félévértékelés

Annyira tetszik Fanni lezáró bejegyzése, hogy én is írok egy félévértékelőt (nem, ez még nem a beígért közös búcsúbejegyzés). 

Ráadásul két dologra jöttem rá: 1. nem meséltem el az utolsó hetemet a Bizottságnál, pedig nagyon jó volt; 2. én is írtam szeptemberben arról, hogy mit várok a gyakornokságtól, szóval van mit áttekinteni.

1. Az utolsó hetem

Már nem volt túl sok fordítandó, direkt nem vállaltam túl magam. De emlékszem, hogy direkt olyasmiket választottam a licitből "búcsúzóul", amik tetszettek, pl. sajtóközleményeket, mondván, hogy csak nem fogom az utolsó pár napot uncsi sablonszövegekkel tölteni. És nem is töltöttem. Már nem tudom pontosan, melyik nap mi történt, arra emlékszem, hogy hétfőn (febr. 22.) hívtak vissza az Amplexortól, hogy ugyan jöjjek már be egy harmadik (!) interjúra kedden, azaz másnap. Úgyhogy már csak ezért is jó volt, hogy nem vállaltam be túl sok fordítást, mert az interjú fél 2-kor volt másnap, kivettem a délelőttöt, elmentem az interjúra, a leendő főnököm meg egy iszonyatosan cuki HR-es ült velem szemben, jó volt a hangulat, és kiderült, hogy szakmailag (az otthoni fordítóirodai és az itteni bizottságos múltammal) nyerő vagyok náluk, de ugye azt nem lehetett tudni, hogy a többi jelölt mennyire rátermett. Akárhogy is, ez volt kedden, közben Mikivel (aki nem emlékszik rá: a mentorom volt a Bizottságnál), írtunk értékelést a gyakornokságról, nekem is magamról kellett írni és neki is rólam, és bár előre csak felületesen beszéltük meg, hogy milyen szempontok szerint írjuk meg, szinte ugyanaz szerepelt mindkettőnknél. Annak azért nagyon örülök, azon kívül, hogy pozitív értékelést kaptam, hogy ezek szerint én magam is reálisan látom a saját munkabírásomat, teljesítményemet, stb. Szerdán reggel a 2-es unit rendezett nekem egy... wait for it... búcsúreggelit :) Mindenki hozott be valamit, volt, aki péksütit, volt, aki felvágottat, sajtot, volt, aki gyümölcsöt, teát stb. A head of unit mondott pár kedves szót - ahhoz képest, hogy milyen kevés találkozásunk volt, sikerült rátapintania, hogy mik azok a tulajdonságaim, amiket érdemes kiemelni, azt mondta, hogy olyan pozitív személyiség vagyok, hogy öröm volt velem összefutni és beszélgetni bármikor. :) És persze, hogy a fordításaimra is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, úgyhogy értékes tagja voltam a csoportnak (merem remélni). UPDATE: azt el is felejtettem írni, hogy kaptam szuper ajándékot is: ezt. :) Én is mondtam két mondatot remegő hangon, de sikerült nem sírnom (yay!), és megköszöntem mindenkinek a mindent, meg Mikinek a mentorálást. Aztán reggeliztünk (én egy egész smoothie-t tudtam inni összesen, nem voltam nagyon evős hangulatban), és közben kérdezgették a kollégák, hogy mi lesz velem, meg mi van az Amplexorral, mondtam, hogy egyelőre semmi, de már volt három interjúm, erre persze mindenki mondta, hogy ha már a harmadik körig eljutottam, akkor tuti én leszek a befutó, de legalábbis nagyon szimpi lehetek nekik (ez utóbbival egyetértettem). 

Szerda este elmentünk búcsúsörözni páran, és erről írtam is, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam, kevesen voltunk, de csak olyanok, akikről tudom, hogy ők is jól érezték magukat velem és nem udvariasságból jöttek el. Ja, még szerdán leadtam az utolsó fordításomat.

Csütörtökre és péntekre így semmi dolgom nem maradt, csak vártam az Amplexor hívását. Ami nem jött! Jött helyette csütörtök reggel e-mailben állásajánlat. Először szívbajt kaptam, mert az volt a tárgya, hogy "Your interviews", és ebből még nem tudtam, hogy széna-e vagy szalma. De megnyitottam, és igen!!! Úgyhogy azonnal felhívtam B.-t, amit persze hallottak a bent levő kollégák (#szigetelés), és mind jöttek gratulálni. :) 

Pénteken már csak lézengtem bent, és el is jöttem elég korán, mivel mentünk Fannival Portóba. Minden bentlevő kollégához bementem elbúcsúzni, tök aranyosak voltak így utoljára. Szinte kivétel nélkül mindenki megölelt, megpuszilt, sok sikert kívánt, még egyszer elmondta, hogy milyen kár, hogy nem maradhatok (nekem mondja), de reméli, hogy valamilyen formában vissza tudok menni (nekem mondja). És aztán Portó, és erről már volt szó.

2. Mit vártam a gyakornokságtól? 

• a place where I learn ping-pong: már akkor is tisztáztam, hogy ping-pongozni eddig is tudtam, szóval ez nem annyira érdekes.
• a place where I befriend new drinking buddies: hát igen. Amikor ezt a bejegyzést írtam, még úgy nézett ki, hogy a kórusbeli ivócimboráim megmaradnak, ma már tudom, hogy legfeljebb páran és csak ha hazamegyek/meglátogatnak. Itt barátokat nem nagyon találtam, vagyis hát szeretném azt hinni, hogy a bizottsági fordítók közül pár emberrel a kollégaságnál közelebbi viszonyba kerültem, de mivel egyikükkel se találkoztam február vége óta, nem biztos, hogy ennek a hitnek van bármi alapja. :P A gyakornokokkal a gyakornokság alatt se nagyon kerestem a kapcsolatot, erről írtam is itt, hogy nekem a szakmai előmenetel most fontosabb, mint a haverkodás. Őszintén szólva nem sajnálom. A legeslegkedvesebb ivó-, evő-, sorozatnéző, masszírozó, pletykáló stb. cimbimmel pedig meg kell tanulnunk külön országban élni, ahogy ő maga is írta. Egyébként abban biztos vagyok, hogy ha másért nem, "szükségből" a mostani kollégáimmal egyszer csak közelebbi kapcsolatba kerülök, elvégre egy irodában ülünk. 
• "nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály": eloszlott. Nem is kicsit. Mondjuk én eleve azzal a szándékkal jöttem ki, hogy ha csak nem muszáj, nem akarok hazamenni, ezért is szerettem bele annyira Luxemburgba, hogy még mindig imádom, a bődületesen ergya időjárás ellenére, túlélési ösztönből. Persze ez még a nászutas fázis, amíg nem érnek el hozzám a közéleti problémák (vannak itt olyanok?). 
  Egyébként lett volna otthon is munka, vagy legalábbis lehetőség, elég sok olyan állásajánlatot láttam az utóbbi egy-két hónapban, amikre ha otthon lennék, mind jelentkeztem volna. Lehet, hogy ilyen értelemben lett volna hova hazamenni, de ezt nem tudom. 
  A homály azért teljesen nem oszlott el még, mert az Amplexornál a szerződésem csak aug. végéig tart, addigra derül ki, hogy megnyerjük-e az újabb tendert. De addig még van öt hónap (ezek az öthónapos etapok...!), akár más állást is kereshetek/találhatok.

Aki pedig a folytatásra kíváncsi (eltekintve a közös búcsúposzttól of course, ami hamarosan érkezik), itt követheti nyomon a luxemburgi kalandok következő felvonását. :)

Mérleg - villmools merci!

Visszakerestem, hogy a gyakornokság kezdete előtt miket vártam ettől a 6 hónaptól.

Ezt találtam:

"Mit várok ettől a 3 hónaptól?

• Először is: azt, hogy végre rendesen megtanulok franciául. Úgy, hogy beszélni is tudjak, és mindent értsek, amit mondanak nekem. Annyira, hogy már franciául is bátran vállalhassak tolmácsolást. Ennek érdekében a helyiekkel megpróbálok mindig franciául kommunikálni (a munkában úgyis magyar lesz a munkanyelv)."

Hát ez sajnos nagyon nem jött össze! Ugyan a "helyiekkel" igyekeztem tényleg franciául kommunikálni, de ez általában csak a "Bonjour", "Au revoir", illetve, a "Non, je n'ai pas de carte Cactus" mondatokban merült ki. Előbbit egy idő után felváltotta a luxemburgi "Moien".

Az irodában egész nap magyarul beszéltünk, itthon a többi lakóval és a többi gyakornokkal pedig angolul. A leghosszabb beszélgetésem franciául a Házinéni exférjével történt (aki egy félóráig azt hitte, hogy a takarítónő vagyok, de még utána is pénzt akart nekem adni), illetve egyszer a gyógyszertárban, amikor füldugót akartam venni. Szóval ha valaha rendesen megtanulok franciául, az még várat magára.

A németem viszont egészen visszajött a középfok közelébe, sőt még az egykori minimális írtudásomat is visszanyertem szóval minden nyelven jobban tudok lassan, mint franciául.

• "Azt, hogy megtanuljam önállóan beosztani a pénzem. Itthon "otthon" lakom, eltartanak, így - a 4 hónapos Erasmust kivéve, de az nem számít, mert ott nem lehetett megélni az ösztöndíjból, a szüleim segítettek, de még így is éheztem és fáztam - eddig soha nem kellett magamnak gazdálkodnom. Ez a gyakornokság erre kiváló alkalom lesz (persze az eurós fizetés és a nyugati árak mellett más, mint itthon)."

Ez se igazán jött be: az első pár napot követően már egyáltalán nem vezettem, hogy mennyit költök, csak időnként megnéztem, hogy mennyi van még a számlámon. Azt meg tudtam becsülni, hogy mennyi időre kb. mennyi pénzre lesz szükségem, illetve x összeg meddig elég, sőt, spórolnom is sikerült, de nem szándékosan és nem az előrelátásomnak köszönhetően, hanem azért, mert bár a gyakornoki fizetés az itteni viszonyokhoz képest kevés (egy eu-s tisztviselő fizetésének a negyede), de az irreálisan drága szálláson kívül semmire nem igazán kellett sokat költeni. Bérletet kaptunk, a menzán nagyon olcsón tudtunk ebédelni, és nekem még a reggeli is benne volt a szoba árában. Ami pedig nagyon sokba került volna, azt meg úgyse engedhettem meg magamnak. Így aztán annak ellenére, hogy nem ez volt a fő célom és utazgattam is meg minden, így is bőven ki lehetett jönni a pénzből, sőt! De gazdálkodni sem itt tanultam meg.

• "Bár nagyon örülök, hogy a Verával mehetek, ez iszonyatosan nagy mázli, mert együtt minden könnyebb meg persze nagyobb fun, de mindenképp szeretnék ismerkedni, új barátokat, ismerősöket szerezni. Magyarokat (a kollégák azok lesznek) és külföldieket is. Ezért is jó, hogy nem egy helyen fogunk dolgozni: Vera a Bizottságiakkal vegyül majd, én meg a Parlamentiekkel bandázok. (Aztán majd jól vegyítjük a baráti köreinket és káoszt okozunk az eu-s bürokráciában!)"

Barátokat - ha nem is nagyon közelieket - szereztem, főleg a vége felé lettünk igazán jóban sokakkal. Persze már mindenki meghívott mindenkit magához, és mindenki megígérte, hogy el is megy mindenhova.

A kollégákkal jó viszonyt sikerült kialakítanom, de nekem úgy tűnt, hogy ennél ők nem törekedtek többre: minden 3/6 hónapban jönnek az új gyakornokok, megismerkednek velük, aztán minden jót kívánnak. A mentorommal nagy szerencsém volt, nagyon egy hullámhosszon voltunk és borzasztó segítőkész volt mindenben. A kapcsolatot nem hiszem, hogy nagyon tartani fogjuk bárkivel.

Verával meg... meg kell tanulnunk külön országban élni. Legalábbis egyelőre biztosan.

• "Szakmai fejlődést: bár az FTT-n első évben tanultuk a fordítástámogató szoftverek használatát, mióta lejárt az itthoni gépemen a MemoQ próbaverzió (kb. másfél éve), azóta nem volt előttem ilyesmi, és bár emlékszem, hogy anno egész felhasználóbarátnak tűnt a Trados és a MemoQ is, egyáltalán nem vagyok gyakorlott a használatukban (pedig az egyik diplomám szerint félig-meddig fordító is vagyok, úgyhogy ez tök ciki). Ahhoz a kevés fordításhoz, amit az utóbbi időben vállaltam, nem vettem volna hasznát, a munkaadók meg nemhogy nem biztosítanak ilyet, de amikor az UNESCÓnál megkérdeztem, hogy használnak-e valamilyen fordítóprogramok, konkrétan a Wordöt említették... Az EU-ban viszont minden fordító ilyenben tolja, úgyhogy ha minden igaz, pár hónap múlva profi leszek!"

Profi nem vagyok, felhasználói szinten tudom használni a Studio 2014-es verzióját. Viszont mivel a Parlament a világ legkényelmesebb munkahelye, a fordítás előtti és utáni fázisokat (előkészítés, exportálás, stb.) nálunk az asszisztensek végzik, így ezeket egyáltalán nem tanultam meg, pedig a Való Életben egy fordítónak ezt is tudni kell.

• "Végül, de nem utolsó sorban: azt remélem, hogy a kinti 3 hónap alatt jobban látom a jövőmet, illetve valahogy kezd kialakulni, hogy mi lesz utána. Nem csak karrier, hanem minden szempontból. Ezt egyelőre nem tudom, hogy kell elképzelni: egy napon megvilágosodom, hogy mit és hol szeretnék csinálni, vagy csak úgy alakulnak a dolgok, hogy új lehetőségek nyílnak, vagy valami. A lényeg, hogy szeretnék többet tudni arról, hogy mi lesz velem 2016-ban. Már egy bárminek is örülnék, nincsenek nagy igényeim. Vagy már ez is túl sok?"
  
  
  Na hát ez egyelőre egyáltalán nem látszik megvalósulni. Annyi biztos, hogy hazamegyek. A többit meglátjuk. Mindenesetre azt megtanultam, hogy muszáj türelmesebbnek lennem (magammal is).
  
  

"Mit tudok nyújtani?

A Parlamentnek: elegendő kávémennyiség biztosítása esetén szorgalmas és lelkiismeretes munkaerő vagyok. Poénokat igyekszem a társaság humorérzékével arányban elsütni.

Mivel a Parlament az infrastruktúrát (Nespresso kávégép) biztosította, nekem csak a kapszulákat kellett vennem, igyekeztem szorgalmasan és lelkiismeretesen dolgozni. A visszajelzések és az értékelésem alapján sikerült, nyitott, érdeklődő, értelmes valakinek találtak, "with a vibrant personality". :D

Azt azért hozzá kell tenni, hogy amellett, hogy a világ összes fordítói állása közül a parlamenti a legkényelmesebb, ezen belül a gyakornokoknak még jobb dolga van: tudták, hogy azért vagyunk ott, hogy kipróbáljuk magunkat, tanuljunk, ezért nem terheltek túl, mindig figyeltek rá, hogy ne legyen túl sok munkánk vagy túl szoros határidőnk, mi magunk szabtuk a munkamennyiséget, és abba is beleszólhattunk, hogy mit szeretnénk kipróbálni. Például a vége felé kipróbálhattuk a lektorálást és a módosítások fordítását is, ha akartuk.

"A blog olvasóinak: nem vagyok olyan grafomán, mint a Vera, de azért igyekszem én is írni, főleg olyan dolgokról, amik kettőnk közül csak engem érintenek. A bejegyzések nyomokban youtube videók formájában zenét, illetve Artúr, a plüss babaorángután szelfijeit tartalmazhatják!"

Ezzel szerintem nem volt gond, majdnem, ha nem legalább annyit írtam, mint a Vera (már-már el is harapóztam időnként). A beígért videók és szelfik is megvoltak. Ha valaki hiányol valamit, akkor keressen meg és pótolom!

Ez lett tehát abból, amit vártam, mindenki vonja le az esetleges következtetéseket.

A gyakornokságainkkal együtt lassan ez a blog is a végéhez ér, de nem tűnünk el búcsú nélkül, egy közös záróposzt még várható. Äddi!

álláskeresés

Néha hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy ennek a blognak nem csak az élménybeszámoló ventillálás, hanem a segítségnyújtás is a célja (jó kifogás), meg ugye van ez a pszeudo-tematikus rovatunk is, úgyhogy most vegyítem a hármat, és ennyi mellébeszélés után elmesélem, hogy állok/unk a munkavadászattal (tök találó a job hunting). DE még mielőtt tényleg már a tárgyra térnék, itt van egy cikk (itt meg magyarul), ami kicsit kapcsolódik is a témához, és még arra is rávilágít, hogy igazából minden a szüleink hibája (amúgy nem erre világít rá, hanem sokkal értelmesebb dolgokra). :P

Szóval az ember (lánya) bekerül az EU-körforgásba, és van az Első (nászutas :P) Fázis, amikor minden szép, minden jó, és milyen jó lenne ott maradni az irodában élete végéig, és azt csinálni, amit most. Egy darabig ez még reálisnak is tűnik, elképzeli az ember (lánya), hogy hát ő annyira jól fordít, hát most pont neki ne ajánlanák föl, hogy maradjon ott. Meg még munkaerő-hiány is van (legalábbis a Bizottságnál), pláne. Aztán, még mindig ebben a fázisban, az ember (lánya) szembesül a bürokráciával (aka. "nem úgy van az"), és elkezdi veszettül az EPSO (European Personnel Selection Office) honlapját nézni, már szinte gyakrabban frissíti, mint a facebookot, hogy HÁTHA van meghirdetve versenyvizsga. Fordítói, na az nincs, utoljára szeptember-októberben volt, arról már lecsúsztunk (illetve én jelentkeztem és el is mentem az első körre, de 0,5 (!) ponttal maradtam le a passing markról...), jó, első kompromisszum: ha van adminisztrátori vagy nyelvi asszisztensi legalább, akkor azt meg kéne próbálni. Na és akkor például ezt látja (decemberi kép):

Akkor az ember (lánya) megnézi a "temporary" üresedéseket, hát sose lehet tudni, ott is lehetne valami. Ami ott van, az - sajnos kép nincs hozzá - a következő: London, Brüsszel, Spanyolország, csupa pénzügyi poszt, amihez szakirányú végzettség (na meg némi affinitás) is kell.

Ekkor eljön a Második (tagadó) Fázis - legalábbis nálam így volt, az Első után a Második jött -, amelynek során az ember (lánya) ugyan hajlandó a további kompromisszumok megkötésére, de (titokban vagy nyíltan) makacsul reménykedik. Ebben a fázisban merül föl például, hogy a "pont keresnek titkárt az osztályra, az is érdekelne?" kérdésre bociszemekkel pislogva bólogat, hogy PERSZE!, majd amikor pár nappal később kiderül, hogy ez már egy lefutott kör, és amúgy is versenyvizsga kellett volna hozzá (amiről újabb pár nappal később az derül ki, hogy mégse kellett, mindegy), és már amúgy is zajlanak az interjúk, szóval akkor úgy érzi, vége a világnak és ez volt lett volna az UTOLSÓ LEHETŐSÉG. Azért a Második Fázis vége felé az ember (lánya) szerencsére kezdi visszanyerni a józan ítélőképességét és visszafogja magát. Ezt csak megnyugtatásul mondom.

A Második után közvetlenül jön a Harmadik (belenyugvó/lázadó) Fázis, amely leginkább önsajnálatból, sírásból és rezignáltságból áll, attól függően, hogy épp milyen nap van. Ez a fázis szerencsére egészen gyors lefolyású, viszont annál idegesítőbb.

A Negyedik (proaktív/pofáraesős) Fázisban az ember (lánya) visszatér az EPSO honlapjához, és ott csodák-csodájára ezt találja (mai kép):

Az örömujjongás elmúltával tudatosul, hogy igen ám, de az, hogy a regisztrációt márciusban (adminisztrátor) illetve áprilisban (nyelvi asszisztens) nyitják meg, az azt jelenti, hogy a versenyvizsga nyáron fog zajlani, és ha csodával határos módon el is jutna az utolsó fordulóig, az is minden emberi számítás szerint legkorábban egy évvel a folyamat kezdete után jelentene eredményt. (Azt nem is mondom, hogy állást, mert ezek mind olyanok, hogy az ember felkerül egy várólistára és onnan behívják, amikor TÉNYLEG van üresedés.)

De mivel az ember (lánya) eltökélt, és az EU-ban akar dolgozni (még), megveszi az EPSO-gyakorlókönyvet, mert MINDENKI szerint nagyon sokat számít a felkészültség.

És akkor megnézi megint a temporary állásokat is, és ott, hoppá, hát nem a Centre de Traduction keres titkárt? Wáó! (mai kép) 

Hát ezt nekem találták ki, mondja/gondolja az ember (lánya), és rákattint a linkre, és egészen a "szakmai tapasztalat" részig úgy érzi, mégiscsak van igasság, és lám-lám, aki keres, az talál, meg ilyesmik, és ide még versenyvizsga se kell, és akkor meglátja, hogy NÉGY ÉV tapasztalatot várnak el (a diploma megszerzésétől számítva, teljes munkaidőben). Bang, na ez a pofáraesés első megnyilvánulása.

Ezen a ponton az ember (lánya) megköti a harmadik kompromisszumot. Jóvan bmeg, akkor nem ragaszkodom az EU-hoz, lesz, ami lesz. Ennek szellemében elkezdi végignézni a luxemburgi álláskereső portálokat, ahol a következőkkel szembesül:

- folyékonyan kell tudni az ország három hivatalos nyelvén vagy közel anyanyelvi szinten angolul ÉS franciául ÉS németül

- pénzügyi/jogi/műszaki területen láthatóan óriási a munkaerőhiány

- a fordítás senkit nem érdekel

- mindenhova legalább 2-3-4 év (szakirányú) tapasztalat kell

Na most ezen a ponton a legnagyobb ki...szúrás, hogy az ember lányának igazából egy csomó tapasztalata van, de azok egyike sem legális teljes munkaidős, és mindegyik egyetem mellett végzett, rövid, pár hónapos, max. egy éves dolog. Viszont vannak olyan kompetenciái, amiket igenis tudna kamatoztatni, csak az senkit se érdekel, mert az számít, hogy igazolni tudjam, hogy x évig dolgoztam valahol "igazából". 

És mivel valaminek muszáj lennie, eljön az Ötödik (leszarom, csak legyen már valami) Fázis, amikor az ember (lánya) fáradságos munkával kiszűri a leggagyibb asszisztensi/titkári/recepciósi állásokat, amikhez nem kell luxemburgiul tudni / szakmai tapasztalat, és megköt állásonként vagy öt további kompromisszumot, majd frissíti az önéletrajzát és elküldi. És aztán reménykedik, hogy valami ilyesmi lesz az egész folyamat eredménye:

Hasznos oldalak annak, aki komolyan gondolja:

http://emploi.monster.lu/

http://www.jobfinder.lu/

http://en.jobs.lu/

http://www.jobsinluxembourg.eu/

http://www.amazon.jobs/location/luxembourg-city-luxembourg?language=en

http://www.jobluxembourg.lu/ stb.

És az allgemein EU-s gyűjtőoldal:

https://ec.europa.eu/eures/eures-searchengine/page/main?lang=en#/simpleSearch

Ha valaki az EU-s intézményekben szeretne dolgozni:

http://europa.eu/epso/apply/jobs/index_en.htm

http://europa.eu/epso/apply/jobs/temp/index_en.htm (temporary staff)

http://ec.europa.eu/civil_service/job/cvonline/index_en.htm

https://erecruitment.eib.org/ (Európai Beruházási Bank, NINCS versenyvizsga)

http://cdt.europa.eu/EN/jobs/Pages/Jobs-opportunities.aspx (Fordítóközpont, itt sincs)

Tudathasadás

Boldog újévet minden kedves olvasónknak! :) Fanni jelentkezik a volt közös szobánkból.

Új év, új falinaptár

Ez eredetileg egy szándékosan pozitív, optimista hangvételű posztnak indult, amiben összeszedem, hogy annak ellenére, hogy nehéz volt visszajönni, miket teszek szándékosan azért, hogy könnyebben visszarázódjak az itteni életbe.

A hét viszont olyan nehezen indult, hogy utána - ha lett volna időm- egy lehangolt, negatív sirámot terveztem írni azokról a dolgokról, amik megnehezítik a visszaszokást (erős hangsúllyal a közlekedésen).

Közben eltelt egy hét, rengeteg munkám volt, mivel a múlt héten nem voltam itt, így csak most jutottam el odáig, hogy megírjam a bejegyzést. Ezalatt váltakozott, hogy melyik bejegyzésnek nagyobb az aktualitása, ezért végül egy vegyes poszt lett belőle, amiben összegyűjtöm, hogy milyen pozitív és negatív dolgok történtek, mióta visszajöttem.

Kezdem a rosszal. A múlt hétvégén nem volt kedvem visszajönni, mert egyrészt túl jó volt otthon, másrészt féltem, hogy nagyon magányos leszek így, hogy itthon és az irodában is egyedül vagyok (pláne, hogy otthon állandóan emberek közt voltam). Szerencsére ezt eddig még nem érzem, talán azért sem, mert a sok munka miatt elfoglaltam magam napközben. Három más dolog van, amivel viszont szenvedek: a felkelés, a sötétség és a közlekedés.

• A héten mindennap borzasztó nehezen ment a felkelés. Talán azért is van így, mert vasárnap hajnali 4-kor kellett kelnem az utazáshoz, ezért már eleve fáradtan érkeztem, és azóta sem tudtam kipihenni magam, csak halmozódott. Ráadásul a szobában hideg van (2 és fél hétig nem volt bekapcsolva a fűtés, ezért teljesen kihűlt, és mivel csak este érek haza, nincs ideje bemelegedni, mert reggel megint ki kell kapcsolnom), és sötét is, mert csak negyed 9 körül kel fel a nap. Ez nagyon megnehezíti a dolgot (persze a motiváció is hiányzik, ha tudnám, hogy reggelivel és friss kávéval vár valaki a konyhában, hogy jó reggelt kívánjon, könnyebb lenne). Emiatt 7-től fél 8-ig csak fekszem az ágyban és emberfeletti erővel próbálok ébren maradni. Amikor végre sikerül kikelnem az ágyból, akkor is minden egyes mozdulatra kényszeríteni kell magam.

• Ehhez kapcsolódik az időjárás is: amikor megérkeztem, még sütött a nap, de utána kb. egy óra múlva beborult és esni kezdett.

kilátás a szobából

 Azóta is hideg van, és amint írtam, a nap nagyon későn kell, ezért mikor hétfőn beértem az irodába, rögtön villanyt kellett kapcsolnom, mert ennyire sötét volt odakint:

És mivel korán (fél 5-5 körül) lemegy a nap, este, mikor elmegyek, már ilyen sötét van:

És az időjárás miatt a kettő között sem látni a napot, vagy a kék eget. Ez az állandó eléggé kihat az ember hangulatára.

• A harmadik dolog, hogy képtelen vagyok megszokni a közlekedési kultúra teljes hiányát! Kedd kivételével az összes nap relatíve normális körülmények között eljutottam a munkába és haza, de a kedd reggel igazi horror volt. Eleve nagyon nehezen indult, és kicsit világvége hangulatom is volt, eléggé fájt a reggel és rosszul esett élni. Az első buszon majdnem aludtam, annyira meleg volt, és alig vártam, hogy végre beérjek az irodába és nyugodtan sajnálhassam magam az irodámban. Ez azonban nem ment könnyen. Kezdve onnan, hogy a találóan elnevezett Martyrs megállóban vagy 10 percet vártam, amíg végül a harmadik buszra nagy tolakodás árán feljutottam. Az egy dolog, hogy egy minden ujján gombás körmű bácsival fogtam egy kapaszkodót, aki mindenáron úgy akarta fogni a rudat, hogy hozzámérjen, de a következő megállónál, amikor néhányan leszálltak, és vissza akartam szállni, nekem kellett szólni, hogy menjenek beljebb, akik az útban állnak, mivel láttam, hogy belül a forgó teljesen üres, de nem tud senki beljebb jutni 2 pasitól, akik az ülések közötti szűk részt elfoglalták. Nekik maguktól nem jutott eszükbe, hogy nem véletlenül áll mindenki az ajtónál, és senki nem szólt nekik, én Kádár Autoritás Fanni kellettem ahhoz, hogy a magam teljes tekintélyével (szivárványszínű kötött sapka included) rájuk "ripakodjak"... Így nagy nehezen felnyomakodhattunk a buszra, ami baromi lassan (és persze vagy 30 fokban) elevickéltünk a Philharmonie megállóig, ahol meg is állt a busz, de az ajtók nem nyíltak ki (egyik sem). Ez a sofőrt nem zavarta, szokás szerint nem mondott vagy csinált semmit. Mikor már többen kiabáltak, hogy nyissa már ki, nagy nehezen sikerült, és leszálltam - volna, de köztem és az ajtó között állt egy nő, akinek esze ágában nem volt leszállni (még úgy sem, hogy csak így tudtunk volna az ajtóhoz férni). Miután elnézést kérve odamentem és jeleztem, hogy leszállok, nagy kegyesen, bár fintorogva arrébbállt, de nem szállt le, hanem arra kényszerített, hogy egy másik - szintén az ajtóban álló és leszállni nem hajlandó - nőt félre kelljen tolnom, hogy le tudjak szállni (miután nem ment arrébb felszólításra sem). Wáááá! Ez leírva biztos nem hangzik szörnyen, és biztos túlreagálom, de akkor nagyon traumatizálva éreztem magam. :(

Most nézzük a jó dolgokat! Az első nap megterveztem a hetemet úgy, hogy minden napra jusson valami jó, amit lehet várni.

első nap újra az irodában (Artúr elkísért)

• Hétfőn elmentem jógára. Nagyon jólesett! Megint a Darth Vader volt mellettem, aki borzasztó hangosan végzi a légzőgyakorlatokat, és időnként random, kicsavart pózokba tekeri a testrészeit, fejen áll vagy úgy csinálja a gyertyát, hogy a lába lótuszülésben van... Amúgy tök jó volt, azzal a kis kivétellel, hogy a táskám és a kabátom bennragadtak a kódos szekrényben... nem felejtettem el a kódot, hanem nem is tudtam beírni, mert mint kiderült, el van romolva az a szekrény (ami nincs kiírva sehova), meg úgy nagyjából az összes többi is, mert vagy nem lehet bezárni őket, vagy kinyitni nem lehet. Mindegy is - jegyezte meg egy random pasi, miután azt a jótanácsot adta, hogy legközelebb próbáljam ki, hogy működik-e, mielőtt betenném a cuccaimat - mert hamarosan ezeket is ledózerolják az egész épülettel együtt (ez a JMO épület, amiben évekkel ezelőtt azbesztet találtak, ezért mindenkit kiköltöztetnek, de még mindig dolgoznak benne). Mivel az öltöző környékén nincs térerő és a mobilom be volt zárva, egy falra szerelt telefonról felhívtam a megadott segélyszámot, akikhez ilyenkor fordulni kell. Miután elmondtam, hogy mi a gond, kiderült, hogy a vonal másik végén a pasinak fogalma nincs róla, miről van szó, és hol, miben kell segíteni, egyáltalán nem számított rá, hogy ilyennel hívhatják. Azt mondta, visszahív... Miután nem hívott vissza, újra felhívtam, erre azt mondta, nem találja a kódot. Na ekkor már tudtam, hogy valami zavar van a kommunikációban, ezért elmondtam neki még egyszer, hogy nincs "kód", illetve van, de nekünk kell kitalálni, de mindegy is, mert be se tudtam írni, mivel rossz a szekrény, küldjön valakit, aki kinyitja. Miután tovább magyaráztam, egy idő után leesett neki valami és felkiáltott: "Oh! vous etes une femme qui fait du sport!" (="Á, maga egy nő, aki sportol!"). Mondtam, hogy szeszá! Ekkor leesett neki, hogy be vannak zárva a cuccaim és ezért telefonálok (ezt már kétszer elmondtam neki, de úgy látszik, zavar volt az erőben és nem ment át a message). Végül küldött valakit, akinek volt univerzális kulcsa, és kiszabadította a cuccaimat. A nagy megkönnyebbülés után a hétfői szokásos kocsmakvízre mentem, ezúttal Ruth, 2 új gyakornok és egy volt belga gyakornok jött (utóbbi kapott állást egy fordítóirodánál, és most itt él). Jófejek voltak, bár sokat nem beszélgettünk. A belgától érdeklődve, de kicsit félreérthetően megkérdeztem, hogy mégis hogy sikerült ezt az állást megszereznie, mire felháborodva és kicsit kioktató hangsúllyal közölte, hogy az interneten volt meghirdetve a pozíció, ő meg jelentkezett rá. Nem tudom, mit hitt, hogy mit feltételezek róla... Maga a kvíz is jó volt, megint 6 témában voltak kérdések, a kedvencem az a blokk volt, amiben sorozatok főcímzenéjét kellett felismerni.

hangulatkép (balról: Milda (SL), Hanne (BE), Anni (FI), Ruth (NL)

Tök jó volt, mindenki hozzá tudott szólni valamihez (ha nem is mindenhez). Én például tudtam, hogy hogy hívják a császárt a Star Warsban. A múltkorin meg azt, hogy hány óra az időeltolódás Luxembourg és Jeruzsálem között.

ő az.

• Újraindultak a nyelvórák, ezért kedden voltam németen. Tök jó! Aznap sajnos több jó nem volt. :(

• Van egy új ír trainee, aki tart írórát. Tudtam, hogy nekem ez KELL. Aki nem tudná, annak idején több, mint 5 éve tanultam írül 4 hónapig (Limerickben Erasmuson, heti kétszer, egy Billy nevű nagyon cuki tanártól). Akkor egy nagyon alap szintre eljutottam, de azóta mindent elfelejtettem. Most itt az alkalom, hogy felfrissítsem a tudásomat! Dólan, aki az órát tartja, ír nyelvet tanult az egyetemen, épp a doktori  disszertációját írja, és maga is ír anyanyelvű. Az elején elméleti bevezetőt tartott az ír nyelvről és a kelta nyelvcsaládokról (ezekről is tanultam már, és most visszajött minden, mit a P és Q kelta nyelvekről tudtam), aztán elkezdtünk alap nyelvtanokat venni. Olyan jól esett egy kicsit megint nyelvészeti kifejezéseket hallani! Azt a szót, hogy copula például vagy 4 éve nem hallottam, de most mégis megvolt rögtön, hogy az mi. Az angol szak óta a nyelveknek csak a gyakorlati oldalával foglalkozom, amit én választottam, de azért az ilyesmi is hiányzik néha. Rajtam kívül még egy cseh lány és egy vak olasz srác járnak az írre (illetve az utóbbit kíséri az egyik traineeship advisor, aki így akaratán kívül szintén írül tanul). Az óra végére már el tudtam mondani, hogy "Dia dhuit! Is mise Fanni. Is bean mé. Tá mé i Lucsamburg . Tá aistritheoir mé . Slán! Go raibh maith agat.". Este pedig átmentem Veráék új lakásába, ahol Benedek csinált melegszendvicset meg pattogatott kukoricát, aztán elment próbálni az új zenekarával, mi meg a Verával csapattuk a "Joy napokat".

• Én is bevállaltam, hogy szívesen tanítok magyart. Csütörtökönként lesznek az órák, most lett volna az első, de elmaradt, mert senki nem jött el. :( Az egyetlen lány, aki jelezte, hogy szeretne járni (a némettanárom) aznap lemondta, mindenki más (kb. 5 másik ember) pedig mind azt mondta, hogy tök szívesen járna, és érdekli, de nem tud garantálni semmit, meg nem biztos, meg attól függ, hogy épp mennyi munka van/mennyire fáradt/hogy fér bele, stb. Jövő hétre viszont a némettanáromon kívül egy máltai srác és az írről ismert olasz srác is jönni fog, ha minden igaz. :) És legalább már megvan az óratervem... Még valami történt csütörtökön: esni kezdett a hó (vagy egy napig abba se hagyta)! Az addigi eső hirtelen havazásba váltott, ami a széllel együtt elég brutális, de nagyon szép volt, utána pedig az egész várost gyönyörű hófehér takaró borította, és a fák ágain még mindig ott van.

a hóvihar az iroda ablakából

hószelfi

a hátsó terasz és kert nálunk péntek reggel

téli mesevilág Luxembourgban (nem saját fotó)

• Ez a péntek hosszú péntek volt, de hogy ebben is legyen valami jó, feliratkoztam masszázsra. Szuper volt! este pedig régi és új gyakornokokkal a Rock Solidban kötöttünk ki. Pedro hozott mindenízű drazsét, amit adott annak, aki jó volt, de csak úgy kóstolhattuk meg, ha nem nézzük meg, hogy milyen ízű. Én a borsossal még jól jártam...

• Ma, azaz szombaton Trierbe mentünk Verával és Benedekkel, mert ők még nem látták a várost és mert Németország sokkal olcsóbb, ezért ott kell shoppingolni. (Benedek szerint kebabot is ott kell enni, mert ott vannak az autentikus törökök). A shoppingolásból Vera vette ki az oroszlánrészét (sic!), bár csizmát nem sikerült találnia. A kebabozásból hagyományos helyi ételek, a városnézésből meg boltról boltra (étterembe/cukrászdába) mászkálás lett, de azért a belvárost, a Porta Nigrát és a katedrálist megnéztük. Az idő szokás szerint rossz volt, de nagyon jól éreztük magunkat.

Trierben találtam ezt a táblácskát, ami most már a fenti baglyos naptár mellett szintén a szobám falát díszíti, hogy ettől is jókedvem legyen, hacsak ránézek:

Még nem merem elkiabálni, de úgy tűnik, kezdek visszarázódni az itteni kerékvágásba, és visszaszokni az itteni életembe, ami néha olyan, mintha egy a budapesti valósággal egyszerre létező párhuzamos univerzum lenne, és ahol épp nem vagyok ott, ott nálam az idő is megáll... Indokolatlan mennyiségű kávé segítségével eddig sikerült ébren tartanom magam a munkaidő során és a többieket is jó újra látni. A vidámabb folytatás reményének jelképeként zárásul itt van egy szivárvány, amit szerdán fotóztam, szintén az irodából:

Three days to go!

Összefoglalnám, hogy én mit várok a gyakornokságtól:

Pingpongozni mondjuk tudok, és az ivócimbijeim is leginkább a kórusból kerülnek ki, de sose árthat, ha kint is van kivel inni. :P 

Viccen kívül, szokás szerint nagy az átfedés az elvárásaink között, nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály. De jó érzés, hogy addig is van biztos helyem. :)

A múltkori bejegyzésemben illusztrált pánikroham elmúltával egyébként elkezdtem összepakolni, egy 23 kg-s bőröndöt adhatok föl és egy 8 kg-s kézipoggyászt (+ laptoptáskát) vihetek magammal, és szerencsére közben elromlott itt annyira az idő, hogy ne problémázzak olyasmiken, hogy harminc fokból megyek a tízbe. #kicsimmelhidegekbe

Most megyek is, vár a bőrönd, meg a rengeteg cucc, amit valami zsugorító bűbájjal bele kéne varázsolnom. 

Ja, azt tudtátok, hogy ha valaki házas vagy elvált, a luxembourgi regisztrációhoz magával kell vinnie a házassági/válási anyakönyvi kivonatát?...

"Elnézést, csak még valamit!" Columbo

Utólag eszembe jutott még 2 elvárás, ezeket hozzáírtam az előző bejegyzésemhez. Remélem, nem várok túl sokat!

Fanni is bejelentkezik

Sziasztok!
Gondoltam, én is bejelentkezem, ha már az első bejegyzést Vera írta. (Megpróbálok kicsit más külalakkal írni, hogy egyértelmű legyen, hogy melyik bejegyzést ki írta. Most épp más betűszínt próbálok ki, de lehet, hogy a betűtípusokkal is variálgatok majd.)

Aki nem ismerne, annak bemutatkozom: Fanni vagyok, 26 éves, budapesti, kávéfüggő. Verával egy lélek két testben ("agyhullámaiknál összenőtt sziámi ikrek"). Foglalkozásomra nézve frissen végzett konferenciatolmács (angol és francia nyelveken), civilben egy Cucu nevű ékszerteknős és számtalan plüssállat anyukája. Nagyon szeretek énekelni és aludni (nem egyszerre!). Kedvenc ételem a palacsinta, és gyűjtöm a körömlakkokat.(https://www.facebook.com/fanni.kadar.1)

Az "önéletrajz" után jöhet a motivációs levél:

Mit várok ettől a 3 hónaptól?

• Először is: azt, hogy végre rendesen megtanulok franciául. Úgy, hogy beszélni is tudjak, és mindent értsek, amit mondanak nekem. Annyira, hogy már franciául is bátran vállalhassak tolmácsolást. Ennek érdekében a helyiekkel megpróbálok mindig franciául kommunikálni (a munkában úgyis magyar lesz a munkanyelv).
• Azt, hogy megtanuljam önállóan beosztani a pénzem. Itthon "otthon" lakom, eltartanak, így - a 4 hónapos Erasmust kivéve, de az nem számít, mert ott nem lehetett megélni az ösztöndíjból, a szüleim segítettek, de még így is éheztem és fáztam - eddig soha nem kellett magamnak gazdálkodnom. Ez a gyakornokság erre kiváló alkalom lesz (persze az eurós fizetés és a nyugati árak mellett más, mint itthon).
• Bár nagyon örülök, hogy a Verával mehetek, ez iszonyatosan nagy mázli, mert együtt minden könnyebb meg persze nagyobb fun, de mindenképp szeretnék ismerkedni, új barátokat, ismerősöket szerezni. Magyarokat (a kollégák azok lesznek) és külföldieket is. Ezért is jó, hogy nem egy helyen fogunk dolgozni: Vera a Bizottságiakkal vegyül majd, én meg a Parlamentiekkel bandázok. (Aztán majd jól vegyítjük a baráti köreinket és káoszt okozunk az eu-s bürokráciában!)
• Szakmai fejlődést: bár az FTT-n első évben tanultuk a fordítástámogató szoftverek használatát, mióta lejárt az itthoni gépemen a MemoQ próbaverzió (kb. másfél éve), azóta nem volt előttem ilyesmi, és bár emlékszem, hogy anno egész felhasználóbarátnak tűnt a Trados és a MemoQ is, egyáltalán nem vagyok gyakorlott a használatukban (pedig az egyik diplomám szerint félig-meddig fordító is vagyok, úgyhogy ez tök ciki). Ahhoz a kevés fordításhoz, amit az utóbbi időben vállaltam, nem vettem volna hasznát, a munkaadók meg nemhogy nem biztosítanak ilyet, de amikor az UNESCÓnál megkérdeztem, hogy használnak-e valamilyen fordítóprogramok, konkrétan a Wordöt említették... Az EU-ban viszont minden fordító ilyenben tolja, úgyhogy ha minden igaz, pár hónap múlva profi leszek!
• Végül, de nem utolsó sorban: azt remélem, hogy a kinti 3 hónap alatt jobban látom a jövőmet, illetve valahogy kezd kialakulni, hogy mi lesz utána. Nem csak karrier, hanem minden szempontból. Ezt egyelőre nem tudom, hogy kell elképzelni: egy napon megvilágosodom, hogy mit és hol szeretnék csinálni, vagy csak úgy alakulnak a dolgok, hogy új lehetőségek nyílnak, vagy valami. A lényeg, hogy szeretnék többet tudni arról, hogy mi lesz velem 2016-ban. Már egy bárminek is örülnék, nincsenek nagy igényeim. Vagy már ez is túl sok?

Mit tudok nyújtani?

• A Parlamentnek: elegendő kávémennyiség biztosítása esetén szorgalmas és lelkiismeretes munkaerő vagyok. Poénokat igyekszem a társaság humorérzékével arányban elsütni.
• A blog olvasóinak: nem vagyok olyan grafomán, mint a Vera, de azért igyekszem én is írni, főleg olyan dolgokról, amik kettőnk közül csak engem érintenek. A bejegyzések nyomokban youtube videók formájában zenét, illetve Artúr, a plüss babaorángután szelfijeit tartalmazhatják!