What happens in Luxembourg stays in Luxembourg: álláskeresés

Néha hajlamos vagyok megfeledkezni arról, hogy ennek a blognak nem csak az ~~élménybeszámoló~~ ventillálás, hanem a segítségnyújtás is a célja (jó kifogás), meg ugye van ez a pszeudo-tematikus rovatunk is, úgyhogy most vegyítem a hármat, és ennyi mellébeszélés után elmesélem, hogy állok/unk a munkavadászattal (tök találó a job hunting). DE még mielőtt tényleg már a tárgyra térnék, itt van egy cikk (itt meg magyarul), ami kicsit kapcsolódik is a témához, és még arra is rávilágít, hogy igazából minden a szüleink hibája (amúgy nem erre világít rá, hanem sokkal értelmesebb dolgokra). :P

Szóval az ember (lánya) bekerül az EU-körforgásba, és van az Első (nászutas :P) Fázis, amikor minden szép, minden jó, és milyen jó lenne ott maradni az irodában élete végéig, és azt csinálni, amit most. Egy darabig ez még reálisnak is tűnik, elképzeli az ember (lánya), hogy hát ő annyira jól fordít, hát most pont neki ne ajánlanák föl, hogy maradjon ott. Meg még munkaerő-hiány is van (legalábbis a Bizottságnál), pláne. Aztán, még mindig ebben a fázisban, az ember (lánya) szembesül a bürokráciával (aka. "nem úgy van az"), és elkezdi veszettül az EPSO (European Personnel Selection Office) honlapját nézni, már szinte gyakrabban frissíti, mint a facebookot, hogy HÁTHA van meghirdetve versenyvizsga. Fordítói, na az nincs, utoljára szeptember-októberben volt, arról már lecsúsztunk (illetve én jelentkeztem és el is mentem az első körre, de 0,5 (!) ponttal maradtam le a passing markról...), jó, első kompromisszum: ha van adminisztrátori vagy nyelvi asszisztensi legalább, akkor azt meg kéne próbálni. Na és akkor például ezt látja (decemberi kép):

Akkor az ember (lánya) megnézi a "temporary" üresedéseket, hát sose lehet tudni, ott is lehetne valami. Ami ott van, az - sajnos kép nincs hozzá - a következő: London, Brüsszel, Spanyolország, csupa pénzügyi poszt, amihez szakirányú végzettség (na meg némi affinitás) is kell.

Ekkor eljön a Második (tagadó) Fázis - legalábbis nálam így volt, az Első után a Második jött -, amelynek során az ember (lánya) ugyan hajlandó a további kompromisszumok megkötésére, de (titokban vagy nyíltan) makacsul reménykedik. Ebben a fázisban merül föl például, hogy a "pont keresnek titkárt az osztályra, az is érdekelne?" kérdésre bociszemekkel pislogva bólogat, hogy PERSZE!, majd amikor pár nappal később kiderül, hogy ez már egy lefutott kör, és amúgy is versenyvizsga kellett volna hozzá (amiről újabb pár nappal később az derül ki, hogy mégse kellett, mindegy), és már amúgy is zajlanak az interjúk, szóval akkor úgy érzi, vége a világnak és ez ~~volt~~ lett volna az UTOLSÓ LEHETŐSÉG. Azért a Második Fázis vége felé az ember (lánya) szerencsére kezdi visszanyerni a józan ítélőképességét és visszafogja magát. Ezt csak megnyugtatásul mondom.

A Második után közvetlenül jön a Harmadik (belenyugvó/lázadó) Fázis, amely leginkább önsajnálatból, sírásból és rezignáltságból áll, attól függően, hogy épp milyen nap van. Ez a fázis szerencsére egészen gyors lefolyású, viszont annál idegesítőbb.

A Negyedik (proaktív/pofáraesős) Fázisban az ember (lánya) visszatér az EPSO honlapjához, és ott csodák-csodájára ezt találja (mai kép):

Az örömujjongás elmúltával tudatosul, hogy igen ám, de az, hogy a regisztrációt márciusban (adminisztrátor) illetve áprilisban (nyelvi asszisztens) nyitják meg, az azt jelenti, hogy a versenyvizsga nyáron fog zajlani, és ha csodával határos módon el is jutna az utolsó fordulóig, az is minden emberi számítás szerint legkorábban egy évvel a folyamat kezdete után jelentene eredményt. (Azt nem is mondom, hogy állást, mert ezek mind olyanok, hogy az ember felkerül egy várólistára és onnan behívják, amikor TÉNYLEG van üresedés.)

De mivel az ember (lánya) eltökélt, és az EU-ban akar dolgozni (még), megveszi az EPSO-gyakorlókönyvet, mert MINDENKI szerint nagyon sokat számít a felkészültség.

És akkor megnézi megint a temporary állásokat is, és ott, hoppá, hát nem a Centre de Traduction keres titkárt? Wáó! (mai kép)

Hát ezt nekem találták ki, mondja/gondolja az ember (lánya), és rákattint a linkre, és egészen a "szakmai tapasztalat" részig úgy érzi, mégiscsak van igasság, és lám-lám, aki keres, az talál, meg ilyesmik, és ide még versenyvizsga se kell, és akkor meglátja, hogy NÉGY ÉV tapasztalatot várnak el (a diploma megszerzésétől számítva, teljes munkaidőben). Bang, na ez a pofáraesés első megnyilvánulása.

Ezen a ponton az ember (lánya) megköti a harmadik kompromisszumot. Jóvan bmeg, akkor nem ragaszkodom az EU-hoz, lesz, ami lesz. Ennek szellemében elkezdi végignézni a luxemburgi álláskereső portálokat, ahol a következőkkel szembesül:

- folyékonyan kell tudni az ország három hivatalos nyelvén vagy közel anyanyelvi szinten angolul ÉS franciául ÉS németül

- pénzügyi/jogi/műszaki területen láthatóan óriási a munkaerőhiány

- a fordítás senkit nem érdekel

- mindenhova legalább 2-3-4 év (szakirányú) tapasztalat kell

Na most ezen a ponton a legnagyobb ki...szúrás, hogy az ember lányának igazából egy csomó tapasztalata van, de azok egyike sem ~~legális~~ teljes munkaidős, és mindegyik egyetem mellett végzett, rövid, pár hónapos, max. egy éves dolog. Viszont vannak olyan kompetenciái, amiket igenis tudna kamatoztatni, csak az senkit se érdekel, mert az számít, hogy igazolni tudjam, hogy x évig dolgoztam valahol "igazából".

És mivel valaminek muszáj lennie, eljön az Ötödik (leszarom, csak legyen már valami) Fázis, amikor az ember (lánya) fáradságos munkával kiszűri a leggagyibb asszisztensi/titkári/recepciósi állásokat, amikhez nem kell luxemburgiul tudni / szakmai tapasztalat, és megköt állásonként vagy öt további kompromisszumot, majd frissíti az önéletrajzát és elküldi. És aztán reménykedik, hogy valami ilyesmi lesz az egész folyamat eredménye: