így kezdődik 2016 (sok szöveggel és sok képpel)

Én is bejelentkezem, ha már szégyenszemre tavaly (!) óta nem írtam érdemben. A bő egy hetes otthonlét jó volt, de nagyon zsúfolt, úgyhogy a végefelé már azt vártam, hogy hadd jöjjek vissza és legyen nyugi, ne kelljen ide-oda menni, ügyeket intézni. Az külön élmény volt, hogy kocsival jöttem vissza ÉS éjszaka (nekem már csak az egyik is extrém), és bár Mo.-n nagyon jók voltak az útviszonyok, Ausztriában és Németországban volt olyan autópálya-szakasz, ahol havas volt az út, köd volt, és esett a hó. És mindehhez mi kb. 120-szal jöttünk, nem mondom, hogy nyugodt voltam, de olyan sofőr mellett ültem, akin érezhető volt a rutin, úgyhogy félni azért nem féltem, inkább mondjuk úgy, hogy könnyebb volt így ébren maradni hajnali 3 körül. Ahogy közeledtünk és egyre szárazabb és melegebb (0-1°C) volt kint, a táj is egyre szebb lett, én meg egyre álmosabb, úgyhogy hazaérve (kb. 10-kor) gyakorlatilag azonnal le is feküdtem aludni. 

Az első hét azzal telt, hogy vártam az eufóriát, ami így utólag visszatekintve hülyeség volt. De valahogy arra számítottam, hogy most, hogy Benedek is itt van, meg van egy lakásunk, meg tudom, hogy maradunk, majd jön a rózsaszín köd. Nem jött, azóta rájöttem, hogy azért, mert az már megvolt decemberben, mikor mindez kiderült, meg amikor sikerült a lakásbérlést elintézni, meg amikor egész utolsó héten az volt a fejemben, hogy milyen jó, hogy látni fogom itt a tavaszt és a nyarat is. :) Közben bent az irodában nem volt érdemi változás, bár most vannak új lektoraim, ami tök jó, és most már szerintem nincs is olyan ember a unitban, aki ne olvasott volna. Ja, a menza idén eddig valami kritikán aluli, még egyszer se ettem ott 2016-ban igazán jót. De szerencsére, mióta nem lakunk együtt Fannival, gyakran megyünk a Bíróság menzájára, ahol nagyobb és minőségibb a választék. Szóval, az első héten minden ugyanúgy volt bent, mint korábban, talán azzal a különbséggel, hogy egyre jobban éreztem a nyomást (belül), hogy kéne már a gyakornokság utáni időszakkal kapcsolatban lépéseket tenni. De sajnos ez nem úgy működik, hogy az ember bemegy a főnökéhez, hogy ez meg ez van, segíts légyszi (habár, spoiler: végül ez történt, de csak a második héten). En attendant, a hétvégén elmentünk meglátogatni az öcsémet Maastrichtban, és tök jó volt! Vele is általában, meg a város is tetszett, mindaz a rengeteg (se!) látnivaló, ami ott van. És szerencsére sütött a nap. :)

A maastrichti vasútállomás belülről - errefelé annyira szépek az állomások, Metzben, Luxembourgban és Antwerpenben is hasonló, mintha katedrálisokból lettek volna átalakítva.

Természetesen itt is külön lámpa van a biciklistáknak (és a legjobb, amikor MINDENKINEK piros).

Ez a burger nem csak gyönyörű volt (de most nem?), hanem isteni is. Utána egész nap nem is tudtunk már kajára gondolni. :D

Maastrichtban mindenki shoppingolt. Mindenki.

Miért szeretjük Hollandiát 1 - a Pride-zebra.

Kisállatkert a város közepén :D

Miért szeretjük Hollandiát 2 - a katedrálisból lett hotel.

Ez pedig maga a Maas.

Maasnap Liège-be mentünk, mert úgy döntöttünk, hogy Maastrichtból elég volt egy nap is, de sajnos Liège sem tartogatott számunkra több látnivalót, cserébe viszont hideg lett és eső. Talán a legérdekesebb élmény egy teljesen elhagyott templom volt, ami le is volt kerítve, és nem értettük (azóta sem), hogy vajon miért nem használják (és hogy mit keresnek rajta a madarak).

