A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vera. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vera. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 1., péntek

Búcsú

Kedves Olvasók, ezennel búcsúzunk.
E verssel ér a közös blogunk véget.
Fogadjátok boldog-szomorú dalunk:
megszűnik a poszt, eliramlik az élet.

Volt itt eső, nem is kevés,
és napfényt csak hébe-hóba láttunk,
és rengeteg jövés-menés,
hetedhét (schengeni) határt bejártunk.

Kicsit betettük a lábunkat az EU-ba.
Kicsit kitettük a lábunkat otthonról,
Elég gyakran jártunk Woodyt nézni moziba,
S már-már fájt a hasunk a sok macarontól.

Ha időnk volt rá, fordítottunk: kérdést, választ és közleményt,

Én pedig sok jegyzőkönyvet, napirendet, petíciót,
A szövegekből összeraktunk (se!) két-három nagyregényt,
Követtünk pár régi és kreáltunk pár új tradíciót.

Most útelágazódáshoz értünk:
Kinek a kelet, kinek a hanyatló nyugat...
A blogot olvasni érdemes volt, reméljük.
Visszakapcsolhatják mobiltelefonjukat!


2016. március 31., csütörtök

félévértékelés

Annyira tetszik Fanni lezáró bejegyzése, hogy én is írok egy félévértékelőt (nem, ez még nem a beígért közös búcsúbejegyzés). 

Ráadásul két dologra jöttem rá: 1. nem meséltem el az utolsó hetemet a Bizottságnál, pedig nagyon jó volt; 2. én is írtam szeptemberben arról, hogy mit várok a gyakornokságtól, szóval van mit áttekinteni.

1. Az utolsó hetem

Már nem volt túl sok fordítandó, direkt nem vállaltam túl magam. De emlékszem, hogy direkt olyasmiket választottam a licitből "búcsúzóul", amik tetszettek, pl. sajtóközleményeket, mondván, hogy csak nem fogom az utolsó pár napot uncsi sablonszövegekkel tölteni. És nem is töltöttem. Már nem tudom pontosan, melyik nap mi történt, arra emlékszem, hogy hétfőn (febr. 22.) hívtak vissza az Amplexortól, hogy ugyan jöjjek már be egy harmadik (!) interjúra kedden, azaz másnap. Úgyhogy már csak ezért is jó volt, hogy nem vállaltam be túl sok fordítást, mert az interjú fél 2-kor volt másnap, kivettem a délelőttöt, elmentem az interjúra, a leendő főnököm meg egy iszonyatosan cuki HR-es ült velem szemben, jó volt a hangulat, és kiderült, hogy szakmailag (az otthoni fordítóirodai és az itteni bizottságos múltammal) nyerő vagyok náluk, de ugye azt nem lehetett tudni, hogy a többi jelölt mennyire rátermett. Akárhogy is, ez volt kedden, közben Mikivel (aki nem emlékszik rá: a mentorom volt a Bizottságnál), írtunk értékelést a gyakornokságról, nekem is magamról kellett írni és neki is rólam, és bár előre csak felületesen beszéltük meg, hogy milyen szempontok szerint írjuk meg, szinte ugyanaz szerepelt mindkettőnknél. Annak azért nagyon örülök, azon kívül, hogy pozitív értékelést kaptam, hogy ezek szerint én magam is reálisan látom a saját munkabírásomat, teljesítményemet, stb. Szerdán reggel a 2-es unit rendezett nekem egy... wait for it... búcsúreggelit :) Mindenki hozott be valamit, volt, aki péksütit, volt, aki felvágottat, sajtot, volt, aki gyümölcsöt, teát stb. A head of unit mondott pár kedves szót - ahhoz képest, hogy milyen kevés találkozásunk volt, sikerült rátapintania, hogy mik azok a tulajdonságaim, amiket érdemes kiemelni, azt mondta, hogy olyan pozitív személyiség vagyok, hogy öröm volt velem összefutni és beszélgetni bármikor. :) És persze, hogy a fordításaimra is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, úgyhogy értékes tagja voltam a csoportnak (merem remélni). UPDATE: azt el is felejtettem írni, hogy kaptam szuper ajándékot is: ezt. :) Én is mondtam két mondatot remegő hangon, de sikerült nem sírnom (yay!), és megköszöntem mindenkinek a mindent, meg Mikinek a mentorálást. Aztán reggeliztünk (én egy egész smoothie-t tudtam inni összesen, nem voltam nagyon evős hangulatban), és közben kérdezgették a kollégák, hogy mi lesz velem, meg mi van az Amplexorral, mondtam, hogy egyelőre semmi, de már volt három interjúm, erre persze mindenki mondta, hogy ha már a harmadik körig eljutottam, akkor tuti én leszek a befutó, de legalábbis nagyon szimpi lehetek nekik (ez utóbbival egyetértettem). 
Szerda este elmentünk búcsúsörözni páran, és erről írtam is, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam, kevesen voltunk, de csak olyanok, akikről tudom, hogy ők is jól érezték magukat velem és nem udvariasságból jöttek el. Ja, még szerdán leadtam az utolsó fordításomat.
Csütörtökre és péntekre így semmi dolgom nem maradt, csak vártam az Amplexor hívását. Ami nem jött! Jött helyette csütörtök reggel e-mailben állásajánlat. Először szívbajt kaptam, mert az volt a tárgya, hogy "Your interviews", és ebből még nem tudtam, hogy széna-e vagy szalma. De megnyitottam, és igen!!! Úgyhogy azonnal felhívtam B.-t, amit persze hallottak a bent levő kollégák (#szigetelés), és mind jöttek gratulálni. :) 
Pénteken már csak lézengtem bent, és el is jöttem elég korán, mivel mentünk Fannival Portóba. Minden bentlevő kollégához bementem elbúcsúzni, tök aranyosak voltak így utoljára. Szinte kivétel nélkül mindenki megölelt, megpuszilt, sok sikert kívánt, még egyszer elmondta, hogy milyen kár, hogy nem maradhatok (nekem mondja), de reméli, hogy valamilyen formában vissza tudok menni (nekem mondja). És aztán Portó, és erről már volt szó.

