osztálykarácsony

"Na, ezt is kipipáltuk", ahogy a mentorom mondta, bár ennél azért jobb volt, sőt. Először volt fancy karácsonyi ebéd, három-három előételből, főételből és desszertből lehetett választani, én előételnek libamájat (ISTENI volt), főételnek őzet (Bambi! a hús maga isteni volt, a köret meg szebb, mint amilyen finom, sőt), desszertnek csokis valamit (moelleux au chocolat) választottam, ami egy csokis muffin volt egy gombóc gyömbér(!)fagyival. A képen a főétel látszik fantasztikus minőségben:

A zöld brokkoli- vagy babhab (!), mellette valami almakompót van, amellett cékla chutney, amellett meg édeskrumplipüré.

Miután mindezt a lakomát legyűrtük, volt két egész óránk dolgozni, majd jött az osztálykarácsony, Mikulás ünnepség (fenyőfa ünnep :P) fedőnéven. A Mikulás óriási puttonyába kellett tenni az ajándékokat, egy-egy vers kíséretében, amiből kiderül, ki a címzett. Itt éppen a Mikulás a nyitóbeszédet mondja, mellette a puttony (középen az egyik kolléganő kislánya):

 

Az én aándékozottam nagyon örült annak, amit tőlem kapott, én meg közepesen annak, amit én kaptam (egy Yves Rocher csomagot, kétfajta tusfürdővel, kézkrémmel, ajakírral, folyékony szappannal, mindez narancs-fahéj illatban). Nagyon vicces versek születtek, sajnos idézni nem tudom, egyre sem emlékszem, de nagyon sokat nevettünk. Aztán megint enni kellett, mindenki vitt valami kaját vagy piát, rengeteg süti volt, sós és édes is, de én annyira tele voltam még az ebéddel, hogy egy darab kolbászos-tojásos-pirosaranyas mini szendvicsen kívül nem tudtam mást enni. De ahogy a többieket elnéztem, valószínűleg még holnap is lesz ott valami...

Este pedig a Konrad's-ban volt zenéléssel egybekötött bulizás, itt az osztályos zenekar három gitárral, épp a Pomme de terre exceptionnelle (= különleges krumpli) c. számot éneklik (meg is lehet hallgatni az ősbemutatót):

Tök jó volt az egész nap, nagyon jól éreztem magam, és legalább három olyan emberrel beszélgettem, akikkel eddig egyáltalán nem, sőt, megismerkedtem nem-bizottsági magyarokkal is. :)

Kimaxoljuk a decembert

Mostanában elég elfoglaltak vagyunk, ezért írunk ritkábban, de még élünk, sőt! Itt a december, ami egyben azt jelenti, hogy itt a hanuka téli sportok, a forralt borozás, és a hazatérő gyakornokoktól való búcsúzkodás ideje. Megpróbálom összefoglalni, hogy miket csináltunk a múlt hét óta. Jó sokat fotóztunk, ami segít felidézni a dolgokat. :) Kiemeltem mindent, ami ráerősít a téli hangulatra. :)

A múlt héten itt volt egy pár napot Andi. Csütörtökön érkezett, aznap  elmentünk a luxembourgi várostörténeti múzeumba, ahol eddig még egyikünk (Andi, Vera, Zita és én) sem volt. Sok mindenről eddig se maradtunk le, elég unalmas a kiállítás, de nagyjából kiderül belőle, hogy olyan nagyon sok minden nem is volt itt, amiről be lehetne számolni. Luxembourg mindig is kicsi volt, és mindig gazdagok lakták. Viszont van a múzeumban egy szoba nagyságú lift!

Andit pénteken máris magára kellett hagynom, mert délelőtt kötelező képzésünk volt, délben pedig a parlamenti magyar fordítói osztály karácsonyi ebédje (igen, december 4-én). Veráéknál kedden lesz. Egy kis étterembe mentünk kb. huszan az osztályról, és a gyakornokokat meghívták az ebédre. Természetesen dokumentáltam, hogy mi volt a menü:

előétel: sonka, röszti, almaszósz

halnyárs lazacból és "valamilyen más halból", salátával és szósszal

mousse au chocolat tejszínhabbal

Az ebéd végén a közös társasozásra már nem maradtam, hanem megkerestem Andit, és együtt sétáltunk a belvárosban. A Place d'Armes-on most karácsonyi vásár van, giccsparádé óriási műanyag mikulással és kitömött kiskecskéket kiállító morbid betlehemmel:

A délután második felében Vera csatlakozott hozzánk és elmentünk a Chocolate House-ba, ami a belvárosban a nagyhercegi palotával szemben egy forrócsokizó/cukrászda, ahova hideg időben kell elmenni. A hely maga elég kicsi és zsúfolt, de hangulatos. Legalább 15  féle ízesítésű forró csoki kapható, meg egy csomó süti. Arra már figyelmeztettek, hogy a kettőt egyszerre nem szabad kérni, mert az már sok a jóból, de arról nem volt szó, hogy egy szelet torta is óriási, legalább háromszor akkora, mint egy "normális" szelet.

instant diabétesz előtt

A pénteki és szombati adventi koncertekről már írtam az előző bejegyzésben, így azokra itt nem is pazarlok több szót.

Mivel Luxembourg turisztikai szempontból "egynapos" város, főleg télen, és amit lehet, már megmutattam Andinak, ezért kitaláltuk, hogy szombaton elmegyünk valahova. A választás Schengenre esett, mert közel van (egy átszállás, kb. 50 perc), és tök poén, hogy 3 ország (Franciaország, Németország és Luxemburg) határán fekszik, ezért pár perc alatt át lehet sétálni külföldre. Ezen kívül van ott egy múzeum a Schengeni Egyezményről, meg egy emlékmű (oszlopok különböző országokat jelképező csillag alakú domborműveivel). Vera, Zita, és egy görög lány, Tina is jött velünk. A fentieket mind megnéztük, és természetesen pózoltunk is egy csomót...

Vera újragondolja Európát

"A nagy dolgok mindig valami kicsiből erednek."

Vasárnap Andival még sétáltunk egy nagyot a városban, mielőtt hazament.

Ezen a héten se unatkoztunk: hétfőn voltam kocsmakvízen (az évben az utolsó), zenei témakör, utolsók lettünk. Szerdán az egyik fordítóval ebédeltünk a menzán, ahol karácsonyi ebéd volt. Kicsit többe került, mint a sima menü, de ISTENI volt!

előétel: csirkemájpástétom cseresznyével, vörösboros(?) marha krumplikrokettel, sült almával és ribizlivel, és a karácsonyi desszert: csokigömbbe töltött mascarpone, málnaszósz, karamellizált mogyoró és csokihab

Csütörtökön pedig a parlamenti gyakornokok karácsonyi bulija. A festői Schuman épület egyik aulájában gyűltünk össze, mindenki hozott valamit enni-inni, sokan a saját országukból. Én egy üveg tokaji furmintot, meg egy Vilian merlot-t vittem, amiket a KAD épület szupermarketében találtam. De volt még Tatratea, Vana Tallinn, sós hering és kókuszkocka is.

 

"Selfie a lányokkal"
Zita (HU), Anna (HU), Iines (FI), én

Judit (HU), Teresa (PT), Alex (GB), Andraz (SL), tina (SK), Zita (HU)

"Selfie a fiúkkal" - balról jobbra: Alexandros (GR), Andraz (SL), Pedro (PT), Daniel (RO) + Zita és én

a strasbourgi különítmény + Teresa
Alena (SK), Jozef (SK), Teresa (PT), Pedro(PT), Tina (SK), Judit (HU)

péntek esti Glühwein
Veli (FI), Iines (FI), Vera, én, Zita

finn-magyar a Rock Solidban

Tegnap pedig Verával és Zitával a bizottsági gyakornokok szervezésében Strasbourgba mentünk, a...wait for it... karácsonyi vásárba (meg persze várost nézni). Strasbourg továbbra is nagyon tetszik, de durván értelmezik az adventet: az egész város egy giccsparádé, minden ház agyon van díszítve, és valamilyen rejtélyes okból náluk a jegesmedve és a pingvin a karácsonyi időszak két fő jelképe.

Miután sikeresen leépítettünk mindenki mást (a szervező csaj érkezéskor kitalálta, hogy "az első pár órában" menjünk mind együtt, és a Vera hiába próbálta elmagyarázni, hogy negyven felnőtt emberről van szó, nem egy oviscsoportról) és meglógtunk, Verával és Zitával hárman sétáltunk.

az ízléses és kicsit sem félelmetes angyalszárnyú jegesmedve

a katedrális

ezt a házat pedig unikornisok díszítik

Petite France

Strasbourg, a karácsony fővárosa

ott vagyunk! :)

egy szolíd pékség

az ebédem: nokedli, tejszín, sajt és sült hagyma

A giccs mellett jellemző még erre az időszakra a TÖMEG, hiszen meglepő módon nem mi vagyunk az egyetlenek, akik hallották, hogy Strasbourgban van Franciaország legszebb karácsonyi vására... Igaz, mi nem emiatt mentünk, hanem mert így olcsón megúszhattuk az utat a külön busszal, de ettől még ugyanúgy a turistaáradat részét képeztük. A város továbbra is nagyon szép, de biztos, hogy legközelebb nem decemberben megyek oda!

Szombat este a kirándulás után még egy karaoke buliba voltam hivatalos, amit én szerveztem (sic!). Mondjuk ez túlzás, kitaláltam, hogy énekelni akarok, és mivel (amint már kifejtettem) erre gyakorlatilag sehol nincs lehetőségem, ezzel akartam teremteni. Sajnos a kocsmáról, ahol minden szombaton van karaoke, kiderült, hogy nagyon pici, és nem fér be annyi ember, mint amennyi ott szokott lenni. Értsd: még állva se lehetett úgy elférni, hogy ne álljunk az út közepén, és énekelni is az (erősen ittas) közönség közepén lehetett csak. Ezért egy Teresával és Ruthtal (és random ismeretlenekkel) közösen elénekelt I will survive-on kívül maradtam az "énekessel közösen üvöltve éneklés" kifinomult műfajánál, majd pár óra után át is mentünk egy sörözőbe, ahol viszont üvöltött a zene, így inkább hazamentem. Legalább még egy helyről megtudtam, hogy ott sem tudok énekelni...

Ma korizni akartunk menni, de ez végül jövő hétvégére marad, de már nagyon várjuk! :) Este pedig a helyi lett kórus adventi koncertjén voltunk egy templomban, na ŐK tudnak énekelni, nagyon szépen, csak nekem egy kicsit túl hosszan ahhoz képest, hogy mennyire lettül. (Ők azok, akikhez azért nem csatlakozhattunk, mert nem lenne meg a szólamarány).

Hamarosan újra jelentkezünk, addig is jó telezést mindenkinek! :)

Miért nem vagyunk még mindig kórustagok

A strasbourgi beszámoló most már tényleg nagyon közel van, de a tegnap este után ezt a bejegyzést muszáj megírnom!

Hiányzik az éneklés!!! :( A múlt heti karaokén kívül mióta itt vagyok, egyáltalán nem énekeltem. Mivel nyolcan lakunk a házban és papírvékonyak a falak, itthon sem.

Amint kijöttünk Luxemburgba, rögtön elkezdtünk itteni kórust keresni magunknak. Én már a második héten találtam egy honlapot, ahol megtalálhatóak a helyi kórusok.

Sajnos a legtöbbről kiderült, hogy eleve szóba se jön, mert

• ennek és ennek csak luxemburgiul elérhető a honlapja
• templomi kórus, akik csak egyházi darabokat énekelnek
• igazából nem is kórus, hanem 4 szólista hangszerkísérettel
• nem érhető el róla információ
• nem a városban próbálnak és nagyon későn
• nem vagyunk kisfiúk.

Így kizárásos alapon két kórus maradt: a Voices International és a Luxemburgi Egyetem kórusa.

Mivel a honlapról az derül ki, hogy az utóbbihoz az egyetem jelenlegi és volt hallgatói, oktatói és dolgozói csatlakozhatnak, először a Voices Internationalt néztük ki új kórusunknak. Vidám, nyitott nemzetközi társaságnak tűntek, 26 különböző nemzetiséget képviselnek és minden képen vidámak. Kiderült, hogy nem kell profinak lenni hozzá, heti egyszer próbálnak, mint az otthoni kórusunk.
Írtam is a karnagynak, hogy itt van két szerencsétlen magyar lány, akik pont őket nézték ki maguknak és csatlakoznának, de azt a választ kaptuk (október elején), hogy már túl vannak a téli koncertszezon próbáinak a nagy részén, és nem tudnánk időben felzárkózni, de szeretettel várnak adventi koncertjeikre közönségnek.
Én kicsit elszomorodtam, de Vera megtudta, hogy az egyetemi kórusba bárki jelentkezhet, így fel is vette a kapcsolatot az ottani karnaggyal. A bácsi telefonon elmondta, hogy nagy projektre készülnek: decemberben Bach Magnificatját és Vivaldi Gloriáját adják elő, amire a próbák már júniusban elkezdődtek. Mi még épp határeset, hogy csatlakozhatunk-e, ha nagyon szeretnénk, jöhetünk, de csak, ha decemberig egyetlenegy próbát sem hagyunk ki (és persze megfelelünk a meghallgatáson). Ezen a szűrőn én már fennakadtam, mert a brüsszeli és a strasbourgi (tudom-tudom, írjam már meg...) utunk is keddre esett. Vera viszont lelkesen ment a kórus következő fellépésére, ami után lett volna a meghallgatás. Ezt azonban a 20 perces blokk után már nem várta meg: elmondása alapján nem csak a színvonal volt gáz, de nem is látszott a kóruson, hogy élveznék, amit csinálnak, úgyhogy eldöntötte: Ő itt nem akar énekelni.