Jól elkapott pillanat... 

A liège-i pályaudvar.

Napsütés!

Morze-vers :)

A változatosság kedvéért egy katedrális.

A Meuse.

Piac.

Fölfedezik a pályaudvart.

Kilátás a pályaudvar mögül, itt már elég randa volt az idő.

Használaton kívüli madaras templom.

A múlt Ezen a héten volt előrelépés a szakmai dolgokban, már sokszor elmondtam, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire segítőkész mindenki (persze a hatáskörén belül), és így történt, hogy pénteken a mentorommal bementünk (végre!) a nagyfőnökhöz, akinek elmondtam, hogy nagyon szeretnék valahogy maradni, ő pedig megígérte, hogy ha hall valamiről, szól. Ez így nem hangzik óriási előrelépésnek, de két szempontból is az: egyrészt mert most már tudja, hogy szeretnék maradni, és ha van egy kis szerencsém, ezt akkor se fogja elfelejteni, amikor hall esetleg valamilyen üresedésről, másrészt mert nem hajtott el azzal, hogy esélytelen, meg hogy ne is próbálkozzak (ez egyébként a mentoromra és az eggyel lejjebbi főnökömre is ugyanígy igaz). Emellett is van fény az alagút végén, mert meghirdettek adminisztrátori meg nyelvi asszisztensi versenyvizsgát is tavaszra, azokkal mindenképp megpróbálkozom.

Voltunk a gyakornokokkal kedden a Bíróságon, az egyetlen említésre méltó momentum az volt, amikor a vezetőnk konkrétan kiküldte az egyik gyakornokot a teremből, mert az a kabátját az asztalra tette és ráfeküdt... Ezen kívül szerdán volt csoportgyűlés, ahol többen felvetették, hogy mi lenne, ha felvenne az osztály plusz fordítót, mert egyre kevesebben vannak. Khm, khm. Én nem néztem sehova, csak megjegyeztem magamban, hogy tudok valakit, aki szívesen maradna. Csütörtökön kapcsolatépítés jelszóval találkoztam egy (magyar) nővel a Planningről, ők az az egység a DGT-n belül, akik többek között a képzéseket szervezik a fordítóknak. Nem volt egy gyümölcsöző beszélgetés, de azt a rettentő meglepő infót megtudtam, hogy plusz ember felvételekor a pénz az elsődleges szempont. #nosurprise

Csütörtökön és pénteken havazott! De nem ám csak úgy visszafogottan.

Pénteki panoráma az irodából.

Szintén pénteken, a kirchbergi buszmegállóban.

Szombaton a vonatból. 

Ez is a vonatból, azért ilyen koszos a teteje.

Ez mai :)

Ez is, ugyanott.

"Játékházak" a Grundon :)

Tegnap pedig, ahogy erről Fanni is írt, Trierben voltunk, sajnos a csizma-projektem sikertelenül zárult, pedig farkasordító hideg és jég és hó (és tél és csend és halál) van, de holnap teszek még egy próbát. Amúgy Trier semmi extra, pont úgy néz ki - talán a Porta Nigrát kivéve -, mint a többi német vagy dél-lengyel vagy cseh (kis)város. Viszont valóban jól éreztük magunkat (és minden olcsóbb). :)

Ez itt Wasserbillig (a vonatból fényképezve), eddig a kedvenc luxemburgi városom, annyira szépek a kis színes házak a vízparton!

Porta Nigra

Felnőttek Trierben

Mesterségek oszlopa

Kisütött a nap! :)

Tudathasadás

Boldog újévet minden kedves olvasónknak! :) Fanni jelentkezik a volt közös szobánkból.

Új év, új falinaptár

Ez eredetileg egy szándékosan pozitív, optimista hangvételű posztnak indult, amiben összeszedem, hogy annak ellenére, hogy nehéz volt visszajönni, miket teszek szándékosan azért, hogy könnyebben visszarázódjak az itteni életbe.

A hét viszont olyan nehezen indult, hogy utána - ha lett volna időm- egy lehangolt, negatív sirámot terveztem írni azokról a dolgokról, amik megnehezítik a visszaszokást (erős hangsúllyal a közlekedésen).

Közben eltelt egy hét, rengeteg munkám volt, mivel a múlt héten nem voltam itt, így csak most jutottam el odáig, hogy megírjam a bejegyzést. Ezalatt váltakozott, hogy melyik bejegyzésnek nagyobb az aktualitása, ezért végül egy vegyes poszt lett belőle, amiben összegyűjtöm, hogy milyen pozitív és negatív dolgok történtek, mióta visszajöttem.

Kezdem a rosszal. A múlt hétvégén nem volt kedvem visszajönni, mert egyrészt túl jó volt otthon, másrészt féltem, hogy nagyon magányos leszek így, hogy itthon és az irodában is egyedül vagyok (pláne, hogy otthon állandóan emberek közt voltam). Szerencsére ezt eddig még nem érzem, talán azért sem, mert a sok munka miatt elfoglaltam magam napközben. Három más dolog van, amivel viszont szenvedek: a felkelés, a sötétség és a közlekedés.

• A héten mindennap borzasztó nehezen ment a felkelés. Talán azért is van így, mert vasárnap hajnali 4-kor kellett kelnem az utazáshoz, ezért már eleve fáradtan érkeztem, és azóta sem tudtam kipihenni magam, csak halmozódott. Ráadásul a szobában hideg van (2 és fél hétig nem volt bekapcsolva a fűtés, ezért teljesen kihűlt, és mivel csak este érek haza, nincs ideje bemelegedni, mert reggel megint ki kell kapcsolnom), és sötét is, mert csak negyed 9 körül kel fel a nap. Ez nagyon megnehezíti a dolgot (persze a motiváció is hiányzik, ha tudnám, hogy reggelivel és friss kávéval vár valaki a konyhában, hogy jó reggelt kívánjon, könnyebb lenne). Emiatt 7-től fél 8-ig csak fekszem az ágyban és emberfeletti erővel próbálok ébren maradni. Amikor végre sikerül kikelnem az ágyból, akkor is minden egyes mozdulatra kényszeríteni kell magam.

• Ehhez kapcsolódik az időjárás is: amikor megérkeztem, még sütött a nap, de utána kb. egy óra múlva beborult és esni kezdett.

kilátás a szobából

 Azóta is hideg van, és amint írtam, a nap nagyon későn kell, ezért mikor hétfőn beértem az irodába, rögtön villanyt kellett kapcsolnom, mert ennyire sötét volt odakint:

És mivel korán (fél 5-5 körül) lemegy a nap, este, mikor elmegyek, már ilyen sötét van:

És az időjárás miatt a kettő között sem látni a napot, vagy a kék eget. Ez az állandó eléggé kihat az ember hangulatára.

• A harmadik dolog, hogy képtelen vagyok megszokni a közlekedési kultúra teljes hiányát! Kedd kivételével az összes nap relatíve normális körülmények között eljutottam a munkába és haza, de a kedd reggel igazi horror volt. Eleve nagyon nehezen indult, és kicsit világvége hangulatom is volt, eléggé fájt a reggel és rosszul esett élni. Az első buszon majdnem aludtam, annyira meleg volt, és alig vártam, hogy végre beérjek az irodába és nyugodtan sajnálhassam magam az irodámban. Ez azonban nem ment könnyen. Kezdve onnan, hogy a találóan elnevezett Martyrs megállóban vagy 10 percet vártam, amíg végül a harmadik buszra nagy tolakodás árán feljutottam. Az egy dolog, hogy egy minden ujján gombás körmű bácsival fogtam egy kapaszkodót, aki mindenáron úgy akarta fogni a rudat, hogy hozzámérjen, de a következő megállónál, amikor néhányan leszálltak, és vissza akartam szállni, nekem kellett szólni, hogy menjenek beljebb, akik az útban állnak, mivel láttam, hogy belül a forgó teljesen üres, de nem tud senki beljebb jutni 2 pasitól, akik az ülések közötti szűk részt elfoglalták. Nekik maguktól nem jutott eszükbe, hogy nem véletlenül áll mindenki az ajtónál, és senki nem szólt nekik, én Kádár Autoritás Fanni kellettem ahhoz, hogy a magam teljes tekintélyével (szivárványszínű kötött sapka included) rájuk "ripakodjak"... Így nagy nehezen felnyomakodhattunk a buszra, ami baromi lassan (és persze vagy 30 fokban) elevickéltünk a Philharmonie megállóig, ahol meg is állt a busz, de az ajtók nem nyíltak ki (egyik sem). Ez a sofőrt nem zavarta, szokás szerint nem mondott vagy csinált semmit. Mikor már többen kiabáltak, hogy nyissa már ki, nagy nehezen sikerült, és leszálltam - volna, de köztem és az ajtó között állt egy nő, akinek esze ágában nem volt leszállni (még úgy sem, hogy csak így tudtunk volna az ajtóhoz férni). Miután elnézést kérve odamentem és jeleztem, hogy leszállok, nagy kegyesen, bár fintorogva arrébbállt, de nem szállt le, hanem arra kényszerített, hogy egy másik - szintén az ajtóban álló és leszállni nem hajlandó - nőt félre kelljen tolnom, hogy le tudjak szállni (miután nem ment arrébb felszólításra sem). Wáááá! Ez leírva biztos nem hangzik szörnyen, és biztos túlreagálom, de akkor nagyon traumatizálva éreztem magam. :(