  • a place where I learn ping-pong: már akkor is tisztáztam, hogy ping-pongozni eddig is tudtam, szóval ez nem annyira érdekes.
  • a place where I befriend new drinking buddies: hát igen. Amikor ezt a bejegyzést írtam, még úgy nézett ki, hogy a kórusbeli ivócimboráim megmaradnak, ma már tudom, hogy legfeljebb páran és csak ha hazamegyek/meglátogatnak. Itt barátokat nem nagyon találtam, vagyis hát szeretném azt hinni, hogy a bizottsági fordítók közül pár emberrel a kollégaságnál közelebbi viszonyba kerültem, de mivel egyikükkel se találkoztam február vége óta, nem biztos, hogy ennek a hitnek van bármi alapja. :P A gyakornokokkal a gyakornokság alatt se nagyon kerestem a kapcsolatot, erről írtam is itt, hogy nekem a szakmai előmenetel most fontosabb, mint a haverkodás. Őszintén szólva nem sajnálom. A legeslegkedvesebb ivó-, evő-, sorozatnéző, masszírozó, pletykáló stb. cimbimmel pedig meg kell tanulnunk külön országban élni, ahogy ő maga is írta. Egyébként abban biztos vagyok, hogy ha másért nem, "szükségből" a mostani kollégáimmal egyszer csak közelebbi kapcsolatba kerülök, elvégre egy irodában ülünk. 
  • "nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály": eloszlott. Nem is kicsit. Mondjuk én eleve azzal a szándékkal jöttem ki, hogy ha csak nem muszáj, nem akarok hazamenni, ezért is szerettem bele annyira Luxemburgba, hogy még mindig imádom, a bődületesen ergya időjárás ellenére, túlélési ösztönből. Persze ez még a nászutas fázis, amíg nem érnek el hozzám a közéleti problémák (vannak itt olyanok?). 
    Egyébként lett volna otthon is munka, vagy legalábbis lehetőség, elég sok olyan állásajánlatot láttam az utóbbi egy-két hónapban, amikre ha otthon lennék, mind jelentkeztem volna. Lehet, hogy ilyen értelemben lett volna hova hazamenni, de ezt nem tudom. 
    A homály azért teljesen nem oszlott el még, mert az Amplexornál a szerződésem csak aug. végéig tart, addigra derül ki, hogy megnyerjük-e az újabb tendert. De addig még van öt hónap (ezek az öthónapos etapok...!), akár más állást is kereshetek/találhatok.


Aki pedig a folytatásra kíváncsi (eltekintve a közös búcsúposzttól of course, ami hamarosan érkezik), itt követheti nyomon a luxemburgi kalandok következő felvonását. :)

2016. március 24., csütörtök

munka "kint"

Most már hamarosan itt a vége ennek a blognak (ó, nem kell aggódni, lesz folytatás, de mindent a maga idejében), de addig is gondoltam, írok a munkámról, hátha valakit érdekel. 

A kollégáim tök fiatalok többségükben, abban a csapatban, ahol dolgozom - heten ülünk egy irodában, mint a törpék, de ebből hatan dolgozunk a bizottsági fordításokon - hárman is 25 alatt vannak. A nemzetiségek nagyon változók, én vagyok az egyetlen magyar, van itt ukrán, spanyol, orosz, német, belga, holland, angol, görög, román, stb. A közös nyelv az "angol", amit mindenki beszél... valamennyire. :P Sokan tudnak még németül vagy franciául, de nem mindenki. 

Szóval ülök egy irodában egy gép előtt:

iroda
gép
.. és fordításokat osztok ki fordítóknak, lektorálásokat lektoroknak, a kész fordításokat átnézem és elküldöm a Bizottságnak, aztán kiszámlázom nekik (ördögi kacaj helye). Közben ebédelek is a többiekkel.

Luxemburgban tőlük lehet meleg ebédet rendelni, nem túl nagy a választék, de mivel nincs menza, az az egyetlen alternatíva, ha az ember magának főz, vagy...
... elmegy az újdonsült kollégáival egy étterembe galette bretonne-t enni :)
Általában 9 után pár perccel érek be, egy csomó kollégával együtt jövök a vonaton, aztán fél 6-kor vagy 6-kor megyek el, attól függően, mennyi munka van. Általában a nap vége elég húzós, mert akkor kell leadnunk a kész fordításokat, és ha még nem érkezett meg valamelyik, akkor utána kell mennünk, hogy mi lett vele, és ha csak lehetséges, le kell adnunk még aznap. 

az első napom végén, este 6-kor fényképeztem a buszmegállóban
Most megtanultam, milyen értékesek az esték és a hétvégék, nem beszélve a szabadságról, amit én még június közepéig persze nem élvezhetek (#próbaidő), de már most számolom, mikor hány napot tudnék kivenni és mire szánnám.

tegnapi kép; a cipőt anyutól kaptam karácsonyra, a virágokat pedig a luxemburgi tavasz biztosította (8°C)

2016. március 12., szombat

What happens in Budapest/Luxembourg

Mielőtt Fanni elharapódzna itt a blogon, én is gyorsan idefirkantok valamit ;) Otthon voltam Budapesten másfél hétig, és végig visszavágytam ide (helyileg). Most egész másképp éreztem magam Pesten, mint karácsonykor, annak ellenére se éreztem magam "otthon" egyáltalán, hogy csak két hónapja voltam ott utoljára. Ez persze objektív okokkal magyarázható: most itt lakom, itt van Benedek, itt kezdem életem első igazi állását (holnapután!).
A barátokkal, kórussal, családdal való találkozás(ok) nagyon jólestek, tényleg igyekeztem kimaxolni ezt a másfél hetet: otthon laktam a szüleimnél (mondjuk ez kényszerűség, de azért jó volt, nekem is, nekik is, legalábbis remélem), voltam a nagyszüleimnél többször is, voltam Énekel az Ország-próbán és lánykari próbán, voltam Anyuval moziban (Spotlight) és színházban (Heltai naplója), mindkettő nagyon jó választás volt, aztán... találkoztam az otthoni két Gondnokkal, Julival (kétszer is!), Noémivel, voltam filmklubban (ahol az Így neveld a sárkányodat 1-et néztük), ebédeltem az anyósommal és a sógorommal, benéztem a volt munkahelyemre, és elköltöttem egy csomó pénzt olyasmikre, amiket itt is vettem volna, csak még csomóbb pénzért.
Éééééés szinte végig ilyen napsütés volt, meg enyhe tavaszi idő:

mögöttem a Nyugati pu.
De a szép tavaszi idő és a barátok/család jelenléte (sőt, a feketés kávé!) sem volt elég ahhoz, hogy ne érezzem magam idegennek Budapesten.
Egyre inkább azt a tanulságot vonom le (sic), hogy Luxemburg még ha véletlen volt is (a gyakornokság Brüsszelben is lehetett volna akár), nagyon jó döntés volt! :) Remélem, nem fog megváltozni a véleményem... mondjuk ha igen, az se baj, akkor majd elmegyünk máshova. :)

