munka "kint"

Most már hamarosan itt a vége ennek a blognak (ó, nem kell aggódni, lesz folytatás, de mindent a maga idejében), de addig is gondoltam, írok a munkámról, hátha valakit érdekel. 

A kollégáim tök fiatalok többségükben, abban a csapatban, ahol dolgozom - heten ülünk egy irodában, mint a törpék, de ebből hatan dolgozunk a bizottsági fordításokon - hárman is 25 alatt vannak. A nemzetiségek nagyon változók, én vagyok az egyetlen magyar, van itt ukrán, spanyol, orosz, német, belga, holland, angol, görög, román, stb. A közös nyelv az "angol", amit mindenki beszél... valamennyire. :P Sokan tudnak még németül vagy franciául, de nem mindenki. 

Szóval ülök egy irodában egy gép előtt:

iroda

gép

.. és fordításokat osztok ki fordítóknak, lektorálásokat lektoroknak, a kész fordításokat átnézem és elküldöm a Bizottságnak, aztán kiszámlázom nekik (ördögi kacaj helye). Közben ebédelek is a többiekkel.

Luxemburgban tőlük lehet meleg ebédet rendelni, nem túl nagy a választék, de mivel nincs menza, az az egyetlen alternatíva, ha az ember magának főz, vagy...

... elmegy az újdonsült kollégáival egy étterembe galette bretonne-t enni :)

Általában 9 után pár perccel érek be, egy csomó kollégával együtt jövök a vonaton, aztán fél 6-kor vagy 6-kor megyek el, attól függően, mennyi munka van. Általában a nap vége elég húzós, mert akkor kell leadnunk a kész fordításokat, és ha még nem érkezett meg valamelyik, akkor utána kell mennünk, hogy mi lett vele, és ha csak lehetséges, le kell adnunk még aznap. 

az első napom végén, este 6-kor fényképeztem a buszmegállóban

Most megtanultam, milyen értékesek az esték és a hétvégék, nem beszélve a szabadságról, amit én még június közepéig persze nem élvezhetek (#próbaidő), de már most számolom, mikor hány napot tudnék kivenni és mire szánnám.

tegnapi kép; a cipőt anyutól kaptam karácsonyra, a virágokat pedig a luxemburgi tavasz biztosította (8°C)

közepe vége eleje eleje

(cím)

Először arra gondoltam, ennek a bejegyzésnek azt a címet adom, hogy Énekeljük el azt, hogy..., de aztán mégse, mert ez nem feltétlenül a vége valaminek. Sőt.

Nyilván én, a grafomán, az első bejegyzést is úgy írtam már meg, hogy közben az járt a fejemben, majd hogyan fogok tudni a gyakornokságtól itt a blogon elbúcsúzni, hogy kicsit megindító legyen, de ne nyálas, és tárgyilagos, de ne rideg, és visszaadja mindazt, amit az addigra elmúlt öt hónappal kapcsolatban mostanában várhatóan gondolni fogok. Hja, a zélet nagy problémái.

Az elmúlt öt hónap... felötlik s eldobom, nem tudom egyszerűen megfogalmazni, hiába gondoltam erre már októberben, hogy milyen lesz a végén visszanézni. Iszonyú sokat kaptam. És nekem a szakmai "kapásnál" sokkal fontosabb a személyes/érzelmi kapás. Az, hogy ma, amikor kiderült, hogy megkaptam az állást az Amplexornál (igen:)), aki bent volt és tudott róla, hogy mi a helyzet, odajött gratulálni, sőt, volt, aki annyira örült nekem, hogy megölelt, megpuszilt, borzasztó jólesett. Az, hogy tegnap volt búcsúreggelim bent, és a főnököm is nagyon kedveseket mondott meg a kollégáim is, hogy öröm volt velem dolgozni, és milyen pozitív jelenség vagyok/voltam. Hogy tegnap este elmentünk páran búcsúkoccintani, és csupa-csupa olyan ember volt körülöttem, akikről tudom, hogy azért jöttek, mert tényleg hiányozni fogok nekik. És ők is nekem, és azok is, akik nem tudtak eljönni. 

Annyira örülök, hogy ott lehettem a Bizottságnál az elmúlt öt hónapban, hogy arra nincsenek szavak. És ennél többet nem is próbálok erről mondani. :)

Ez lett volna a "vége" rész.

A "közepét" azért választottam, mert  - áttérve a szakmai részre - úgy érzem, most a karrierem kezdetének a közepén (sic) tartok valahol. Volt eddig is otthoni szakmai tapasztalatom, de sem mennyiségben, sem fizetésben nem nevezhető jelentősnek. Most ez az öt hónap óriási jelentőségű, nem csak azért, mert az önéletrajzomban baromi jól mutat, hanem mert túl a konkrét fordítási tapasztalaton, belülről látni egy kicsit a Bizottság működését szerintem baromi érdekes, és nagyon kevés "külsősnek" adatik meg. 

És az "eleje eleje" - megkaptam az állást, igen, ma délelőtt derült ki. :) Arról nem is írtam, hogy végülis volt egy harmadik körös interjú is kedden, ami felszabadultabb volt, mint a másfél héttel korábbi, de nem tudtam megítélni, hogy hogy sikerült. Aztán ma reggel, amikor beértem, ott várt az e-mail az ajánlattal. :))) Március 14-én kezdek.

Mindezek kapcsán ma rájöttem, hogy a látszattal ellentétben nincs önbizalmam, mert tessék, se arra nem számítottam, hogy így megkedvelnek a kollégáim, se arra, hogy kapok egy állás Luxemburgban. Pedig de! :)

álláskeresés advanced level

Már a második kolléganőm kér fel bébiszittelésre gyerekfelvigyázásra. Azért ez jelent valamit.

álláskeresés

Néha hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy ennek a blognak nem csak az élménybeszámoló ventillálás, hanem a segítségnyújtás is a célja (jó kifogás), meg ugye van ez a pszeudo-tematikus rovatunk is, úgyhogy most vegyítem a hármat, és ennyi mellébeszélés után elmesélem, hogy állok/unk a munkavadászattal (tök találó a job hunting). DE még mielőtt tényleg már a tárgyra térnék, itt van egy cikk (itt meg magyarul), ami kicsit kapcsolódik is a témához, és még arra is rávilágít, hogy igazából minden a szüleink hibája (amúgy nem erre világít rá, hanem sokkal értelmesebb dolgokra). :P

Szóval az ember (lánya) bekerül az EU-körforgásba, és van az Első (nászutas :P) Fázis, amikor minden szép, minden jó, és milyen jó lenne ott maradni az irodában élete végéig, és azt csinálni, amit most. Egy darabig ez még reálisnak is tűnik, elképzeli az ember (lánya), hogy hát ő annyira jól fordít, hát most pont neki ne ajánlanák föl, hogy maradjon ott. Meg még munkaerő-hiány is van (legalábbis a Bizottságnál), pláne. Aztán, még mindig ebben a fázisban, az ember (lánya) szembesül a bürokráciával (aka. "nem úgy van az"), és elkezdi veszettül az EPSO (European Personnel Selection Office) honlapját nézni, már szinte gyakrabban frissíti, mint a facebookot, hogy HÁTHA van meghirdetve versenyvizsga. Fordítói, na az nincs, utoljára szeptember-októberben volt, arról már lecsúsztunk (illetve én jelentkeztem és el is mentem az első körre, de 0,5 (!) ponttal maradtam le a passing markról...), jó, első kompromisszum: ha van adminisztrátori vagy nyelvi asszisztensi legalább, akkor azt meg kéne próbálni. Na és akkor például ezt látja (decemberi kép):

Akkor az ember (lánya) megnézi a "temporary" üresedéseket, hát sose lehet tudni, ott is lehetne valami. Ami ott van, az - sajnos kép nincs hozzá - a következő: London, Brüsszel, Spanyolország, csupa pénzügyi poszt, amihez szakirányú végzettség (na meg némi affinitás) is kell.

Ekkor eljön a Második (tagadó) Fázis - legalábbis nálam így volt, az Első után a Második jött -, amelynek során az ember (lánya) ugyan hajlandó a további kompromisszumok megkötésére, de (titokban vagy nyíltan) makacsul reménykedik. Ebben a fázisban merül föl például, hogy a "pont keresnek titkárt az osztályra, az is érdekelne?" kérdésre bociszemekkel pislogva bólogat, hogy PERSZE!, majd amikor pár nappal később kiderül, hogy ez már egy lefutott kör, és amúgy is versenyvizsga kellett volna hozzá (amiről újabb pár nappal később az derül ki, hogy mégse kellett, mindegy), és már amúgy is zajlanak az interjúk, szóval akkor úgy érzi, vége a világnak és ez volt lett volna az UTOLSÓ LEHETŐSÉG. Azért a Második Fázis vége felé az ember (lánya) szerencsére kezdi visszanyerni a józan ítélőképességét és visszafogja magát. Ezt csak megnyugtatásul mondom.

A Második után közvetlenül jön a Harmadik (belenyugvó/lázadó) Fázis, amely leginkább önsajnálatból, sírásból és rezignáltságból áll, attól függően, hogy épp milyen nap van. Ez a fázis szerencsére egészen gyors lefolyású, viszont annál idegesítőbb.

A Negyedik (proaktív/pofáraesős) Fázisban az ember (lánya) visszatér az EPSO honlapjához, és ott csodák-csodájára ezt találja (mai kép):

Az örömujjongás elmúltával tudatosul, hogy igen ám, de az, hogy a regisztrációt márciusban (adminisztrátor) illetve áprilisban (nyelvi asszisztens) nyitják meg, az azt jelenti, hogy a versenyvizsga nyáron fog zajlani, és ha csodával határos módon el is jutna az utolsó fordulóig, az is minden emberi számítás szerint legkorábban egy évvel a folyamat kezdete után jelentene eredményt. (Azt nem is mondom, hogy állást, mert ezek mind olyanok, hogy az ember felkerül egy várólistára és onnan behívják, amikor TÉNYLEG van üresedés.)

De mivel az ember (lánya) eltökélt, és az EU-ban akar dolgozni (még), megveszi az EPSO-gyakorlókönyvet, mert MINDENKI szerint nagyon sokat számít a felkészültség.

És akkor megnézi megint a temporary állásokat is, és ott, hoppá, hát nem a Centre de Traduction keres titkárt? Wáó! (mai kép) 

Hát ezt nekem találták ki, mondja/gondolja az ember (lánya), és rákattint a linkre, és egészen a "szakmai tapasztalat" részig úgy érzi, mégiscsak van igasság, és lám-lám, aki keres, az talál, meg ilyesmik, és ide még versenyvizsga se kell, és akkor meglátja, hogy NÉGY ÉV tapasztalatot várnak el (a diploma megszerzésétől számítva, teljes munkaidőben). Bang, na ez a pofáraesés első megnyilvánulása.

Ezen a ponton az ember (lánya) megköti a harmadik kompromisszumot. Jóvan bmeg, akkor nem ragaszkodom az EU-hoz, lesz, ami lesz. Ennek szellemében elkezdi végignézni a luxemburgi álláskereső portálokat, ahol a következőkkel szembesül:

- folyékonyan kell tudni az ország három hivatalos nyelvén vagy közel anyanyelvi szinten angolul ÉS franciául ÉS németül

- pénzügyi/jogi/műszaki területen láthatóan óriási a munkaerőhiány

- a fordítás senkit nem érdekel

- mindenhova legalább 2-3-4 év (szakirányú) tapasztalat kell

Na most ezen a ponton a legnagyobb ki...szúrás, hogy az ember lányának igazából egy csomó tapasztalata van, de azok egyike sem legális teljes munkaidős, és mindegyik egyetem mellett végzett, rövid, pár hónapos, max. egy éves dolog. Viszont vannak olyan kompetenciái, amiket igenis tudna kamatoztatni, csak az senkit se érdekel, mert az számít, hogy igazolni tudjam, hogy x évig dolgoztam valahol "igazából". 

És mivel valaminek muszáj lennie, eljön az Ötödik (leszarom, csak legyen már valami) Fázis, amikor az ember (lánya) fáradságos munkával kiszűri a leggagyibb asszisztensi/titkári/recepciósi állásokat, amikhez nem kell luxemburgiul tudni / szakmai tapasztalat, és megköt állásonként vagy öt további kompromisszumot, majd frissíti az önéletrajzát és elküldi. És aztán reménykedik, hogy valami ilyesmi lesz az egész folyamat eredménye:

Hasznos oldalak annak, aki komolyan gondolja:

http://emploi.monster.lu/

http://www.jobfinder.lu/

http://en.jobs.lu/

http://www.jobsinluxembourg.eu/

http://www.amazon.jobs/location/luxembourg-city-luxembourg?language=en

http://www.jobluxembourg.lu/ stb.

És az allgemein EU-s gyűjtőoldal:

https://ec.europa.eu/eures/eures-searchengine/page/main?lang=en#/simpleSearch

Ha valaki az EU-s intézményekben szeretne dolgozni:

http://europa.eu/epso/apply/jobs/index_en.htm

http://europa.eu/epso/apply/jobs/temp/index_en.htm (temporary staff)

http://ec.europa.eu/civil_service/job/cvonline/index_en.htm

https://erecruitment.eib.org/ (Európai Beruházási Bank, NINCS versenyvizsga)

http://cdt.europa.eu/EN/jobs/Pages/Jobs-opportunities.aspx (Fordítóközpont, itt sincs)

így kezdődik 2016 (sok szöveggel és sok képpel)

Én is bejelentkezem, ha már szégyenszemre tavaly (!) óta nem írtam érdemben. A bő egy hetes otthonlét jó volt, de nagyon zsúfolt, úgyhogy a végefelé már azt vártam, hogy hadd jöjjek vissza és legyen nyugi, ne kelljen ide-oda menni, ügyeket intézni. Az külön élmény volt, hogy kocsival jöttem vissza ÉS éjszaka (nekem már csak az egyik is extrém), és bár Mo.-n nagyon jók voltak az útviszonyok, Ausztriában és Németországban volt olyan autópálya-szakasz, ahol havas volt az út, köd volt, és esett a hó. És mindehhez mi kb. 120-szal jöttünk, nem mondom, hogy nyugodt voltam, de olyan sofőr mellett ültem, akin érezhető volt a rutin, úgyhogy félni azért nem féltem, inkább mondjuk úgy, hogy könnyebb volt így ébren maradni hajnali 3 körül. Ahogy közeledtünk és egyre szárazabb és melegebb (0-1°C) volt kint, a táj is egyre szebb lett, én meg egyre álmosabb, úgyhogy hazaérve (kb. 10-kor) gyakorlatilag azonnal le is feküdtem aludni. 

Az első hét azzal telt, hogy vártam az eufóriát, ami így utólag visszatekintve hülyeség volt. De valahogy arra számítottam, hogy most, hogy Benedek is itt van, meg van egy lakásunk, meg tudom, hogy maradunk, majd jön a rózsaszín köd. Nem jött, azóta rájöttem, hogy azért, mert az már megvolt decemberben, mikor mindez kiderült, meg amikor sikerült a lakásbérlést elintézni, meg amikor egész utolsó héten az volt a fejemben, hogy milyen jó, hogy látni fogom itt a tavaszt és a nyarat is. :) Közben bent az irodában nem volt érdemi változás, bár most vannak új lektoraim, ami tök jó, és most már szerintem nincs is olyan ember a unitban, aki ne olvasott volna. Ja, a menza idén eddig valami kritikán aluli, még egyszer se ettem ott 2016-ban igazán jót. De szerencsére, mióta nem lakunk együtt Fannival, gyakran megyünk a Bíróság menzájára, ahol nagyobb és minőségibb a választék. Szóval, az első héten minden ugyanúgy volt bent, mint korábban, talán azzal a különbséggel, hogy egyre jobban éreztem a nyomást (belül), hogy kéne már a gyakornokság utáni időszakkal kapcsolatban lépéseket tenni. De sajnos ez nem úgy működik, hogy az ember bemegy a főnökéhez, hogy ez meg ez van, segíts légyszi (habár, spoiler: végül ez történt, de csak a második héten). En attendant, a hétvégén elmentünk meglátogatni az öcsémet Maastrichtban, és tök jó volt! Vele is általában, meg a város is tetszett, mindaz a rengeteg (se!) látnivaló, ami ott van. És szerencsére sütött a nap. :)

A maastrichti vasútállomás belülről - errefelé annyira szépek az állomások, Metzben, Luxembourgban és Antwerpenben is hasonló, mintha katedrálisokból lettek volna átalakítva.

Természetesen itt is külön lámpa van a biciklistáknak (és a legjobb, amikor MINDENKINEK piros).

Ez a burger nem csak gyönyörű volt (de most nem?), hanem isteni is. Utána egész nap nem is tudtunk már kajára gondolni. :D

Maastrichtban mindenki shoppingolt. Mindenki.

Miért szeretjük Hollandiát 1 - a Pride-zebra.

Kisállatkert a város közepén :D

Miért szeretjük Hollandiát 2 - a katedrálisból lett hotel.

Ez pedig maga a Maas.

Maasnap Liège-be mentünk, mert úgy döntöttünk, hogy Maastrichtból elég volt egy nap is, de sajnos Liège sem tartogatott számunkra több látnivalót, cserébe viszont hideg lett és eső. Talán a legérdekesebb élmény egy teljesen elhagyott templom volt, ami le is volt kerítve, és nem értettük (azóta sem), hogy vajon miért nem használják (és hogy mit keresnek rajta a madarak).

Jól elkapott pillanat... 

A liège-i pályaudvar.

Napsütés!

Morze-vers :)

A változatosság kedvéért egy katedrális.

A Meuse.

Piac.

Fölfedezik a pályaudvart.

Kilátás a pályaudvar mögül, itt már elég randa volt az idő.

Használaton kívüli madaras templom.

A múlt Ezen a héten volt előrelépés a szakmai dolgokban, már sokszor elmondtam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire segítőkész mindenki (persze a hatáskörén belül), és így történt, hogy pénteken a mentorommal bementünk (végre!) a nagyfőnökhöz, akinek elmondtam, hogy nagyon szeretnék valahogy maradni, ő pedig megígérte, hogy ha hall valamiről, szól. Ez így nem hangzik óriási előrelépésnek, de két szempontból is az: egyrészt mert most már tudja, hogy szeretnék maradni, és ha van egy kis szerencsém, ezt akkor se fogja elfelejteni, amikor hall esetleg valamilyen üresedésről, másrészt mert nem hajtott el azzal, hogy esélytelen, meg hogy ne is próbálkozzak (ez egyébként a mentoromra és az eggyel lejjebbi főnökömre is ugyanígy igaz). Emellett is van fény az alagút végén, mert meghirdettek adminisztrátori meg nyelvi asszisztensi versenyvizsgát is tavaszra, azokkal mindenképp megpróbálkozom.

Voltunk a gyakornokokkal kedden a Bíróságon, az egyetlen említésre méltó momentum az volt, amikor a vezetőnk konkrétan kiküldte az egyik gyakornokot a teremből, mert az a kabátját az asztalra tette és ráfeküdt... Ezen kívül szerdán volt csoportgyűlés, ahol többen felvetették, hogy mi lenne, ha felvenne az osztály plusz fordítót, mert egyre kevesebben vannak. Khm, khm. Én nem néztem sehova, csak megjegyeztem magamban, hogy tudok valakit, aki szívesen maradna. Csütörtökön kapcsolatépítés jelszóval találkoztam egy (magyar) nővel a Planningről, ők az az egység a DGT-n belül, akik többek között a képzéseket szervezik a fordítóknak. Nem volt egy gyümölcsöző beszélgetés, de azt a rettentő meglepő infót megtudtam, hogy plusz ember felvételekor a pénz az elsődleges szempont. #nosurprise

Csütörtökön és pénteken havazott! De nem ám csak úgy visszafogottan.

Pénteki panoráma az irodából.

Szintén pénteken, a kirchbergi buszmegállóban.

Szombaton a vonatból. 

Ez is a vonatból, azért ilyen koszos a teteje.

Ez mai :)

Ez is, ugyanott.

"Játékházak" a Grundon :)

Tegnap pedig, ahogy erről Fanni is írt, Trierben voltunk, sajnos a csizma-projektem sikertelenül zárult, pedig farkasordító hideg és jég és hó (és tél és csend és halál) van, de holnap teszek még egy próbát. Amúgy Trier semmi extra, pont úgy néz ki - talán a Porta Nigrát kivéve -, mint a többi német vagy dél-lengyel vagy cseh (kis)város. Viszont valóban jól éreztük magunkat (és minden olcsóbb). :)

Ez itt Wasserbillig (a vonatból fényképezve), eddig a kedvenc luxemburgi városom, annyira szépek a kis színes házak a vízparton!

Porta Nigra

Felnőttek Trierben

Mesterségek oszlopa

Kisütött a nap! :)