Most nézzük a jó dolgokat! Az első nap megterveztem a hetemet úgy, hogy minden napra jusson valami jó, amit lehet várni.

első nap újra az irodában (Artúr elkísért)

• Hétfőn elmentem jógára. Nagyon jólesett! Megint a Darth Vader volt mellettem, aki borzasztó hangosan végzi a légzőgyakorlatokat, és időnként random, kicsavart pózokba tekeri a testrészeit, fejen áll vagy úgy csinálja a gyertyát, hogy a lába lótuszülésben van... Amúgy tök jó volt, azzal a kis kivétellel, hogy a táskám és a kabátom bennragadtak a kódos szekrényben... nem felejtettem el a kódot, hanem nem is tudtam beírni, mert mint kiderült, el van romolva az a szekrény (ami nincs kiírva sehova), meg úgy nagyjából az összes többi is, mert vagy nem lehet bezárni őket, vagy kinyitni nem lehet. Mindegy is - jegyezte meg egy random pasi, miután azt a jótanácsot adta, hogy legközelebb próbáljam ki, hogy működik-e, mielőtt betenném a cuccaimat - mert hamarosan ezeket is ledózerolják az egész épülettel együtt (ez a JMO épület, amiben évekkel ezelőtt azbesztet találtak, ezért mindenkit kiköltöztetnek, de még mindig dolgoznak benne). Mivel az öltöző környékén nincs térerő és a mobilom be volt zárva, egy falra szerelt telefonról felhívtam a megadott segélyszámot, akikhez ilyenkor fordulni kell. Miután elmondtam, hogy mi a gond, kiderült, hogy a vonal másik végén a pasinak fogalma nincs róla, miről van szó, és hol, miben kell segíteni, egyáltalán nem számított rá, hogy ilyennel hívhatják. Azt mondta, visszahív... Miután nem hívott vissza, újra felhívtam, erre azt mondta, nem találja a kódot. Na ekkor már tudtam, hogy valami zavar van a kommunikációban, ezért elmondtam neki még egyszer, hogy nincs "kód", illetve van, de nekünk kell kitalálni, de mindegy is, mert be se tudtam írni, mivel rossz a szekrény, küldjön valakit, aki kinyitja. Miután tovább magyaráztam, egy idő után leesett neki valami és felkiáltott: "Oh! vous etes une femme qui fait du sport!" (="Á, maga egy nő, aki sportol!"). Mondtam, hogy szeszá! Ekkor leesett neki, hogy be vannak zárva a cuccaim és ezért telefonálok (ezt már kétszer elmondtam neki, de úgy látszik, zavar volt az erőben és nem ment át a message). Végül küldött valakit, akinek volt univerzális kulcsa, és kiszabadította a cuccaimat. A nagy megkönnyebbülés után a hétfői szokásos kocsmakvízre mentem, ezúttal Ruth, 2 új gyakornok és egy volt belga gyakornok jött (utóbbi kapott állást egy fordítóirodánál, és most itt él). Jófejek voltak, bár sokat nem beszélgettünk. A belgától érdeklődve, de kicsit félreérthetően megkérdeztem, hogy mégis hogy sikerült ezt az állást megszereznie, mire felháborodva és kicsit kioktató hangsúllyal közölte, hogy az interneten volt meghirdetve a pozíció, ő meg jelentkezett rá. Nem tudom, mit hitt, hogy mit feltételezek róla... Maga a kvíz is jó volt, megint 6 témában voltak kérdések, a kedvencem az a blokk volt, amiben sorozatok főcímzenéjét kellett felismerni.