Tegnap este jöttem vissza (este... 3/4 7-kor itt még világos van!), és ma rögtön el is mentünk felfedezni az ajándékba kapott túraútvonalas könyv 21. számú kirándulását (Mersch-Lorentzweiler)... jobban mondva a felét (Mersch-Lintgen), kb. 7-8 kilométert, mert én kidőltem a sok oxigéntől és napsütéstől. :D

ilyen gyönyörű zöld mezők fölött sétáltunk a szikrázó napsütésben :)
teraszos gazdálkodás :P 
az útikönyv szerinti "bizarre rockformations" (sic), azaz furcsa sziklaképződmények
a turisták nem kevésbé furcsák errefelé (ez a legjobb szelfi, amit sikerült B.-ből kicsikarnom)
rég láttam erre ennyi napsütést meg kék eget :)
volt patak is
na ez annyira giccses, hogy ha nem én fotóztam volna, biztos beszólnék rá valamit...
...de közben annyira szép is! (mert én fotóztam)
Benedek is fotóz
ZÖLD

fenyvesek
csendélet legelésző lóval (ez is súrolja a giccs határát azért)
kikerics :)

2016. március 3., csütörtök

Az év első nyaralása

"Nem értem, hogy miért élnek máshol is emberek, mikor itt is lehet!" - ezt mondtam Portóról rögtön az első reggelen. Az utazás spontán ötlet volt, 3 napra meg akartunk szökni valahova Verával, és úgy döntöttünk, dél felé vesszük az irányt. Péntek délután indultunk, és 2 és fél óra buszút után már ott is voltunk.... Frankfurt Hahnban, ahonnan némi várakozás és még egyszer ennyi utazás után már ott is voltunk a portói reptéren (ahonnan várakozással együtt még plusz egy óra volt a belvárosi szállás). Szóval nem igazán mondhatjuk, hogy "elugrottunk" egy hosszú hétvégére, de az biztos, hogy abszolút megérte! Mindkettőnknek nagyon kellett már egy kis "nyaralás", testileg és lelkileg is ránk fért. Ugyan visszajönni rossz volt, de azért kicsit feltöltődtünk (élményekkel és D vitaminnal is).

Következzen a képes illusztráció (minden fotó Vera érdeme, kivéve a portóisat, és azokat, amiken csak Ő van).
Néhány kép a városról:





kedvenc képem
Itt vagyunk benne mi:

Vera és az új portugál haverja

Elmentünk a Livraria Lello könyvesboltba, ahová J. K. Rowling is járt, amikor Portóban tanított angolt, és ami állítólag ihletet is adott neki az íráshoz. Nem is csoda, belülről úgy néz ki, mint a Roxfort könytára! Ráadásul van egy kávézó az emeletén!
Vettem egy színezőt gyönyörű mintákkal. :) Van köztük egy csomó bagoly is.







Hajókáztunk a folyón:



sörényes szelfi
Megnéztük a Kristálypalotának becézett stadiont (belül könyv- és gumicukorvásár található, kívül pedig egy kert meg szép kilátás):









Sőt, nem csak innen élveztük a kilátást, hanem a Klerikusok Tornyából (sic!) is:

Ott a tenger!





Kimentünk a tengerpartra:




lógalábalóga


merengek


tengerparti szelfi
nem vagyok amuzálva a jeges széltől
itt viszont már de, sőt, rájöttem, hogy fogom hordani ezentúl a hajam!

szimmetria
Megkóstoltuk a portóit:



Saúde!
És a portói alapú koktélokat is:

PortTonic


És élveztük a napsütést:






Porto az új kedvenc városom! :) Nekem meg az egyik új kedvencem :)