Harmadszorra egy lett kórussal próbálkoztunk, ahol az egyik lett bizottsági gyakornok énekel. Ide a szólamarányok miatt nem járhatunk: már így is túl kevés a fiú...

Itt egy darabig feladtuk a küldetést, de ahogy közeledett az adventi időszak, és vele a koncertszezon, újra elöntött minket az éneklés iránti vágy, és eldöntöttük: januártól újra megpróbáljuk a Voices Internationalt.

Igenám, de...

A Facebookon megtaláltuk az Egyetemi Kórus és a Voices Iternational ingyenes adventi koncertjeit, és elmentünk meghallgatni mindkettőt. Egyrészt bár ne tettük volna, másrészt jól tettük.

Pénteken Esch-sur-Alzette-be vonatoztunk (kb. 20 perc Luxembourgból), a Magnificatot és a Gloriát meghallgatni az Egyetemi Kórus előadásában. Emlékeztem, hogy Vera mit mesélt róluk, de gondoltam, a darabok szépek, ha bevállalták, csak nem lehet annyira elrontani...
Hát sajnos de. :( A barokk zenekar és a (profi) szólisták nagyon jók voltak, de a kórus... nem léptek be egyszerre, bizonytalanok voltak, a férfikar gyengécske, és néha bele is zavarodtak. És emellett tényleg nem látszott rajtuk a lelkesedés. Vera megnyugodott, hogy nem csak egy rossz pillanatukban látta/hallotta őket októberben, hanem az, amit látott, bizony reprezentatív volt.

Szombaton aztán a Voices International "Groovy Christmas" című koncertjére mentünk - ezúttal csak ide az utca végi templomba. Ha azt hittük, a péntekinél nem lehet rosszabb, sajnos tévedtünk. Elég vegyes darabok szerepeltek a műsorban, a hagyományos angol karácsonyi daloktól a rockballadán és a gospelen át Bach Magnificatjának (!) egyik tételéig sok minden szerepelt rajta. A kórus mellett szóljon, hogy róluk legalább el lehet mondani, hogy CUKIK. Mosolygósak, aranyosak, lelkesek, még koreográfiát is kitaláltak néhány darabhoz, de a második szám alatt eldöntöttük: ehhez a kórushoz mi nem szeretnénk csatlakozni. Lehet, hogy túl magasak az igényeink, de az is biztos, hogy itt is rengeteg belépési hiba és bizonytalankodás volt, nem voltak egyszerre, volt, ahol kifejezetten hamisak voltak, és a szólistákról pedig csak annyit: nekünk volt kínos hallgatni (tisztelet a kivételnek: az Argentin Mise szólistája profi volt). Persze biztos nem segítette őket, hogy a karnagy inkább bohóckodott, mint vezényelt.
Valahogy végigültük a koncertet, de a ráadást már nem vártuk meg...

A kóruskeresést természetesen nem adjuk fel, reméljük, januártól találunk valami jót, drukkoljatok!!!

De addig is hiányzik a MediCantare!!!

(a novemberi MC koncert promója)

a közegről

Már egy ideje ez a bejegyzés is a fejemben van (legalábbis a témája), úgyhogy most, hogy kicsit ráérek két fordítás között, szeretnék annak valahogy emléket állítani, hogy mennyire szeretettel és nyitottan fogadott engem itt mindenki. Már az első pillanattól mondták, hogy szóljak, kérdezzek, bárkihez forduljak nyugodtan bármilyen (akár magánjellegű) problémával.

