szerintem nekik is). :)
Az egyik helyi mozi Woody Allen 80. szülinapja alkalmából műsorra tűzte néhány régi filmjét, amiből az egyiket (Kairó bíbor rózsája) már meg is néztük (tök olcsón!). Nekem egyértelműen tetszett, szerintem Verának is, Benedeknek meg még szoknia kell a Woody-filmeket... Jövő héten is megyünk a Hanna és nővéreire, és a Broadway Danny Rose-ra. (Sőt, ma is megyünk ugyanoda a Jules és Jimet megnézni, ami ugyan nem Allen, hanem Truffault, de szintén klasszikus). Vessetek a mókusok elé, de én nagyon szeretem Woody Allent!
Végre eljutottam karaokezni!!!!! Persze ez nem pótolja a "rendes" éneklést (tömegben, rosszul beállított mikrofonba félrészegen üvölteni azért nem nevezhető annak), de azért jó volt! :) Bizottsági gyakornokok szervezték a bulit, de a parlamentieket is meghívták, akik egyértelműen uralták a "színpadot". Egyedül végül nem énekeltem, mert egyrészt amikor az a szám jött, amit én kértem, akkor a DJ külön kérésre lecserélte az előzőleg elhangzott One Direction szám repetájára (mert belőlük sosem elég), másrészt mindig volt pár lelkes ember, aki szívesen végigüvöltött bármilyen számot azzal, akinél épp a mikrofon volt. Ez csak azért nem volt nagyon zavaró, mert a mikrofon a zenéhez képest halkra volt állítva, úgyhogy nem sokkal jobban hallottam a saját hangomat mikrofonban, mint anélkül (persze talán jobb is...). Azért énekeltem ezt:
Meg ezt (George-dzsal duettben, tök jó lett volna, de ezt is szétüvöltötték):
Meg ezt Tomival, aki Vera mellett a másik magyar fordítógyakornok a Bizottságnál, és egyben a buli egyik szervezője, és rávett, hogy énekeljek vele valamit az elején:
De volt még itt a szokásos csoportban üvöltős I will survive, a fiúktól az I want it that way (az est fénypontja), rockballadák, stb. Érdekes módon Madonnától senki nem énekelt, és kicsit fura volt, hogy egyszer sem hangzott fel a KFT-től az Afrika! :)
Nóri küldött nekem Koperből postán egy kis lelkisegély/szeretetcsomagot, mert emlékezett rá, hogy január elején nem volt túl jó a kedvem. Annyira aranyos, mindenféle kis cetlik meg apróságok vannak benne a rosszkedv különböző okai (pl.: magány, önbizalomhiány, türelmetlenség, rossz idő, nehéz felkelés, stb.) ellen. Többek között van benne kávé és házi készítésű nutella is. Nagyon jólesett, hogy gondolt rám, megmelengette a kis (?) lelkemet! :) Még egyszer köszi, Nóri!
És még valami: süt a nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))
(Az ablakból fotózás közben észrevettem, hogy ilyen cuki mohákok nőnek a tetőn! :) )
Lementem egy picit sétálni, és a délutáni kávémat az erkélyen ittam meg.
A hónap utolsó hete aktívan és szélsebesen telt. Hétfőn jobb meggyőződésem ellenére elmentem a Voices International próbájára, és amit kerestem, azt megtaláltam: társaságot és éneklési lehetőséget. Hogy ne gondoljam meg magam, be is fizettem a tavaszi/nyári évadra a kórusdíjat (80€). A "darabokról" inkább szó se essék. Bízom benne, hogy annyira jó lesz a társaság (annak ígérkezik), hogy az felül tudja írni a zenei igényeimet (de csak a próbák + a koncert(ek) idejére persze).
A héten összesen 11 (tizenegy!) állásra jelentkeztem, igaz, ezek nem mind állások, mert van, ahova csak írtam egy mailt, hogy helló, nem kéne egy talpraesett kolléga?, meg van, ahova szabadúszónak jelentkeztem, vagy csak leadtam egy "spontán" jelentkezést az adatbázisba, ki tudja, mire lesz még jó alapon. Eddig 13 helyre jelentkeztem és ebből kettő utasított vissza, a többiről semmi hír. Ez még messze nem a vége, és szerencsére még van egy hónapom.
Csütörtökön moziban voltunk, a Democracy című, általam propagandafilmnek titulált film premier előtti vetítésén. Gyakorlatilag az uniós törvényalkotást hivatott bemutatni egy (adatvédelemmel kapcsolatos) konkrét törvényjavaslat életének végigkövetésével, és tulajdonképpen be is mutatja, de az jön le belőle, hogy a képviselők/döntéshozók baromi sokat beszélnek róla, nem mindig érdemben, de a megbeszéléseik mindig kajálás köré vannak szervezve (munkareggeli, munkaebéd, munkauzsonna, munkavacsora). És a 2012-ben született javaslatból a mai napig nem lett jogszabály...
(Azért mondom, hogy propagandafilm, mert ingyen le fogják vetíteni középiskolásoknak és egyetemistáknak. Végülis ismeretterjesztőnek is lehetne hívni, jogos, de én úgy érzem, hogy bár "spontán" filmezték, szóval tényleg bele lehet látni, hogy igazából hogy zajlanak ezek a folyamatok, mégis az a lényege, hogy mennyire király az EU-s törvényhozás. Miközben majdnem négy év alatt még mindig nem jutottak dűlőre.)
Az mondjuk menő volt, hogy a vetítésen ott volt Jan Philipp Albrecht, a zöldfülű képviselő, akinek kilátszott a mellszőre, aki a törvényjavaslatot keresztülvitte az EP-n, meg Viviane Reding, aki Fanni szerint, mióta nem az adatvédelmi biztos, Avon tanácsadónő (száz kiló smink van rajta), és lehetett tőlük kérdezni.
Pénteken voltam Benedekkel a Philharmonie-ban kocerten, nagyon érdekes az épület, tele van beugrókkal meg folyosókkal meg erkélyekkel:
Szombaton a többi gyakornokkal és Benedekkel meg Fannival Nancy-ba mentünk. A város nagyon tetszett, kicsit mediterrán jellegű, kicsit Metzre emlékeztet, kicsit Orléans-ra, kicsit Pugliára: világos, tágas, széles utcái vannak, színes rácsokkal/zsalugáterekkel.
Amint a képeken is látszik, az idő sajnos nemhogy nem volt kegyes, de kegyetlen volt, mert a hűvös szél még önmagában nem akadályozta volna a városnézést, de aztán elkezdett úgy istenigazából esni az eső. Úgyhogy először elmentünk ebédelni, aztán a Lotaringiai múzeumba, ami legalább Benedeknek tetszett, részemről a porcelánedények cukik voltak, meg a skanzenszerűen berendezett 18-19. századi szobák, de ezen kívül az volt a legjobb, hogy nem esett bent az eső. :P Bezzeg mikor kiértünk, dézsából öntötték. Be is menekültünk egy japán teaházba, ahol Artúr is megkóstolta a kapucsínót (de nem ízlett neki, ami nem csoda):
Innen pedig az immár szinte monszunnak minősülő időben (zuhogó eső + vízszintesen fújó szél) visszabotorkáltunk a vasútállomásra, és hazajöttünk, próbáltunk megszáradni. :P
Ma meg egész nap a Euro Meet úszóversenyen voltunk, ahol többek között Hosszú Katinka, Cseh Laci, Jakabos Zsuzsanna, és az általunk eddig nem ismert Balog Gábor és Takács Krisztián is indultak, délelőtt voltak az előfutamok, délután a döntők, és hát volt miért szurkolni! :)
Itt épp a Hosszú Katinka nyer meg egy előfutamot...
[INTERMEZZO: a lelkes szurkolótábor egy része a délutáni döntők előtt]
Még a zászlót is elhoztuk az Álamfői olvasóból! (körülöttünk a lelkes szurkolótábor további tagjai)
... itt meg a Cseh Laci csap be a célba elsőként (biztos, ami biztos, két kézzel).
