Feeling proud vol. 2

A héten leadtam az első francia fordításomat (ezekből kevés van, a fordítások 80%-a angol, a maradékból legalább 15% olasz állásfoglalási indítvány, mert van 2 olasz képviselő, akik ontják magukból ezeket). Kicsit féltem, hogy hogy fog menni, mert az angolom mégiscsak sokkal erősebb.
Tegnapelőtt kaptam vissza a lektorált verziót, és egy kivételtől eltekintve csak formai és stilisztikai javítások szerepeltek benne (pl.: mivel  helyett mert, stb.)! Az egy kivételről pedig kiderült, hogy nem is hiba, megnéztük közösen és mégiscsak én értettem jól! :)
Utána még megnéztem egy angol fordításom javítását, volt benne egy megjegyzés, ez állt benne: "Ügyes voltál!". :)

Korai benyomások a fordítás(aim)ról, az ittlétemről és az otthon-nem-létemről

Asszem, rájöttem, hogy mi a jó nekem. Vagy hogy mit hiszek, hogy jó nekem (most épp). Az, amikor egy szöveggel tudok huzamosabb ideig (akár egész nap) foglalkozni, és nem kell öt különféle dologra, például a képzéseinkre figyelni, hanem szép nyugiban békén vagyok hagyva és a saját (egyébként elég gyors) tempómban elmolyolok a szöveggel.

A várakozásaimmal ellentétben egyelőre túlnyomórészt valósággal fordítok, mert alig van fordítómemória a mostani szövegeimhez, úgyhogy konkrétan megnyitom a szöveget és egész nap gépelek meg keresem a terminológiát. És az van, hogy élvezem. Méghozzá nagyon is. Bármilyen számomra érdektelen témáról szól a szöveg, sokkal inkább azzal foglalkozom, hogy hogy lehetne úgy megfogalmazni, hogy érthető is legyen, de közben tartsam magam az EU-s bürokratikus nyelvezethez. És az a szerencse, hogy a szakterminológia "körül" lévő szavak nagyon könnyen és gyorsan fordíthatók, úgyhogy elég jól haladok. Az elmúlt két és fél napban például egy olyan szöveget fordítottam, amelyik a tagállamok által a halászati kapacitás és a halászati lehetőségek közötti fenntartható egyensúly megteremtésére irányuló erőfeszítésekről... szóló jelentésről szólt. :D (És minden mondat ilyen! Életemben nem ragoztam ennyit. :D) Hét oldal volt (folyó szöveg), plusz kb. másfél oldal melléklet (túlnyomórészt feliratok és számok), ma estére lettem kész vele, de még nem küldtem el, mert még százszor átolvasom, mielőtt odaadom a mentoromnak lektorálásra. 

Ma megkaptam az első olyan szövegemet, ami konkrétan érdekel is, a SOTÉ-n folyó szülésznő-képzés is érintett benne, úgyhogy szeretettel gondolok ezúton is a Vas utca 17-re. :) 

Abszolút nem ide kapcsolódik, de itt van az okt. 5-i Welcome Conference-en készült hivatalos fotó, Navracsiccsal a közepén. Én valahol a "szopránban" (bal oldalon, középtájt) vagyok, nagyon optimistán tekintek a jövőbe a fényképezőgép lencséjébe épp.

Más: ma volt hatszemközti beszélgetésem a főnökömmel meg a mentorommal, és nem győzök csodálkozni, hogy ők mennyire odavannak azért, (a)hogy én másokkal már kapcsolatot teremtettem, és hogy például a többi gyakornokkal rendszeresen találkozom, meg hogy képben vagyok, hogy hogyan lehet odakerülni az EU-ba fordítónak, meg hogy megjegyzem az arcokat és a neveket (nagyjából...), meg megtalálom a helyeket az épületen belül, szóval hogy talpraesett vagyok. Vagyis ahogy S., a főnök mondta, proaktív. :D Valószínűleg azért vannak annyira meglepve, gondolom, de nem tudom, mert általában azok mennek fordítónak, akik visszahúzódóbbak és kevésbé szeretnek szervezkedni meg proaktívkodni. Anyway, S. nagyon kedves volt, mondta, hogy ha bármilyen módot talál rá, hogy engem összehozzon tolmácsokkal akár itt az Európai Bíróságon, akár Brüsszelben, akkor mindent megtesz, meg hogy ha el lehet küldeni gyakornokot Brüsszelbe "missionre", azaz kiküldetésbe, akkor szívesen küld engem, hogy építgethessem a kis hálómat. Meg azt is mondta, hogy azért vagyok itt, hogy minél többet tanuljak, ne csak a fordításról, hanem a szervezetről, az emberekről, a helyről, a légkörről. 

És persze rákérdezett, hogy mik a hosszabb távú terveim, és mondtam, hogy szeretnék maradni, és erre azt mondta, hogy az EU-s intézményekbe bejutni nagyon nehéz, de nem lehetetlen, de szerinte "kívül" viszont abszolút elképzelhető. (Erre később a mentorom mondta, hogy emlékszik, amikor 4-5 éve ő is vágyakozva nézte a luxembourgi álláshirdetéseket, pont mint most én... és ő két és fél éve dolgozik a Bizottságnál tisztviselőként.)

Igen, szeretnék maradni, mert egyszerűen nem tudom - most! - elképzelni, hogy hazamegyek, és minden ott folytatódik, ahol abbahagytam. (De a kórusért megszakad a szívem.) Mondjuk ehhez pont jó életszakaszban vagyok, mert még nem volt munkám, úgyhogy most kell elkezdenem ezzel foglalkozni és keresgélni. És leginkább eldönteni, hogy mit is akarok kezdeni az életemmel. Még mindig valami olyan munkát szeretnék, ahol szükség van a nyelvtudásomra is, emberekkel kell foglalkoznom (személyesen lehetőleg), és szervezni-ügyintézni (proaktívkodni) lehet. Se a fordítás, se a tolmácsolás nem ilyen, de mindkettő hasznos egy ilyen típusú álláshoz. 

Egyszerűen elmondani nem tudom, milyen érzés az itt élő magyarokkal beszélni. Teljesen más, mint otthon. Egészen más a szellemiség, a légkör, a hangvétel. Felszabadító. 

Persze még mindig a nászutas fázisban vagyok, mert a köd, a hideg, az eső és a szürkeség ellenére imádok itt lenni, ami gyanús, és tudom, hogy el fog jönni az a pillanat, amikor megfordul a tendencia, és inkább majd otthon/máshol akarok lenni. De most tényleg el nem tudom képzelni, hogy hazamenjek és otthon(ra) tervezzem a következő éveket. Fogalmam sincs, mi lesz ebből az öt hónapból. 

Szeretem a munkám!!! :) (avagy a lazac az új csirke)

Csütörtökön kaptam egy tök jó fordítást: a UN Women (az ENSZ nőjogi szerve) főtitkárhelyettesének Martin Schultznak írt levelét kellett magyarra fordítanom, amit a közelgő Nők és lányok elleni erőszak megszüntetésének világnapja alkalmából írt (M.Sch. és a Parlament részvételét kérve a világnapi eseményeken, illetve az akkor induló kampányban). Ez tök érdekes és nekem való feladat, nemcsak a téma miatt, hanem azért is, mert ez egy levél, ami ugyan hivatalos stílusú, de szabad szöveg, és sokkal kreatívabb feladat, mint pl. egy sablonokból álló jegyzőkönyv. Egyébként hasonló szövegeket az UNESCO-nál is fordítottam anno, úgyhogy még tapasztalatom is van benne. Nagyon hosszú és összetett mondatok voltak benne, és azokat is kihívás volt úgy szétszedni/rakosgatni/megfogalmazni, hogy magyarul (is) minél érthetőbb legyen. Persze kihívás a jó értelemben: nagyon élveztem a fordítást, részben a téma, részben a szabadabb forma miatt.

Előtte csak egy fordításom volt, a jegyzőkönyv. Ez szerintem első feladatnak tökéletes, mert rövid és nagyon sablonokra épülő (azaz a fordítás nagy része ennél valójában az, hogy előre megadott formulákat választunk ki), viszont kevés dolgot lehet benne elrontani, így arra pont jó, hogy a TWB használatát gyakoroljuk rajta. Ezt Ági tegnapra ki is javította, két apróságot (formai, illetve helyesírási hibát) talált benne, de megdicsért (bár ő is elismerte, hogy ez nem jelentett nagy kihívást).
Emiatt a levél fordítása után kicsit izgultam, hogy vajon ez hogy sikerült, mert ennél tényleg az derül ki, hogy hogy fordítok. Ráadásul nem volt túl sok időm átnézni, mert közeli határidejű.

Ma (péntek) délelőtt Studio képzésen voltunk (ez a másik fordítástámogató szoftver ("CAT"), amit használunk majd. Még csak az alapokat vettük, a jövő héten lesz a folytatás. Mindenesetre most már minden nekem szánt fordítást elkezdhetek, akármiben kell fordítani. 12-en vagyunk egy csoportban, velük lesznek majd közösek a kiscsoportos szemináriumok. A négy magyar lány mellett vannak hollandok, románok, portugálok, meg még valamilyen nemzetiség. Én a portugál srác (Pedro) mellett ültem, aki rólam (!) puskázott a franciára fordításnál (a példafeladat EN-FR nyelvpárra volt állítva), ami eléggé meglepett (van, aki még nálam is kevésbé tud franciául???),  de megtisztelőnek éreztem (pláne, mikor az ellenőrzésnél kiderült, hogy ugyanazt fordítottam, mint a "tanár"). Még a technikai részben is én segítettem neki, pedig az IT szintén nem erősségem. (Egyébként ő is és a portugál lány, Teresa is jófejnek tűnnek, holnap ők is jönnek Trierbe, utána pedig Teresa vasárnapi születésnapját ünnepeljük. Lehet, hogy velük össze fogok spanolni???)

A Studio után visszamentünk az irodába, ahol Ági visszajelzést adott a tegnapi levélről. Megdicsért, azt mondta, nagyon jól fordítok, csak apró stilisztikai dolgokat javított (szórend, stb.)! :) Annyira örülök, mert én is úgy éreztem, hogy amellett, hogy élveztem a fordítást, jól is sikerült, de mégiscsak egy profi visszajelzése a mérvadó!

Szeretek fordítani! :)

Ma rövid péntek lévén már fél 2-kor végeztünk, és rögtön átmentünk kajálni. Az első hét sikeres túléléséért ma kivételesen 3 fogással jutalmaztam magam (6,50-ért):

A mai menü: hagymaleves sajttal és krutonnal, "laminált lazac" (az angol kiírás tanúsága szerint "laminated of salmon" zöldségekkel, málnás krémtúró. Lazac egyébként minden héten van legalább egyszer, és főételként nem is drágább, mint a húsok. Itt nem számít luxusnak, úgyhogy ki is használom és előszeretettel fogyasztom! :) Egyébként sajnos ma pont előttünk fogyott el és 20 percet kellett várnunk rá. Ha tudtuk volna, hogy a laminálás ilyen sokáig tart, nem álltunk volna be a sorba. Egyébként az ebédlő bejáratánál nem csak kiírva vannak az aznapi kaják, hanem mindegyikből ki is van téve egy adag, hogy meg is nézhessük, milyenek. Kitaláltuk, hogy akkor lennénk igazi magyarok, ha nem vennénk meg a kaját, csak ezeket a kitett tányér ételeket vinnénk el (esetleg ételhordóban csempésznénk haza)... :)

Délután semmi izgi nem történt, hacsak az nem, hogy most először kipróbáltam a mosógépet. Ezt csinálta:



Esküszöm, hogy a blúzt és a pizsamanadrágot teljesen külön tettem bele! Hogy ezt hogy csinálták, azt inkább nem akarom tudni...

Verával az első közös hétvégét a sarki töröknél ünnepeltük meg, és megkezdtük az aggódást a pihenést.

Jó hétvégét mindenkinek! :)

Feeling proud

Képzeljétek, tök sokat beszélek franciául!!!

Tegnap volt egy kis probléma a jelszavammal (amikor otthagytam az irodai gépet, lezárta magát, és utána nem engedett vissza ugyanazzal a jelszóval, mint utólag kiderült, ilyen előfordulhat, ha speciális karakterek vannak  a jelszavamban és nyelvet váltok a gépen). Isi, az informatikus azt mondta, fel kell hívnom a helpdesket, mert ő nem tud új jelszót adni. Fel is hívtam, és meglepve tapasztaltam, hogy franciául szólnak bele (valamiért angolt vártam). Amire valójában büszke vagyok, az nem is az, hogy sikerült neki elmakognom, hogy mi a szitu, és közös erővel megoldottuk a problémát, hanem, hogy annak ellenére, hogy a nő a vonal másik végén biztos tud angolul, leküzdöttem a zsigeri ösztönömet, hogy egy laza "Do you speak English?"-sel köszönjek vissza, tudatosítottam magamban, hogy je parle francais, és rávettem magam, hogy meg is szólaljak franciául (mi több: telefonáljak, ami dupla stressz!)! :)

A másik szitu a banki ügyintézés volt, ezt ki is fejtem akkor, mindenki okulására. Tegnap ott hagytam abba, hogy akkor ma elmegyek a Postára elintézni a bankszámlát. El is mentem a pályaudvarhoz, ahol van egy posta (közelebb is útba esik egy, de az nincs nyitva szombaton). A pályaudvari 12-ig van nyitva, nekem 3/4 12-re sikerült odaérnem. Miután kiderült, hogy először rossz helyen vártam (a telekommunikációs részen a sima posta helyett), átmentem oda, ahol minden mást intéznek. Mivel a gép hagyta, hogy sorszámot húzzak, pedig 47-en (!) álltak előttem, megnyugodva konstatáltam, hogy a "12-ig nyitva" itt nem azt jelenti, mint otthon, hogy 12-kor már elküldik az embereket, hogy délben elmehessenek, hanem 12-ig lehet sorszámot húzni, és addig vannak nyitva, amíg mindenki sorra nem került. Én voltam az egyik utolsó, kb. 20-25 percet kellett várnom, a pultnál a bácsi azonban közölte, hogy túl későn érkeztem, hamarabb kellett volna jönnöm, mert a számlanyitás legalább 10 perc, és addig ő nem hajlandó itt maradni... Teljesen megértem egyébként, csak ha tudtam volna, akkor mondjuk nem várok ennyit fölöslegesen, hanem be se megyek, a gép viszont hagyta, hogy sorszámot kérjek a bankszámlanyitáshoz, szóval ilyen szempontból meg tökre nem fair...

Sebaj, a központi posta szombaton is nyitva van 5-ig. Ugyan a postás bácsi nem volt hajlandó megmondani, hogy hol kell leszállnom a buszról (a megállók nevét se a buszon nem írják ki/mondják be, se a buszmegállókban, kivéve a kitett menetrendeken, ott ki lehet keresni, hogy hol vagyunk), mégis ráhibáztam, hogy hol kell leszállni. Egy kb. bő 5 perces kerülő után sikerült megtalálnom a postát, ahol újabb 10 perc várakozás után sorra kerültem. Odaadtam a nőnek a dokumentációmat (amit még csütörtökön a "kávézóban" töltöttem ki), erre ő megkérdezte, hogy ugyan honnan van nekem ilyen igénylőlapom. Mondtam, hogy a Parlamentben adták. Mire ő: csak azért, mert ilyet csak a postán adhatnak, máshonnan nem juthatnék hozzá (ezzel pont ellentmondott a B torony postáján lévő csajnak, aki tegnap azt mondta, hogy ő nem adhat ilyet). Azért hajlandó volt megnyitni nekem a számlát, pár napon belül lesz kész, akkor megkapom a swift kódot is, amit rá kell írni a pénzügyi adatlapra, amit le kell adnom a Parlamentnek LEGKÉSŐBB HÉTFŐN ahhoz, hogy utalhassák rá az utazási költségtérítést (meg később a fizut)... Ja és megkérdeztem, hogy akkor ugye a kártyával, ami jár hozzá, csak pénzt lehet felvenni, fizetni nem lehet (eddig mindenki ezt mondta). Erre a nő: "Ezt meg ki mondta Magának???". Kiderült, hogy ez sem igaz, bármelyik boltban fogok tudni fizetni a kártyával (ha egyszer megérkezik) 750 euróig! Eddig ennek is mindenki az ellenkezőjét mondta, de megnéztem a szerződésben, tényleg így van! WTF.

A lényeg, hogy sikerült elintéznem, ha nagyobb kitérővel is, mint terveztem (és még lesz egy köröm vele hétfőn). Utána bevásároltam.

A franciát egyébként általában értem, ha nem, az is akkor van, ha valami (látszólag) nem illik a kontextusba. Például tegnap a boltban a pénztáros megkérdezte, hogy kérek-e bélyeget. Miután másodszor is visszakérdeztem, megmagyarázta, hogy a pontgyűjtős matricára gondolt (nem kértem).

A borzasztó produktív napom másik teljesítménye (a körmnyomdázást nem számolom bele) az ebéd volt. Vettem csirkemellfilét, salátát, meg öntetet. Körülnéztem "itthon" (még mindig csak idézőjelben tudok rá így gondolni) a fűszerek között, és azt találtam ki, hogy currys csirkét csinálok, a curry alá egy kis gyömbérrel, mert az sose rossz. Megsütöttem az egyik csirkemellet a fura villanytűzhelyen (még csak ismerkedünk, de már megbarátkoztunk), és a várakozással ellentétben nem maradt nyers, hanem pont tök jó lett. Így nézett ki:

A salátát így készen vettem, és valamilyen lájt öntetet tettem rá (almaecet meg dizsoni mustár van benne). Nagyon izgi.
Az alapanyagok összesen 8,20-ra jöttek ki, és pont a felét ettem meg (és jól is laktam vele), tehát egy adag kaja 4,10-re jön ki. (Vö. hétköznap a menzán ebédelünk, ott 2 fogás a kedvezménnyel együtt 5 és 6 között van, de az extrém olcsónak számít).

Várost nézni végül nem mentem, egyrészt mert felidegesített, hogy (részben a saját hibámból) fél 3-ra értem haza, és úgy éreztem, hogy most már nincs kedvem sehova menni, másrészt az idő is picit borongósabb volt, mint vártam. Viszont kialudtam magam, és jólesik, hogy most egy picit nincs semmi dolgom, nem kell tanulnom, készülnöm, gyakorolnom, nincs fordítás, hanem a hétvégén pihenhetek! Este pár fordítói gyakornok (néhányan az 59-ből*, nem ismerem őket, csak van egy Facebook csoportunk) tervezi, hogy beül valahova, lehet csatlakozni. Én most nem igazán érzem a csít, főleg, hogy nem ismerek senkit, de pont emiatt lehet, hogy rákényszerítem magam, hogy elmenjek, hátha megismerek pár jófej embert. Mivel a többi nemzetiségű gyakornokkal nem dolgozunk együtt, csak ilyen külön eventeken van rá esély, hogy találkozzak velük. A legrosszabb, ami történhet az, hogy senki nem szimpatikus, akkor meg hazajövök.

Holnap viszont garantáltan megnézem, amiket terveztem (és dokumentálom is!).

*Csütörtökön a tájékoztatón elmondták, hogy évente 10000-en jelentkeznek fordító gyakornoknak, erre az októberire 2500-an jelentkeztünk, és abból választottak ki 59-ünket. A szempontokra nem tértek ki részletesen (csak annyit mondtak, hogy a nyelvi osztályok döntenek, hogy kit látnának szívesen, de az ő szempontjaik különbözőek és változóak), de az biztos, hogy tök nagy mázli, hogy bekerültem az 59 közé!