hangulatkép (balról: Milda (SL), Hanne (BE), Anni (FI), Ruth (NL)

Tök jó volt, mindenki hozzá tudott szólni valamihez (ha nem is mindenhez). Én például tudtam, hogy hogy hívják a császárt a Star Warsban. A múltkorin meg azt, hogy hány óra az időeltolódás Luxembourg és Jeruzsálem között.

ő az.

• Újraindultak a nyelvórák, ezért kedden voltam németen. Tök jó! Aznap sajnos több jó nem volt. :(

• Van egy új ír trainee, aki tart írórát. Tudtam, hogy nekem ez KELL. Aki nem tudná, annak idején több, mint 5 éve tanultam írül 4 hónapig (Limerickben Erasmuson, heti kétszer, egy Billy nevű nagyon cuki tanártól). Akkor egy nagyon alap szintre eljutottam, de azóta mindent elfelejtettem. Most itt az alkalom, hogy felfrissítsem a tudásomat! Dólan, aki az órát tartja, ír nyelvet tanult az egyetemen, épp a doktori  disszertációját írja, és maga is ír anyanyelvű. Az elején elméleti bevezetőt tartott az ír nyelvről és a kelta nyelvcsaládokról (ezekről is tanultam már, és most visszajött minden, mit a P és Q kelta nyelvekről tudtam), aztán elkezdtünk alap nyelvtanokat venni. Olyan jól esett egy kicsit megint nyelvészeti kifejezéseket hallani! Azt a szót, hogy copula például vagy 4 éve nem hallottam, de most mégis megvolt rögtön, hogy az mi. Az angol szak óta a nyelveknek csak a gyakorlati oldalával foglalkozom, amit én választottam, de azért az ilyesmi is hiányzik néha. Rajtam kívül még egy cseh lány és egy vak olasz srác járnak az írre (illetve az utóbbit kíséri az egyik traineeship advisor, aki így akaratán kívül szintén írül tanul). Az óra végére már el tudtam mondani, hogy "Dia dhuit! Is mise Fanni. Is bean mé. Tá mé i Lucsamburg . Tá aistritheoir mé . Slán! Go raibh maith agat.". Este pedig átmentem Veráék új lakásába, ahol Benedek csinált melegszendvicset meg pattogatott kukoricát, aztán elment próbálni az új zenekarával, mi meg a Verával csapattuk a "Joy napokat".

• Én is bevállaltam, hogy szívesen tanítok magyart. Csütörtökönként lesznek az órák, most lett volna az első, de elmaradt, mert senki nem jött el. :( Az egyetlen lány, aki jelezte, hogy szeretne járni (a némettanárom) aznap lemondta, mindenki más (kb. 5 másik ember) pedig mind azt mondta, hogy tök szívesen járna, és érdekli, de nem tud garantálni semmit, meg nem biztos, meg attól függ, hogy épp mennyi munka van/mennyire fáradt/hogy fér bele, stb. Jövő hétre viszont a némettanáromon kívül egy máltai srác és az írről ismert olasz srác is jönni fog, ha minden igaz. :) És legalább már megvan az óratervem... Még valami történt csütörtökön: esni kezdett a hó (vagy egy napig abba se hagyta)! Az addigi eső hirtelen havazásba váltott, ami a széllel együtt elég brutális, de nagyon szép volt, utána pedig az egész várost gyönyörű hófehér takaró borította, és a fák ágain még mindig ott van.

a hóvihar az iroda ablakából

hószelfi

a hátsó terasz és kert nálunk péntek reggel

téli mesevilág Luxembourgban (nem saját fotó)

• Ez a péntek hosszú péntek volt, de hogy ebben is legyen valami jó, feliratkoztam masszázsra. Szuper volt! este pedig régi és új gyakornokokkal a Rock Solidban kötöttünk ki. Pedro hozott mindenízű drazsét, amit adott annak, aki jó volt, de csak úgy kóstolhattuk meg, ha nem nézzük meg, hogy milyen ízű. Én a borsossal még jól jártam...

• Ma, azaz szombaton Trierbe mentünk Verával és Benedekkel, mert ők még nem látták a várost és mert Németország sokkal olcsóbb, ezért ott kell shoppingolni. (Benedek szerint kebabot is ott kell enni, mert ott vannak az autentikus törökök). A shoppingolásból Vera vette ki az oroszlánrészét (sic!), bár csizmát nem sikerült találnia. A kebabozásból hagyományos helyi ételek, a városnézésből meg boltról boltra (étterembe/cukrászdába) mászkálás lett, de azért a belvárost, a Porta Nigrát és a katedrálist megnéztük. Az idő szokás szerint rossz volt, de nagyon jól éreztük magunkat.

Trierben találtam ezt a táblácskát, ami most már a fenti baglyos naptár mellett szintén a szobám falát díszíti, hogy ettől is jókedvem legyen, hacsak ránézek:

Még nem merem elkiabálni, de úgy tűnik, kezdek visszarázódni az itteni kerékvágásba, és visszaszokni az itteni életembe, ami néha olyan, mintha egy a budapesti valósággal egyszerre létező párhuzamos univerzum lenne, és ahol épp nem vagyok ott, ott nálam az idő is megáll... Indokolatlan mennyiségű kávé segítségével eddig sikerült ébren tartanom magam a munkaidő során és a többieket is jó újra látni. A vidámabb folytatás reményének jelképeként zárásul itt van egy szivárvány, amit szerdán fotóztam, szintén az irodából:

ki mondta, hogy mindent láttunk már Luxembourgban

Gyanútlanul sétálgattam Benedekkel a VÁROSBAN és egyszer csak...

Kedves Olvasók! - avagy nem vagyunk Grincsek

Kedves Olvasóink!

Értesítjük Önöket, hogy Vera és én is pénteken, azaz december 25-én megyünk csak haza (igen, jól olvastátok, akkor), azaz karácsony napján, és NEM, nem vagyunk sátánisták, sem szívtelen dögök, sem sajnálni való szerencsétlenek.

A mondat második felét azért sem győzöm eléggé hangsúlyozni, mert az utóbbi időben a "Te mikor mész haza?" kérdésre adott válaszomra kizárólag döbbenet, szánalom, őszinte (vagy annak tűnő) felháborodás, megbotránkozó tekintet, értetlenség, sajnálat, vagy ezek kombinációja volt a reakció.

Miután ez csak az én esetemben legalább 15-ször előfordult már, és kicsit kezd elegem lenni a folytonos magyarázkodásból, mert szerintem MAGÁNÜGY, hogy ki hol van és mit csinál karácsonykor, azok számára, akik most tudták meg, hogy csak 25-én megyünk haza, itt még egyszer leírom az ilyenkor szokásos kérdéseket és a válaszaimat.

K: De hogyhogy/miért csak olyan későn?

V: Több okból is mindkettőnknek aznapra szól a repülőjegye. Szóban általában el szoktam magyarázni, hogy miért, de egyrészt nem érdekes, másrészt nem kell magyarázkodnunk miatta, a lényeg, hogy mindketten átgondoltan, tettünk súlyosságának teljes tudatában vettük ekkorra a jegyet.

K: És mért nem mész előbb?

V: Mivel a repjegy a legolcsóbb árkategóriába tartozik, se lemondani, se módosítani nem lehet. Ahhoz viszont sokba került, hogy veszni hagyjuk azért, hogy pár nappal előbb menjünk haza (mondjuk kocsival, amiért szintén fizetünk...). Nekünk nem ér ennyit az, hogy előbb otthon legyünk.

K: De hát akkor nem leszel otthon karácsonykor!!!!!!!!!!!!!!

V: Egyrészt. Nem én vagyok a legnagyobb expert a témában, de azt már rég tudom, hogy a karácsony december 25. és 26. Bár majdnem minden magyar család 24-én délután vagy este kezdi az ünneplést, az szenteste, karácsony előestéje (azaz hivatalosan nem karácsony).

Másrészt (ha eltekintünk a szőrszálhasogató definícióktól). Tudom. Ez van. Ha fontos lenne, hogy szenteste mindenképp otthon legyek, akkor megoldottam volna, és otthon is lennék, tehát nyilvánvalóan nekem nem annyira fontos (mint a kérdező Megbotránkozott Illetőnek, aki viszont otthon lesz szenteste).

Harmadrészt. Az én családom megvár. Minden ugyanolyan lesz, mint minden szenteste, csak egy nappal később, nem marad ki semmi, csak 365 helyett 366 napot kell rá várni (előre szólok, hogy jövőre mindenkinek így lesz!).

Negyedrészt: Aki ismer (mondjuk a kérdezők többsége nem igazán), az tudja, hogy a mi családunkban nincs túl nagy jelentősége a karácsonynak, senki nem vallásos (és ha az lenne, akkor még ennyire se tartana karácsonyt...).

Ötödrészt (kapcsolódva az előző két ponthoz): Ami nekem fontos a karácsonyban, és ami miatt szeretem, az az, hogy együtt vagyunk azokkal, akiket szeretünk, finomakat eszünk és pihenünk meg persze az ajándékok miatt. Ez jellemző ugyan a karácsonyra, de a karácsony mint időpont nem feltétlenül szükséges hozzá, ugyanezt megtehetnénk bármikor máskor is. Szóval az, hogy önmagában mikor csináljuk ezeket, nekem nem számít, a különbség ráadásul EGY NAP.

K: Jajj, de hát akkor egyedül leszel szenteste???

V: Nem, a Vera is itt lesz még.

K: Huhh, jaj de jó, micsoda szerencse!!! Akkor nem kell egyedül töltened a szentestét!

V: Igen, én is örülök, hogy itt lesz, és tökjó lesz (mert együtt leszünk, finomakat eszünk és pihenünk, ld. fent), de nem azért lesz jó, mert nem kell egyedül lennem szenteste, simán kibírnék egy estét egyedül, még abban a tudatban is, hogy mindenki más meg a szeretteivel van.

Szóval ez a helyzet, és természetesen mindenkinek joga van a bármilyen véleményéhez/reakciójához ezzel kapcsolatban, tényleg azért írtam meg ezt a posztot, hogy kiventiláljam, hogy mennyire idegesít, hogy olyanokról kell magyarázkodnom, amihez másoknak nincs köze.

Egyébként nagyon kellemes ünnepeket Mindenkinek, akárhol és akárkivel töltse is a karácsonyt és a szilvesztert! :)

át- és előretekintés

Túl vagyunk a gyakornokság első három hónapján, HIHETETLENÜL gyorsan elment, pedig október elején még tök lassúnak tűnt az egész.

Az van, hogy én még mindig (és egyre jobban) szeretek itt lenni, szeretem a munkát, a kollégákat, az egész ittlétet. Még mindig mindenki kedves és segítőkész, és a magyar osztályon irtóra megnehezítik a dolgomat, mert konkrétan OTT és VELÜK nagyon szeretek dolgozni, és tudom, hogy uncsik a bejegyzéseim, mert mindig erről írok, de ez van. Úgyhogy most abban a fázisban vagyok, hogy amíg nem mondják az arcomba a kegyetlen valóságot, hogy tudniillik nincs üresedés, addig reménykedem benne, hogy demégislégyszilégyszinaaaaaa.
Szakmailag egyébként, csak hogy ne csak az érzéseimről beszéljek, szerintem fejlődtem, a fordítóprogram kezelése automatizmussá vált, és az EU-s zsargon is már magától jön. Sok-sok témába belekóstoltam eddig, meg sokfajta szövegbe, és amit biztosan tudok, hogy azt utálom a legjobban, ha fordítómemóriából "lefordul" az egész és nekem csak a számokat/tulajdonneveket kell átírnom. Az annyira kiábrándító, egyáltalán nem érzem a magaménak, ezért nem is figyelek rá oda igazán, nem szeretem, nem érdekel. Még nem halt ki belőlem a tolmácsmazochizmus, és ezért azokat a szövegeket élvezem a legjobban, amelyekhez kutakodni kell - így tudtam meg például, hogy Budafokon milyen EU-s projekt keretében újították fel a csatornahálózatot és túrták az utcánkat egész nyáron. Kedvenc szövegem nem volt egyelőre, emlékezetesek voltak, például a gél-körömlakkokról szóló, vagy egy Semjén Zsoltnak írt válaszlevél (szegény aggódik a magyar sportközvetítések miatt).
Ami a horizontális kapcsolataimat illeti - a többi gyakornokkal -, erősen szelektálok. Kevés eventre megyek el, és  általában ott is azokkal az emberekkel beszélgetek, akikkel szívesen vagyok, nem vagyok hajlandó small talkokba bonyolódni (hacsak nem muszáj, mint pl. a karácsonyi vacsin, ahol 3 olyan emberrel ültem, akik nem érdekelnek túlzottan). Úgy érzem, hogy nekem ez az öt hónap a szakmai kapcsolatépítésről szól, nem az "erasmusos" haverkodásról.
Na, ennyit a gyakornokságról, a következő dicshimnuszt nyálat rajongást kört februárra tartogatom.

Előretekintés: ugyan itt eddig nem írtam róla így explicite, de az van, hogy Fanninak hála (hála!!!) Benedek kapott itt egy állást január 4-től, egyelőre csak október elejéig szól a szerződése, de alapvetően mindketten úgy tekintjük, hogy nem akarunk hazamenni utána se, persze a műsorváltozás jogát fenntartjuk. Ez november végén derült ki, kicsit több, mint három hete, és azóta lakást kerestünk nagyon bőszen. Isteni szerencsénk volt (megint, b*meg, megint!), mert azt ugyan elég sok időbe telt eldönteni, hogy akkor hol is keressünk namostakkorkomolyan (a listán szerepelt Trier, Metz, Thionville és Luxemburg (az ország), sőt, Arlon is), és végül Luxembourg( város)nál maradtunk, onanntól kezdve egy héten belül volt lakásunk. Ma vettem át. Nagyon jó helyen van, elég nagy kettőnknek, van benne nappali-konyha, hálószoba, fürdőszoba, WC (külön), erkély, bútorok, konyhai és fürdőszobai gépek, sőt edények is. Igazából a személyes cuccainkon kívül nem is kell mást nagyon vinni (illetve paplant, meg ágyneműhuzatot de, de ezt túléljük valahogy). Mindennek a fantasztikumnak az ára egyébként nem is olyan rettenetes, 1420 euró/hó + villany (kb. 20 euró/hó) + net (kb. 50 euró/hó). Fölösleges átszámítani forintba! Itteni viszonyokhoz képest NAGYON jó, és Benedek fizetésének kb. a felének felel meg.
Így néz ki (a kinti képeket kora délután, a bentieket kora este csináltam, és a kinti képeken jelöltem a mi erkélyünket/ablakunkat):

Itt csörgedez az Alzette, mintegy ötven méterre tőlünk. Látni otthonról sajnos nem lehet, de tényleg nagyon közel van :)

Ezek a cukiságok az utca túloldalán vannak - közvetlenül a festői benzinkút mögött, ami az első képen látható.

Ma délután olyan napsütés volt (öt percig), hogy le kellett vennem a kabátomat!

A nappali

A konyha - a főző- és munkafelület elég kicsi, de ha a szükségtelen konyha gépek egy részét elrakjuk, több lesz a hely.

Fürdőszobai szelfi

Zuhanyfülke és mosó-, illetve számító szárítógép

A hálószoba (elektromos a redőny!!!)

Kapucsengő - kint van a nevünk :)

Postaláda - itt is :)

És a legszebb az egészben, hogy második emelet, tizenkettes számú lakás. :))))

Most még péntekig itt vagyok Fannival a Házban, aztán Budapestről már nem ide jövök haza, hanem az új-hazába: L-1460 Luxembourg, 1-3 rue d'Eich.

Addig is...

Boldog karácsonyt és boldog 2016-ot! :)

forrás