Most, hogy kiderült, maradok, illetve maradUNK, Benedekkel, és több ember is tud róla, hogy lakást keresünk, megint feléledt a kollégáimban a segítő szándék, és konkrétan akivel csak összefutok és tud A Projektről (mert pl. FB-n ismerősöm vagy a Luxi Magyarok levlistán látta, hogy lakást keresünk), mindenki kérdezi, hogy hogy állunk, sőt, tegnap az egyik legcukibb (tényleg ez a legjobb szó rá) lány az osztályról írt két volt gyakornoknak, akik itt ragadtak (nem EU-s intézményekben), hogy itt van egy új gyakornok, aki állást keres, és segítsenek már nekem. Ma meg jöttem föl a mozgólépcsőn, és egy számomra teljesen ismeretlen lány rám köszönt, és kérdezte, hogy találtunk-e már lakást, és a nemleges válaszra mondta, hogy ne csüggedjünk, biztos lesz valami. 

Egy kolllégám, akinek az elsők között meséltem, hogy maradunk (mert pont aznap reggel beszélgettem vele erről, amelyik nap délutánján kiderült), rögtön elmagyarázta (térképpel!), hogy hol érdemes lakni Németországban, meg honnan hova van repülő, és küldött két ingatlanos honlapot, ahol azóta a potenciális lakások nagy részét találtuk. 

És szakmailag ugyanez. Iszonyatosan támogató mindenki (és sajnálkozó, amikor az itteni munkalehetőségek szóba kerülnek), bárkit megkérdezhetek egy-egy szöveggel vagy a fordítóprogrammal kapcsolatban, és ha nem a megfelelő embert kérdezem, akkor megmondják, kihez forduljak, és utána megkérdezik, hogy sikerült-e megoldani a problémát. És aki meg a hozzáértő (pl. az a kolléganő, aki a fordítóprogram-guru), ő meg átjön az irodámba, leül, elmagyarázza, megmutatja, még akkor is, ha az eredeti probléma az én hülyeségemből adódott. 

Tudom, hogy ez mind normális és nem kirívó, de annyira nagyon jólesik!

az árakról

"Közérdekű" rovatunk harmadik része következik.

Kronologikus sorrendben haladva a kiérkezésünk után az első dolog, amiért fizettünk, a szállás volt. Ugye az az alap, hogy a gyakornokok szobát bérelnek, ezeknek az átlagára olyan 600-700 euró/hó, és ezt viszonyítsuk az 1100-1200 eurós fizetéshez (a Bizottságnál 1100, a Parlamentnél 1200). Általában ez egy rendesen berendezett, általában tiszta szobát jelent internettel, közös konyhával, amit a főbérlő szabályaitól függően lehet használni (pl. van, ahol csak megadott idősávokban), mosási lehetőséggel, stb. A mi szobánkkal nagyon nagy mázlink van, mert itt van reggeli is az árban, jön takarítónő két-háromhetente és van ágynemű- és törülközőcsere háromhetente, plusz van mosógép a pincében, és a konyhában is azt használunk, amit akarunk. De ez tényleg kivételes. Mi itt - így, hogy ketten vagyunk - fejenként 460 eurót fizetünk, de akik még a házban laknak, egyszemélyes szobákban, ők 585 eurót.

Szóval már ez önmagában elég drága. Persze vannak szobák 300-400 euróért is, apácazárdában (nem vicc), tehát nyilván a megfelelő korlátozásokkal. De ha valakinek az megfelel, akkor mázlista, mert nagyon sokat spórolhat. Amúgy érdekes, hogy a lakások ennél nem sokkal-sokkal drágábbak, 800-900 euróért már Luxembourg városban is lehet találni bútorozott stúdiót, vidéken ennél kevesebbért is akár. 

Ami még a kezdetekkor felmerülhet kiadásként, az a SIM-kártya vagy előfizetés, utóbbiról nem tudok semmit, a SIM-kártya a legtöbb helyen 10 euró, ami le is beszélhető. 

Aztán jönnek az alapvető élelmiszerek. Nekünk - megint csak szerencsénkre - kenyeret nem kell vennünk, mert a reggeli miatt ki van téve, és ha elfogy, mindig van a mélyhűtőben "új", de ha mégis veszünk kenyeret, akkor az bagett, és általában 0,75-1,50 euróba kerül darabja, amit aztán min. két napig lehet enni. A tej (amit mi csak az irodai kávézáshoz veszünk, másfél hetente egy litert kb.) 2-3 euró (1,5%-os UHT). A sajtokból nagyon sokféle van, 20 deka szeletelt maasdamer vagy emmentáli 4 euró, a felvágottak viszont borzasztó drágák, 4-5 szelet pulykasonka minimum 3 euró attól függően, hogy hol vesszük. Amit mi még gyakran veszünk, az a koktélparadicsom (25 dkg 2-3 euró) és a narancslé (1,30-1,90/liter). Gyümölcsökből én a pomelóra vagyok most nagyon rákattanva, az 2 euró/db, amúgy a most szezonális narancs és mandarin kilója 3 euró körül van. Nem jut most más eszembe, hogy mit szoktunk rendszeresen venni, talán az irodai kávézáshoz a kávékapszulák, abból egy csomag (10 db) 4 euró, így a délutáni kávézás kb. 50 centre jön ki (beleszámoltam a tejet is). 

Ebédelni a menzán ebédelünk, az napi 3-6 euró. 

Ami tartós fogyasztási cikk, az pl. a mosószer, amiből másfél liter 8 euró, de az aztán jó is két hónapig, meg persze a mindenféle higiéniai dolgok: sampon, tusfürdő 3-4 euró, fogkrém szintén. De ezek nem rendszeres kiadások nyilván, ahogy az alapozó (itt 12, Németországban 6 euró) sem.

Még költünk a közlekedésre, ha kimegyünk a városból (városi bérletet kapunk a munkahelyünktől), Luxemburgon belül a vonat- és a buszjegy egységesen 2 euró két órára, 4 euró egész napra. A buszközlekedés a városban szombaton és azokon a vasárnapokon, amikor nyitva vannak a boltok (pl. Advent), ingyenes, illetve pénteken és szombaton van ingyenes éjszakai busz. (Amúgy semmilyen nincs.) 

Ha esetleg megengedjük magunknak azt a luxust, hogy ruhaneműt vegyünk, akkor pl. van egy egész olcsó cipőbolt, ahol én 40 euróért vettem csizmát, amúgy az Auchanban lehet olcsón (az itteni árakhoz képest olcsón!) venni kicsitgagyit. 

de minek nekünk melegvíz

Kultúrsokk, második (?) felvonás. 

Volt ma videókonferenciánk a többi fordító gyakornokkal Brüsszelből meg a két nénivel (V. és S., csak mert még fogom őket emlegetni), akik a DGT-nél fölkarolják a kis gyakornokokat és akik például október elején a nyitókonferenciák egyikén mondtak pár hasznos infót (azóta nem nagyon). Na és a terv az volt - legalábbis a nénik terve -, hogy most akkor egyesével elmondja mindaz a kb. 100 gyakornok, aki jelen van Brüsszelből és Luxemburgból, hogy 1. hogy érzi magát, 2. mennyire sikerült beilleszkednie, 3. mennyi munkája van, 4. van-e valamilyen panasza. Előre látszott, hogy ez kizárt dolog, mert ugyan a 3-as pontra senki nem vallotta (volna) be, hogy elég sok, de ahhoz sok, hogy másfél órát azzal töltsünk, hogy egyesével (bemutatkozás után!) elmondjuk a fentieket. Na mindegy, azért a nénik próbálkoztak, és a brüsszeliek, mivel ők fizikailag is ott voltak, nem csak egy képernyőn, mint mi, elég aktívak is voltak, és elkezdtek válaszolgatni a kérdésekre. És elmondták, hogy minden fantasztikusan istenkirály, mindenki cuki és segítőkész, csak hát kényelmetlen a szék. Erre így majdnem felröhögtünk (let's admit it: nem majdnem), és én mondtam is, hogy itt meg tele van azbeszttel az épület és nincs melegvíz. Erre V., az egyik néni kérdezte, hogy a konyhában? Erre visszakérdeztünk, már többen, hogy milyen konyha? Erre ő, hogy de nem érti, akkor hol? Mi: a mosdóban. Ő: [értetlenül néz]. Mi: [kedvesen magyarázva] Tetszik tudni, kézmosáshoz. Ő: [egyre kerekebb szemekkel néz], úgyhogy S., a kolléganője odahajolt és suttogva elmagyarázta neki franciául, hogy vannak, akik melegvízzel mosnak kezet, de amúgy ő sem szokott, csak ha fázik a keze, akkor a konyhában bedugja kicsit a melegvizes csap alá, aztán bocsánatkérően ránk nézett, és mondta, hogy V. csak egy vidéki flamand, ne haragudjunk rá (sic!), mi meg hitetlenkedve néztünk egymásra a lengyelekkel meg a lettekkel, hogy tényleg csak Kelet-Európában szokás melegvízzel kezet mosni?...