2015. október 12., hétfő

Trier

A trieri kirándulásból leginkább a képek érdekesek.
Trier tipikus német kisváros, igazi kis ékszerdoboz, egy óra vonatútra Luxembourgtól. Érdekessége, hogy Németország (egyik?) legrégebbi városa, i.e. 17-ben alapították a lómaiak rómaiak, így egy csomó római kori rom található a városban. Az ókor óta folyamatosan lakott település, dúúúrva! Illetve itt született Karl Marx.
8-an (3 magyar, 3 horvát és 2 finn) mentünk a fél 10-es vonattal, a többiek egy órával utánunk jöttek (kb. 20-an), de velük egyáltalán nem találkoztunk a nap folyamán! :O
Az idő sajnos csak az első fél órában volt szép, utána beborult és hideg is lett, ami a városnézés szempontjából elég kellemetlen. :( Múzeumba vagy Marx szülőházába nem akartunk menni, inkább sétálgattunk a belvárosban (a hidegben).

Volt, aki az amfiteátrumba is bement 3 euróért, de nekem nem érte meg úgy, hogy se vezetés, se kiállítás nincs bent, csak a ROMOK. Ilyen, kérem, Óbudán is van, csak az nagyobb és ingyenes.
Beülni csak ebédelni, illetve kávézni ültünk be.
A tervekkel ellentétben networkingelni nem sikerült, csak a finn csajjal sikerült valamennyire megismerkednem, Vele is csak főleg azért, mert visszafelé egymás mellett ültünk a vonaton (és a finnugor nyelvrokonságról beszélgettünk :D ). De legalább vettem egy táskát meg egy hátizsákot, és egy nagyon szép sálat 5 euróért ("a bölcsész mindenhol bölcsész" jeligére).


Porta Nigra (római kori kapu)
Kávézik a banda
Mari, a láma






baglyos mamuszok - 25 euróért...



Marktplatz



Leonard osztatlan sikert aratott :)







Szűz Mária is itt vásárol!
a régi és a modern kontrasztja - McDonald's in da house
Leondard szelfizik a Dómmal
játékmúzeum :)
Itt van újra!
Bazilika (ev.)
De ízléses!


Leonard és a Remény szobra



Mózes




római fürdő (nem az óbudai)



ebéd német módra (Bockwurst mit Senf und Kartoffelsalat)

Marx and Spencer szülőháza




Kukucs!


Kaffee und Kuchen



a táska belseje - Vera kedvéért

2015. október 11., vasárnap

Vasárnapsütés :)

Ma egész nap gyönyörű, napsütéses idő volt. Ennek (nap)fényében Verával, a magyar és a finn parlamenti gyakornokokkal délben kimentünk a street food fesztiválra, amit itt a környéken, tőlünk 10 percre rendeztek. 20 food truck/stand állt kint egy udvaron, minden volt, mi szem-szájnak ingere (az indiaitól a mexikóin át a palacsintáig), de leginkább TÖMEG. Szerencse, hogy szép idő volt és ráértünk, így nem bántuk az órákig tartó várakozást. Vera és én is currys csirkét és banános-epres-tejszínhabos francia palacsintát ettünk.

A délutáni programtervben eredetileg a kazamaták megtekintése szerepelt, de tekintettel a kivételesen szép időre, nem volt kedvünk lemenni a föld alá, így inkább sétáltunk egy nagyot Verával és Zitával a gyönyörű szurdokvölgyben, ami egyben park is, és a város kellős közepén húzódik.




Zita, Vera, Fanni




A lenyugvó napnak is van ereje utolsó sugarait kihasználandó, a teraszon költöttük el vacsoránkat (á la modorosblog).

U.i.: Tegnap voltam Trierben. Sajnos nem sikerült annyira jól, mint vártam, és nagyon hideg is volt a városnézéshez, de legalább az vigasztal, hogy vettem egy új táskát (amibe az ernyőm is belefér és teljesen használható), meg egy szuper, sokzsebes, strapabíró hátizsákot, a kettőt összesen 55 euróért. Képek holnap este várhatóak (a táskákról csak igény esetén).