Feeling proud

Képzeljétek, tök sokat beszélek franciául!!!

Tegnap volt egy kis probléma a jelszavammal (amikor otthagytam az irodai gépet, lezárta magát, és utána nem engedett vissza ugyanazzal a jelszóval, mint utólag kiderült, ilyen előfordulhat, ha speciális karakterek vannak  a jelszavamban és nyelvet váltok a gépen). Isi, az informatikus azt mondta, fel kell hívnom a helpdesket, mert ő nem tud új jelszót adni. Fel is hívtam, és meglepve tapasztaltam, hogy franciául szólnak bele (valamiért angolt vártam). Amire valójában büszke vagyok, az nem is az, hogy sikerült neki elmakognom, hogy mi a szitu, és közös erővel megoldottuk a problémát, hanem, hogy annak ellenére, hogy a nő a vonal másik végén biztos tud angolul, leküzdöttem a zsigeri ösztönömet, hogy egy laza "Do you speak English?"-sel köszönjek vissza, tudatosítottam magamban, hogy je parle francais, és rávettem magam, hogy meg is szólaljak franciául (mi több: telefonáljak, ami dupla stressz!)! :)

A másik szitu a banki ügyintézés volt, ezt ki is fejtem akkor, mindenki okulására. Tegnap ott hagytam abba, hogy akkor ma elmegyek a Postára elintézni a bankszámlát. El is mentem a pályaudvarhoz, ahol van egy posta (közelebb is útba esik egy, de az nincs nyitva szombaton). A pályaudvari 12-ig van nyitva, nekem 3/4 12-re sikerült odaérnem. Miután kiderült, hogy először rossz helyen vártam (a telekommunikációs részen a sima posta helyett), átmentem oda, ahol minden mást intéznek. Mivel a gép hagyta, hogy sorszámot húzzak, pedig 47-en (!) álltak előttem, megnyugodva konstatáltam, hogy a "12-ig nyitva" itt nem azt jelenti, mint otthon, hogy 12-kor már elküldik az embereket, hogy délben elmehessenek, hanem 12-ig lehet sorszámot húzni, és addig vannak nyitva, amíg mindenki sorra nem került. Én voltam az egyik utolsó, kb. 20-25 percet kellett várnom, a pultnál a bácsi azonban közölte, hogy túl későn érkeztem, hamarabb kellett volna jönnöm, mert a számlanyitás legalább 10 perc, és addig ő nem hajlandó itt maradni... Teljesen megértem egyébként, csak ha tudtam volna, akkor mondjuk nem várok ennyit fölöslegesen, hanem be se megyek, a gép viszont hagyta, hogy sorszámot kérjek a bankszámlanyitáshoz, szóval ilyen szempontból meg tökre nem fair...

Sebaj, a központi posta szombaton is nyitva van 5-ig. Ugyan a postás bácsi nem volt hajlandó megmondani, hogy hol kell leszállnom a buszról (a megállók nevét se a buszon nem írják ki/mondják be, se a buszmegállókban, kivéve a kitett menetrendeken, ott ki lehet keresni, hogy hol vagyunk), mégis ráhibáztam, hogy hol kell leszállni. Egy kb. bő 5 perces kerülő után sikerült megtalálnom a postát, ahol újabb 10 perc várakozás után sorra kerültem. Odaadtam a nőnek a dokumentációmat (amit még csütörtökön a "kávézóban" töltöttem ki), erre ő megkérdezte, hogy ugyan honnan van nekem ilyen igénylőlapom. Mondtam, hogy a Parlamentben adták. Mire ő: csak azért, mert ilyet csak a postán adhatnak, máshonnan nem juthatnék hozzá (ezzel pont ellentmondott a B torony postáján lévő csajnak, aki tegnap azt mondta, hogy ő nem adhat ilyet). Azért hajlandó volt megnyitni nekem a számlát, pár napon belül lesz kész, akkor megkapom a swift kódot is, amit rá kell írni a pénzügyi adatlapra, amit le kell adnom a Parlamentnek LEGKÉSŐBB HÉTFŐN ahhoz, hogy utalhassák rá az utazási költségtérítést (meg később a fizut)... Ja és megkérdeztem, hogy akkor ugye a kártyával, ami jár hozzá, csak pénzt lehet felvenni, fizetni nem lehet (eddig mindenki ezt mondta). Erre a nő: "Ezt meg ki mondta Magának???". Kiderült, hogy ez sem igaz, bármelyik boltban fogok tudni fizetni a kártyával (ha egyszer megérkezik) 750 euróig! Eddig ennek is mindenki az ellenkezőjét mondta, de megnéztem a szerződésben, tényleg így van! WTF.

A lényeg, hogy sikerült elintéznem, ha nagyobb kitérővel is, mint terveztem (és még lesz egy köröm vele hétfőn). Utána bevásároltam.

A franciát egyébként általában értem, ha nem, az is akkor van, ha valami (látszólag) nem illik a kontextusba. Például tegnap a boltban a pénztáros megkérdezte, hogy kérek-e bélyeget. Miután másodszor is visszakérdeztem, megmagyarázta, hogy a pontgyűjtős matricára gondolt (nem kértem).

A borzasztó produktív napom másik teljesítménye (a körmnyomdázást nem számolom bele) az ebéd volt. Vettem csirkemellfilét, salátát, meg öntetet. Körülnéztem "itthon" (még mindig csak idézőjelben tudok rá így gondolni) a fűszerek között, és azt találtam ki, hogy currys csirkét csinálok, a curry alá egy kis gyömbérrel, mert az sose rossz. Megsütöttem az egyik csirkemellet a fura villanytűzhelyen (még csak ismerkedünk, de már megbarátkoztunk), és a várakozással ellentétben nem maradt nyers, hanem pont tök jó lett. Így nézett ki:

A salátát így készen vettem, és valamilyen lájt öntetet tettem rá (almaecet meg dizsoni mustár van benne). Nagyon izgi.
Az alapanyagok összesen 8,20-ra jöttek ki, és pont a felét ettem meg (és jól is laktam vele), tehát egy adag kaja 4,10-re jön ki. (Vö. hétköznap a menzán ebédelünk, ott 2 fogás a kedvezménnyel együtt 5 és 6 között van, de az extrém olcsónak számít).

Várost nézni végül nem mentem, egyrészt mert felidegesített, hogy (részben a saját hibámból) fél 3-ra értem haza, és úgy éreztem, hogy most már nincs kedvem sehova menni, másrészt az idő is picit borongósabb volt, mint vártam. Viszont kialudtam magam, és jólesik, hogy most egy picit nincs semmi dolgom, nem kell tanulnom, készülnöm, gyakorolnom, nincs fordítás, hanem a hétvégén pihenhetek! Este pár fordítói gyakornok (néhányan az 59-ből*, nem ismerem őket, csak van egy Facebook csoportunk) tervezi, hogy beül valahova, lehet csatlakozni. Én most nem igazán érzem a csít, főleg, hogy nem ismerek senkit, de pont emiatt lehet, hogy rákényszerítem magam, hogy elmenjek, hátha megismerek pár jófej embert. Mivel a többi nemzetiségű gyakornokkal nem dolgozunk együtt, csak ilyen külön eventeken van rá esély, hogy találkozzak velük. A legrosszabb, ami történhet az, hogy senki nem szimpatikus, akkor meg hazajövök.

Holnap viszont garantáltan megnézem, amiket terveztem (és dokumentálom is!).

*Csütörtökön a tájékoztatón elmondták, hogy évente 10000-en jelentkeznek fordító gyakornoknak, erre az októberire 2500-an jelentkeztünk, és abból választottak ki 59-ünket. A szempontokra nem tértek ki részletesen (csak annyit mondtak, hogy a nyelvi osztályok döntenek, hogy kit látnának szívesen, de az ő szempontjaik különbözőek és változóak), de az biztos, hogy tök nagy mázli, hogy bekerültem az 59 közé!

Első és második nap a dolgozóban - ápdétid vörzsön

Amíg Vera Brüsszelben csapatja, én vagyok az ügyeletes blogger, úgyhogy be is számolok az első napomról az iskolában a dolgozóban.

Reggel - a szobában uralkodó hideg ellenére - jól indult a nap, Zsuzsi és Tündi cuki októberi ajándékát bontottuk ki (#havicoelho). :) Utána lementünk reggelizni, már meg volt nekünk terítve (a konyhában, mert ennyi sok ember nem fér el a reggeliző szobában...), és ki volt készítve a kaja: müzli, kenyér, vaj, lekvár, fura speculoos krém, és Babybel sajt, meg kávé/tea/kakajó.

Reggeli után két lakótárs, Ledio, az albán srác, és Simon, az angol csávó felajánlották, hogy megmutatják, ők hogy szoktak munkába menni. A két fiú ment elöl, mi Verával hátul (Ő csak a pályaudvarig jött, aztán elment a többi bizottságival találkozni). Útközben azt néztük, hogy milyen fura a kontraszt a két srác öltözéke között: Ledio rövidujjú pólóban, farmerben és sportcipőben ment, Simon pedig ingben-nyakkendőben, öltönyben, és még kesztyűt is vett fel! :)
A leggyorsabb az volt, hogy elsétáltunk a pályaudvarig (kb. 10 perc), és onnan megy egy csomó busz, ami nekünk mind jó, és így sokkal gyorsabb, mint a saját utcánkban megálló 2 busz valamelyikére várni, amikről még át kell szállni. Az út így is kb. 20 perc volt, közben beszélgettünk: ki hol dolgozik, hova jár, stb. Ledio az Eurostatnál gyakornok, Simon pedig a Számvevőszéknél, de nem lelkesedik túlságosan (ő egyébként nemzetközi tanulmányok alapszakot végzett, majd Európai tanulmányokat Oxfordban).

Miután leszálltam az Ikertornyoknál, nagy nehezen megtaláltam a - baromi ronda - Schuman épületet, ahova mennem kellett. Egy röpke biztonsági ellenőrzés után már mehettem is az elsőre, ahol a gyakornokok "informális beszélgetés" keretében megismerkedtek egymással. Itt találkoztam a másik 3 magyar fordító gyakornokkal: Judittal, Annával és Zitával. Mint kiderült, mind a négyen fordító- és tolmácsképzőt végeztünk (Juditot futólag ismerem is, évfolyamtársam volt a masteren, franciás), Anna Szegedre, Zita Veszprémbe járt. (Ha ehhez hozzávesszük a Bizottságnál Verát és Tomit, aki szintén évfolyamtársunk volt, kezd egyértelmű lenni, hogy mi volt a szempont a választásnál...). Utána mindenki mesélt a szállásáról, hol lakik, milyen körülmények között és mennyiért. Messze az enyém vezetett! Eddig is meg voltam vele elégedve, de most már van összehasonlítási alapom is. 

balról jobbra: Fanni, Anna, Judit

Zita, Fanni, Anna

9:45-kor behívtak a nagy ülésterembe, ahol régen a Parlament ülésezett. Ott mindenkinek ki volt jelölve a helye. Az enyém:

Ezután mindenki külön-külön bemutatkozott, elmondta, hogy honnan jött és milyen nyelvekről fordít, majd egy nagyon informatív (tényleg!) másfél órás prezentáció következett, ahol a bankszámlanyitástól a tanulmányutakon keresztül a bérlet használatáig* mindenről szó volt. Sajnos elég vontatottan ment a dolog, mert rengeteg papírt kellett aláírnunk, amiket mind-mind egyesével osztottak ki és szedtek be. Lesznek szemináriumaink is (átlag kb. heti-kétheti 1xfél nap), amiken kötelező részt venni, de hasznosak, mert fordítóprogramok használatában, intézményközi keresésekben meg hasonló dolgokban segítenek. Ezeken csoportokban leszünk.
A tájékoztató végére már majd' éhenhaltunk, úgyhogy elmentünk felfedezni a menzát. Én ezt ettem, 6 euróért:

Quiche provencal, coleslaw, málnás joghurt csokis kekszdarabokkal

Ebéd után elmentünk átvenni a badget (ezzel engednek be az összes uniós épületbe, és 50 cent kedvezményt kapnak vele a gyakornokok a menzán). Megpróbáltam normálisan nézni a fényképezéskor -- nem sikerült.
Utána az volt a terv, hogy kávézás közben kitöltjük a bankszámlanyitáshoz szükséges papírokat. A "cafeteriában" azonban nem árultak kávét, így az automatákhoz fordultunk... SOHA többé!!! Életem legrosszabbul elköltött 80 centjét dobtam ki arra a kávénak csúfolt löttyre... Harmatgyenge volt, és az íze is szörnyű, nem is lett volna szabad meginnom. Sajnos a kávé hiánya innentől megpecsételte a napomat, folyamatosan kókadoztam és a fejem is fájt. :( Persze ez lehet, hogy csak a széltől volt.
Megpróbáltunk számlát nyitni a postán (annak a bankját ajánlották), de a nő csak egyesével engedett be minket, így külön-külön mindenkinek el kellett mondania ugyanazt. De csak Annáig és Zitáig jutott, mert időközben már mennünk kellett a Magyar Fordítói Osztályra, egy harmadik épületbe. Amikor megérkeztünk, a főnökünkkel csak futólag találkoztunk, viszont kaptunk összesen 3 mentort, akik foglalkoznak majd velünk. Az én "anyukám" Ági, aki körbevezetett minket az osztályon, és bemutatott mindenkinek - aki ott volt. A többség ugyanis külföldi nyelvtanfolyamon, gyesen, nyelvórán, részmunkaidő miatt otthon, (beteg)szabadságon, nyelvórán, vagy ügyintézni volt, így nekik csak az üres irodájukat láthattuk. Az osztály egyébként nagyon tetszik, tök jó a hangulat, vicces feliratok vannak mindenhol és a fordítók is szimpik! Megtudtuk a kávézással, illetve közös reggelivel kapcsolatos hagyományokat is. :)

A kávézó szoba ajtaja

Saját irodát is kaptunk, Zitával ketten vagyunk a "nyolcadikosok", a nyolcadikon egy közös irodában, a másik két lány a hetediken. Az irodánk is nagyon hangulatos, az egyik fala üveg, most a napsütésben gyönyörű világos és hangulatos. :) Az egész épület jobban tetszik, mint a többi (kivéve persze a másik, ugyanilyen tornyot), ez legalább világos és nem olyan szocreál, mint a többi.

Ráadásul az előző gyakornokok welcome drinket is hagytak nekünk! :)



Alig néztünk körül, már megint menni kellett, vissza az eredeti épületbe. Ez a legrondább épület szerintem, nagyon nyomasztó, tiszta beton meg fém, és belül is nagyon csúnya. :( Itt betereltek minket egy terembe, ahol másfél óráig hallgattunk egy fordítót a soknyelvűség szerepéről az EU-ban. Ugyan nem mondott sok újdonságot (nekem), de érdekes lett volna, amit mond, de annyira meleg volt, és annyira nem volt levegő (60 ember csukott ablaknál 90 percig!), hogy kb. végig arra kellett koncentrálnom, hogy ne aludjak el. Mire vége lett (fél 6-kor) és kijöhettünk, már kifejezetten rosszul voltam, nagyon fáradt, és fájt a fejem is. :(

A tömött (és fűtött!!!!???!!!) buszról ezért inkább leszálltam a Belvárosban és sétálni kezdtem, a friss levegő jót tett. Egy csodálatos kávéval ( <3 ) a vérnyomásomat is sikerült a pozitív tartományba hoznom, úgyhogy sokkal jobb volt, már csak egy akadály volt hátra a napból: akartam venni valamit vacsira, és azt gondoltam, hogy majd hazafelé beugrom egy kisboltba. Mivel fáradt voltam, tényleg csak egy kisboltot kerestem, ahova bemegyek, leveszek valamit a polcról, fizetek és már megyek is. Ezért mikor láttam egy szupermarketet a pályaudvarnál, nem mentem be, és bár hazafelé semmi ilyen bolt nem esett útba, gondoltam, megkérdezek valakit itthon. A törött lábú srác nagyon készséges volt, elmagyarázta, hogy hogy jutok el a legközelebbi boltba. Kiderült, hogy a szupermarket az, annál közelebb semmi nincs! Ezt akkor elég rosszul esett hallani, mert legszívesebben nem mentem volna sehova, a bolt pedig legalább 10 percre van... ráadául egy szupermarketben sorba is kell állni, minden tovább tart. Elkényeztetett pesti lányként nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy semmi nincs a közelben. Azért visszasétáltam a szupermarkethez, és mikor beléptem, akkor jött a következő meglepetés: a kínálat! MINDEN IS van! A citromos lájtkólától a lakberendezési tárgyakon és a kb. 20 féle aszalt gyümölcsön át a dobozos darabolt kókuszig! És mindenből rengetegféle. Ez egy kelet-közép-európainak duplán sokk: létezik ennyi minden? Illetve: ezt mind megveszik az emberek? És igen! Így nem csoda, ha eltöltöttem egy kis időt bent. Összesen háztól házig majdnem egy óra volt a bevásárlás, de most már tudom, mi a helyzet.

---II---

A pénteki napról:

A mai napom kicsit hiábavalóan indult. Mivel tegnap nem sikerült megnyitnom a bankszámlát, ma reggel akartam elintézni (meg is beszéltem a Melóhelyen, hogy picit később megyek emiatt). Először az volt a terv, hogy Judittal odamegyünk a postára nyitásra (8:15), de aztán meggondoltam magam, és eldöntöttem, hogy mégsem a Postánál, hanem inkább a Takarékpénztránál (BCEE, amit én csak BCE-nek hívok, ami az Európai Központi Bankot rövidíti franciául, de sajnos nem az) nyitok számlát, mert ott a VISA kártya is egy évig ingyenesen jár az (ingyenes) számlához, míg a postán azt nem adnak, csak egy olyan kártyát, amit pénzfelvételre lehet használni. Így szóltam Juditnak, hogy ne várjon rám, és eldöntöttem, hogy odamegyek a BCEE-be nyitásra (8:45). Utóbbi egyébként ugyanabban az épületben, ugyanazon a folyosón, a postával pont szemben van. Bementem, mondtam, hogy számlát szeretnék nyitni, mire a keresztkérdés: itt dolgozik? Mondtam, hogy gyakornok vagyok. Erre a válasz: akkor nem lehet. Kiderült, hogy mivel csak 3 hónapot vagyok itt, nem nyithatok náluk számlát, mert nincs tartózkodási engedélyem. Ez valahogy azzal függ össze, hogy a számla akkor ingyenes, ha nem szüntetem meg egy éven belül, ha megszüntetem, akkor 50 euro. Mondtam, hogy de én nem akarnám megszüntetni egy év múlva se, közölte, hogy hiszi a piszi az lehet, de gyakornokok akkor se nyithatnak náluk, csak (?) a postánál. Nem álltam le vitatkozni, biztos ő tudja jobban, és amúgy is az a legfontosabb, hogy minél hamarabb megnyissam a számlát, mert legeslegkésőbb hétfőn már le kell adnom az ezzel kapcsolatos papírokat a Parlamentnek, hogy már ide utalhassák az utazási költségeim visszatérítését (adminisztráció, juhúúú!). Így kijöttem, és bementem a szemben lévő postára, ahol megint a tegnapi hölgy volt, de most meglepően kedves és segítőkész hangulatban találtam. Itt viszont az volt a probléma, hogy nem volt nálam a mappa a papírokkal, amiket tegnap adtak a számlanyitáshoz (mivel szándékosan itthon hagytam, gondolván, hogy nem lesz rá szükségem), de kiderült, hogy kellett volna, mert az abban lévő IBAN számot már előre kiadták, és most már csak a megfelelő személyekhez párosítják, úgyhogy nem tud másikat adni...

Az "ügyintézés" után átmentem a Munkahelyre. A kezdeti időszakban sok fejtágításon veszünk részt, 8 kolléga mind a saját szakterületével kapcsolatos tudnivalókra tanít meg minket (személyzeti ügyek, könyvtár, fordítóprogramok, stb.). Ma délelőtt Bence beszélt nekünk a fordítandó szövegek típusairól, és arról, hogy milyen fordítást ki kap, utána "szabad program" volt ebédig. Most a másik, nagyobb menzát teszteltük le. A teszt mai tárgya:

Gombakrémleves kenyérkockával, lazacfilé kínai tésztával, zöldségekkel és teriyaki szósszal, összesen 5,80

Valamint nagyon fontos, hogy megtudtuk, hol kell kávét inni!!!!! A menzán! 1 euróért mérik az eszpresszót, 1,10-ért a kapucsínót, és nagyon jó!
Apropó kávé: az irodában kapszulás kávéfőző van, és Zita talált a fiókjában 2 maradék kapszulát, fel is avattuk! :)

Délután Isi, az informatikáért felelős asszisztens tartott fejtágítót a számítógéppel kapcsolatos dolgokról. Kicsit nehéz volt utólag rekonstruálnom, hogy miről mit mondott, mert az irodában én már pont nem láttam a monitort, amin mutatta a dolgokat, csak leírtam, amit mondott. :(
Azért sikerült automatikus aláírást beállítanom magamnak, íme:

A jobboldali részt direkt hagytam rajta, hogy lássátok, hogy 2 monitorom van! :)

Munka után hazamentem, és kiültem egy picit az erkélyre, mert még pont nem volt hideg, és magányosan töltöttem a péntek estét...

kilátás a teraszról

A péntek esti magány kellékei

Közben elkezdett sötétedni. A képen az nem egy ufó, csak itt (szó szerint) alacsonyan szállnak a repülők, mert közel van a reptér (meg minden, kivéve a boltot), és sokszor látjuk az ablakból a repülőket alulról, nagyon közelről.

Hétvégi tervek: mivel Vera csak hétfő este jön "haza", és a gyakornokokkal sem beszéltünk meg semmit, valószínűleg egyedül leszek két napig (bár holnap lehet, hogy lesz egy buli, ahova Simon lehet, hogy elhív a "plus five"-ja egyikeként). Egyáltalán nem bánom, nagyon ritkán vagyok egyedül, jó lesz egy kicsit nem alkalmazkodni senkihez! Eddig holnapra azt tervezem, hogy kialszom magam (!!!), aztán elmegyek a szombaton délig nyitva lévő postához a pályaudvaron, és végre megnyitom azt a számlát. Utána beugrom a szupermarketbe, bevásárolok, itthon főzök valamit ebédre, aztán elmegyek várost nézni. Mivel egyelőre gyönyörű az idő, és várhatóan már nem sokáig, mindenképp ki akarom használni, és szabad térre menni. Már vannak is terveim! :) Majd beszámolok azokról is, jó éjt!


* Érdekes, hogy a bérlettel SEMMIT nem kell csinálni: se érvényesíteni, se felmutatni, csak nálunk kell lennie, ha jönne az ellenőr (aki soha nem jön).

És lőn este és reggel: a második nap

Miközben várom Fannit, elmesélem, milyen volt a mai nap (eddig). A tartalomból: séta, gyönyörködés, epso-vizsga (EPSO = European Personnel Selection Office), szocializálódás, adminisztratív dolgok.

Séta: a fenti képen látható az az útszakasz, amit a hostelből egy kb. ötperces hegymászás árán lehet elérni, majd a lihegés közepette a kilátásban gyönyörködni. Az a boltív ott fönt már tegnap a szívembe lopta magát. :) Volt úticélom, de eléggé random mentem, a megérzéseim után, és minden egyes megállásnál megállapítottam, hogy igen, ott sétáltam tegnap, igen, azt láttam tegnap, stb., szóval hogy ugyanazon a területen mozgok, nem mintha bánnám. Rájöttem, hogy ettől is érzem magam ilyen jól, hogy belátható (és főleg: besétálható) távolságok vannak, kevesebb mint 24 óra alatt a fejemben volt a város térképe, és ma egész nap végig tudtam, hogy épp mihez képest hol vagyok. 

Gyönyörködés (részben): 

Ez a hercegi palota, és ott masírozik előtte az őr is.

Az első teendő a regisztráció volt, elsőre odataláltam a polgármesteri hivatalhoz, de nem oda kellett mennem, hanem a mellette levő irodába. Csak a történelmi hűség kedvéért mondom, hogy a 133-as sorszámot húztam, és amikor leültem várakozni, a legfrissebb szám a kijelzőn a 101 volt, és tíz, azaz TÍZ perc alatt sorra kerültem. Kedvem volna írni a kormányablakoknak. Ja, nem.

Egy mogorva, de aztán kedvesnek bizonyuló pasashoz kerültem, aki úgy beszélt, hogy nem igazán artikulált, de azt is csukott szájjal, úgyhogy csak kikövetkeztetni tudtam, hogy mit akar. Blindre beírta a családi állapotomra, hogy egyedülálló (pardon: hajadon), és mikor mondtam, hogy házas vagyok, mentegetőzött, hogy hát mivel ilyen fiatal vagyok (!), ő azt hitte, biztos nem vagyok férjnél. :P Az egész ügyintézés egyébként kb. negyedórát vett igénybe, és majd februárban vissza kell mennem visszaadni a tartózkodási engedélyemet vagy mit. Ezt:

Ezután elmentem vizsgázni. Igen. Van a Bizottságnál meghirdetve most állandó fordítói állás, és gondoltam, mivel ingyen és bérmentve ki lehet próbálni ezt a versenyvizsga-dolgot, ez a legjobb alkalom. (Ha meg véletlenül sikerülne, annál jobb. De erre kicsi az esély.) Az a lényege a versenyvizsgának, hogy nem csak, hogy át kell menni rajta, de minél jobb eredménnyel, mert különben az illető nem jut tovább. Az első forduló egy számítógépes teszt volt, kb. másfél órát vett igénybe, volt benne "elvont érvelés" (3-4 mondatból álló rövid szöveg, utána négy állítás, ki kell választani az egyetlen igazat), matek (főleg statisztikai mutatókat tartalmazó táblázatok alapján százalék- és arányszám-számítás), logikai feladatsor (egy négy ábrából álló sorba kell kiválasztani, melyik lehet az ötödik). A második részben volt egy francia szöveg, hozzá 12 kérdés, szövegértés, ilyesmik, hogy mit akart a szerző a második bekezdésben kifejezni azzal, hogy... stb., és végül egy angol szöveg, szintén 12 kérdéssel. Kb. egy hónap, mire eredménye lesz, pedig az egész feleletválasztós volt, szóval nem a külalakon múlik...

Aztán találkoztam Tomival, aki évfolyamtársunk volt az MA-n, és most ő a másik bizottsági gyakornok mellettem. Sétáltunk a Kirchbergen (az EU-negyed), aztán elmentünk ebédelni, utána ő haza, én meg bankszámlát nyitni.

Ha minden igaz, a magyar fordítói osztály a két torony egyikében van :)
Jobbra pedig a festői Jean Monnet épület egy része látható.

A bankszámlanyitás a nap legpozitívabb élménye volt. Egy borzasztó kedves ügyintéző jött, kezet nyújtott, bemutatkozott, és bevitt egy külön irodába. Ettől már úgy éreztem magam, mint aki számít a banknak. Sőt, biztos vagyok benne, hogy ha azért mentem volna, hogy megszüntessem a számlámat, akkor is ugyanilyen kedvesen bántak volna velem. Negyedóra alatt lett számlám, teljesen ingyenes, mert olyan konstrukció, hogy az első 12 hónapban nem kell fizetni se kártya-, se számlavezetési díjat, és hát nekem egyelőre csak 5 hónapra kell (és bármikor meg lehet szüntetni). Az ügyintéző hölggyel való beszélgetés közben fény derült arra is, hogy miért kell a regisztrációhoz a házassági anyakönyvi kivonat, meg egyáltalán a házasság ténye: azért, mert ha esetleg meghalok, a házastársam az örökösöm, és akkor a városnak vele kell kapcsolatba lépnie. O.o (Hallod, Házastárs?)

Beszélgettünk, miközben nyitotta nekem a számlát (nem a házastárs), és kérdezte, hogy nem gáz-e, hogy így külön vagyunk, és mondtam, hogy hát nem örülünk, de fogunk találkozni. Meg azt is mondta, hogy tudja, hogy Magyarországon most nem túl rózsás a helyzet (sic!), úgyhogy tökéletesen megértené, ha maradni akarnék a gyakornokság vége után. És mindezt nem tolakodóan, hanem teljesen természetesen, nem volt az az érzésem, hogy csak udvariasságból beszél hozzám. Iszonyú pozitív élmény volt az egész. (És közben nem tudom elnyomni magamban a hangocskát, amelyik azt mondja, tiszta gáz, hogy ennyire nem ehhez vagyok szokva, és csak ezért értékelem ennyire.)

A bankból hazafelé még találtam pár gyönyörködésre érdemes helyet az Alzette partján: