félévértékelés

Annyira tetszik Fanni lezáró bejegyzése, hogy én is írok egy félévértékelőt (nem, ez még nem a beígért közös búcsúbejegyzés). 

Ráadásul két dologra jöttem rá: 1. nem meséltem el az utolsó hetemet a Bizottságnál, pedig nagyon jó volt; 2. én is írtam szeptemberben arról, hogy mit várok a gyakornokságtól, szóval van mit áttekinteni.

1. Az utolsó hetem

Már nem volt túl sok fordítandó, direkt nem vállaltam túl magam. De emlékszem, hogy direkt olyasmiket választottam a licitből "búcsúzóul", amik tetszettek, pl. sajtóközleményeket, mondván, hogy csak nem fogom az utolsó pár napot uncsi sablonszövegekkel tölteni. És nem is töltöttem. Már nem tudom pontosan, melyik nap mi történt, arra emlékszem, hogy hétfőn (febr. 22.) hívtak vissza az Amplexortól, hogy ugyan jöjjek már be egy harmadik (!) interjúra kedden, azaz másnap. Úgyhogy már csak ezért is jó volt, hogy nem vállaltam be túl sok fordítást, mert az interjú fél 2-kor volt másnap, kivettem a délelőttöt, elmentem az interjúra, a leendő főnököm meg egy iszonyatosan cuki HR-es ült velem szemben, jó volt a hangulat, és kiderült, hogy szakmailag (az otthoni fordítóirodai és az itteni bizottságos múltammal) nyerő vagyok náluk, de ugye azt nem lehetett tudni, hogy a többi jelölt mennyire rátermett. Akárhogy is, ez volt kedden, közben Mikivel (aki nem emlékszik rá: a mentorom volt a Bizottságnál), írtunk értékelést a gyakornokságról, nekem is magamról kellett írni és neki is rólam, és bár előre csak felületesen beszéltük meg, hogy milyen szempontok szerint írjuk meg, szinte ugyanaz szerepelt mindkettőnknél. Annak azért nagyon örülök, azon kívül, hogy pozitív értékelést kaptam, hogy ezek szerint én magam is reálisan látom a saját munkabírásomat, teljesítményemet, stb. Szerdán reggel a 2-es unit rendezett nekem egy... wait for it... búcsúreggelit :) Mindenki hozott be valamit, volt, aki péksütit, volt, aki felvágottat, sajtot, volt, aki gyümölcsöt, teát stb. A head of unit mondott pár kedves szót - ahhoz képest, hogy milyen kevés találkozásunk volt, sikerült rátapintania, hogy mik azok a tulajdonságaim, amiket érdemes kiemelni, azt mondta, hogy olyan pozitív személyiség vagyok, hogy öröm volt velem összefutni és beszélgetni bármikor. :) És persze, hogy a fordításaimra is nagyon jó visszajelzéseket kaptam, úgyhogy értékes tagja voltam a csoportnak (merem remélni). UPDATE: azt el is felejtettem írni, hogy kaptam szuper ajándékot is: ezt. :) Én is mondtam két mondatot remegő hangon, de sikerült nem sírnom (yay!), és megköszöntem mindenkinek a mindent, meg Mikinek a mentorálást. Aztán reggeliztünk (én egy egész smoothie-t tudtam inni összesen, nem voltam nagyon evős hangulatban), és közben kérdezgették a kollégák, hogy mi lesz velem, meg mi van az Amplexorral, mondtam, hogy egyelőre semmi, de már volt három interjúm, erre persze mindenki mondta, hogy ha már a harmadik körig eljutottam, akkor tuti én leszek a befutó, de legalábbis nagyon szimpi lehetek nekik (ez utóbbival egyetértettem). 

Szerda este elmentünk búcsúsörözni páran, és erről írtam is, hogy nagyon-nagyon jól éreztem magam, kevesen voltunk, de csak olyanok, akikről tudom, hogy ők is jól érezték magukat velem és nem udvariasságból jöttek el. Ja, még szerdán leadtam az utolsó fordításomat.

Csütörtökre és péntekre így semmi dolgom nem maradt, csak vártam az Amplexor hívását. Ami nem jött! Jött helyette csütörtök reggel e-mailben állásajánlat. Először szívbajt kaptam, mert az volt a tárgya, hogy "Your interviews", és ebből még nem tudtam, hogy széna-e vagy szalma. De megnyitottam, és igen!!! Úgyhogy azonnal felhívtam B.-t, amit persze hallottak a bent levő kollégák (#szigetelés), és mind jöttek gratulálni. :) 

Pénteken már csak lézengtem bent, és el is jöttem elég korán, mivel mentünk Fannival Portóba. Minden bentlevő kollégához bementem elbúcsúzni, tök aranyosak voltak így utoljára. Szinte kivétel nélkül mindenki megölelt, megpuszilt, sok sikert kívánt, még egyszer elmondta, hogy milyen kár, hogy nem maradhatok (nekem mondja), de reméli, hogy valamilyen formában vissza tudok menni (nekem mondja). És aztán Portó, és erről már volt szó.

2. Mit vártam a gyakornokságtól? 

• a place where I learn ping-pong: már akkor is tisztáztam, hogy ping-pongozni eddig is tudtam, szóval ez nem annyira érdekes.
• a place where I befriend new drinking buddies: hát igen. Amikor ezt a bejegyzést írtam, még úgy nézett ki, hogy a kórusbeli ivócimboráim megmaradnak, ma már tudom, hogy legfeljebb páran és csak ha hazamegyek/meglátogatnak. Itt barátokat nem nagyon találtam, vagyis hát szeretném azt hinni, hogy a bizottsági fordítók közül pár emberrel a kollégaságnál közelebbi viszonyba kerültem, de mivel egyikükkel se találkoztam február vége óta, nem biztos, hogy ennek a hitnek van bármi alapja. :P A gyakornokokkal a gyakornokság alatt se nagyon kerestem a kapcsolatot, erről írtam is itt, hogy nekem a szakmai előmenetel most fontosabb, mint a haverkodás. Őszintén szólva nem sajnálom. A legeslegkedvesebb ivó-, evő-, sorozatnéző, masszírozó, pletykáló stb. cimbimmel pedig meg kell tanulnunk külön országban élni, ahogy ő maga is írta. Egyébként abban biztos vagyok, hogy ha másért nem, "szükségből" a mostani kollégáimmal egyszer csak közelebbi kapcsolatba kerülök, elvégre egy irodában ülünk. 
• "nálam a leghangsúlyosabb, hogy rájöjjek, mi lesz márciustól az életemmel, lesz-e kint munka, lesz-e itthon munka, akarok-e hazajönni, lesz-e hova hazajönnöm (szakmai értelemben), szóval hogy kicsit eloszlik a homály": eloszlott. Nem is kicsit. Mondjuk én eleve azzal a szándékkal jöttem ki, hogy ha csak nem muszáj, nem akarok hazamenni, ezért is szerettem bele annyira Luxemburgba, hogy még mindig imádom, a bődületesen ergya időjárás ellenére, túlélési ösztönből. Persze ez még a nászutas fázis, amíg nem érnek el hozzám a közéleti problémák (vannak itt olyanok?). 
  Egyébként lett volna otthon is munka, vagy legalábbis lehetőség, elég sok olyan állásajánlatot láttam az utóbbi egy-két hónapban, amikre ha otthon lennék, mind jelentkeztem volna. Lehet, hogy ilyen értelemben lett volna hova hazamenni, de ezt nem tudom. 
  A homály azért teljesen nem oszlott el még, mert az Amplexornál a szerződésem csak aug. végéig tart, addigra derül ki, hogy megnyerjük-e az újabb tendert. De addig még van öt hónap (ezek az öthónapos etapok...!), akár más állást is kereshetek/találhatok.

Aki pedig a folytatásra kíváncsi (eltekintve a közös búcsúposzttól of course, ami hamarosan érkezik), itt követheti nyomon a luxemburgi kalandok következő felvonását. :)

hasznos(nak vélt) linkek a bizottsági gyakornoksághoz

Most, hogy már a gyakornoksággal kapcsolatban semmi újról nem fogok tudni beszámolni, gondoltam, hogy azok számára, akik szívesen pályáznának a Bizottsághoz, összegyűjtöm egyben a hasznos infókat. (Persze erre vannak oldalt a címkék, de annyira unatkozom!)

Pályázás:

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/08/what-happens-in-luxembourg.html

Lakáskeresés, bankszámlanyitás, bejelentkezés:

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/08/what-happens-in-luxembourg.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/12/az-arakrol.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/09/es-lon-este-es-reggel-masodik-nap.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/feeling-proud.html (ez ugyan nem bizottsági, de mindenképp érdemes elolvasni a számlanyitás előtt)

Fordítás a Bizottságnál:

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/hogyan-nem-forditok-meg-mindig.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/hogyan-nem-lettem-korustag-bejegyzes.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/korai-benyomasok-forditasaimrol-az.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/11/ujabb-egy-heti-hallgatas-utan-spoiler.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/12/at-es-eloretekintes.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2016/02/hianypotlo-bejegyzes-az-eu-s-burokracia.html

Szervezett, "kötelező" programok, képzések a bizottsági gyakornokoknak:

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/brusszeli-es-antwerpeni-csipke.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/libamajas-szendvics-es-macaron-aka.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/10/vera-elso-napja-dolgozoban.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2015/11/retrospektiv-ertsd-kusza-bejegyzes-az.html

http://luxemburgboljelentjuk.blogspot.be/2016/02/brusszel-ujratoltve-egyebek.html

Persze ezen kívül még egy csomó mindenről lehet itt olvasni, de ezek a praktikus infók :)

közepe vége eleje eleje

(cím)

Először arra gondoltam, ennek a bejegyzésnek azt a címet adom, hogy Énekeljük el azt, hogy..., de aztán mégse, mert ez nem feltétlenül a vége valaminek. Sőt.

Nyilván én, a grafomán, az első bejegyzést is úgy írtam már meg, hogy közben az járt a fejemben, majd hogyan fogok tudni a gyakornokságtól itt a blogon elbúcsúzni, hogy kicsit megindító legyen, de ne nyálas, és tárgyilagos, de ne rideg, és visszaadja mindazt, amit az addigra elmúlt öt hónappal kapcsolatban mostanában várhatóan gondolni fogok. Hja, a zélet nagy problémái.

Az elmúlt öt hónap... felötlik s eldobom, nem tudom egyszerűen megfogalmazni, hiába gondoltam erre már októberben, hogy milyen lesz a végén visszanézni. Iszonyú sokat kaptam. És nekem a szakmai "kapásnál" sokkal fontosabb a személyes/érzelmi kapás. Az, hogy ma, amikor kiderült, hogy megkaptam az állást az Amplexornál (igen:)), aki bent volt és tudott róla, hogy mi a helyzet, odajött gratulálni, sőt, volt, aki annyira örült nekem, hogy megölelt, megpuszilt, borzasztó jólesett. Az, hogy tegnap volt búcsúreggelim bent, és a főnököm is nagyon kedveseket mondott meg a kollégáim is, hogy öröm volt velem dolgozni, és milyen pozitív jelenség vagyok/voltam. Hogy tegnap este elmentünk páran búcsúkoccintani, és csupa-csupa olyan ember volt körülöttem, akikről tudom, hogy azért jöttek, mert tényleg hiányozni fogok nekik. És ők is nekem, és azok is, akik nem tudtak eljönni. 

Annyira örülök, hogy ott lehettem a Bizottságnál az elmúlt öt hónapban, hogy arra nincsenek szavak. És ennél többet nem is próbálok erről mondani. :)

Ez lett volna a "vége" rész.

A "közepét" azért választottam, mert  - áttérve a szakmai részre - úgy érzem, most a karrierem kezdetének a közepén (sic) tartok valahol. Volt eddig is otthoni szakmai tapasztalatom, de sem mennyiségben, sem fizetésben nem nevezhető jelentősnek. Most ez az öt hónap óriási jelentőségű, nem csak azért, mert az önéletrajzomban baromi jól mutat, hanem mert túl a konkrét fordítási tapasztalaton, belülről látni egy kicsit a Bizottság működését szerintem baromi érdekes, és nagyon kevés "külsősnek" adatik meg. 

És az "eleje eleje" - megkaptam az állást, igen, ma délelőtt derült ki. :) Arról nem is írtam, hogy végülis volt egy harmadik körös interjú is kedden, ami felszabadultabb volt, mint a másfél héttel korábbi, de nem tudtam megítélni, hogy hogy sikerült. Aztán ma reggel, amikor beértem, ott várt az e-mail az ajánlattal. :))) Március 14-én kezdek.

Mindezek kapcsán ma rájöttem, hogy a látszattal ellentétben nincs önbizalmam, mert tessék, se arra nem számítottam, hogy így megkedvelnek a kollégáim, se arra, hogy kapok egy állás Luxemburgban. Pedig de! :)

Brüsszel, újratöltve ( + egyebek)

Pénteken rendezték a bizottsági gyakornokoknak a brüsszeli búcsúkonferenciát, aminek legalább annyi értelme volt, mint a welcome conference-nek. Ha nem kevesebb. 

Először is sikerült teljesen elbénázni a kommunikációt: a Traineeships Office két hete küldött egy mailt, amiben az volt, hogy azok a gyakornokok (Brüsszelből és Luxembourgból), akiknek nincs bizottsági badge-ük, 17-e szerda délelőtt 10 óráig küldjék el a személyes adataikat, hogy beengedjék őket a konferenciára. Mivel nekünk van bizottsági badge-ünk, nem küldtünk semmit. Erre szerda reggel 9:50-kor jött az emlékeztető, immár pirossal kiemelve a szövegben az, hogy kire is vonatkozik az adatküldési kérés, és kiderült, hogy a luxemburgi gyakornokra ÉS azokra a brüsszeliekre, akiknek nincs badge-ük. Nem tudtam megállni és visszaírtam nekik, hogy az előző mailjükből nem ez derült ki, és lehet, hogy csak én értettem félre, de nem hiszem. (Pénteken délelőtt kiderült, hogy minden luxemburgi trainee úgy értelmezte, ahogy én...) Jó, végülis mint kiderült, nem is volt jelentősége, mert a konferencián ránéztek a badge-ünkre és beengedtek. Úgyhogy még jó, hogy szerdán 9:56-kor elküldtem a személyes adataimat. :P 

Ami ennél még jobb volt, hogy mi azt az infót kaptuk, szintén a Traneeships Office-tól, hogy csak nekünk, a fordtó gyakornokoknak van délelőtt is program, a többieknek a nagy, közös (brüsszeli gyakornokoknak is szóló), kettőkor kezdődő konferencián kell megjelenniük. Ezért aztán a nem DGT-gyakornokok szépen elmentek a hostelükbe - volt, aki ott maradt Brx-ben a hétvégére -, aludtak, várost néztek, nem tudom. Mi meg ültünk a rettentő érdekfeszítő előadáson, amikor berobogott az egyik brüsszeli koordinátor néni (az, aki nem használ melegvizet), és kérdezte, hogy hol vannak a többiek? Mert hogy a nemtudomhol direkt szerveztek nekik délelőtti programot, és ott várják őket... :D

Másodszor is, persze nem volt értelme megint az egésznek (cserébe viszont reggel 7-kor indultunk Luxemburgból és este 10 után értünk vissza). Volt előadás a fordítás kiszervezéséről, amiről mi már itt hallottunk elég sokat, az EPSO-vizsgákról, amikről csak az nem hallott, aki nem akart, és hogy mennyire jó, hogy mi is hozzátettünk az Unióhoz (!), és mi vagyunk az eddigi legjobb gyakornoki csoport (persze). 

Harmadszor: kaptunk ebédjegyet. TIZENÖT euró értékben. Még ha az ember nagyon megfeszül is, akkor sem lehet a bizottsági menzán annyit enni, hogy az elérje a tizenöt eurót...

És kaptunk ajándékba még egy pár EU-s fülhallgatót (!), illetve volt jó híg kávé.

Ebben a nagyon kényelmes és fancy teremben volt a délutáni konferencia. Volt magyar tolmácsfülke is ;) - ebben ki is merülnek a pozitívumok.

Negyedszer: a délutáni konferencia első részében egy olasz pasas hosszasan adott elő az Unió migrációs politikájáról, és folyamatosan migránsként emlegette a menekülteket. Körülöttem egyre többen méltatlankodtak, hogy amiről ő beszél, az nem migráns, hanem menekült, de végül azért nem szólt be emiatt senki, mert az előadó a feltett kérdések mindegyikére pontosan ugyanúgy válaszolt, mint Kósa Lajos Bolgár Györgynek. 

Hát, és ezt az eseményt szánták a gyakornokságunk lezárásának. Tény, hogy a nyitókonferenciához mindenképp méltó volt. (És volt utána libamájas miniszendvics.)

Egyébként tudom, hogy nem írtam a múlt pénteki állásinterjúmról. Még mindig nincs hírem, azt ígérték, ezen a héten jelentkeznek, de mégse. De holnap felhívom őket, ha délig nem hívnak. Maga az interjú hosszú volt és nagyon fárasztó, de a munkát még mindig szeretném, mert nagyon nekem való; és mint kiderült, ha ez sikerült, lesz még egy kör a leendő főnökkel, aki múlt pénteken pont nem ért rá... Meglátjuk.

Holnap kezdődik az utolsó hetem*, úgyhogy hamarosan várható a könnyes búcsúról szóló, öthónapértékelő bejegyzés! 

*Amivel kapcsolatban részben az tartja bennem a lelket, hogy a hét végén Fannival elugrunk ide.

hiánypótló bejegyzés az EU-s bürokrácia egyik megnyilvánulásáról

Nevezetesen a parlamenti és bizottsági MAGYAR fordítás / fordítók / fordítói gyakornokság közötti különbségekről.

Előre leszögezem, hogy szerintünk már az nonszensz, hogy eleve elkülönül egymástól a bizottsági és a parlamenti magyar fordítói osztály, amelyek között kb. 500 m távolság van a Kirchbergen belül. Valahogy ez annyira logikátlannak tűnik. (Viszont az a szép, hogy mindkét helyen DGT-nek, Fordítási Főigazgatóságnak hívják a fordítással foglalkozó egységet, úgyhogy amikor a DGT-t emlegetik, találd ki, melyikről van szó!)

Az EP magyar osztálya egy unit, az EC-ben egy department van és azon belül két unit. A fordítói létszám közel azonos. Az EP-ben a munkaidő - az üléshetek miatt - hétfőtől csütörtökig fél 9-től 3/4 6-ig tart, pénteken (az ülésheteket megelőző ún. "hosszú" péntekek kivételével) fél 9-től fél 2-ig. A Bizottságnál minden nap fél 9-fél 6. 

Az a tapasztalatunk eddig, hogy a Parlamentnél sokkal szigorúbban veszik a munkaidő betartását (alá kell írni a "jelenlétit" minden reggel), mint a Bizottságnál, legalábbis a gyakornok tekintetében.

A Parlamentben a titkárok mellett vannak asszisztensek, akik előkészítik a fordítandó szövegeket, és a megfelelő formába öntik a kész fordításokat. Ők végzik az előfordítást, amit a Bizottságnál a fordítók maguk csinálnak meg (persze egy program segítségével), ők adják hozzá a fordítómemóriát az adott szöveghez (a Bizottságnál ezt szintén a fordítók csinálják), illetve mindenféle technikai problémával ("Studiohisztivel") is hozzájuk lehet fordulni.

Másképp működik a fordítások kiválasztása is: nálunk egy táblázatot ("licitet") küld körbe a titkárság heti kétszer, abban látszik az összes aktuális fordítandó, nyelvekkel, határidőkkel, és mivel ott van a kódja is minden szövegnek, bele is lehet olvasni. Ha egy szöveg tetszik (és a mentorom is egyetért a választásommal), beírom magam a táblázatba, és a titkárság kicsivel később el is küldi nekem - a megfelelő programon keresztül - a szöveget, és onnantól fordíthatom. A lektorálás ugyanígy megy, aki úgy érzi, hogy szívesen olvasna, beírja magát mellém a táblázatba. 

A Parlamentben a fordítók csak azokat a fordítandókat látják, amiket vagy eleve rájuk osztott az "Osztó", vagy még szabad prédák, de ha valaki lecsap egy szövegre, akkor a többiek azt már nem látják. Amikor kiválasztanak egy szöveget, akkor először el kell küldeni előkészítésre az asszisztenseknek, és amikor az kész, akkor fordíthatják. A lektorálás is "kötöttebb", mint nálunk, legalábbis ami a gyakornokokat érint: háromhetente váltják egymást a lektorok, az első hónapban pedig kizárólag a mentor lektorál. 

Még a terminológia is másképp működik! A Parlamentben külön van egy szupralinguális (sic) terminológiai osztály, ahol minden nyelv képviselteti magát X terminológussal (X nagyobb egyenlő egy, de lehet, hogy kettő), a Bizottságnál a nyelvi osztályokon belül van két-két terminológus, ÉS van egy külön főfőfőterminológiai koordinációs osztály.

A szövegtípusokat azért nem említem különbségként, mert az teljesen rendben van, hogy a Parlamentben más jellegű szövegek születnek, mint a Bizottságnál. De eddig úgy tűnik, hogy a bizottsági szövegeknek van olvasó-, de legalábbis célközönsége (jogszabályok, sajtóközlemények, hivatalos levelek, felszólítások, stb.), míg a parlamenti dokumentumok (pl. petíciók) egy részét csak azért kell lefordítani, mert az EU-ban mindennek minden hivatalos nyelven elérhetőnek kell lennie.

Kifejezetten a gyakornokság szempontjából is vannak különbségek. A Bizottságnál a gyakornokság ideje fixen 5 hónap októbertől februárig, illetve márciustól júliusig. A Parlamentnél ezzel szemben 3 hónapra lehet jelentkezni, ami még egyszer 3 hónapra meghosszabbítható, de ezt nem lehet biztosan előre tudni, az első 3 hónap közben derül ki. Így a parlamenti gyakornokság egyszerre rövidebb és hosszabb is, mint a bizottsági. Évente négyszer, áprilisban, júliusban, októberben és januárban kezdődnek az időszakok, de logikusan akit "meghosszabbítanak", annak a helyére még 3 hónapig nem jöhet más, ilyenkor kerül képbe a várólista.

Hasonlóság, hogy mindkét helyen vannak az első hetekben kötelező előadások, szemináriumok és intézménylátogatások. Ezen kívül viszont a Bizottságnál a gyakornokság elején van egy kötelező 5 napos összekovácsoló eseménysorozat Brüsszelben, illetve ennek egy rövidebb verziója a gyakornokság végén (a kötelező brüsszeli út összes költségét utólag, a gyakornokság végén térítik). A Parlamentnél ezt elintézik egy 3 órás tájékoztatóval az első nap, itt Luxembourgban, azon kívül 2 másik kötelező "küldetés" van: egy háromnapos strasbourgi, és egy egynapos brüsszeli intézménylátogatás (ezek költségeit részben előre, részben pár nappal az út után térítik).
Ja, és nálunk - Biz. - a Bp.-Lux-Bp. utat is csak most utólag, február végén térítik majd vissza, és az első havi fizetésünket is csak október végén kaptuk meg október közepe helyett.

Érdekes, hogy a Bizottságnál az összes gyakornokot együtt "kezelik", akármelyik DG-nél dolgoznak. Mi a Parlamentnél csak a fordító gyakornokokat ismerjük, a többiekkel semmilyen kapcsolatban nem vagyunk, nem is tudjuk, kik azok (kivéve egy görög programozó lányt, aki egyedüli gyakornokként - és lányként - az osztályán szerencséjére megtalált minket és hozzánk csapódott). 

Nem kifejezetten szakmai, de fontos szempont, hogy a Parlament 4 különböző épületben helyezkedik el, amik közül kettőben van menza. Egyik sem az az épület, ahol én dolgozom, és mindkettőben nagyjából ugyanaz a kaja, nagyon jó és olcsó. A Bizottságiak a város több pontján vannak "szétszórva", és a JMO épületben, ahol a Vera dolgozik, van ugyan menza (így Neki csak "le" kell mennie ebédelni, nekem pedig "át", ami zuhogó esőben fontos különbség), de kisebb választékkal, mint a Parlamentnél, és nem is olyan finom (de, amikor épp jó a választék, akkor finom! - a másik szerk. megj.). Mindkét helyen kedvezmény jár a gyakornokoknak, de különböző mértékű: a Bizottságnál nekik 3,40 a főétel (és 3,30 a napi tészta ill. a napi saláta), nálunk pedig 50 cent jön le az árából.

Érdekesség és szintén érthetetlen, hogy a parlamenti gyakornokok minden további nélkül bemehetnek a bizottsági épületbe, de a bizottsági gyakornokokat csak a "felettesükkel" együtt engedik be a "Parlamentbe", egyedül még a menzán sem ehetnek. Így Verával mostanában legtöbbször kompromisszumos módon a mindkettőnk számára drágább bírósági menzán áldozunk kemény centeket az együtt ebédelés oltárán.

Zordon a január,/ bunda van a fákon./ Foltot hagy február/ a télikabáton.

Tessék egy kis Halászjutka, illik a vasárnap délutánhoz:

Mondjuk annyiban nem stimmel, hogy itt abszolút márciusi időjárás van, 8-10 fok, és ma a Kirchbergen láttam, hogy virágzik a krókusz! 

A hét elejét azzal töltöttem, hogy keseregtem, hogy már csak három héééééét, és ne már, és ne legyen vége a gyakornokságnak, de azért igyekeztem a jövőre is fókuszálni és folytatni az álláskeresést. Így történt, hogy hétfőn jelentkeztem erre az állásra, amit amúgy korábban már láttam, csak valamiért nem támadt kedvem hozzá, és hétfőn se kifejezetten, csak Fanni átküldte, hogy ezt néztem-e már, és akkor mégis jelentkeztem. Kedden jelentkeztem egy Montessori-bölcsibe adminisztratív asszisztensnek, és ennél a munkánál éreztem először, hogy TÉNYLEG érdekel és szeretném én kapni, úgyhogy írtam hozzá egy gyönyörű motivációs levelet is. Ugyanaznap írtam az itteni Francia Intézetnek egy nem kevésbé szívhezszóló e-mailt, hogy naaaaa, nem akarnak felvenni? Mondanom se kell, mindkét hely azóta is reagál.

Mindeközben hétfő este már jobb volt a kóruspróba, mint múlt héten, leginkább mert a beéneklésről elkésett a fél kórus, és így egyrészt nem éreztem, hogy úgy állunk a pódiumon, mint a heringek abban a bizonyos dobozban, másrészt hallottam a hangomat, harmadrészt jóval tovább énekeltünk be (gondolom, a karnagy reménykedett, hogy a hiányzók addig beesnek). 

Ja, még hétfőn az is történt, hogy volt kötelező jelleggel ún. carrier guidance sessionünk, csak a fordító gyakornokoknak, és hát rettentő hasznos infókat tudtam meg, például hogy állásinterjún érdemes arra a kérdésre válaszolni, amit valóban föltettek, nem pedig, amit szerintünk föltettek (!). 

Szerdán és csütörtökön teljesen magával rántott a jajistenem-mileszmárciustól hullám, és komolyan elkezdtem aggódni, hogy pénzügyileg meg mindenhogy hogy fogunk ebből az egészből kijönni. Aztán csütörtökön fölhívtak az Amplexortól (aki még nem kattintott rá fönt az állás linkjére, most még nem késő), hogy mondjam már meg, hogy miért jelentkeztem az állásra, mi benne a legvonzóbb. Mondtam valami bullshitet, hogy hát izé, fordítás meg projektmenedzsment, mindkettőt szeretem, ez meg egyesíti mindkettőt. Jó, akkor ráérnék-e egy Skype-interjúra. Őőőő, persze, mikor? Holnap reggel 9, 10? Jó, legyen holnap reggel 9.

Úgyhogy a pénteket pizsamaalsóban és blézerben tiszta idegesen kezdtem, még szerencse, hogy előtte csütörtök este megnéztük a Kairó bíbor rózsáját, amiről Fanni már tett említést, szerintem iszonyat cuki és wtf volt egyszerre (par excellence Woody Allen!), és pont ilyen egy állásinterjú-előestére való film.
Szóval péntek reggel ültem a skype előtt, és 9 előtt pár perccel sikerült lenyugodnom, és akkor hívott (Lisszabonból!) az Amplexor HR-ese, egy nagyon szimpatikus, szerintem korombeli lány, akiről hamar kiderült, hogy szintén EMCI-t végzett (de utálta). :D Alapvetően a végzettségemről volt szó, hogy hol, mit, mikor, miért tanultam/dolgoztam. Úgy éreztem, hogy sikerült jó benyomást tennem, bár igazából csak az önéletrajzomat mondtam el jó hosszan - és kiderült, hogy jól éreztem, mert még aznap délután felhívott ugyanez a nő, hogy örömmel értesít, hogy továbbjutottam a második (és egyben utolsó!) körre, azaz az itteni irodában egy személyes interjúra. Hát az nem kifejezés, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, mert addigra kiderült, hogy ez tényleg nagyon nekem való állás, ráadásul a Bizottságnak készítendő fordításokat kellene projektmenedzselni, és pont olyan embert keresnek, amilyen én is vagyok (kevés tapasztalat, de nyelv(észet)i-fordítási dolgok és fordítóprogramok ismerete). Úgyhogy folyt. köv. 12-én 9:30-kor!

Még ugyanezen a pénteken pár gyakornokkal felmentünk a Bíróság 24. emeletére, és amilyen ronda az a torony kívülről, annyira jól néz ki belülről, világos, modern, nagyon jó munkahelynek tűnik. A kilátás az időjárásnak megfelelően nem volt túl izgalmas, de azért mindenképp érdemes volt fölmenni.

panoráma 1

panoráma 2

az EP két tornya, a távolabbiban dolgozik Fanni; a fehér épület a Philharmonie, a barna szocreál szintén a Parlamenthez tartozik

a "kiválasztottak" (b-j): Mihaela (RO), én, Ivana (SK), Michaela (SK), Lena (DE), Ariana (IT), Tomi (HU)

Fun fact: kiderült, hogy a Bíróság épületében több kaptár is van, de az a pár ember, aki tudja, hogy pontosan hol vannak, nem mondja el senkinek, nehogy megzavarják a méhek nyugalmát. :D (Mondom, hogy érdemes volt fölmenni!)

Szombaton elkirándultunk Benedekkel Clervaux-ba (ami nem az a Clairvaux, ahol a Szent Bernát tevékenykedett, pedig ugyanúgy kell ejteni), ahol van apátság, almalé meg gyönyörű táj!

ez mind moha *.*

a clervaux-i bencés rend által gyártott almalé, ez az eladó szerzetes szerint november 5-i préselés (tényleg finom volt, kétségtelen)

Este még Fannival megnéztem a Jules et Jim-et, még nem döntöttem el, hogy mit gondolok róla, az biztos, hogy egyformán aranyos és nagyon nyomasztó, és a végkifejlet szerintem az egyetlen lehetséges kiút egy hasonlóan élhetetlen szituációból. Nagyon tetszett, és értem, hogy miért kultfilm, de azt is értem, hogy Catherine miért megy mindenki agyára.

Ennek a nagyon aktív (és sikeres, végre!) hétnek a méltó lezárása pedig az volt, hogy ma elmentünk Benedekkel a Coque-ba úszni, ami után így néztem ki:

Csőőőőőő!

Let the sunshine in!

Ez a hét több szempontból is elég húzós volt, de azért így is voltak benne tök jó dolgok. Íme, hogy én minek örültem a legjobban:

• A tanítványaim már el tudják mondani, hogy "Obama nem magyar, ő amerikai.", értik, hogy a "Hülye vagy!"-ra miért "Te vagy hülye!" a válasz, és most már egy csomó országnevet és nemzetiséget is tudnak.
  Ki tudják mondani, hogy Franciaország és azt is, hogy Lengyelország, sőt, annyira jó a kiejtésük, hogy néhány szónál nem is hallani, hogy nem anyanyelvi beszélők! És ami a legjobb: szeretik az órákat, már többször külön is megköszönték, és azt mondják, nagyon jól érezték magukat! Ez azért tök jó, mert ez volt a fő célom (és szerintem nekik is). :)

• Az egyik helyi mozi Woody Allen 80. szülinapja alkalmából műsorra tűzte néhány régi filmjét, amiből az egyiket (Kairó bíbor rózsája) már meg is néztük (tök olcsón!). Nekem egyértelműen tetszett, szerintem Verának is, Benedeknek meg még szoknia kell a Woody-filmeket... Jövő héten is megyünk a Hanna és nővéreire, és a Broadway Danny Rose-ra. (Sőt, ma is megyünk ugyanoda a Jules és Jimet megnézni, ami ugyan nem Allen, hanem Truffault, de szintén klasszikus).
  Vessetek a mókusok elé, de én nagyon szeretem Woody Allent!

• Végre eljutottam karaokezni!!!!! Persze ez nem pótolja a "rendes" éneklést (tömegben, rosszul beállított mikrofonba félrészegen üvölteni azért nem nevezhető annak), de azért jó volt! :) Bizottsági gyakornokok szervezték a bulit, de a parlamentieket is meghívták, akik egyértelműen uralták a "színpadot".
  Egyedül végül nem énekeltem, mert egyrészt amikor az a szám jött, amit én kértem, akkor a DJ külön kérésre lecserélte az előzőleg elhangzott One Direction szám repetájára (mert belőlük sosem elég), másrészt mindig volt pár lelkes ember, aki szívesen végigüvöltött bármilyen számot azzal, akinél épp a mikrofon volt. Ez csak azért nem volt nagyon zavaró, mert a mikrofon a zenéhez képest halkra volt állítva, úgyhogy nem sokkal jobban hallottam a saját hangomat mikrofonban, mint anélkül (persze talán jobb is...).
  Azért énekeltem ezt:

Meg ezt (George-dzsal duettben, tök jó lett volna, de ezt is szétüvöltötték):

Meg ezt Tomival, aki Vera mellett a másik magyar fordítógyakornok a Bizottságnál, és egyben a buli egyik szervezője, és rávett, hogy énekeljek vele valamit az elején:

De volt még itt a szokásos csoportban üvöltős I will survive, a fiúktól az I want it that way (az est fénypontja), rockballadák, stb. Érdekes módon Madonnától senki nem énekelt, és kicsit fura volt, hogy egyszer sem hangzott fel a KFT-től az Afrika! :)

• Nóri küldött nekem Koperből postán egy kis lelkisegély/szeretetcsomagot, mert emlékezett rá, hogy január elején nem volt túl jó a kedvem. Annyira aranyos, mindenféle kis cetlik meg apróságok vannak benne a rosszkedv különböző okai (pl.: magány, önbizalomhiány, türelmetlenség, rossz idő, nehéz felkelés, stb.) ellen. Többek között van benne kávé és házi készítésű nutella is. Nagyon jólesett, hogy gondolt rám, megmelengette a kis (?) lelkemet! :) Még egyszer köszi, Nóri!

• És még valami: süt a nap!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :)))

(Az ablakból fotózás közben észrevettem, hogy ilyen cuki mohákok nőnek a tetőn! :) )

Lementem egy picit sétálni, és a délutáni kávémat az erkélyen ittam meg.

Napfény!!!!

így kezdődik 2016 (sok szöveggel és sok képpel)

Én is bejelentkezem, ha már szégyenszemre tavaly (!) óta nem írtam érdemben. A bő egy hetes otthonlét jó volt, de nagyon zsúfolt, úgyhogy a végefelé már azt vártam, hogy hadd jöjjek vissza és legyen nyugi, ne kelljen ide-oda menni, ügyeket intézni. Az külön élmény volt, hogy kocsival jöttem vissza ÉS éjszaka (nekem már csak az egyik is extrém), és bár Mo.-n nagyon jók voltak az útviszonyok, Ausztriában és Németországban volt olyan autópálya-szakasz, ahol havas volt az út, köd volt, és esett a hó. És mindehhez mi kb. 120-szal jöttünk, nem mondom, hogy nyugodt voltam, de olyan sofőr mellett ültem, akin érezhető volt a rutin, úgyhogy félni azért nem féltem, inkább mondjuk úgy, hogy könnyebb volt így ébren maradni hajnali 3 körül. Ahogy közeledtünk és egyre szárazabb és melegebb (0-1°C) volt kint, a táj is egyre szebb lett, én meg egyre álmosabb, úgyhogy hazaérve (kb. 10-kor) gyakorlatilag azonnal le is feküdtem aludni. 

Az első hét azzal telt, hogy vártam az eufóriát, ami így utólag visszatekintve hülyeség volt. De valahogy arra számítottam, hogy most, hogy Benedek is itt van, meg van egy lakásunk, meg tudom, hogy maradunk, majd jön a rózsaszín köd. Nem jött, azóta rájöttem, hogy azért, mert az már megvolt decemberben, mikor mindez kiderült, meg amikor sikerült a lakásbérlést elintézni, meg amikor egész utolsó héten az volt a fejemben, hogy milyen jó, hogy látni fogom itt a tavaszt és a nyarat is. :) Közben bent az irodában nem volt érdemi változás, bár most vannak új lektoraim, ami tök jó, és most már szerintem nincs is olyan ember a unitban, aki ne olvasott volna. Ja, a menza idén eddig valami kritikán aluli, még egyszer se ettem ott 2016-ban igazán jót. De szerencsére, mióta nem lakunk együtt Fannival, gyakran megyünk a Bíróság menzájára, ahol nagyobb és minőségibb a választék. Szóval, az első héten minden ugyanúgy volt bent, mint korábban, talán azzal a különbséggel, hogy egyre jobban éreztem a nyomást (belül), hogy kéne már a gyakornokság utáni időszakkal kapcsolatban lépéseket tenni. De sajnos ez nem úgy működik, hogy az ember bemegy a főnökéhez, hogy ez meg ez van, segíts légyszi (habár, spoiler: végül ez történt, de csak a második héten). En attendant, a hétvégén elmentünk meglátogatni az öcsémet Maastrichtban, és tök jó volt! Vele is általában, meg a város is tetszett, mindaz a rengeteg (se!) látnivaló, ami ott van. És szerencsére sütött a nap. :)

A maastrichti vasútállomás belülről - errefelé annyira szépek az állomások, Metzben, Luxembourgban és Antwerpenben is hasonló, mintha katedrálisokból lettek volna átalakítva.

Természetesen itt is külön lámpa van a biciklistáknak (és a legjobb, amikor MINDENKINEK piros).

Ez a burger nem csak gyönyörű volt (de most nem?), hanem isteni is. Utána egész nap nem is tudtunk már kajára gondolni. :D

Maastrichtban mindenki shoppingolt. Mindenki.

Miért szeretjük Hollandiát 1 - a Pride-zebra.

Kisállatkert a város közepén :D

Miért szeretjük Hollandiát 2 - a katedrálisból lett hotel.

Ez pedig maga a Maas.

Maasnap Liège-be mentünk, mert úgy döntöttünk, hogy Maastrichtból elég volt egy nap is, de sajnos Liège sem tartogatott számunkra több látnivalót, cserébe viszont hideg lett és eső. Talán a legérdekesebb élmény egy teljesen elhagyott templom volt, ami le is volt kerítve, és nem értettük (azóta sem), hogy vajon miért nem használják (és hogy mit keresnek rajta a madarak).

Jól elkapott pillanat... 

A liège-i pályaudvar.

Napsütés!

Morze-vers :)

A változatosság kedvéért egy katedrális.

A Meuse.

Piac.

Fölfedezik a pályaudvart.

Kilátás a pályaudvar mögül, itt már elég randa volt az idő.

Használaton kívüli madaras templom.

A múlt Ezen a héten volt előrelépés a szakmai dolgokban, már sokszor elmondtam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire segítőkész mindenki (persze a hatáskörén belül), és így történt, hogy pénteken a mentorommal bementünk (végre!) a nagyfőnökhöz, akinek elmondtam, hogy nagyon szeretnék valahogy maradni, ő pedig megígérte, hogy ha hall valamiről, szól. Ez így nem hangzik óriási előrelépésnek, de két szempontból is az: egyrészt mert most már tudja, hogy szeretnék maradni, és ha van egy kis szerencsém, ezt akkor se fogja elfelejteni, amikor hall esetleg valamilyen üresedésről, másrészt mert nem hajtott el azzal, hogy esélytelen, meg hogy ne is próbálkozzak (ez egyébként a mentoromra és az eggyel lejjebbi főnökömre is ugyanígy igaz). Emellett is van fény az alagút végén, mert meghirdettek adminisztrátori meg nyelvi asszisztensi versenyvizsgát is tavaszra, azokkal mindenképp megpróbálkozom.

Voltunk a gyakornokokkal kedden a Bíróságon, az egyetlen említésre méltó momentum az volt, amikor a vezetőnk konkrétan kiküldte az egyik gyakornokot a teremből, mert az a kabátját az asztalra tette és ráfeküdt... Ezen kívül szerdán volt csoportgyűlés, ahol többen felvetették, hogy mi lenne, ha felvenne az osztály plusz fordítót, mert egyre kevesebben vannak. Khm, khm. Én nem néztem sehova, csak megjegyeztem magamban, hogy tudok valakit, aki szívesen maradna. Csütörtökön kapcsolatépítés jelszóval találkoztam egy (magyar) nővel a Planningről, ők az az egység a DGT-n belül, akik többek között a képzéseket szervezik a fordítóknak. Nem volt egy gyümölcsöző beszélgetés, de azt a rettentő meglepő infót megtudtam, hogy plusz ember felvételekor a pénz az elsődleges szempont. #nosurprise

Csütörtökön és pénteken havazott! De nem ám csak úgy visszafogottan.

Pénteki panoráma az irodából.

Szintén pénteken, a kirchbergi buszmegállóban.

Szombaton a vonatból. 

Ez is a vonatból, azért ilyen koszos a teteje.

Ez mai :)

Ez is, ugyanott.

"Játékházak" a Grundon :)

Tegnap pedig, ahogy erről Fanni is írt, Trierben voltunk, sajnos a csizma-projektem sikertelenül zárult, pedig farkasordító hideg és jég és hó (és tél és csend és halál) van, de holnap teszek még egy próbát. Amúgy Trier semmi extra, pont úgy néz ki - talán a Porta Nigrát kivéve -, mint a többi német vagy dél-lengyel vagy cseh (kis)város. Viszont valóban jól éreztük magunkat (és minden olcsóbb). :)

Ez itt Wasserbillig (a vonatból fényképezve), eddig a kedvenc luxemburgi városom, annyira szépek a kis színes házak a vízparton!

Porta Nigra

Felnőttek Trierben

Mesterségek oszlopa

Kisütött a nap! :)