Szombat = kirándulás + koncert

Tegnap, azaz szombaton kirándulni mentünk a Piskótatekercs kiránduló klubbal. A klub tagjai Luxemburgban, a Parlamentnél, a Bizottságnál, a Bíróságon és a Befektetési Banknál dolgozó magyarok (köztük a három parlamenti gyakornok és Vera), akik rendszeresen járnak a környékre túrázni, valamint Rudi, a másfél éves vizsla.

Altrierből indultunk, és egy 11 km-es, nagyrészt sík útvonalat jártunk be. Nagyon jólesett a mozgás, és az idő is kicsit enyhébb volt, mint eddig. Óriási köd volt, de ami kilátszott belőle, az nagyon szép volt, és ráadásul még egy lóval is találkoztunk. ízelítőnek íme néhány fotó (Vera, illetve Anna jóvoltából):

"kirándulóidő"

találkozás a Lóval

adtam neki répát

Este pedig a Conservatoire de Luxembourgba mentünk Benedek első itteni fellépésére az új zenekarával, a Luxembourg Philharmoniával. Szegénynek életében először kellett fehér inget vennie, és még csokornyakkendőt is, ami miatt majdnem kilépett.

Újévi koncert volt, a bécsinek a helyi változata: egy kicsit kisebb, egy kicsit gagyibb, egy kicsit kommerszebb, egy kicsit giccsesebb, de a miénk. Az est folyamán Strauss, Lehár és egyéb, bécsi hangulatot idéző népszerű dallamok csendültek fel a közönség legnagyobb örömére, volt két hegedű- és egy szopránszólista is, mind a hárman nagyon jók (egyébként a két hegedűs lány 95-ös, illetve 97-es születésű, ezen nem tudom túltenni magam - a szerk.) A dán karmester fehér ingben és zakóban volt, a ráadás pedig borzasztó meglepő módon a Radetzky mars volt - kétszer. Közben a karmester körbejárt, és a zenészeknek simogatta meg a fejét/áldást osztott á la Némethsándor...

Mindenesetre a brácsa kifejezetten jól szólt benne.

Íme egy képp az összes fellépőről (elöl a 2 hegedűs, az énekes, és a karmester):

U.i.: És még egy tanulság: szombaton fél 10 után nincs busz a Conservatoire megállóból (sem), ahol rendszeresen vannak koncertek esténként.

Tudathasadás

Boldog újévet minden kedves olvasónknak! :) Fanni jelentkezik a volt közös szobánkból.

Új év, új falinaptár

Ez eredetileg egy szándékosan pozitív, optimista hangvételű posztnak indult, amiben összeszedem, hogy annak ellenére, hogy nehéz volt visszajönni, miket teszek szándékosan azért, hogy könnyebben visszarázódjak az itteni életbe.

A hét viszont olyan nehezen indult, hogy utána - ha lett volna időm- egy lehangolt, negatív sirámot terveztem írni azokról a dolgokról, amik megnehezítik a visszaszokást (erős hangsúllyal a közlekedésen).

Közben eltelt egy hét, rengeteg munkám volt, mivel a múlt héten nem voltam itt, így csak most jutottam el odáig, hogy megírjam a bejegyzést. Ezalatt váltakozott, hogy melyik bejegyzésnek nagyobb az aktualitása, ezért végül egy vegyes poszt lett belőle, amiben összegyűjtöm, hogy milyen pozitív és negatív dolgok történtek, mióta visszajöttem.

Kezdem a rosszal. A múlt hétvégén nem volt kedvem visszajönni, mert egyrészt túl jó volt otthon, másrészt féltem, hogy nagyon magányos leszek így, hogy itthon és az irodában is egyedül vagyok (pláne, hogy otthon állandóan emberek közt voltam). Szerencsére ezt eddig még nem érzem, talán azért sem, mert a sok munka miatt elfoglaltam magam napközben. Három más dolog van, amivel viszont szenvedek: a felkelés, a sötétség és a közlekedés.

• A héten mindennap borzasztó nehezen ment a felkelés. Talán azért is van így, mert vasárnap hajnali 4-kor kellett kelnem az utazáshoz, ezért már eleve fáradtan érkeztem, és azóta sem tudtam kipihenni magam, csak halmozódott. Ráadásul a szobában hideg van (2 és fél hétig nem volt bekapcsolva a fűtés, ezért teljesen kihűlt, és mivel csak este érek haza, nincs ideje bemelegedni, mert reggel megint ki kell kapcsolnom), és sötét is, mert csak negyed 9 körül kel fel a nap. Ez nagyon megnehezíti a dolgot (persze a motiváció is hiányzik, ha tudnám, hogy reggelivel és friss kávéval vár valaki a konyhában, hogy jó reggelt kívánjon, könnyebb lenne). Emiatt 7-től fél 8-ig csak fekszem az ágyban és emberfeletti erővel próbálok ébren maradni. Amikor végre sikerül kikelnem az ágyból, akkor is minden egyes mozdulatra kényszeríteni kell magam.

• Ehhez kapcsolódik az időjárás is: amikor megérkeztem, még sütött a nap, de utána kb. egy óra múlva beborult és esni kezdett.

kilátás a szobából

 Azóta is hideg van, és amint írtam, a nap nagyon későn kell, ezért mikor hétfőn beértem az irodába, rögtön villanyt kellett kapcsolnom, mert ennyire sötét volt odakint:

És mivel korán (fél 5-5 körül) lemegy a nap, este, mikor elmegyek, már ilyen sötét van:

És az időjárás miatt a kettő között sem látni a napot, vagy a kék eget. Ez az állandó eléggé kihat az ember hangulatára.

• A harmadik dolog, hogy képtelen vagyok megszokni a közlekedési kultúra teljes hiányát! Kedd kivételével az összes nap relatíve normális körülmények között eljutottam a munkába és haza, de a kedd reggel igazi horror volt. Eleve nagyon nehezen indult, és kicsit világvége hangulatom is volt, eléggé fájt a reggel és rosszul esett élni. Az első buszon majdnem aludtam, annyira meleg volt, és alig vártam, hogy végre beérjek az irodába és nyugodtan sajnálhassam magam az irodámban. Ez azonban nem ment könnyen. Kezdve onnan, hogy a találóan elnevezett Martyrs megállóban vagy 10 percet vártam, amíg végül a harmadik buszra nagy tolakodás árán feljutottam. Az egy dolog, hogy egy minden ujján gombás körmű bácsival fogtam egy kapaszkodót, aki mindenáron úgy akarta fogni a rudat, hogy hozzámérjen, de a következő megállónál, amikor néhányan leszálltak, és vissza akartam szállni, nekem kellett szólni, hogy menjenek beljebb, akik az útban állnak, mivel láttam, hogy belül a forgó teljesen üres, de nem tud senki beljebb jutni 2 pasitól, akik az ülések közötti szűk részt elfoglalták. Nekik maguktól nem jutott eszükbe, hogy nem véletlenül áll mindenki az ajtónál, és senki nem szólt nekik, én Kádár Autoritás Fanni kellettem ahhoz, hogy a magam teljes tekintélyével (szivárványszínű kötött sapka included) rájuk "ripakodjak"... Így nagy nehezen felnyomakodhattunk a buszra, ami baromi lassan (és persze vagy 30 fokban) elevickéltünk a Philharmonie megállóig, ahol meg is állt a busz, de az ajtók nem nyíltak ki (egyik sem). Ez a sofőrt nem zavarta, szokás szerint nem mondott vagy csinált semmit. Mikor már többen kiabáltak, hogy nyissa már ki, nagy nehezen sikerült, és leszálltam - volna, de köztem és az ajtó között állt egy nő, akinek esze ágában nem volt leszállni (még úgy sem, hogy csak így tudtunk volna az ajtóhoz férni). Miután elnézést kérve odamentem és jeleztem, hogy leszállok, nagy kegyesen, bár fintorogva arrébbállt, de nem szállt le, hanem arra kényszerített, hogy egy másik - szintén az ajtóban álló és leszállni nem hajlandó - nőt félre kelljen tolnom, hogy le tudjak szállni (miután nem ment arrébb felszólításra sem). Wáááá! Ez leírva biztos nem hangzik szörnyen, és biztos túlreagálom, de akkor nagyon traumatizálva éreztem magam. :(

Most nézzük a jó dolgokat! Az első nap megterveztem a hetemet úgy, hogy minden napra jusson valami jó, amit lehet várni.

első nap újra az irodában (Artúr elkísért)

• Hétfőn elmentem jógára. Nagyon jólesett! Megint a Darth Vader volt mellettem, aki borzasztó hangosan végzi a légzőgyakorlatokat, és időnként random, kicsavart pózokba tekeri a testrészeit, fejen áll vagy úgy csinálja a gyertyát, hogy a lába lótuszülésben van... Amúgy tök jó volt, azzal a kis kivétellel, hogy a táskám és a kabátom bennragadtak a kódos szekrényben... nem felejtettem el a kódot, hanem nem is tudtam beírni, mert mint kiderült, el van romolva az a szekrény (ami nincs kiírva sehova), meg úgy nagyjából az összes többi is, mert vagy nem lehet bezárni őket, vagy kinyitni nem lehet. Mindegy is - jegyezte meg egy random pasi, miután azt a jótanácsot adta, hogy legközelebb próbáljam ki, hogy működik-e, mielőtt betenném a cuccaimat - mert hamarosan ezeket is ledózerolják az egész épülettel együtt (ez a JMO épület, amiben évekkel ezelőtt azbesztet találtak, ezért mindenkit kiköltöztetnek, de még mindig dolgoznak benne). Mivel az öltöző környékén nincs térerő és a mobilom be volt zárva, egy falra szerelt telefonról felhívtam a megadott segélyszámot, akikhez ilyenkor fordulni kell. Miután elmondtam, hogy mi a gond, kiderült, hogy a vonal másik végén a pasinak fogalma nincs róla, miről van szó, és hol, miben kell segíteni, egyáltalán nem számított rá, hogy ilyennel hívhatják. Azt mondta, visszahív... Miután nem hívott vissza, újra felhívtam, erre azt mondta, nem találja a kódot. Na ekkor már tudtam, hogy valami zavar van a kommunikációban, ezért elmondtam neki még egyszer, hogy nincs "kód", illetve van, de nekünk kell kitalálni, de mindegy is, mert be se tudtam írni, mivel rossz a szekrény, küldjön valakit, aki kinyitja. Miután tovább magyaráztam, egy idő után leesett neki valami és felkiáltott: "Oh! vous etes une femme qui fait du sport!" (="Á, maga egy nő, aki sportol!"). Mondtam, hogy szeszá! Ekkor leesett neki, hogy be vannak zárva a cuccaim és ezért telefonálok (ezt már kétszer elmondtam neki, de úgy látszik, zavar volt az erőben és nem ment át a message). Végül küldött valakit, akinek volt univerzális kulcsa, és kiszabadította a cuccaimat. A nagy megkönnyebbülés után a hétfői szokásos kocsmakvízre mentem, ezúttal Ruth, 2 új gyakornok és egy volt belga gyakornok jött (utóbbi kapott állást egy fordítóirodánál, és most itt él). Jófejek voltak, bár sokat nem beszélgettünk. A belgától érdeklődve, de kicsit félreérthetően megkérdeztem, hogy mégis hogy sikerült ezt az állást megszereznie, mire felháborodva és kicsit kioktató hangsúllyal közölte, hogy az interneten volt meghirdetve a pozíció, ő meg jelentkezett rá. Nem tudom, mit hitt, hogy mit feltételezek róla... Maga a kvíz is jó volt, megint 6 témában voltak kérdések, a kedvencem az a blokk volt, amiben sorozatok főcímzenéjét kellett felismerni.

hangulatkép (balról: Milda (SL), Hanne (BE), Anni (FI), Ruth (NL)

Tök jó volt, mindenki hozzá tudott szólni valamihez (ha nem is mindenhez). Én például tudtam, hogy hogy hívják a császárt a Star Warsban. A múltkorin meg azt, hogy hány óra az időeltolódás Luxembourg és Jeruzsálem között.

ő az.

• Újraindultak a nyelvórák, ezért kedden voltam németen. Tök jó! Aznap sajnos több jó nem volt. :(

• Van egy új ír trainee, aki tart írórát. Tudtam, hogy nekem ez KELL. Aki nem tudná, annak idején több, mint 5 éve tanultam írül 4 hónapig (Limerickben Erasmuson, heti kétszer, egy Billy nevű nagyon cuki tanártól). Akkor egy nagyon alap szintre eljutottam, de azóta mindent elfelejtettem. Most itt az alkalom, hogy felfrissítsem a tudásomat! Dólan, aki az órát tartja, ír nyelvet tanult az egyetemen, épp a doktori  disszertációját írja, és maga is ír anyanyelvű. Az elején elméleti bevezetőt tartott az ír nyelvről és a kelta nyelvcsaládokról (ezekről is tanultam már, és most visszajött minden, mit a P és Q kelta nyelvekről tudtam), aztán elkezdtünk alap nyelvtanokat venni. Olyan jól esett egy kicsit megint nyelvészeti kifejezéseket hallani! Azt a szót, hogy copula például vagy 4 éve nem hallottam, de most mégis megvolt rögtön, hogy az mi. Az angol szak óta a nyelveknek csak a gyakorlati oldalával foglalkozom, amit én választottam, de azért az ilyesmi is hiányzik néha. Rajtam kívül még egy cseh lány és egy vak olasz srác járnak az írre (illetve az utóbbit kíséri az egyik traineeship advisor, aki így akaratán kívül szintén írül tanul). Az óra végére már el tudtam mondani, hogy "Dia dhuit! Is mise Fanni. Is bean mé. Tá mé i Lucsamburg . Tá aistritheoir mé . Slán! Go raibh maith agat.". Este pedig átmentem Veráék új lakásába, ahol Benedek csinált melegszendvicset meg pattogatott kukoricát, aztán elment próbálni az új zenekarával, mi meg a Verával csapattuk a "Joy napokat".

• Én is bevállaltam, hogy szívesen tanítok magyart. Csütörtökönként lesznek az órák, most lett volna az első, de elmaradt, mert senki nem jött el. :( Az egyetlen lány, aki jelezte, hogy szeretne járni (a némettanárom) aznap lemondta, mindenki más (kb. 5 másik ember) pedig mind azt mondta, hogy tök szívesen járna, és érdekli, de nem tud garantálni semmit, meg nem biztos, meg attól függ, hogy épp mennyi munka van/mennyire fáradt/hogy fér bele, stb. Jövő hétre viszont a némettanáromon kívül egy máltai srác és az írről ismert olasz srác is jönni fog, ha minden igaz. :) És legalább már megvan az óratervem... Még valami történt csütörtökön: esni kezdett a hó (vagy egy napig abba se hagyta)! Az addigi eső hirtelen havazásba váltott, ami a széllel együtt elég brutális, de nagyon szép volt, utána pedig az egész várost gyönyörű hófehér takaró borította, és a fák ágain még mindig ott van.

a hóvihar az iroda ablakából

hószelfi

a hátsó terasz és kert nálunk péntek reggel

téli mesevilág Luxembourgban (nem saját fotó)

• Ez a péntek hosszú péntek volt, de hogy ebben is legyen valami jó, feliratkoztam masszázsra. Szuper volt! este pedig régi és új gyakornokokkal a Rock Solidban kötöttünk ki. Pedro hozott mindenízű drazsét, amit adott annak, aki jó volt, de csak úgy kóstolhattuk meg, ha nem nézzük meg, hogy milyen ízű. Én a borsossal még jól jártam...

• Ma, azaz szombaton Trierbe mentünk Verával és Benedekkel, mert ők még nem látták a várost és mert Németország sokkal olcsóbb, ezért ott kell shoppingolni. (Benedek szerint kebabot is ott kell enni, mert ott vannak az autentikus törökök). A shoppingolásból Vera vette ki az oroszlánrészét (sic!), bár csizmát nem sikerült találnia. A kebabozásból hagyományos helyi ételek, a városnézésből meg boltról boltra (étterembe/cukrászdába) mászkálás lett, de azért a belvárost, a Porta Nigrát és a katedrálist megnéztük. Az idő szokás szerint rossz volt, de nagyon jól éreztük magunkat.

Trierben találtam ezt a táblácskát, ami most már a fenti baglyos naptár mellett szintén a szobám falát díszíti, hogy ettől is jókedvem legyen, hacsak ránézek:

Még nem merem elkiabálni, de úgy tűnik, kezdek visszarázódni az itteni kerékvágásba, és visszaszokni az itteni életembe, ami néha olyan, mintha egy a budapesti valósággal egyszerre létező párhuzamos univerzum lenne, és ahol épp nem vagyok ott, ott nálam az idő is megáll... Indokolatlan mennyiségű kávé segítségével eddig sikerült ébren tartanom magam a munkaidő során és a többieket is jó újra látni. A vidámabb folytatás reményének jelképeként zárásul itt van egy szivárvány, amit szerdán fotóztam, szintén az irodából:

az árakról

"Közérdekű" rovatunk harmadik része következik.

Kronologikus sorrendben haladva a kiérkezésünk után az első dolog, amiért fizettünk, a szállás volt. Ugye az az alap, hogy a gyakornokok szobát bérelnek, ezeknek az átlagára olyan 600-700 euró/hó, és ezt viszonyítsuk az 1100-1200 eurós fizetéshez (a Bizottságnál 1100, a Parlamentnél 1200). Általában ez egy rendesen berendezett, általában tiszta szobát jelent internettel, közös konyhával, amit a főbérlő szabályaitól függően lehet használni (pl. van, ahol csak megadott idősávokban), mosási lehetőséggel, stb. A mi szobánkkal nagyon nagy mázlink van, mert itt van reggeli is az árban, jön takarítónő két-háromhetente és van ágynemű- és törülközőcsere háromhetente, plusz van mosógép a pincében, és a konyhában is azt használunk, amit akarunk. De ez tényleg kivételes. Mi itt - így, hogy ketten vagyunk - fejenként 460 eurót fizetünk, de akik még a házban laknak, egyszemélyes szobákban, ők 585 eurót.

Szóval már ez önmagában elég drága. Persze vannak szobák 300-400 euróért is, apácazárdában (nem vicc), tehát nyilván a megfelelő korlátozásokkal. De ha valakinek az megfelel, akkor mázlista, mert nagyon sokat spórolhat. Amúgy érdekes, hogy a lakások ennél nem sokkal-sokkal drágábbak, 800-900 euróért már Luxembourg városban is lehet találni bútorozott stúdiót, vidéken ennél kevesebbért is akár. 

Ami még a kezdetekkor felmerülhet kiadásként, az a SIM-kártya vagy előfizetés, utóbbiról nem tudok semmit, a SIM-kártya a legtöbb helyen 10 euró, ami le is beszélhető. 

Aztán jönnek az alapvető élelmiszerek. Nekünk - megint csak szerencsénkre - kenyeret nem kell vennünk, mert a reggeli miatt ki van téve, és ha elfogy, mindig van a mélyhűtőben "új", de ha mégis veszünk kenyeret, akkor az bagett, és általában 0,75-1,50 euróba kerül darabja, amit aztán min. két napig lehet enni. A tej (amit mi csak az irodai kávézáshoz veszünk, másfél hetente egy litert kb.) 2-3 euró (1,5%-os UHT). A sajtokból nagyon sokféle van, 20 deka szeletelt maasdamer vagy emmentáli 4 euró, a felvágottak viszont borzasztó drágák, 4-5 szelet pulykasonka minimum 3 euró attól függően, hogy hol vesszük. Amit mi még gyakran veszünk, az a koktélparadicsom (25 dkg 2-3 euró) és a narancslé (1,30-1,90/liter). Gyümölcsökből én a pomelóra vagyok most nagyon rákattanva, az 2 euró/db, amúgy a most szezonális narancs és mandarin kilója 3 euró körül van. Nem jut most más eszembe, hogy mit szoktunk rendszeresen venni, talán az irodai kávézáshoz a kávékapszulák, abból egy csomag (10 db) 4 euró, így a délutáni kávézás kb. 50 centre jön ki (beleszámoltam a tejet is). 

Ebédelni a menzán ebédelünk, az napi 3-6 euró. 

Ami tartós fogyasztási cikk, az pl. a mosószer, amiből másfél liter 8 euró, de az aztán jó is két hónapig, meg persze a mindenféle higiéniai dolgok: sampon, tusfürdő 3-4 euró, fogkrém szintén. De ezek nem rendszeres kiadások nyilván, ahogy az alapozó (itt 12, Németországban 6 euró) sem.

Még költünk a közlekedésre, ha kimegyünk a városból (városi bérletet kapunk a munkahelyünktől), Luxemburgon belül a vonat- és a buszjegy egységesen 2 euró két órára, 4 euró egész napra. A buszközlekedés a városban szombaton és azokon a vasárnapokon, amikor nyitva vannak a boltok (pl. Advent), ingyenes, illetve pénteken és szombaton van ingyenes éjszakai busz. (Amúgy semmilyen nincs.) 

Ha esetleg megengedjük magunknak azt a luxust, hogy ruhaneműt vegyünk, akkor pl. van egy egész olcsó cipőbolt, ahol én 40 euróért vettem csizmát, amúgy az Auchanban lehet olcsón (az itteni árakhoz képest olcsón!) venni kicsitgagyit. 

A közlekedésrűl

A Közérdekű rovat második része következik (ebben a rovatban nem arról írunk, hogy mik történnek velünk épp, hanem általánosabb, globálisabb témákról az itteni életünkkel kapcsolatban).

A mai fejezetben Fanni ventillálja ki a luxemburgi közlekedéssel kapcsolatos egyéni szoc. problémáit.

Luxembourg főváros létére kisváros, ugyanakkor az itt dolgozók száma inkább egy nagyvároséhoz mérhető. Emellett a másik főgond, hogy szinte mindenkinek egyszerre kezdődik és ér véget a munkaideje (ami egyébként pont egybeesik az összes bolt és hivatal nyitvatartási idejével is). Ebből következik, hogy minden hétköznap reggel 8 és 9, és este fél 6 és fél 7 között iszonyatos dugók alakulnak ki a városban. Emiatt a lakás és a munka közötti utazás az elméleti 20-25 perc helyett gyakorlatilag kb. kétszer ennyi ideig tart, ráadásul kiszámíthatatlan. Egyszer másfél óra alatt értem be a munkába, de általában akármikor indulunk 8 és fél 9 között, valahogy mindig 3/4 9 és 9 között érek be. A munkaidő 3/4 6-ig tart, így fél 7 előtt soha nem érek haza, ha "beugrom" a "sarki" szupermarketbe, akkor ez 1/4 8-fél 8.

A metró erre nyilván megoldást jelentene, de a távolságok nem nagyok, nem metróléptékű a város, így nem érné meg építeni még egy vonalat sem (arról nem is beszélve, hogy mi történne, amíg építik...). Villamos vagy más kötött pályás közlekedési eszköz sincs, csak BUSZOK. Azok viszont jól lefedik a várost és viszonylag gyakran járnak, ráadásul szombaton ingyenesek! És még éjszakai busz is van péntek-szombat éjszaka, szintén ingyen, ezzel arra biztatva az utasokat, hogy ne üljenek részegen volán mögé vagy biciklire.
Egyébként egy buszjegy 2 euró, ami a megvételtől számítva 2 óráig érvényes.

Eddig minden szép és jó, ami engem minden egyes nap kiakaszt, az egyáltalán nem maga a dugóban eltöltött idő, hanem az utazási kultúra (hiánya), ami miatt csúcsidőben minden egyes, a buszon töltött perc kínszenvedés.

• Először is, alig néhány buszon mondják be vagy írják ki a megállókat, így ha valaki nem tudja fejből, hogy hol és hány megálló múlva kell leszállnia (és ehhez képest hol van most), akkor tippelhet, vagy nézegetheti a buszmegállók nevét.

• Aztán: az emberek NEM MENNEK BELJEBB. Mindenki megáll az ajtóban (gondolom, mert "úgyis csak párat mennek"). Sokszor egy busz a megállóba érve teljesen tömöttnek tűnik, közben van még rajta hely, csak középen, ahol nem áll senki.

• Ugyanígy, itt az sem divat, hogy aki az ajtóban áll, de nem az ő megállója következik, az a megállóban leszáll, hogy mindenki mást leengedjen. Itt kerülgetni kell mindenkit.

• Sokszor viszont csúcsidőben tényleg akkora tömeg van, hogy nem, vagy csak alig lehet felférni a buszra. Volt már, hogy pont olyan helyen álltam a tömegben, ahonnan egyik kapaszkodót vagy rudat se értem el (persze ez magasabbaknak nem probléma), ott, ahol álltam, nem volt, így nem tudtam kapaszkodni, és végig egyensúlyozni próbáltam, hogy ne essek másokra... De van, hogy már fel se tudok szállni a buszra, annyira tele van.

• Az ajtók nem záródnak, ha valaki közéjük áll (vagy odalóg valamije). Otthon ilyenkor a buszvezető bemondja a hangosba, hogy pl.: "A második ajtónál a kishölgy legyen szíves arrább menni, mert nem tudunk addig elindulni!", itt viszont soha. Addig áll egy-egy megállóban, míg az ajtó be nem csukódik, ha ez 5-10 percbe telik, akkor addig. Általában valamelyik utas veszi észre, hogy mi a gond, és ő szól az illetőnek.

• És végül, ami a legeslegjobban zavar, és néha elviselhetetlenné teszi a buszozást: valamiért FŰTIK a buszokat. Nagyon. Ez mindenképp nagyon rossz, de főleg, ha kint 5 fok van, a buszon viszont 30... ilyenkor pillanatok alatt le lehet izzadni (szinte soha nincs annyi hely a tömegben, hogy le tudjam venni a kabátomat). Mondja már meg valaki, hogy MIÉRT fűtenek a buszon???

A fenti tényezők miatt csúcsidőben általában traumatikus élmény (nekem) az utazás, van, hogy már reggel tök idegesen és frusztráltan érek be dolgozni, mert annyira zavar a fél 9-kor az intim szférámba tolakodó tömeg és a hőség. Hazafelé emiatt néha leszállok hamarabb és gyalogolok inkább, reggel viszont ez nem férne bele, mert ugyan busszal nincsenek nagy távolságok, de gyalog ugyanez a táv már órákig tartana. Az egyetlen alternatíva még a bicikli lenne (van bubirendszer is!), de azt meg az időjárás mellett azért sem merném kipróbálni, mert a város nagy része tele van emelkedőkkel, így ha nem áznék el/fagynék meg, akkor a bringázásban is ugyanúgy leizzadnék, mint a buszon.

Zárásként itt egy fotó a futárrendszerről, a kis buszok azt jelzik, hogy az a járat épp a dugóban áll:

Libamájas szendvics és macaron, aka. a nulladik "munkanap"

El se hiszem, hogy már egy hete itt vagyok, és már el is jött az első munkanap ideje. Jó, hát inkább a nulladiké, mert ma igazából nem volt érdemi munka, sőt, egy egész más városrészben és épületben voltunk, mint ahol effektíve dolgozni fogunk. Whatever. 

A nap első részében iszonyú érdekfeszítő (se!) előadásokat hallgattunk egy szűk, földszinti, levegőtlen teremben, lehet tippelni, hogy hányan nem aludtak el már a második beszéd előtt. Az lett volna a dolog lényege, hogy mivel összesen hat luxembourgi főigazgatóság (Directorate-General, vagy franciául Direction Générale, röviden DG) van, és mindenhol van legalább egy gyakornok, mindegyiket bemutatják nekünk, hogy azért nagyjából lássuk, mi hogyan működik. Na most ezt úgy kell elképzelni, hogy vagyunk összesen 42-en luxembourgi gyakornokok, ebből 26 fordító, a maradék pedig random DG-kbe, meg a Publications Office-ba, meg az Európai Bizottság Képviseletére van beosztva, van, ahol konkrétan egy-egy gyakornok lesz csak. Never mind, ezekről a helyekről is mindenkinek végig kellett hallgatnia a beszédeket, ahelyett, hogy párhuzamosan csinálták volna, és mindenkinek csak a számára releváns egységről kellett volna végighallgatnia a tudnivalókat. Már felvetettem Paulinának, aki a lengyel havernőm, hogy esetleg létrehozok egy Time Management Subcommittee-t. 

Ja, mert nekünk ilyen is van, subcommittee-k, azaz al-bizottságok, akik a gyakornokság alatt különböző dolgokat szerveznek, pl. a Language Subcommittee szervez nyelvórákat (a gyakornokok önkéntes alapon taníthatnak nyelveket egymásnak), a Trip Subcommittee meg kirándulásokat. Meg van, vagyis lesz, ha akarunk, egy Charity Subcommittee is, amelyik a tavalyi turnusban pl. örökbefogadott egy ruandai és egy afgán gyereket, illetve a nepáli földrengés sújtotta területekre küldött egy csomó adományt, amit a saját maguk által szervezett jótékonysági eseményeken gyűjtöttek. Ez nagyon szimpatikus. És olyan subcommittee-ket hozunk létre, amilyeneket akarunk, asszem, két hét múlva kell majd megszavazni, hogy mik legyenek ebben a turnusban. 

És mindemellé van a turnusunknak elnöke, alelnöke, pénztárnoka és al-pénztárnoka, akiket ma választottunk meg. Paulináék kapacitáltak, hogy jelentkezzek elnöknek, de megfogadtam, hogy ebben az öt hónapban, ha csak lehet, nem szervezek semmit és nem én leszek az osztályfőnök kapcsolattartó, hanem csak követem az utasításokat, illetve a munkában leszek kezdeményező, nem a gyakornokok csoportján belül. Végül nem tudtam teljesen ellenállni a kísértésnek, és alelnöknek jelentkeztem, de négyünk közül nem engem választottak. Nem vagyok elkeseredve. :P

Visszatérve, az előadások után volt fogadás, megint iszonyatosan fancy kajával, mini szendvicsek libamájjal és fügével (!) / lazaccal / kaviárral, desszertnek meg többek között mini éclair és macaron, ezt le is fényképeztem, de csak telefonnal:

Az egyik szervező aggódott, hogy elég lesz-e a kaja, mondván, idézem, "csak erre telt a Brüsszeltől kapott büdzséből", ja, bocs, csak a macaronra meg a lazacra.... (mondta a szegény kelet-európai, aki életében nem látott ennyi lazacot egy helyen)

Kaptunk badge-et meg bérletet, a badge-en olyan arcot vágok, mint... mint mindig, amikor épp éhes vagyok. Vagy ideges. Ami gyakorlatilag szinoníma. :P Szerencsére ezeket is a telefonommal örökítettem meg, úgyhogy még annál is előnytelenebb, mint igazából. Mindegy, az arcomra úgyse kíváncsi senki. A bérlet az egész város összes buszjáratára érvényes, 2017. szeptember 30-ig :D, úgyhogy vissza kell adnunk, amikor vége a gyakornokságnak, hogy a következő gyakornokok megkapják.

A napunk már 4-kor (!) véget is ért, és hazafele végre vettem kulcstartót (második számú küldetés teljesítve), hogy ne veszítsem el az egy szem kulcsomat a házhoz, meg ezt láttam: